rss      tw      fb
Keres

Az UEFA kizárta a Málagát a nemzetközi kupasorozatokból

Kizárta a nemzetközi kupasorozatokból a Málaga együttesét az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), amelynek pénteki határozata nem a mostani, hanem a következő idényeket érinti.

Rendkívüli nyugdíjat kapnak a világbajnok brazil futballisták

Spanyol lapértesülés szerint a brazil állam januártól rendkívüli nyugdíjkiegészítést folyósít azoknak az egykori futballistáknak, akik az 1958-as, az 1962-es és az 1970-es világbajnokságon aranyérmesek lettek a válogatottal.

Premier League - Kezdődik a nagy ünnepi menetelés

Szűk két hét alatt 39 mérkőzést rendeznek az angol labdarúgó Premier League-ben, az ünnepi program első összecsapása a 18. forduló szombat délutáni nyitómeccse, a házigazda Wigan és az Arsenal küzdelme lesz.

Maradona iraki szövetségi kapitány lenne

Diego Maradona az iraki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya akar lenni, s ki szeretné vezetni az együttest a 2014-es brazíliai világbajnokságra.

Egy évre eltiltották a verekedő francia futballistát

A Francia Labdarúgó Liga egy évre eltiltotta a játéktól Cyril Jeunechampot, a Montpellier védőjét, aki egy novemberi bajnoki mérkőzés után megütött egy újságírót.

Iszinbajeva kihagyja a fedettpályás szezont

Teljes egészében kihagyja a fedettpályás atlétikai szezont Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás világcsúcstartója.

Ismét Yaya Touré az Év labdarúgója Afrikában

Akárcsak tavaly, idén is Yaya Touré, a Manchester City elefántcsontparti középpályása kapta az Év labdarúgójának járó elismerést Afrikában.

Primera División - Az Espanyol nyerte a sereghajtók csatáját

A 19. helyen álló Espanyol hazai pályán simán, 2-0-ra legyőzte a sereghajtó, 20. Deportivo La Corunát a spanyol labdarúgó-bajnokság idei utolsó, 17. fordulójának csütörtöki játéknapján.

Sportcsillagok Gálaestje - Gyurta és Risztov az Év sportolója - ÖSSZEFOGLALÓ

Két olimpiai bajnok úszót, Gyurta Dánielt és Risztov Évát, valamint a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettest, Mocsai Lajost, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, illetve Széles Sándor úszóedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 55. alkalommal kiírt szavazásán.

Michael Phelps az év férfi sportolója az AP-nél

Az AP amerikai hírügynökség szavazásán Michael Phelpset, a londoni játékok után 18-szoros olimpiai bajnokként visszavonult úszót választották meg az év férfi sportolójának.

Négyéves eltiltást kérnek az olimpiai bajnok gyaloglóra

Négy évre szóló eltiltást kér az Olasz Olimpiai Bizottság doppingellenes ügynöksége Alex Schwazer olimpiai bajnok gyaloglóra, aki a londoni játékokon doppingvétség miatt nem vehetett részt.

Bajnokok Ligája - Már szerdán látható volt a nyolcaddöntő párosítása

Világszerte háborognak és csalást emlegetnek a szurkolók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője kapcsán, ugyanis egy szerdai televíziós felvételen, az európai szövetség (UEFA) egyik próbagrafikáján egészen pontosan az a párosítás látszik, amelyet csütörtökön délben, Nyonban kisorsoltak.

Tour de France - Jövőre az összes célba érkezőt meghívják

A Tour de France szervezői jövőre, a viadal századik kiírása alkalmából minden olyan, még élő kerékpárost meghívnak, aki valaha befejezte a világ leghíresebb háromhetes körversenyét.

Európa Liga - Zenit-Liverpool a nyolcaddöntőben

A magyar válogatott Hajnal Tamást is foglalkoztató VfB Stuttgart a Videoton csoportját megnyerő, a kapus Köteles Lászlót is a soraiban tudó Genk, míg Huszti Szabolcs együttese, a Hannover az Anzsi ellen játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a labdarúgó Európa Ligában.

Két hónapig nem számíthat Chiellinire a Juventus

Sérülés miatt várhatóan két hónapig nem léphet pályára Giorgio Chiellini, az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő és listavezető Juventus válogatott futballistája.

Bajnokok Ligája - A nyolcaddöntő menetrendje

A Juventus és a Paris Saint-Germain is pályára lép a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének február 12-i nyitónapján.

Primera División - A Barcelona az edzőjéért is játszik

A csütörtöki három mérkőzés mellett péntekre és szombatra is jut összecsapás a spanyol labdarúgás híveinek, akik a 2012-t búcsúztató 17. fordulóban egy valódi rangadóval számolhatnak: a Málaga-Real Madrid összecsapással.

Serie A - Megmaradhat a Juventus hétpontos előnye

A 18. fordulóval, vagyis a pénteki két és a szombati nyolc mérkőzéssel zárul az idei pontvadászat az olasz labdarúgás élvonalában, amelynek listavezetője, a Juventus megőrizheti hétpontos előnyét a 34 ponttal második Internazionale előtt.