Német portál: Magyarország bebábozódik, az EU hallgatása katasztrofális



A Cicero.oline, amely magát a politikai kultúra magazinjának nevezi, Magyarország  a demokrácia felszámolásának útján címmel közölte Gunter Hofmann cikkét. (részletek)


Orbán Viktor alatt Magyarországot nacionalizmus, antiszemitizmus és a demokrácia felszámolása fenyegeti. Az Európai Unió azonban annyira a saját pénzügyi nyomora foglya, hogy elmulasztja a szükséges lépéseket. 

Ég a ház! És mégis, vagy éppen azért egészen más irányba szeretném terelni a pillantásokat. Az európai válság árnyékában ugyanis fennáll a veszély, hogy egy s más teljesen elvész. Néhány napja meglátogattam a jenai egyetem Kertész Imre kollégiumában egy workshopot, amely  Heller Ágnes magyar filozófus és Zygmunt Bauman lengyel szociológus élete és gondolkodása körül forgott. Heller 82, Bauman 85 éves. Heller egy életen át nem beilleszkedő, öntörvényű marxista és baloldali értelmiségi volt, már az ötvenes években kizárták Budapesten az egységpártból, később Melbourne-ben és New-York-ban tanított egyetemeken, és néhány éve hazatért. Magyarországon nem vendég, hangsúlyozta, hanem otthon van.

Az országa állapotáról adott diagnózissal ellenségévé tette Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a parlamentben kétharmados többséggel rendelkezik, és „az egész ország átépítését”, amelyet bejelentett, vége is hajtja. Jenában a félelmet nem ismerő, idős, törékeny, meg nem tört rendszerbíráló így írta le országa helyzetét: Magyarországon nem jobb- vagy baloldalról és nem pártkonfliktusról, hanem republikanizmusról vagy bonapartizmusról van szó. Heller nem hagyott kétséget afelől, hogy ez a rendszerkonfliktus már el is dőlt  demokrácia kárára. Külső intervenciónak nem lenne sok értelme – Európa úgysem néz oda. Június végéig Magyarország egyenesen az EU soros elnöki tisztségét töltötte be, de ez nem volt kedvező befolyással a kvázi magyar egységpártra. Nem, a „megoldásnak” belülről kellene jönnie, de nincs intakt ellenzék.

Alkotmánymódosítások gondoskodtak arról, hogy az ellenzék reménytelenül kisebbségben legyen. Emellett a szocialista elődkormányt azzal vádolják, hogy gazdasági bűncselekményeket követett el. A kritikus hangvételű újságírókat százával bocsátják el. A pártok tájképe Heller Ágnes szerint egy temetőt idéz.

Amit Heller előadott, nem hangzott elkeseredettnek, hanem inkább elkötelezettnek és szenvedélyesnek. Tudja – mondta –, hogy a Fideszt nemcsak megválasztotta a többség, de a felmérések szerint továbbra is nagy népszerűségnek örvend. Hogy emiatt kétségei támadtak-e a demokráciát illetően? „A demokrácia csütörtököt mondhat, de az a megoldás, és nem a probléma”, intézmény, amellyel az ember él – válaszolta lakonikusan. Ebben az esetben csütörtököt mondott, ez már most világos.

Jenából visszatérve néhány tárcarovatban – nem mind érdeklődik – egy hírt olvastam, amely szerint Christoph von Dohnanyi karmester lemondta a fellépését a magyar Állami Operaházban. Ezzel az ellen tiltakozik, hogy az eddig liberális Új Színház élére két jobboldali radikálist neveztek ki. Dohnanyi, akinek családi gyökerei Magyarországra nyúlnak vissza, bejelentette, hogy nem fog fellépni egy olyan városban, „amelynek főpolgármestere egy színház vezetését két ismert antiszemitára bízta”. A jövendő színházvezetők egyike, egyben egy ismert szélsőjobboldali párt vezetője hadat üzent „az elfajult, beteges liberális hegemóniának”. A színházban a „magyarságot” akarja megszabadítani a szociálliberális igától.

Ehhez tudni kell, hogy jelenleg Orbán áldásával az egész országban új embereket neveznek ki szinte minden jeles kulturális és médiairányító helyre, kivétel nélkül ugyanazon nacionalista és gyakran antiszemita minta szerint. A kívülről érkező kritikával szemben a többség immunissá teszi magát. Tudósítók arról számolnak be, hogy az ország bebábozódik, és a bábbal szemben leplezetlenül a zsidók és más vallási és etnikai kisebbségek szolgálnak ellenségképként. A költségvetési tanács és az alkotmánybíróság átépítéséhez, a jogrendszerbe való beavatkozáshoz, a gyanúsítottak jogainak megnyirbálásához, a visszamenőleges hatályú törvényekhez, a „megfelelő” bírók kinevezéshez, vagy a parlament többségi szavazógépezetté való pervertálásához jön még a kulturális forradalom, amelyet mindenekelőtt a jobboldali radikális Jobbik párt ihlet.

Mindezt jóváhagyja Heller Ágnes szavaival élve a budapesti Bonaparte, a miniszterelnök, aki a nyugati demokráciamodellt egyébként is kifutó modellnek minősítette. Csak rövid ideig ráharapott a nyelvre, addig, amíg Budapest volt Brüsszelben a soros elnök. Most a demokrácia felszámolását célzó munka vidáman halad tovább.

Christoph von Dohnanyinak és a sokan másoknak, akik nyilvánosan tiltakoznak, igazuk van, és köszönet jár érte nekik. De valóban úgy van-e, ahogyan Heller Ágnes mondja, és a külföldi beavatkozás nem használ? Amikor Jörg Haider 11 éve azt a veszélyt idézte fel, hogy megfertőzi az osztrák pártrendszert jobboldali populista és antiszemita tirádáival, az EU megkockáztatott egy bojkottot. Ezt azt jelentette, hogy odafigyelünk, és hogy elég fontos. Párizs és Berlin, Chirac és Schröder ját az élen.

A magyarországi helyzet jóval drámaibb, mint amilyen valaha is volt Bécsben! A Financial Times nemrég egy riasztó felkiáltásban adott hangot sajnálkozásának, hogy az európaiak csak arra választottak mechanizmust, hogy milyen feltételek mellett lehet bejutni az EU-ba. Szabad piaccal, közös politikai és gazdasági célokkal, a demokratikus és polgári jogok garantálásával. Ha azonban mindezt megsérti egy tagállam, mint Magyarország esetében, akkor nincs ellenőrzés, nincs büntetés, nincs kizárási eljárás. Szinte attól kell tartani, hogy az európaiak boldogok, mert Orbán kormánya az euróövezet nehézségeit nem súlyosbítja gazdasági problémákkal. Ez is a szemhunyás és a mozdulatlanság felé visz. De válság ide, válság oda, a beavatkozás szükséges, a hallgatás katasztrofális.

Hogy mi közük Magyarországhoz? El kell olvasni az európai Heller Ágnes, az apját Auschwitzban elvesztő zsidó filozófusnő csodálatos, ironikus, önkritikus önéletrajzát, amely néhány éve Bicikliző majom címmel jelent meg. Egy gyermekkori visszaemlékezéssel ér véget: „Gyakran érkezem meg Ferihegyre. Soha nem hagyott el az az érzés, amikor meglátom fentről a fényeket. Nagy öröm fog el: itt van Budapest. Ahol  sárga villamosok járnak. Itthon vagyok. Itt van az otthonom. És a számban a szőlő édes ízét érzem”.

***

A Deutschlandradio részletesebben is beszámol a Heller–Bauman-beszélgetésről

A Deutschlandradio A forradalom szó banalizálása címmel közölte Hilde Weeg öszeállítását. Heller Ágnes és Zygmunt Bauman az európai történelemről és jelenről egy jenai tanácskozáson.

Az európai politikai fejlemények leginspirálóbb kommentátorai közé tartoznak: Heller Ágnes magyar filozófus és Zygmunt Bauman lengyel szociológus a hétvégén a jenai Kertész Imre kollégium vendégei voltak.

A rendezők workshopnak nevezték, de az európai múltról és jelenről szóló tanórák lettek belőle. Két olyan ember által elmondva és világosan kommentálva, akik megélték és megszenvedték ezt a múltat és jelent.

Heller Ágnes, mindössze 1,50 magas, kicsi, de nagyon éber, Budapesten és New York-ban él. A filozófusnő Budapesten nőtt fel, az európai szellem- és kultúrtörténet kellős közepén, de 50 évig totalitárius rezsimek alatt élt.

„Ez annyit jelent, hogy ellentét volt európai kulturális, és az Európán belüli politikai élményeim között. Pozitív élményeim soha nem Európán belül voltak, csak rajta kívül: először Ausztráliában, aztán az Egyesült Államokban, soha nem Európában. De a kultúrám mindig visszavonz Európába. Nemcsak Magyarországhoz, hanem általánosságban Európához”.

Jelenleg Orbán Viktor jobboldali nemzeti magyar kormánya legélesebb bírálói közé számít. Az európai államok főleg Nyugaton gyakran hangsúlyozott közös vonásait már rég kétkedéssel és fenntartásokkal szemléli.

„Egyszerű kérdésnek látszik – de történelmi kérdés. Az  európaiak ugyanis minden történelmi korszakban eltérően azonosultak: volt egyszer a keresztény Európa, a felvilágosodás, a műszaki haladás, a fehér emberek Európája. Olyan sokféle különböző Európa volt, progresszív, fajüldöző, egészen eltérő identifikációjú. A legrégibb és szerintem legvonzóbb Európát a szabadság kontinenseként leírni. A szabadság mellett vagyunk.”

De még ezek a fogalmak sem lehetnek érvényesek Európa minden nemzetére, és csakis a legújabb kori történelemre vonatkozhatnak.

„Ez a csodálatosan európai hagyomány, a nagy európai értékek: senki nem szólt arról, hogy a totalitárius rendszerek is európaiak. Hogy Európa találta fel a totalitarizmust, hogy Hitler Németországa és Sztálin Oroszországa európai országok. A totalitarizmus nem Iránban, vagy Irakban keletkezett, hanem Európában.”

Azt mondja, a fal leomlása után, a gazdasági szövetség megalakításakor elmulasztották figyelembe venni az emberek eltérő életformáját:

„Nem lehetnek érvényesek ugyanazok a – morális, etikai és gazdasági – normák, ha a hagyományos életformák annyira eltérőek, mint délen, nyugaton és északon.”

Zygmunt Bauman lengyel szociológus is kiélezetten és szkeptikusan kommentálja a jelenlegi európai fejleményeket, különösen a fiatal tiltakozó mozgalmak keletkezését világszerte. Ez egyáltalán nem forradalom, nevet a közel 86 éves Bauman.

„Ez a forradalom szó banalizálása. Nem minden radikális változás forradalom. A változás nagyon gyakran csak a fennálló körülmények összeomlása, és nem nyújt lehetőséget arra, hogy valami jobbal, többet ígérővel helyettesítsék őket. Mert nincs olyan vízió, nincs semmi, amivel ezt a helyzetet helyettesíteni tudnánk. Az egyetlen konzekvencia nem az új Európa építésére való törekvés, hanem csupán a válság menedzselése, a reagálás, és kísérlet annak megmentésére, ami megmarad. De ez nem a forradalom.”

Bauman is strukturális válságnak látja a válságot: van gazdasági, de nincs politikai egység, és így nincs intézmény, amely az állapotot közvetlenül ellenőrizhetné vagy megváltoztathatná. Most csak két alternatíva létezik:

„Az EU integrálja a gazdaságot a politikába – vagy visszafelé tesz egy lépést.”

Egy kérdésben mindenki egyetértett a tanácskozáson: a tiltakozó mozgalmak és a nacionalista tendenciák is csekélyebb léptékűek, mint ami a 20. század eleji gazdasági világválság idején megfigyelhető volt. A jövőre nézve azonban semmit nem lehet levonni, a véletleneknek is jelentős szerepet van – véli Heller Ágnes.

„Ugyanaz nem ismétlődik meg. De valami hasonló természetesen lehetséges, a rossz kilátások ugyanúgy lehetségesek, mint a szépek, de nem tudjuk, mi fog történni.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!