Négy év múltán veletek és „velük” – ugyanitt
- Részletek
- Fazekas Csaba
- 2019. július 20. szombat, 06:21
___________________________
„A mérkőzés kezdetét jelző sípszó mint a húsvéti újjászületés és újrakezdés szimbóluma? Ez már súrolja a blaszfémia határát… (Nem tudom, a stadiont szentelő Kiss-Rigó László katolikus és Szabó István református püspök mit szól ehhez.)”
„Nagy kérdés, hogy lehet-e az ’istenadta népet’ hibáztatni azért, mert nem változtatni akar, hanem talán megalkudni, egyfajta különbékét kötni a politika jelenlegi világával.”
„Nem tudom, mit szólnának például a fideszesek, ha – élve demokratikus jogával – valaki megalapítaná a Figyelmes Dolgozók Szövetsége – Közüzemi Díjcsökkentő Magyarok Pártját (rövidítve: Fidosz-KDMP), mert megteheti.”
„…az eszközökben kevéssé válogató politizálás… már Őszöd előtt sem hiányzott a Fidesz kelléktárából. Alighanem az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése volt a szikra a Fidesz által 2002 óta olajjal locsolt közélet számára.”
„Sajnálatos és jellemző, hogy egy zsidó szervezetnek kellett magára vállalni a nyilvános szembefordulást az egész magyar közösséget sértő történelemhamisítással. Vagyis a dolog nem úgy néz ki, hogy a nem zsidók állnak ki a zsidókért, hanem pont fordítva.”
„…ezt a háborút bizony elvesztettük, akár kimondja ezt valamelyik haditudósító, akár nem… lehet bűnbakot keresni, szóvivői kirohanást intézni gyucsánybajnai ellen, de a miniszterelnök súlyosan elhibázta az ellenség ’haderejének’ felmérését.”
„…óvatosan táncol (pávatáncol) az aknák között (hátha csak fortyog, de nem robban), de ezt akkor sem ismeri el, amikor némelyikbe belelép. Ma már azt sem veszi észre, hogy ha így folytatja, hamar lerakja egy majdani újabb szoborpark alapjait.”
„…félek attól, hogy a nyomasztó kormányzati kampány árnyékában sok választópolgár hajlamossá válhat megbocsátani a gazdaság mélyrepülését, a felsorolhatatlan adófajtákat, a kormányfő – legalább annyira átlátszó, mint félelmetes – harci riadóit és populizmusát.”
„A múlt újraértelmezésére, saját pártjának, politikai formációjának a (nemzeti és/vagy világ-) történelem csúcsteljesítményeként való bemutatására minden kisebb-nagyobb önkényuralmi hajlamokkal megáldott politikai vezetőnek különös kísértése volt.”
„…Orbán azt mondta, hogy a magyar gazdaság felemelkedésének motorja az lesz, ha az iparunkat ’összeépítjük’ a németekével. Tehát az első kérdés: hogy fogjuk leelőzni azt, amivel összeépítkezünk?”
„Ha kicsit józanabbul szemléljük például a miniszterelnök telekszomszédjában emelkedő betonkolosszust, hamar beláthatjuk, hogy az Orbán-rendszer végének (ki tudja, hány év múlva!) szomorú mementója lesz az, amikor a felcsúti stadion gyepét felveri a gaz.”
„…a kormánypárt egyes stratégái nem azt a következtetést vonják le a bíróság ítéletéből, hogy ilyesmit nem szabad csinálni, hanem azt, hogy jobban kell vigyázni arra, ki ne derüljön (’Oszt jónapot’ – ugye emlékszünk?).”
„A társadalom egy részének a vagyonát elvenni és politikai alapon újraosztani – a politikai alapú társadalmi újraosztás ’rossz íze nélkül’. Saját utcájukban közpénzen utat köveztetni – a saját utcában közpénzen való utcaköveztetés ’rossz íze nélkül’.”
„Háttérbe szorul az alkotmányosság, az oktatáspolitika, a gazdaság, a beruházások, a munkahelyteremtés, a külföldre vándorlás, az állattenyésztés, az útkarbantartás, a közbiztonság stb. – csak a rezsicsökkentés ügye marad.”
„Kövér történelemképlete nagyon egyszerű: sorsszerűen újabb és újabb rossz döntéseken át bukdácsoltunk egészen 2010-ig, amikor a ’nemzet’ (hogy miért, nem tudni) végre nem befolyásolódott senkitől és semmitől, így jó döntést hozott, amikor nekik adta a hatalmat.”
Az Európai Parlamentben – Reuters/Vincent Kessler
„Nyilatkozataiból… már-már a sajnálat, a szánakozás érezhető ki a válságot kezelni képtelen, szűklátókörű nyugati országok láttán. Kíváncsi vagyok, mikor hajol le hozzájuk, hogy merő jó szándékból megsegítse az önnön korlátaikkal megbirkózni képtelen kis hülyéket.”
– Vita: Mi lesz, mi legyen Orbán után? –
„…a demokratáknak lehetőséget kell adni arra, hogy a ma még elkötelezett fideszesek maguk is asszisztáljanak annak az önkényrendszernek a lebontásánál, amelyet most még építenek.”
„…a jól tájékozott állami vezető kapásból ’bajnaista anarchistáknak’ (!) minősítette őket, majd meg sem lepődve saját kijelentésén, tovább is fűzte a hatalom által sulykolt paranoiás elméletet.”