rss      tw      fb
Keres

Stagnálás vagy enyhe visszaesés várható a könyvpiacon

2012-ben sem fordult meg a könyvpiac évek óta tartó zsugorodása - mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója a 2012-es évet értékelő interjúban.

Mindkét vágányon megindult a vonatközlekedés Kelenföldnél

Befejeződött a Kelenföld és Háros közötti vasúti szakaszon a műszaki mentés, és megjavították a felső vezetéket is, így mindkét vágányon megindult a forgalom, a menetrend szerinti közlekedés azonban csak a délutáni órákban állhat helyre - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

A korrupcióról kérdezi a kormányt az LMP

Az LMP szerint a közbeszerzések területe továbbra is a korrupció melegágya, ezért az ellenzéki párt írásbeli kérdéseiben azt tudakolja a kormánytól, "meddig támogatja még a korrupciót a közbeszerzések során", és miért nem teljesülnek a kabinet korrupciómegelőzési programjában foglalt vállalások.

Negyedével több panasz érkezett idén az ombudsmanhoz

Idén, az átalakult ombudsmani rendszer első évében 25 százalékkal növekedett az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának küldött panaszok száma - tudatta a hivatal szombaton az MTI-vel.

Lapszemle - Feloszlatta magát Tiszabő önkormányzata

Feloszlatta magát pénteki rendkívüli ülésén Tiszabő képviselő-testülete; a döntés hátterében a polgármester és a testület tagjai közötti ellentétek húzódnak meg - írta szombati számában az Új Néplap.

Meghalt Mahunka Sándor talajzoológus

Meghalt Mahunka Sándor nemzetközi hírű talajzoológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas kutató - közölte az MTA szombaton az MTI-vel.

Késnek a vonatok a székesfehérvári és a pécsi vonalon

Meghibásodott egy motorvonat Kelenföldnél, emiatt hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a székesfehérvári és a pécsi vonalon - közölte a Mávinform szombat délelőtt az MTI-vel.

Aszályos éve volt Szabolcs-Szatmárnak

Aszályos éve volt 2012-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság adatai alapján csak 414 milliméter csapadék hullott a térségben.

OKF: több tűzvédelmi szabály is változik jövőre

Több tűzvédelmi szabály is változik januártól. A katasztrófavédelmi igazgatóságokhoz kerül például a kéményseprő-ipari közszolgáltatók hatósági és szolgáltatási felügyelete.

Havas Ágnes: "rendszerváltást vittünk végbe a filmszakmában"

Befejeződött a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) adósságállományának konszolidációja, négy, a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) által támogatott film már leforgott, 10 film készülhet 2013-ban és több film gyártás-előkészítése elindulhat. Emellett új, átlátható elszámolási rendszert vezettek be - foglalta össze a filmes szervezet elmúlt évét Havas Ágnes, az MNF vezérigazgatója.

Cselovszki Zoltán: új korszak kezdődött az örökségvédelemben

Új korszak kezdődött az örökségvédelemben - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjúban Cselovszki Zoltán, az újonnan felállított Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ elnöke, aki szerint a múlt kulturális emlékeit védő szakembereknek is meg kell tanulniuk együttműködni.

Ipsos: a magyarok 92 százaléka ünnepel szilveszterkor

A magyarok nagy többsége, 92 százaléka aktívan ünnepli az újév beköszöntét - írta az Ipsos az MTI-hez szombaton eljuttatott közvélemény-kutatásában.

Persányi Miklós: remek állatszaporulattal és a területbővítés terveivel zárja az évet a fővárosi állatkert

Sikeres esztendőt tudhat maga mögött a Fővárosi Állat- és Növénykert: korszakos európai uniós projekteket fejezett be, különleges állatokkal bővült lakóinak száma, a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján pedig hamarosan a szomszédos Vidám Park területével is gazdálkodhat. Az intézmény eredményeiről a 2012-ben újraválasztott főigazgató, Persányi Miklós beszélt az MTI-nek.

VOSZ: közgazdaságilag nem indokolt, de szükséges volt a minimálbéremelés

A magyar gazdaság teljesítménye nem támasztja alá a minimálbér 5,4 százalékos, illetve a szakképzettek garantált bérminimumának 5,6 százalékos emelését 2013-ban, de a szociális indokok miatt a munkaadók mégis vállalták ezt a kompromisszumot - jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek adott év végi interjúban.

Szász Károly: a pénzügyi rendszer stabil, de "takaréklángon" van

A pénzügyi rendszer stabil és biztonságos, de nem tölti be teljes mértékben funkcióit, a kereskedelmi bankok, a befektetési szolgáltatók és a biztosító társaságok egyaránt "takaréklángon" működnek - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.