rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. október 27.

Katona Tamás a Pénzügyminisztérium volt államtitkára, az MSZP elnökségének tagja


Bolgár György: - Hát ahhoz képest, hogy Európa viszonylag jól teljesített tegnap éjszaka és a kormányfőknek sikerült megállapodniuk a legrosszabbak elkerülésében, mintha ezt Magyarország nem érezte volna meg. A forint tovább romlott, ellentétben a térségi valutákkal is. Mi a baj? Mi a mi különleges, speciális bajunk?

Katona Tamás: - Azt gondolom, hogy pontosan az a speciális bajunk, ami a specialitásunk, hogy megpróbálunk Európával szemben politizálni. Tehát az a gazdaságpolitika, ami a tankönyvek sutba dobása után indult, sajnos kudarcra volt ítélve, és ez a kudarc bekövetkezett.

- Erre a bizonyos nem ortodox módszerek alkalmazására gondol?

- Igen. Mondhatni, hogy a dilettáns módszerek alkalmazása. Erre gondolok.

- Volt ma, illetve talán még tart is, egy nemzetközi gazdasági fórum Budapesten, ahol számos külföldi pénzügyi és gazdasági elemző is jelen van, így most nemcsak a londoni írásaikból, hanem személyesen tőlük is lehetett hallani, hogy mit gondolnak Magyarországról. Sok jót nem. Még olyan is volt, aki egy ilyen Magyarország sztorija című összeállításban összeomlást is vizionált, ami eléggé meghökkentő. Ahhoz képest, hogy ebben az évben költségvetési többlettel zárunk, miért látják ők ennyire sötéten a jövőt?

- Nem zárunk költségvetési többlettel, ha a költségvetés alapjait nézzük.

- Formálisan.

- Igen, de az elemzők a strukturális hiányt nézik, az meg szerintem olyan hét százalék körül van. Mert az, hogy a nyugdíjvagyont lenyúlta az állam és abból költekezik, nem jelenti azt, hogy a költségvetés rendben van.

- Nem tudják még egyszer lenyúlni.

- Nem merem elkiabálni, hogy nem tudják még egyszer ezt megtenni, mert van még mit lenyúlni.

- Komolyan mondja? Ez most egész komoly, hogy lehetne még valamit találni valamilyen dunyha alatt?

- Nem merek ötleteket mondani, mert még bekövetkezik. De kétségtelen, hogy a családi ezüst eladásából nem lehet sokáig élni, és gyakorlatilag az idei költségvetésünk erről szól. Olyan óriási a hiány, amiből nem lehet három százalék alatti hiányt megvalósítani jövőre. Ráadásul nem tudjuk, hogy milyen lesz a költségvetés.

- Nagyon bátor a költségvetés, ugye látjuk, hogy egy csomó új adóval számolnak és legalábbis a tervezet három százalék alatti hiánnyal számol. Ráadásul a kormánypárti képviselők egymás után nyújtják be a módosító javaslataikat, amelyekből lehet, hogy további százmilliárdokat be lehet szedni vagy be akarnak legalábbis.

- Kénytelenek beszedni. Azért mondtam, hogy nem tudjuk, milyen a költségvetés, mert az, amit benyújtottak a múlt hónap végén, nem megvalósítható. Ezt szerintem ők is tudják, csak kicsúsztak az időből. Nincs meg a jövő évi gazdaságpolitika lényege, és ezért benyújtottak egy formális költségvetést. Szerintem az fog történni, hogy most erről úgy vitatkozik a parlament, hogy rágják a gumicsontot. Ezt egyébként már jó néhány törvényjavaslattal megtették. Aztán majd a főszámok szavazása előtti este benyújtanak két képviselő által egy kétszáz oldalas módosító javaslatot, ami majd az általuk igazinak véltet tartalmazza, és erről fognak szavazni.

- És az még szigorúbb lesz, mint a mostani, amit állítólag fejenkénti százezer forintos megszorítással lehetne jellemezni.

- Körülbelül. Én úgy látom, hogy a GDP két százalékával nő az adócentralizáció, ami azért jelentős összeg, ez több mint ötszáz milliárd forint. És úgy látom, hogy megpróbálnak mindenhonnan pénzt szerezni. Tehát eleve felemelik az áfát két százalékponttal, ez egyébként az Európai Uniós írott szabályokkal nem ellentétes, de az unió közmegegyezésével ellentétes. Mert ott arról volt szó, hogy huszonöt százalék fölötti áfa ne legyen. Valóban egészen elképzelhetetlen adókat találnak ki, ilyen ez a közösségi közlekedési adó.

- És a furcsa az, hogy éppen a vállalkozásokat terhelik vele, holott azokat próbálják állítólag jobb helyzetbe hozni.

- Nagyon állítólag, mert például az a kényszer, hogy a minimálbért fel kell emelni 92 ezer forintra, tulajdonképpen a KKV-körnek egy nagyon nagy részét igen nehéz helyzetbe hozza. Ráadásul azért szemérmetlen ez a dolog, mert ettől még a minimálbért keresőknek csak a nominálkeresete, a nettó keresete marad változatlan. Tehát amiatt kell felemelni, hogy ne vigyen haza kevesebbet, mint az előző évben, miközben ötszázalékos lesz várhatóan az infláció. De itt a legszemérmetlenebb az, amit Rogán Antal nyújtott be egy képviselői indítvánnyal, amely azt mondja, hogy a huszonhét százalékos társadalombiztosítási járulékot adóvá kell átminősíteni. Ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a társadalombiztosítási alapok önállóságát agyoncsapják.

- Pedig ez is az egyik kimondott és még a napokban is hangsúlyozott cél volt, talán Matolcsy György mondta, hogy ha nem is két, de másfél lábon áll a társadalombiztosítás, mert igyekeznek egyre több járulékot beszedni, hogy csak azt a pénzt költhessék majd el társadalombiztosításra vagy egészségbiztosításra, amennyi befolyik. De hát annyi még nem jön, majd ez fog alakulni. Viszont ha adóvá alakítják, akkor minden lábát lekaszálják ennek, hiszen az adóval úgy gazdálkodik az állam, ahogy akar, oda teszi, ahova akarja.

- Ez kiderült most már, mert azt mondták, hogy nyugdíjvédelmi programot hirdetnek, nyugdíjvédelmi kormánybiztost neveztek ki, és aztán kiderült, hogy ő a nyugdíjasoktól védi meg a nyugdíjat. Tehát ez volt a céljuk. Most azt teszik, hogy egy sor nyugdíjszerű ellátást kivonnak a nyugdíjalapból, és ezt saját kényük-kedvük szerint fogják alakítani. A korhatár alatti nyugdíjakat ugye megadóztatják, és miután már nem nyugdíj, elkeresztelik másnak. Ettől kezdve nem lesz az a kényszer vagy az a kötelezettség, hogy ezt reálértéken kell tartani. Tehát nem fog emelkedni. Ugyanezt fogják tenni a rokkantnyugdíjakkal, ami azért szörnyű, mert ezek mind visszaható hatályú jogalkotást jelentenek.

- Az a baj, hogy a beszélgetésünk a költségvetésről és a gazdaság helyzetéről akár órákig folytatódhatna, miközben persze a műsoridő véges. De még van egy-két olyan friss fejlemény, amire nem tudok nem rákérdezni. Az egyik, hogy először Lázár János vetette fel, aztán a nemzetgazdasági miniszter is ráerősített, hogy a jövő év közepére már nemigen szeretnének látni devizahiteleseket. Vagyis ki akarják vezetni ezt a hitelformát, és van ebben ráció, forintosítani akarják a hiteleket. Csak egyre rosszabb pozícióból teszik ezt meg, hiszen a svájci frank egyre drágább, vagyis egyre többe kerül ennek a hitelnek az átalakítása svájci frankból vagy euróból forintra. Ha ezt tavaly nyáron csinálták volna, mindenki sokkal jobban, gyorsabban és kisebb áron megússza, de halogatták mostanáig. Ha mégis meg akarják csinálni, azzal elképesztő terhet rónak vagy a bankokra, vagy az államra és egyik sem fogja elviselni. Meg lehet ezt csinálni?

- Én azt gondolom, hogy ez blöff. Most is azt mondták, hogy megvédik a devizahiteleseket, ezt mondják tavaly nyár óta egyfolytában. Ugye most az történt, hogy lehetővé tették 180 forintos svájci frank árfolyamon az átváltást, de ez tulajdonképpen a felső öt százaléknak kedvez, a legkedvezőbb helyzetű családoknak.

- Igen. Azoknak segítenek, akiknek a legkevésbé lett volna rá szükségük.

- Pontosan. És ez elfedi azt, hogy 95 százalékkal meg nem törődnek. Én azt gondolom, hogy a kommunikációs csapatuk tele van ötlettel. Tehát várható, hogy ezek az emberek továbbra is sziporkázni fognak ezekkel az ötletekkel, de ettől még ez nem oldja meg a problémát.

- Értem. A másik friss fejlemény, ami kifejezetten riasztó, bár lehet, hogy csak egyszeri félresiklás, hogy a diszkont kincstárjegyek aukcióján a meghirdetett negyven milliárdra nem jött több, azt hiszem, huszonkét-huszonhárom milliárd forintos ajánlatnál, vagyis csak nagyon nagy hozamokkal lehetett volna és az eredetinél sokkal kevesebbet eladni a magyar állampapírokból. Ha ez azt jelzi, hogy ennyire nem bíznak a magyar államban és a papírjaiban, akkor mi következik ebből?

- Ha ez hosszútávon fennmarad, akkor nagy baj van. Én azt gondolom, hogy ebben most a piacok kamatemelési várakozása van benne. De itt az igazi probléma az, hogy a Fidesz vezérkara vagy Orbán Viktor úgy gondolja, hogy uralhat mindent. A jogállamot, mindent uralhat. Egy dolgot nem tud tenni. A pénzpiacokat nem tudja sarokba szorítani és nem tud diktálni a pénzpiacoknak. Tehát az a gazdaságpolitika, amiben mindent maga alá akar gyűrni, sajnos láthatóan ilyen eredményekkel jár. Már most látszik, hogy tulajdonképpen recesszióba zuhan a gazdaság, a jövő évi kilátások egészen siralmasak, és valóban, amikor arról van szó, hogy ki finanszírozza az adósságot, akkor nem lesz rá jelentkező.

- Aztán majd mehetünk vissza a Nemzetközi Valuta Alaphoz.

- Én azt gondolom, hogy ez be fog következni, tehát ez csak idő kérdése. És a Nemzetközi Valutaalappal már nem Kósa Lajos stílusában fogunk tárgyalni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái