Vissza – hová is?


Jobbról folyamatosan noszogatnak, sőt ráncigálnak, és ha tudnak vonszolnak bennünket, hogy menjünk vissza a múltba, minél tovább, lehetőleg a középkorba. Erről elég sokszor írtam már – most inkább hagyom őket a pokolba, ahová valók, s ahová előbb-utóbb szépen el is viszi majd őket az ördög. Most inkább azokról hadd mondjak néhány szót, akik ezt a noszogatást, ráncigálást és vonszolást balról próbálják gyakorolni rajtunk.

Mert a bankárok és bankok, általában a kapitalizmus elleni hangulat és hangulatkeltés nemcsak a magyar kormányfő és kormánypártok köreiből árad, hanem baloldalról is. Itt az egyetlen mentség csak az, hogy ez az ellenérzés legalább elvi jellegű: nem osztja a tőkét gonosz külföldire és jótékony hazaira, mint azt a jobboldaliak teszik, hanem egyformán utál minden tőkést. Habár a multikat és különösen a bankárokat azért úgyszintén egy kicsit jobban. Majdnem mindenki tapsol például a „szerencsétlen” devizahitelesek megmentésének, gyakorlatilag – ilyen vagy olyan formában – az egész adófizető közösség terhére; holott egyiküket sem kényszerítették a homlokukhoz nyomott pisztollyal devizahitelek fölvételére a gonosz bankárok és alkalmazottaik. És ha a bankok végül netán csődbe mennének, mert a populista magyar kormány által rájuk rótt terhek elviseléséhez már az isten pénze sem lenne elég, hát ezek a nagy antikapitalisták megnézhetnék magukat, hová is jutottak. A középkorba, ahol az egyház tényleg hivatalosan tiltotta a kamatra való pénzkölcsönzést. De aztán még jobban meglepődnének, hogy bankárok még a középkorban is voltak, mivel hogy már akkor is szükség volt rájuk. A tiltás miatt nem keresztények folytattak – legalábbis nyíltan – ilyen tevékenységet, hanem főleg zsidók; de már valamikor a XII. században kiharcolták maguknak a pápánál a lombard pénzemberek, hogy ugyanolyan jogot kaphassanak ők is, mint amilyen a különben minden vonatkozásban jogfosztott zsidóké.

És ez persze nemcsak hazai, de nemzetközi jelenség is, amelynek legközelebbi látványos példáit Görögországban szemlélhetjük. Habár helyszíni beszámolók szerint az athéni tüntetések és zavargások csak jól szervezett erőszakos kisebbségek művei, a közhangulat mégsem fordul velük egyértelműen szembe, hiszen a görög dolgozók, kispolgárok és nagypolgárok abban mind egyetértenek, hogy egyetlen drachmával sem akarnak kevesebb jövedelemhez jutni, és még inkább egyetlen drachmával sem akarnak több adót fizetni. (Lehetséges, hogy az adócsalást „már a régi görögök is” ismerték?!) Ó nem, inkább menjen csődbe az egész ország! Mert hiszen (ez a sunyi ravaszság is ott van a csavaros görög elmékben) ezt Európa úgysem fogja hagyni, hanem megment majd bennünket! Nos, mi egyéb lenne ez, ha nem a magyar devizahitelesek megmentésének folyamata, csak itt országos méretben és nemzetközi szinten?!

Még szebb azonban, amit az amerikai, brit stb. „Occupy!” mozgalmak csinálnak. Senki sem állíthatja, hogy ezeket New Yorkban, Londonban stb. a csődtől és a nyomortól való rettegés mozgatja. Nem, ezeknek a mozgalmaknak a résztvevői, vezetői és ideológusai egyszerűen csak irigyek a náluk magasabb jövedelemmel rendelkezőkre. Primitív észjárásuk nem gondolja meg, hogy ha ezeknek a magasabb jövedelmű rétegeknek a pénzét elvennék és szétosztanák, a szegényebbek helyzetét ezzel csak minimális mértékben és minimális időre lehetne javítani. Na persze mi sem egyszerűbb és demagógabb, mint szembeállítani egymással a 99 százalékot és az 1 százalékot.


The Bosses of the Senate (Joseph Ferdinand Kepple, 1889) – screwedus.com 

A bolsevikok és a nácik is előszeretettel rabolták el egy „törpe kisebbség” javait – a népjólét emelésében elért  eredményeket ismerjük. És a Wall Street gyűlöletétől csak egy lépés eljutni a World Trade Center fölrobbantásáig: csináltak már ilyesmit nem iszlám fanatikusok, de bennszülött (fehér) amerikaiak is. Úgyhogy ez a mozgalom, amint a tüntetéseken kialakuló állapotok a New York-i Tőzsde és a londoni Szent Pál katedrális mellett (v.ö. még Kossuth tér) úgyszintén megmutatták, már nem is a középkorba vinne vissza bennünket. Hanem a kőkorszakba.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!