rss      tw      fb
Keres

Séta a nemi erőszak ellen Budapesten

A nemi erőszakot övező társadalmi előítéletek ellen tiltakoznak szombaton a RibiSéta/SlutWalk résztvevői Budapesten.

Újabb szórakozóhelyet zárattak be a Hajógyári-szigeten

Újabb fővárosi szórakozóhelyet zárattak be a hatóságok a múlt hétvégi razziához kapcsolódóan, így már ötre emelkedett a működést ideiglenesen szüneteltetni kényszerülő diszkók száma - erősítette meg az MTI információját pénteken Óbuda jegyzője.

Hende: 2015 közepére elkészülhet az M86-os gyorsforgalmi út

A tervek szerint 2015 közepére készülhet el az M86-os fűút Csorna és Szombathely között lévő, négysávosra bővített szakasza - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a megye országgyűlési képviselőjeként pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Munka törvénykönyve - Vasárnap lép hatályba az új kódex

Hatályba lép vasárnap az új Munka törvénykönyve (Mt.), amely 1992-es elődjét váltja fel, és - a jogalkotói szándék szerint - rugalmasabbá teheti  a magyar munkaerő-piacot.

Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát a romániai Börvelyen

Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát az író halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett Móricz-emléknapok keretében pénteken a romániai Börvelyen (Berveni).

Balogh László: a pénzügyi fogyasztóvédelemben "tapossuk az utat"

Balogh László, a PSZÁF alelnöke szerint a pénzügyi fogyasztóvédelemben nincs honnan ellesni a legjobb gyakorlatot, mert mindenki most tanulja. "Most tapossuk az utat más európai felügyeletekkel együtt" - mondta az MTI-nek adott interjújában, amelyben ismertette, hogy a PSZÁF szeretne nagyobb súlyt fektetni a témavizsgálatokra, s ellenőrzése alá vonni a pénzügyi követeléseket kezelőket.

Az LMP a kuláküldözés emléknapjáról: a közös emlékezés segíthet

Az LMP fájdalommal emlékezik az egykori kuláküldözések áldozataira - írta a pénteki emléknapon az MTI-hez eljuttatott közleményében a párt, amely szerint a második világháború után feltehetően leginkább a középparasztságra lehetett volna építeni az ország polgárosodását, nem véletlen, hogy a kommunista diktatúra éppen ezekben az emberekben találta meg a legfőbb ellenségét.

Kövér László: a megnyomorított élet is áldozat

Kövér László szerint nem csupán azok a kommunizmus áldozatai, akiket megöltek, hanem azok is, akiket megnyomorítottak ezen eszme jegyében.

MSZP: a kuláküldözés a nemzet és a mezőgazdaság tragédiája

A magyar középparaszti réteggel szembeni kegyetlenkedések, megaláztatások, tulajdonaik elkobzása a nemzet, a mezőgazdaság tragédiája - közölte az MTI-vel az MSZP a kuláküldözés áldozatainak emléknapján.

Nem zárja ki új befektetők csatlakozását a Nabucco konzorcium igazgatója

Nem zárta ki új részvényesek, köztük a Shah Deniz 2. konzorcium tagjainak csatlakozását a Nabucco Westhez Reinhard Mitschek, az európai gázvezeték létrehozására alakult konzorcium igazgatója egy pénteki telefonos sajtótájékoztatón.

Tranazkciós illeték - Simor levélben hívta fel Kövér László figyelmét az egyeztetési kötelezettségre

Simor András jegybankelnök levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzakciós illeték módosító javaslatáról egyeztetni kell az MNB-vel és az EKB-val, ami eddig nem történt meg. Az MNB péntek délután nyilvánosságra hozta a levelet honlapján.

OGY - Krónika 3. rész (költségvetés)

A gyermekvédelmi intézményekben élők étkeztetéséről, az iskolafenntartás bizonytalanságairól és a munkanélküliségről is beszéltek a képviselők a jövő évi költségvetésről szóló javaslat általános vitájában, az Országgyűlés pénteki ülésén.

Szombaton kinyit az esztergomi élményfürdő

Szombat reggel kinyit az esztergomi élményfürdő, amelyet 2011 szeptembere óta van zárva - közölte az üzemeltető társaság szóvivője pénteken az MTI-vel.

MNB: májusban nőtt a vállalati betétállomány

Májusban a nem pénzügyi vállalatok betétállománya nőtt, és több hitelt törlesztettek, mint amennyit felvettek - jelentette pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetek összevont mérlegének szezonálisan nem igazított adatai alapján.

Vasárnap indulnak a BKV hajójáratai

Vasárnap indítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a közforgalmú hajójáratokat, amelyek a Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekednek.

Balog: az egészségügyben jelentős átalakításokat kell végrehajtani

Az emberi erőforrások minisztere szerint olyan időket élünk, amikor az egészségügyben jelentős átalakításokat kell végrehajtani, s az ilyen léptékű változások általában erős ellenállásba ütköznek, így volt ez annak idején a fertőtlenítés bevezetésekor is.

Kis Norbert: jövőre 134 milliárd forint jut a felsőoktatásnak

A költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évben 134 milliárd forintból gazdálkodhat a magyar felsőoktatás az idei 157 milliárd forinttal szemben - jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken Egerben.