Oroszlánhátú Vona a Parlamentben

Nem tudom, végül megteheti-e, vagy sem, de jelen pillanatban még a megvalósítás ígéretével kecsegtet a Jobbik elnökének szándéka: oroszlánnal ékesített gárdamellény lesz rajta parlamenti bevonulása napján.

Az oroszlán magyarázatra szorul.

Ez az afrikai nagymacska természetesen ugyanúgy több kultúrában és több jelentéssel is szimbólummá vált, ahogyan általában szimbolikus jelentést adnak az emberek az állatoknak. Mivel az oroszlán mozgásában egyszerre van jelen a lágyság, az elnyújtottság és a szokásosnál nagyobb erő, a „lecsapás” lehetősége, az ember könnyen látja benne az uralkodás, a fenségesség, a stabilitás megtestesítőjét, de az idő feletti uralom vagy a Nap erejének megjelenítését, netán a szerelmi szenvedély szimbólumát is. A világ művészete teli van különféle oroszlán-ábrázolásokkal. A híres mükénéi oroszlános kapun vagy a babiloni oroszlánfalon az állatok halottak őrzői, Apollón attribútumaként viszont az oroszlán a fény megtestesítője. Tiziano egyik festményén a jelen időszimbóluma, a chartres-i katedrális Krisztus-szobrán a legyőzött Sátánt jelképezi. A buddhista művészetben pedig a törvény, a bölcsesség és az igazságosság kifejezője. És akkor nem beszéltünk a brit oroszlánról, Oroszlánszívű Richárdról, Szent Márkról és a Velencét védelmező oroszlánokról, valamint az összes Leo nevű pápáról és uralkodóról. Egyszóval az oroszlán minden nép, térség és kultúra berkein belül otthonosan mozog, bizonyítva az emberi elme és psziché szimbólumalkotó természetének univerzális voltát.


Lion of Babylon, Irak

Ezt a gazdag kultúrtörténeti múltat azonban Vona Gábor és csapata – nem jelentéktelen „értelmiségi” támogatóval, „kutatóval”, „régésszel” és magát történésznek valló személlyel a háta mögött – egy csapásra érvénytelenítette a maga nemzetnagyság- és identitásépítési elméleteinek keretein belül.

Az elmélet lényege, hogy az oroszlán, amely az uralom jelképe, kizárólag és egyértelműen a magyarság szimbóluma. S mivel az ő gondolkodásuk szerint a szimbólumokat nem az emberi gondolkodás hozza létre, hanem az isteni erő, amely ráadásul a magyarságnak speciális genetikai „csomagot” adott, ezért a szimbólum, úgymond, genetikai úton is belénk kódolt elrendelés. Az oroszlán tehát nem egyszerűen a magyarság egyik korszakára jellemző szimbólum, hanem több annál: „faji” specifikum. Afféle magyarságjelző, a magyarság gondolati szintű megjelenítője. Ahol tehát megjelenik az ábrázolásokban az oroszlán, ott az a magyarság jelenik meg, amely a génjeiben hordozza az oroszlánság képzetét, vagyis az uralmi képességet. (Tudnivaló, hogy a neonácik szerint a géneket tartalmazó emberi örökítőanyag is a vallási képzetek szerint működik. Így például a minden sejtünkben ott lévő fehérjebázist, a DNS-t sem a valóságos alakjában, vagyis a kettős spirál formájában látják, hanem olyan formációként, amelyet – az Isten-képzethez, illetve az atommag szerkezetéhez hasonlóan – egyetlen meghatározó erő mozgat, középről. Ezzel létrehozták a monogenizmus elméletét. Így már könnyen oda tudnak képzelni „európai ősgént”, illetve „magyar ősgéneket”, amelyek aztán az egész szerkezetet, mi több, az egész embert minden vonatkozásában meghatározzák. És mivel a magyar „ősgénekben” e szerint ott van az oroszláni uralom-gén, a magyar örökké tartó, biológiailag meghatározott uralomra termett.)


Oroszlánfej az uri királyi temetőből

Minthogy az oroszlán az első, keleti kultúrák gondolatvilágában is megjelent, így Mezopotámiában, a „Nap-népek” Ur ágának uralkodása idején is, az elmélet szerint az egyik „kultúraalapító fajként” ekkor mindenképp magyaroknak kellett jelen lenniük, hiszen ott volt szimbólumállatuk, az oroszlán – akkor tehát ők is ott voltak. (A szerintük ott élő másik „fajnak”, amely a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékén, a dél-mezopotámiai mocsarak vidékén alapított kultúrát, a kos és a fekete párduc volt a szimbóluma.) Emellett „komoly sejtéseik” vannak arról, hogy a sumér nyelv ugyanolyan, mint a magyar. Nem kérdés, hogy kik voltak tehát az emberiség „első magas kultúrájának szerzői”, akik ezáltal minden kultúra forrásaként, megteremtőjeként és első nemzőjeként szorgoskodtak, de főként uralkodtak Mezopotámiában. Ami persze nem elég: a jelenlétük – épp a génelméletük okán – ettől kezdve egyfajta örökös szerzői jog alapjaként érvényesül. Vagyis: később ennek a kultúrának a legfőbb örökösei is csak a magyarok lehetnek, akiknek mindenki mást el kell kergetniük ettől az örökségtől. Az oroszlán ezért ma is a magyarság örökös, genetikailag hozzá kötött uralmi potenciáljának kifejezése. (Az elmélet egyik jól követhető összefoglalása: Titkolt történelmi magyarságunk.)

Ne áltassa magát senki azzal, hogy itt egyszerűen műveletlen, tudatlan emberekkel állunk szemben, akik azért mondanak ekkora ökörségeket, mert „hülyék”, és mert nem ismerik a kultúrtörténetet, s életükben nem hallottak sem Mükénéről, sem a chartres-i katedrálisról, sem arról, hogy a szimbólumok nem genetikai, hanem szellemi örökségek. Az ugyan valószínű, hogy nem hallottak róla, vagy ha mégis, akkor ezeket a tényeket nem tudják elhelyezni semmiféle gondolati rendbe, de ez sajnos lényegtelen. Ettől még – és ezt most már elég késő komolyan venni – az általuk használt jelképrendszer mögött kidolgozott és a tudományosság igényével fellépő ideológia áll, amely mára egy komplett szubkultúrává nőtte ki magát. Nem kis részben a média és néhány, súlyos pszichés sérülésektől szenvedő értelmiségi hathatós segédletével. A tudományos igényesség pedig nemcsak azt jelenti, hogy könyveket és újságokat terjesztenek, hanem elsősorban azt, hogy gondoskodnak a „tudásanyag” módszeres továbbadásáról, életben tartásáról, tanításáról.

Az irányzat képviselőinek (nevezzük néven: a fajvédőknek) van mire építeniük: az előző rendszerekben hosszasan és módszeresen termelték ki – mind a katolicizmustól, mind pedig a hasonlóképp egyhitrendszerként működő kommunista ideológiáktól támogatva – az infantilis, az önismerettől-analízistől zsigerileg idegenkedő, viszont egyágúságokban és misztifikációkban boldogan gondolkodó emberek tömegeit. Mára, úgy látszik, az országban tömegek vevők arra a fajta gondolkodásmódra, amely mindent igyekszik egyetlen gyökérre visszavezetni. Ehhez pedig nagyon könnyen illeszkedik a fajvédők monogenista szemléletmódja – tehát hogy mindig minden egy dologból származik, s a továbbiakban egyenes vonalú fejlődési utat jár be. S ha most mégis úgy látszik, mintha a nép eltért volna ettől az egyenes vonalú fejlődéstől, akkor ez azért van, mert a másokkal való keveredés egészségtelenül elnyomta bennük a „jó géneket”. (Ld. még a zsidótörvények elméleti hátterét is ez ügyben.) De azért vannak „a faji hűség” őrzői (pl. a Jobbikosok), hogy a „faji öntudat” fölerősítése révén előhívják a szunnyadó örökséget, és visszaadják a népnek jogos történelmi „hozományát”: a faji alapú nagyhatalmi státust.


Asszíria – oroszlánvadászat

Mindehhez persze az is kell, hogy az emberi kultúra ősforrásait szintén csak egyetlen ősforrásként tudják elképzelni. Az, hogy az emberiség kultúrája sokféle forrásra vezethető vissza, eltérő időpontokkal, s hogy ráadásul a biológiai (rész)rokonságok nem feltétlenül esnek egybe a kulturális rokonságokkal (ld. finnugor nyelvrokonság), az számukra felfoghatatlan. Ha mindehhez még hozzáadjuk a modern, populáris kultúrán is edzett, macsó versengési vágyat, akkor a „faji” versengő szellemnek egy meglehetősen kemény variációját kapjuk.

Mindezek további következménye pedig még az is, hogy a monogenistáknak folyamatosan a zsidósággal, érintőlegesen pedig az antik görögséggel kell versenyben állniuk, aminek náluk ismét több oka is van. Az csak az egyik, hogy a szakszerű történetírás valóban ezeket tekinti az európai kultúra alapvető forrásainak. A másik viszont a saját paranoiás képzeletviláguk, amely szerint a zsidóság kezdettől fogva világuralomra törekedett, és ezt valóban el is érte, úgymond „az agresszív természete” révén. (Már a mezopotámiai hatalmi bomlást is azzal magyarázzák, hogy különlegesen agresszív sémiták érkeztek a térségbe, és átrajzolták a „faji térképét”.) Emellett „komoly sejtéseik” vannak arról, hogy a sumér nyelv ugyanolyan, mint a magyar, de inkább azonos vele. Ezért ezek az emberek a klasszikus történetírásból is folyamatosan a zsidóuralmat olvassák ki, Mezopotámiától a Habsburgokon át Kádár Jánosig.

Mindezek folytán szükségképpen a Bibliával is összeütközésbe kell kerülniük, amit rendre hangsúlyoznak is. A mezopotámiai magyarság-őstörténetet is kifejezetten a Biblia hathatós cáfolatának tartják. A tényt, miszerint a zsidóság „a Könyv népének” is tekinthető, valamint hogy a Biblia valóban történeti forrás is volt, szintén nem tudják más rendszerbe beilleszteni, csak az egyágúság egydimenziós rendszerébe: a zsidóság az ő szemükben teljes egészében azonos a Bibliával, a Biblia pedig teljes egészében azonos a hagyományos történetírás egyetlen, hiteles forrásával. A Biblia képzelt és abszolút történeti hitelességének szétzúzásával tehát a fantáziájuk szerint két legyet ütnek egy csapásra: megfosztják a zsidóságot a képzelt világuralmi és kultúradiktátori státusától, s egyúttal a hagyományos történetírást is megfosztják az általuk egyetlennek képzelt forrásától.

Mint látható, ez a szemléletmód semmilyen módon nem domesztikálható. A kereszténységhez való sajátos kapcsolódásán kívül tökéletesen megegyezik a fasizmus és a nácizmus egyenlőtlenség-eszméjével, amelyhez nemcsak az árpádsávokat, hanem most már az oroszlán alakját is hozzáköti. Az árpádsávok vérvonal-eszménye és az oroszlán világuralom-jelképe egyszerre lesz ott Vona Gábor testén a Parlamentben. És a jobbikosok komolyan gondolják, hogy ők ezáltal egy másik faj – az igazi magyar faj – képviselőiként vannak jelen. A mi oldalunkról nézve afféle „mono sapiensként”. Az ő oldalukról nézve viszont az ugrani készülő oroszlán megtestesítőiként.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

лобановский классapi viberтоп лучших игровых ноутбуков 2018