Én nem tudom, ki az a Boros János…
- Részletek
- 2010. máj. 14. péntek, 04:44
- Stein Á. Dániel
Stein Á. Dániel
Az ÉS általában megjelöli alkalmi szerzőinek foglalkozását. A május 7-i szám Visszhang rovatában egy teljes oldalt kapott az bizonyos Boros János, akinek kilétéről a lap nem tudósít. Így csak elképzelésem lehet arról, ki is ő, de ha az, akire gondolok, hát az nem túl bíztató.
Boros János Kis Jánosnak az előző számban megjelent tanulmányára reagál Újra elindulni című cikkében. Nem igazán húzza el a bevezetést, erős felütéssel kezdi: a magyar történelem szerinte (alighanem) befejeződött, újra kell kezdeni. Rögtön megjelenik egy állítás: Magyarország történelmi útja sáros és besározott, szekere kátyúban van. A szavak nagyok, a nagy szavak gyanúsak. Ha valaki úgy véli, hogy a magyar történelem útja annyira sáros, a kátyú annyira mély, hogy nincs tovább, igazán zavarba kerülök. Mohács lenne? Trianon? 45? Ez a felütés a számomra inkább a szerző súlyos propagandafertőzöttségéről tanúskodik: Boros János mindent elhitt Szijjártó Péternek. Mivel én nem hittem el mindent, számomra Boros János expozíciója hamis.
A hamis expozíció lényegi következtetést is tartalmaz: Magyarországon történelmi paradigmaváltásra van szükség. Ezt akarja a cikk bizonyítani. A paradigmaváltó voluntarizmus számomra általában kétséges – úgy hiszem, ritkán szervezik, hajtják végre tudatos csoportok a váltást, az emberi közreműködés inkább az utólagos felismerésére korlátozódik. Mindenesetre a válságot, amelyet Kis János vélt felismerni, Boros nem a köztársaság válságának véli, mert szerinte Magyarországon nincs demokratikus köztársaság: „Itt semmiféle társadalmi konszenzus nem volt az alapításkor, hiszen a kerekasztal beszélői önmagukat hatalmazták föl, és valójában csak az átmenetet menedzselték az egypártrendszerből a többpártrendszerbe, de az még távolról sem volt egy valódi köztársaság valódi létrehozása” – írja. A kerekasztal legitimitásának kétségbevonása szíve joga, de a „semmiféle társadalmi konszenzus” kijelentés mintha figyelmen kívül hagyná az úgynevezett négyigenes népszavazást. Fura, hogy a későbbi, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményét azon az alapon szeretik érvényesnek tekinteni, hogy akik szavaztak, egy irányba szavaztak. Az első és kétségtelenül eredményes népszavazás létét egyszerűen elfelejteni – hiteltelenné teszi az egész gondolatmenetet.
Boros úgy véli, a mai baloldal válsága az állampárt továbbélésének tudható be. Ez a tétel megint csak az „amortizációs taktika” hatásának vagy inkább a részének látszik. Ugyanis a korábbi állampárt emberei és eszméi lényegében szétszóródtak a magyar társadalomban: a volt párttagok ott vannak a Fideszben is, nemcsak az MSZP-ben (és a Jobbikban), a különbség csak annyi, hogy ott nemcsak ők vannak jelen. De nem is a személyek a lényegesek itt, hanem az eszmék. Sem a biztonságot nyújtó paternalizmus, sem a vitákat kizáró monolit hatalom nem új paradigma, a kötcsei eszme nem vadonatúj, hanem visszatérés a kádári (vagy akár a Horthy-féle) paradigmához. Boros gerontológiai hangulatú fejtegetése így nemcsak ízléstelen, hanem igazságtalan és céltalan is: hiszen éppen a Fidesz az, amely az eggyel korábbi paradigmát élteti.
Boros következő címe ez: Banánköztársaság. Szerzőnk tudományos módszert választ, hivatkozik. A Wikipédiára. Tudományos műben az önépítő internetes lexikonból csak statisztikai adatokat szokás idézni, azokat is fenntartással. De nem ez az igazán nagy baj, mert a tudományosnak nem igazán nevezhető banánköztársaság terminust a Wikipédia voltaképpen korrekten határozza meg. A baj az, hogy Boros szerint Magyarország „bananizálódásának” jele Gyurcsány mesés meggazdagodása. Ennek hátterében valamiféle „erkölcsileg kifogásolható” kormánydöntések állnak. Ez a következtetés Gyurcsány egy olyan (forrásmegjelölés nélküli) kijelentésére hivatkozik, amely szerint az ő meggazdagodása törvényes volt, bár erkölcsileg kifogásolható. Boros azt nem teszi világossá, a Gyurcsány-kormány mely döntései járultak hozzá erkölcsileg kifogásolható módon Gyurcsány meggazdagodásához. Mi eddig úgy tudtuk, Gyurcsány még miniszterelnöki jövedelmét is alapítványoknak adta.
Boros következő címével (A banántalanítás apóriái) gondom van, eddig még nem találkoztam az apória szóval. Nem komoly gond, van néhány szótáram. Hamar ki is derült, hogy valaminek a megoldhatatlanságáról van szó. Bár a megfogalmazás ravasz („Nem a múltfeldolgozással kell kezdeni, hanem a múltfeldolgozás egyetemes, szó szerint (ha nem is lassan írva, de így mondhatóan): egyetemes kereteit kell megteremteni”). Az elgondolás nem új „A-a múúúltat végképp eltörölni”.
Boros következő bekezdésétől égnek áll a hajam. „Nagy szavaknak tűnnek, de megint nagy időket élünk, ide nagy szavak kellenek - és nem kellene megint egyszer elbananizálnunk a dolgot.” Nagy szavak, nagy idők! Alkotmányozó idők! „Az alkotmányt nem jogászoknak kell megalkotniuk, hanem a széles nyilvános diszkusszióknak kellene az elveket kikristályosítaniuk, és a jogászoknak mint jogászoknak csak a legvégén kellene bekapcsolódniuk a munkába.” Most elnézést kell kérnem, de ez csurkista blabla. Az alkotmányt jogászoknak kell megalkotniuk, jogászi szakértelemmel. A széles nyilvános vitákban (becézzük bár diszkussziónak őket) zajló előkészítés sosem vezethetnek eredményre. A taggyűléseken, nagygyűléseken úgymond „hangulat” van, véleményvezérek vannak, másrészt a széles tömegeket nem érdekli az alkotmány. Így a széles diszkusszió azokat fogja át, akiket ez érdekel – de semmi bizonyíték nincs arra, hogy azok hoznak létre jó alkotmányt, akik fogékonyak a téma iránt. Az alkotmánynak kell kikristályosodni, és nem az alkotmány előkészítő véleményeknek.
Boros újra akar indulni. „Új morális, kognitív, kommunikatív és jogi struktúrák létrehozására van szükség: autópályákra sáros utak helyett” –írja. Ámbár a széles tömegek nem igazán vannak tisztában a morális, kognitív, kommunikatív, mi több, a struktúra szavak jelentésével sem (s alulnézetben ezek is eléggé blabloidak). Igenis, Kis Jánosnak van igaza, és amikor Boros ezt vitatja, szent istváni kort és szerepet vizionál: „Valóban egy hosszú folyamat kezdeténél állunk …, de ez nem fordulat, hanem alkotó (azaz alkotmányozó) újraindulás lehet, és kellene hogy legyen. Mindannyiunk, minden itt élő részvételével” – írja. De már megtanulhattuk, hogy nem lehet a múltat végképp eltörölni, a történelemben nincsenek igazi cezúrák. Az emberek egyszerűen nem értik meg az újrakezdéseket, hiszen az egész kultúránk a múltból épül fel. Boros elfelejtette megírni, hogy ehhez mindent újra kell kezdeni. A nyelvet is. Gyanítom, ő már ismeri az újmagyart, és a jelen cikke – nyersfordítás.