rss      tw      fb
Keres

Gyújtogatások sorozatát vizsgálja a New York-i rendőrség

A New York-i rendőrség bejelentette hétfőn, hogy az előző éjjel Queens városrészben négy gyújtópalackos támadás is volt vallási közösségekhez kapcsolódó helyek ellen.

Tiltakoznak a lengyel orvosok az új gyógyszertérítési szabályozások ellen

Lengyelország-szerte tiltakoznak az orvosok a január elsejétől hatályos gyógyszertérítési rendelet ellen, amelynek értelmében a betegbiztosítási pénztárról (NFZ) rájuk hárult a térítés mértékének pontos meghatározása, az adminisztrációs tévedések pedig komoly pénzügyi bírságokkal járnak.

Szakértő: az EU közelebb juthat a fiskális unióhoz a dán elnökség alatt

Az év első felében az EU soros elnöki posztját betöltő Dánia elsősorban az euróválság megoldásával foglalkozik majd, és a félév során az EU közelebb kerülhet a fiskális unió megvalósításához - mondta Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa hétfőn az MTI-nek.

Lengyelországban letartóztattak egy volt orosz ügyészt

Lengyelországban hétfőn letartóztattak egy volt orosz ügyészt, akit hazájában bűnpártolással és kenőpénzek elfogadásával gyanúsítanak.

Márkában is számol a németek többsége

Tíz évvel azt követően, hogy az euró megjelent a készpénzforgalomban, a németek túlnyomó többsége még mindig átszámítja az árakat időnként márkára.

Az EKB 462 millió euróért vásárolt államkötvényt a múlt héten

Az Európai Központi Bank (EKB) 462 millió euró értékben vásárolt államkötvényeket az elmúlt héten másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében - jelentette be a bank hétfőn.

Cseh politikusok: Európa gazdasági helyzete bonyolult, de pánikra nincs ok

Európa gazdasági helyzete súlyos, de borús előrejelzésekre és pánikra nincs ok - állapította meg a cseh köztársasági elnök és a miniszterelnök szokásos közös újévi ebédjük utáni sajtóértekezletükön a közép-csehországi Lányban hétfőn.

Síiták letartóztatását rendelték el Szaúd-Arábiában

A szaúd-arábiai belügyminisztérium hétfőn elrendelte 23, lázongások szításával vádolt síita letartóztatását, s közölte, hogy a gyanúsítottak külső megrendelésre, "egy másik ország" biztatására cselekedtek.

Leleplező portál indult neonácik ellen Németországban

A WikiLeaks mintájára leleplező portált indítottak németországi neonácik ellen az Anonymous csoporthoz közel álló hacktivisták, azaz hackertámadásokat elkövető aktivisták.

Borsos bírság politikusok bírálásáért

Akár 500 euró (160 ezer forint) bírságot is fizethet Szlovákiában az, aki kocsmában vagy az utcán szájára vesz egy politikust, ha a szlovák parlament elfogadja az erről szóló törvénymódosítást.

Újévi tüzekben 79 ember halt meg Oroszországban

Oroszországban az új esztendő első napján 79 ember vesztette életét tűzesetekben, jóval többen, mint egy átlagos napon - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtóosztálya.

David Hockney és John Howard a brit Érdemrend tagja lett

David Hockney brit festőt és John Howard egykori ausztrál miniszterelnököt is felvette az királyi érdemrend (Order of Merit) tagjai közé II. Erzsébet királynő.

Bírálatokat váltott ki egy ORF-tanácsadó kinevezése Ausztriában

Éles bírálatokat váltott ki Ausztriában, hogy az osztrák közszolgálati televízió (ORF) vezérigazgatója a kancellár pártjának vezetéséhez közel álló személyt akar irodavezetővé kinevezni.

Litvánia mégsem vezeti be 2014-ben az eurót

Litvánia mégsem csatlakozik 2014-ben az euróövezethez, ahogyan azt korábban tervezte - közölte hétfőn az ország államfője.

A Hamász kormányfője megemlékezett a megölt török aktivistákról

A Hamász radikális palesztin mozgalom kormányfője megemlékezett hétfőn Isztambulban azokról a török aktivistákról, akiket izraeli kommandósok lőttek agyon, amikor segélyt próbáltak bejuttatni a Gázai övezetbe.