rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. október 27.

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász


Bolgár György: - Csak hogy a beszélgetés elején tisztázzuk, valahol olvastam a napokban, hogy Ön Szócska Miklós államtitkárnak is tanácsadója?

Sinkó Eszter: - Minden ilyen komolyabb közszolgáltatást megvalósító intézményrendszer esetében a kormány működtet úgynevezett szakmai kollégiumi rendszert, és az egészségügyi szakmai kollégiumok rendszerében van hatvan tagozat, abból az egyik a menedzsment és egészség gazdaságtan tagozat, annak vagyok a vezetője. És ebből a pozícióból fakadóan illetékes vagyok a tekintetben, hogy adjak tanácsot az államtitkár úrnak.

- Szóval nem úgy tanácsadó, ahogy ezt érteni szokták.

- Így van.

- Akkor mindjárt világosabban látunk. Nyilván másképp is kérdez az ember, ha az államtitkár tanácsadójával beszél, mint valakivel, aki tanácsokat is ad a pozíciójából fakadóan.

- Igen, tanácsokat is adok, azt hiszem ez a korrekt kifejezés.

- De akkor mindenképpen közelről ismeri az egészségügy helyzetét, erről már beszéltünk is többször az elmúlt időszakban, hónapokban is meg években is. Nem látszik semmi fény az alagút végén számomra, aki a híreket kicsit távolabbról követem. A legfrissebb az, hogy már majdnem kétezer rezidens, illetve szakorvos írt alá egy olyan felmondó levelet, ami nem lép érvénybe mindaddig, amíg látnak reményt arra, hogy a kormányzat valamivel kecsegtetni tudja őket és valamilyen életpálya modellt meg több fizetést tud ígérni nekik. De ez a kétezer nagyon súlyos. Lesz ebből még több is. Ha néhány ezer orvos elhagyja a magyar egészségügyet, abból tényleg azonnali katasztrófa lesz. Nem?

- Így van. Közelről tekintve az egészségügyet sem látszik az alagút vége. Egyszer már erről beszélgettünk, sajnos azóta sem változott meg az egészségügy pénzügyi környezete. Ráadásul a gazdaság úgy néz ki, hogy inkább rosszabbul teljesít, mint jobban. A jövő évi gazdaságnövekedési kilátások is egyre visszafogottabbak. Úgyhogy bajban vagyunk, igen.

- Például az Ön tanácsai ilyen esetben, amikor a makrogazdasági és az általános helyzet nem javul, hanem inkább rosszabbodik, milyenek? Mit mond? Hogy elég-e az a próbálkozás, amit a Semmelweis Tervben megfogalmaztak, elég-e az, hogy megpróbálnak innen-onnan néhány milliárdot begyűjteni ilyen-olyan plusz adókkal vagy ilyen olyan címen beszedett plusz bevételekkel, vagy alapvető strukturális változásra van szükség, mert máskülönben elsüllyed az egészségügy?

- Egyértelmű, hogy a különböző sarkokban összeporszívózott milliárdokkal sokra nem lehet menni. Ez egyértelmű és tiszta helyzet. Ezért is az az én álláspontom, és ezt az államtitkár úrnak is több ízben próbáltam már közvetíteni, hogy sokkal gyorsabban kell haladni az átalakítással, mint ahogy eddig tervezte a kormány. A Semmelweis Terv az én meglátásom szerint stratégiailag korrekt elképzelések mentén lett kialakítva, de az átalakítás ütemét sokkal gyorsabbra kell venni. És egyetlenegy olyan pont van a magyar egészségügyben, ahol ha odafigyel az ember és az irányításban résztvevők odafigyelnek, akkor némi megtakarítás elképzelhető. Ez egyedül a kórházi szektor. Azaz muszáj a kórházi rendszert úgy átalakítani, hogy ott némi forrás szabaduljon fel. Részben, hogy azok a kórházak, amelyek megerősödnek a jövőben, plusz forrást kapjanak, tehát plusz feladatot, hozzá plusz forrást, hogy túléljék ezeket a szűkösebb időszakokat. Illetve a kórházon kívül az ellátórendszerre is muszáj figyelmet fordítani, mert az is halódik. És ha nem tudják ellátni azt a funkciójukat, hogy megszűrik a betegeket, illetve nem látják el az első orvos-beteg találkozáson a betegeket megfelelően, akkor megint csak mindenki egyre rosszabb állapotba kerül, az ellátórendszer is meg a betegek is. Úgyhogy itt muszáj rendkívül körültekintően és határozottan cselekedni.

- Akkor kezdjük a csúcson vagy a legtöbbe kerülő és egyébként legkönnyebben leírható körben, a kórházak körében. Ezt évek vagy évtizedek óta mondják a szakmabeliek, hogy túl sok a kórház, és ezek jelentős része sem technikailag, sem az ott dolgozó szakembereket tekintve nem tudja igazán ellátni a feladatát vagy sokszor nem jól látja el. Mégis ragaszkodnak hozzájuk a városok, megyék, akár az ott dolgozók meg az ott élők, persze. De ha ez mégis ilyen világos és már nincs honnan pénzt összegyűjteni, azt javasolja egész röviden Ön is, meg talán mások is, hogy tessék már becsukni húsz, harminc, ötven, hatvan kórházat, az ebből megtakarítható pénzt pedig fordítsák a megmaradókra, akár azok technikai feljavítására, akár a személyzet bővítésére és akkor a meglévő pénzt hatékonyabban lehet felhasználni.

- Egyértelműen, csak a mértékkel kell óvatosan bánni, hogy mennyi kórházat lehet bezárni, illetve mennyit kell úgy megszüntetni, hogy összeolvasztanak két kórházat. Kiszámolták az államtitkárság alatt lévő irányító intézményben, apparátusban, hogy ha két kórházat összevonnak, amelyek viszonylag hasonló profillal működnek és tizenöt-húsz kilométeren belüli távolságban elérhetőek a szolgáltatásaik, akkor az egyik kórház működési kiadásainak akár a negyven, ötven százalékát is meg lehet spórolni. Ha ez a megállapításuk helytálló, akkor máris lehet látni, hogy bizony itt tíz-húsz, akár ötvenmilliárdos nagyságrendben is felmerülhetnek források, amelyeket aztán később lehet más célra fordítani.

- Ön már látott is ilyen számítást, hogy akár ötven milliárd megspórolható hatékonyabb kórházszervezéssel?

- Ön is azt mondja, hogy már régóta beszéli a szakma, ezelőtt tíz évvel is egy általános megállapítás volt, hogy sokkal kevesebb kórházzal is és kevesebb fekvőbeteg kapacitással is ellenne az ország. Azóta az orvosi technológia tovább fejlődött, és ezek az egynapos beavatkozások sokkal olcsóbbá teszik az ellátórendszer működtetését, ha valaki abba az irányba tereli a szolgáltatókat, megfelelő ösztönzők révén. Ezek az ösztönzők már jelen vannak, csak még szerény mértékben hatnak, erőteljesebben kell a szolgáltatókat ebbe az irányba elmozdítani. És akkor máris látszanak a megtakarítások a rendszerben. Igen, vannak ilyen számítások, de igazából a politikai akarat az, ami ilyen esetben béklyója szokott lenni az ilyen átalakításoknak. Én abban bízom, hogy a politika belátja, és ha már egyszer pénzt nem tud az ágazat számára adni, akkor legalább nem fogja akadályozni az ésszerű átalakítást.

- Azért az Ön szavaiból is kiérezhető némi óvatosság, mert azt mondja, hogy összevonással sok pénzt meg lehet spórolni és ebben biztos sok igazság van. De ez még mindig nem azt jelenti, hogy akkor be fognak csukni öt-tíz-ötven kórházat.

- Ötvenet biztos nem. Annyit nem lehet egyszerre, mert az ellátórendszer többi elemét is fel kell hozzá hozni.

- Persze, fel kell építeni részben azt, amit megszüntetnének.

- Így van. És az egynapos beavatkozásokat meg kell erősíteni. Nagyon sok kórház nem azért nem végez ilyen beavatkozást, mert technikailag nem felkészült erre, hanem olyan környezetben van, ahol a betegek szociológiai, társadalmi háttere olyan, hogy képtelenség őket egynapos beavatkozás keretében ellátni. Mert nincs, aki otthon ápolja őket, vagy fűtetlen szobába egy idős beteget nem lehet hazaengedni hozzátartozók nélkül. Tehát ezernyi faktora van annak, hogy miért körültekintetőek a kórházak, de azért a megengedhető mértékig sem mennek el, az egyértelműen látszik. Ezért az ösztönzési rendszert és nem pedig az erőteljesebb elemeket kellene a kormánynak ebben az esetben hangsúlyozni.

- És hogy lehet ösztönözni ezeket a kórházakat, intézményeket arra, hogy lehetőleg olcsóbb vagy kevesebb erőforrást felemésztő beavatkozásokat hajtsanak végre, hogy befektessék a beteget?

- Akár úgy, hogy pozitív diszkriminációt adok a fizetésben, és azt mondom, hogy ha ilyen és ilyen módon látod el a beteget, akkor a korábbi díjtételhez képest tíz százalékkal többet kapsz, mint ha bennfekvéssel látnád el a beteget. Máris boldogan fognak a kórházak ebbe az irányba menni. És ugyanakkor egyértelműen látszani fog, hogy mennyi a fölösleges kapacitás a rendszerben.

- És Ön szerint meg lehet ezt csinálni a jövő évtől?

- Meg lehet csinálni, egyértelműen. Különösebb akadálya nincsen, csak mondom, kérdés az, hogy a politika ebben mennyire elszánt, hiszen eddig is a politika volt, amelyik folyamatosan beavatkozott és a saját szempontjai alapján értékelte a korábbi elemzések eredményét is.

- De a helyzet annyira rossz már, hogy a politika sem tud nemet mondani.

- Így van. A politika hátha felrakja a kezét, és azt mondja, hogy jól van, itt vannak az evidenciáid, figyelembe vettem, köszönöm, parancsolj, csináljad.

- Akkor még egy percben térjünk ki arra, hogy az alsóbb szinteken, tehát a háziorvosoknál és a szakorvosi ellátásban mi az, amit hatékonyabban lehetne csinálni, akár kevesebb orvossal is? Vagyis, hogy ellássák azokat a betegeket, akik nem szorulnának rá kórházi ellátásra, de mivel nem látják el őket, mindenkinek az az egyszerűbb, ha felküldik a kórházba a beteget.

- Az a probléma egyrészt, hogy kevés háziorvosunk van. Vannak országok, ahol legalább ötven százalékkal magasabb a lakosságra vetített háziorvosok aránya, mint nálunk. De ha már úgy van, hogy csak ennyi háziorvos van, akkor valószínűleg az orvos és a nővér közötti munkamegosztást kell újragondolni. Hiszen a háziorvosok elismerése alapján is tudott, hogy egy jól képzett, tapasztalattal rendelkező nővér a háziorvos tevékenységének nyolcvan százalékát képes ellátni. Ha a háziorvosoknak ez a megállapítása helytálló, akkor az azt jelenti, hogy kevesebb háziorvossal is el lehet látni többet, csak éppen értelmesen kell a munkamegosztást kialakítani a különböző szereplők között.

- Hogy látja, hogy ez a mostani egészségügyi kormányzat, amelynek a vezetője Szócska Miklós, aki láthatóan nagy energiával és egyelőre töretlennek látszó optimizmussal próbál változásokat végrehajtani, képes lesz-e bármilyen lényeges változtatást keresztülhajtani a kormányon vagy előbb-utóbb leteszi a lantot? Mert a szándékot látom, az energiák befektetését még kívülről is érzékelni, a végeredményben azonban szinte semmi sem változik.

- Én nagyon drukkolok, hogy sikerüljön neki. Már csak azért is, mert a betegek érdeke is ezt kívánja, hogy értelmes, racionális lépések irányába elmozduljon, még akkor is, ha a finanszírozási körülmények jövőre semmit sem fognak tudni javulni. Van lehetőség, van mozgástér még így is, csak, ahogy hangsúlyoztam, körültekintően és gyorsan kell lépni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái