rss      tw      fb
Keres

Közmunka: Nyílt levél a Magyar Köztársaság kormányához

     Tisztelt magyar kormány!


2011. júliusában, miután a parlamenti többség elfogadta a segélyre szorulók közmunkára kényszerítését lehetővé tevő törvényt, követeltük a visszavonását. Tiltakozásunkhoz eddig mintegy 3500-an csatlakoztak. Bár a törvény csak 2012. január 1-jén lép hatályba, a Belügyminisztérium – éppen a különböző paramilitáris alakulatok által félelemben tartott Gyöngyöspatán – már ez év júliusában fontosnak tartotta, hogy a törvényben szabályozotthoz kísértetiesen hasonló mintaprogramot indítson el.

A program eddigi tapasztalatai alapján megállapítható, hogy úgy alakították ki, hogy abban csak romák dolgoznak, akik más módszerrel sokkal olcsóban és gazdaságosabban végezhető munkát kényszerülnek végezni, napi nyolc órában, havi 47 ezer forintos bérért, embertelen körülmények között, ahol a legelemibb munkajogi és munkavédelmi szabályok sem érvényesülnek. Itt tehát nem valóságos közmunkaprogramról, hanem az érintettek megalázását célzó hecckampányról és az ezt alátámasztó rendészeti akcióról van szó.

Állításunkat az is bizonyítja, hogy a közmunkáért járó éhbérből a hatóságok még önkényesen, különböző kreált jogcímeken, sok ezer forintos bírságokat vonnak le, így a kézhez kapott pénz sokszor még a segély összegét sem éri el. A közmunkából, mondvacsinált indokokkal, eddig már négy személyt zártak ki, ami azt jelenti, hogy az érintett családok nemcsak a közmunkából, hanem a szociális segélyezésből is három évre kiszorulnak. Panasznak, fellebbezésnek pedig nincs helye; a jobbikos polgármester és a jegyző élet és halál ura.   Nyilvánvaló, hogy itt nem „a munka világába visszavezető közmunkáról”, hanem a gyöngyöspatai romák életének teljes ellehetetlenítését és a faluból való kiűzésüket célzó programról van szó.

Gyöngyöspatán ma már teljesen összefolyik, hogy mi az, ami a magyar állam, mi az, ami a helyi önkormányzat és mi az, ami a Jobbikkal összefonódó paramilitáris alakulatok tevékenységének tulajdonítható. Annyi azonban világos, hogy ezt a programot a Belügyminisztérium szervezte, a törvényességért a jegyző a felelős, az ország törvényei pedig még Gyöngyöspatán is mindenkire vonatkoznak. Ezért felszólítjuk a Kormányt, hogy haladéktalanul tegyen intézkedéseket ennek a gyalázatos programnak a leállítására és a törvényes rend helyreállítására. Ismételten követeljük a közmunkákat szabályozó törvény visszavonását, mert – mint ez a gyöngyöspatai tapasztalatokból kiderül – jelenlegi formájában, térségfejlesztési programok, képzési projektek és a tartósan munkanélküliek foglakoztatásához nyújtott bérszubvenciók nélkül nem egyéb, mint az adófizetők pénzének elherdálásával szervezett, a tartós munkanélküliség problémáját tovább súlyosbító, etnikai feszültségeket gerjesztő rendészeti megfélemlítő akció.

Budapest. 2011. október 21.

Horváth Aladár, dr. Iványi Gábor, dr. Ladányi János, Neményi Mária, Szuhay Péter, Vásárhelyi Mária


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!