rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. október 28.

Gerő András történész


Bolgár György: - A Magyar Narancs e heti számában jelent meg egy figyelemreméltó cikke a Kossuth tér tervezett átalakításáról. Sok jó érve van ott, azt kérem, hogy soroljon föl belőlük néhányat, tudniillik a véleménye nem túl kedvező erre, erről a tervről.

Gerő András: – Igen, ez így van, és az igazság az, hogy én azért mertem ebben – úgy gondolom, alappal – véleményt nyilvánítani, mert az én ismereteim szerint én vagyok az egyetlen Magyarországon, aki megírta a Kossuth tér történetét. Ez a könyv 2008-ban jelent meg Térerő címmel, tehát elég jól ismerem a teret és a történetét!

– De azért nem kérték meg, hogy segítsen abban, hogyan is építsék át a Kossuth teret?

– Nem. És pontosan ez a problémám, nem az, hogy nem kértek meg, hanem az, hogy hoztak egy határozatot, és láthatóan nem gondolkodtak. Ez nem szokatlan Magyarországon, különösen az utóbbi időszakban! A határozatban, és ezt kettéválasztanám, egyrészt szó van a tér civilizációs megújulásáról, amit maximálisan helyeselni tudok, tehát hogy látogatóközpont legyen, mélygarázs legyen, ilyesmi. A másik viszont, ami nagyon-nagyon problematikus, hogy az országgyűlési határozat kimondja, hogy vissza kell állítani a tér 1944. előtti képzőművészeti arculatát. Ezzel van a baj, tudniillik ha az ember megnézi, hogy 1944 óta mi épült a téren képzőművészeti szempontból, illetve ha mindezt el kellene tüntetni, mert ha komolyan vesszük ezt a határozatot, akkor a 44-es időpont előtti állapot a mérvadó, akkor meg egy komplett tragédia kerekedik ki!

– Na nézzük először képzőművészeti szempontból! Ugye ismert, hogy a József Attila-szobor, a Károlyi-szobor kimenne, de ezek képzőművészetileg nagyon értékes alkotások.

– Igen. Én kevéssé mennék abba bele, hogy milyen értékes egy alkotás, mert nem vagyok műkritikus, de azt mondom, ha komolyan gondolják, hogy vissza kell állítani a 44 előtti arculatot, akkor értelemszerűen el kell tüntetni mindazt, ami itt elhangzott, de el kell tüntetni az 1952-ben felavatott Kossuth-szobrot is, a 65-ben felavatott és 2006-ban felújított országzászlót, el kell tüntetni aztán mindazokat az emlékpontokat, amelyek az 56-os forradalomhoz és az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűzhöz kötődnek, a forradalom lángját, a Agrárminisztérium faláról a golyókat stilizáló emlékpontot...

– Igen, ez sokaknak eszébe sem jut, de Önnek igaza van, tényleg,'44. március 19-e előtt ezek nem voltak ott.

– Igen, így van. És el kell tüntetni végül Kovács Bélát, aki a Kisgazdapárt főtitkára volt. Ezt az emlékművet 2002-ben állították föl, az Orbán-kormány alatt, és az ő elhurcolásának a napja ma, mert a szovjetek elhurcolták őt, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja. Na most ezeket mind el kell tüntetni!

– Képzeljük el, ha ezt a szobrot elhurcolnák onnan...

– Én csak ahhoz tudok visszanyúlni, ami a határozatban van. Szövegorientáltan gondolkodom, és az országgyűlési határozatban az van, hogy vissza kell állítani a tér 44 előtti képzőművészeti arculatát. Abba mindezek nem férnek bele, tehát nem fér bele mindaz, amit a kommunizmus alatt létrehoztak vagy a szocialista időszakban, és nem fér bele mindaz, amit 90 után teremtettek a térre. Amit viszont vissza kéne állítani – mert azért nézzük meg ezt is –, vissza kellene állítani az 1906-ban felavatott Andrássy Gyula-lovasszobrot. Zárójelben megjegyzem, nagyon-nagyon méltó dolog lenne, ha Andrássynak újból emléket állítanának Budapesten. Tudnám javasolni a főpolgármester úrnak, hogy a Wass Albert-szobor nyomán hát azért itt lenne az ideje Andrássyról is gondolkodni, de mondjuk ez egy külön történet. A Kossuth téren ez egy lovasszobor volt, 44/45-ben sérüléseket szenvedett, jóvátehetetlenül megsérült a szobor, egy részét, ami maradt belőle, ellopták, egy részét, úgy tűnik, beolvasztották a Sztálin-szoborba. Aztán: vissza kellene állítani az 52-ben felavatott Kossuth-szobor helyett a 27-ben felavatott Horvay János-féle Kossuth-szobrot, ami ma Dombóváron van.

– És amit a dombóváriak nem akarnának visszaadni.

– Hát igen. De vissza kéne állítani azt a szobrot is, ami a mai Károlyi-szobor helyén állt, ez Tisza István szobra volt. Ezt úgy képzeljük el, hogy ez egy tizenhét méteres szobor volt, a tetején egy oroszlánnal, azt harminchat köbméter kőből faragták ki, magának Tiszának az alakja, aki a szobor aljában állt, ötméteres volt, a mellékalakok 4,8 méteresek.

– Hát az a tizenhét méteres szobor, az hat emelet!

– Ez hat emelet. Ezt 34-ben avatták föl, és akkor még nem állt ott az a mostani épület, ami ott van, ahol a Biarritz kávézó volt, ma is van egy Biarritz étterem ott, de nem azon a helyen, ahol a régi Biaritz volt. Tehát volt valami távlata a térnek, hiszen nem voltak épületek.

– Akkor még lehetett egy hatemeletes szobrot vagy emlékművet odaképzelni.

– Igen. Ez most úgy nézne ki, mint ha ezen a kis téren állandóan egy daru állna. Szóval az egész Tisza-szobor művészeti értelemben is, térépítészeti értelemben is abszurd. Arról nem is beszélve – és itt idéztem be a cikkben is korabeli kritikákat, műkritikákat –, Lyka Károly  egyenesen szobrászati tragédiának hívta a Horvay-féle szobrot, már a tervei alapján. Az Andrássy-szobor tekintetében a fő kritikai felület a korszakban az volt, hogy miért van lovon Andrássy, mikor a legkevésbé sem kötődött az ő tevékenysége a lovas képzethez. De erre azt írta Lyka, hogy hát bocsássuk meg ezt a szeszélyt a megrendelőknek, de ilyen alapon – írja – doktor Semmelweist is lóra lehetett volna ültetni. Tehát ezek mind problémák. Tisza tekintetében, pedig ott nem idéztem be egy csomó kritikát, egyértelműen lesújtó volt ez a kritika. Tehát mert annyira rondának találták azt a tizenhét méteres alkotást. Ez a műkritikai része, de én úgy látom, hogy nem is a műkritikai megfontolás dominált, hanem egy teljes ostobaság, ami így meggyőződésem szerint az elfogadott alkotmány nemzeti hitvallásával egyezik.

– Na, így van, és amelyik ugye 44. március 19-én húzza meg a cezúrát, és onnan mintegy törvényen kívüli, kívül helyezi Magyarországot több évtizedre! Közben egy hallgató azt telefonálta, hogy Andrássy talán azért volt lovon, mert huszárezredes volt, de én erre vonatkozóan nem találtam semmit, csak azt, hogy honvéd ezredes, ami nem egészen ugyanaz!

– Hogy mondjam, a korszaknak bevett szobrászati toposza volt, hogy akit lehetett, lóra ültettek. Zárójelben, a lovas szobor elég drága, mert minden szobor árát a lábak szabják meg. A legdrágább az, ha valaki vezeti a lovát, mert akkor hat lába van a szobornak. A négylábú szobor nagyon drága és hát meg akarták adni Andrássynak a tiszteletet. Egyébként Lyka is azt írja, hogy Velasqueznek is lovas szobrot csináltak, pedig hát Velasquez is inkább másról volt híres, mint a csikósmesterségéről.

– No tehát akkor nézzük a Kossuth tér tervezett átalakításának politikai hátterét, vagyis amit te összefüggésbe hozol az alkotmánnyal is, vagy az új alaptörvénnyel.

– Így van. Én már akkor is kritikával illettem ezt a nemzeti hitvallást, ami szerintem egy intellektuálisan mélyen alulteljesítő szöveg. Valamilyen ok miatt úgy gondolják, hogy kell egy közjogi szemlélet s a közjogi szemléletben a magyar önrendelkezés 44. március 19-ével szűnik meg. Vitatható egyébként ez is, hiszen a kormányzó a helyén maradt. Október 15-ével tényleg megszűnik 44-ben, de március 19. azért vitatható időpont, és úgy gondolják, hogy 90. május 2-ától áll helyre a rend. Ugye én történészként azt gondolom, hogy a közjogi szemlélet az egyik dimenziója a történelemnek, de nem maga a történelem, és még kevésbé a történelmi emlékezet!

– Ebből ugyanis az következne, hogy a történelmet, a megtörtént eseményeket akarják kiiktatni, hát például a Kossuth térről.

– Így van. Ez tulajdonképpen nem más, mint ennek az intellektuális konstrukciónak a lefordítása egy gyakorlati területre, nevezetesen a Kossuth tér átrendezésére. Itt a probléma az, általában is, hogy egy történelemben nem mazsolázhatunk, tehát nem mondhatjuk azt, hogy van a múltunk, amiből ez az, amit folytatunk, az összes többi nem létezik. A történelmet mindig onnan lehet folytatni, mint az egyes ember életét is, ahol éppen vagyunk. Tehát nem tudjuk kitörölni az előző napot, az előző évet, az előző tíz évet. Amikor emberek megpróbálják ezt megcsinálni, mondjuk fizikai értelemben, az sokszor nevetségessé válik, tehát amikor idős férfi úgy gondolja, hogy ő egy fiatalember, az idős hölgy úgy gondolja, hogy huszonévesnek maszkírozza magát, akkor érezzük, hogy ez nem megy, tehát nem lehet kiiktatni a történelmet. Az alkotmány írói úgy gondolták, hogy ahelyett, hogy azt mondták volna, meg kell békélni a múltunkkal, akármi volt benne, mindegyik a mienk, a jó is, a rossz is, minden a mienk. Ehelyett bevetettek egy ilyen cezúrapontot, hogy ami 44. előtt volt, az rendben van, az mérvadó, mértékadó, és ami 44. és 90. között volt, az nem mértékadó. Ebből jött ez a határozat szerintem, hogy a 44. előtti arculatot kell visszaállítani.

– És akkor közben kisöpörnék az egyáltalán nem vállalhatatlan és ott megörökített személyiségeket, mint amilyen Károlyi volt, pláne József Attila. Lehet, mondjuk, Károlyi történelmi szerepét vitatni, lehetnek olyanok, akik ezt nem tartják pozitívnak, és lehetnek nagyon sokan olyanok, akik igenis annak tartják, de semmiképpen sem tartozik a vállalhatatlan történelmi személyiségek, az olyan szörnyetegek közé, mint mondjuk egy Hitler vagy egy Szálasi, akinek ha lett volna szobra a Kossuth téren, akkor az természetes, hogy az ítélkező utókor eltávolítja onnét.

– Hát a Károlyi külön problematikus. Tehát én nem mennék abba bele, hogy most Károlyinak méltó helye-e az a hely, vagy egy másik hely lenne méltó. De itt megint csak valahogy egy kicsit kötődnünk kéne a saját történelmünkhöz. Károlyi ma a téren egyfelől önmagát jelenti, másfelől az első Magyar Köztársaságot.

– A köztársaságot jelenti, pontosan.

– Na most ezen a téren, a Kossuth térről beszélünk, a 20. században három Magyar Köztársaságot kiáltottak ki. Mind a hármat ezen a téren kiáltották ki, tehát erről a térről el lehet vinni Károlyit, lenne is hely, amit lehet neki találni, semmi baj ezzel önmagában, de az abszurdum lenne, ha a három Magyar Köztársaságnak itt nem lenne emlékpontja. Nevezetesen azért, mert mind a három a Kossuth térhez kötődik. 1918-ban, 1946-ban, mi több, 1989-ben is itt kiáltották ki a Magyar Köztársaságot. Tehát ez egy intellektuálisan problematikus dolog abban a tekintetben, hogy nem lehet eltörölni a történelmet. Tehát mi csinálhatunk úgy, mintha Magyarország 44. március 19-i állapota lenne a mai demokratikus Magyarország számára mértékadó, de akkor se tudjuk annullálni azt, hogy ezen a téren három Magyar Köztársaságot kiáltottak ki.

– Hát azért próbálták meg a múltat végképp eltörölni, igaz, hogy ez se sikerült.

– Így van.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái