Mert hosszú lesz a tél?
- Részletek
- 2010. január 30. szombat, 05:22
- Stein Á Dániel
Stein Á Dániel
Készülj a hosszú télre, kedvesem
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
Bródy János
Nem tudok szabadulni ettől a daltól. Kint minden hófehér, hideg van, de szép fehér minden. Hosszú ez a tél, lassan elég belőle.
Talán nem is ez a baj: lehet, hogy nem is a tél lesz hosszú, hanem egy másfajta nyár következik rá. Rosszkedvünk nyara. Választás lesz, és nekem teljesen mindegy, ki lesz hatalmon. Jó nem lesz. Most attól félünk, hogy olyan világ jön, amelyben nagyon rossz lesz a lelkünknek.
Nem sokat törődtünk a hatalommal, mert élveztük, hogy az sem törődik velünk. Behúzódhattunk zugainkba, és megőrizhettük magunkat. Persze, nem mindenki vigyázott magára, aki nemcsak belül állt ellent, és ők lettek a hőseink.
Azután jött a szabadság illúziója, és sokakat megcsapott a hatalom szele. Azt hittük, lehet valamit csinálni. Politikában és politikán kívül, de mégiscsak annak tudatában, hogy ott vannak az embereink, akik mozgásteret biztosítanak nekünk. Elég télies időben kezdődött a szabadság. Volt alkalmunk találkozni hideg kék szemekkel, rapid intézkedésekkel. Megjelentek a múltnak olyan kísértetei is, akikre nem számítottunk, és megnyugvással töltött el bennünket, hogy a hatalom csak kacérkodik az árpádsávos zászlókkal, de még nem takarózik bele. Aki nem akart politizálni, meghúzódhatott a laissez-faire melegében, és létrehozhatta a vállalkozását.
Ápolgattuk kertecskéinket, s ez hatalmas függetlenséget adott. Keresztviszonyok alakultak ki, a politikai érdekeltségek mellett megjelentek a vállalkozási érdekeltségek. Persze, lehettek olyan megszállottak, akik csak piros vargánál foltoztatták a bocskorukat vagy kék szatócsnak szállítottak csavart gyertyát, de gyakoribb és rendszerszerűbb lett, hogy a ruhát a jó szabóval varrattuk, és nem az elvtárssal. Ha akkurátusan dolgozott, pontosan szállított, hasonló ételeket szeretett és jó kávét főzött, ki törődött a politikai nézeteivel. Egyszerűen nem kellett politizálnunk, jól érezhettük magunkat anélkül is.
A dolgok akkor kezdtek összezavarodni, amikor a hatalom kérdése újra ideológia kérdése lett. Új evidenciák születtek, amelyek eltörölték a régieket. Az ész és a haladás lett a kétségbe vonandó evidencia, az emóciók csatornáin a régmúlt folyt vissza hétköznapjainkba. Megszűnt evidenciának lenni például, a nép. Nem véletlen, hogy a nép fia, aki éppen csak kilábolt a népségből, a polgárról kezdett beszélni, majd az emberekről. Megnyugtatta, hogy a polgár (a polgár?) odaállt a háta mögé, és csak titokban fintorgatta az orrát. Mert a népszagot nem lehet dezodorálni.
Fejlődésünk következő fokozata az volt, amikor megszűnt evidencia lenni a vereség. Az áldozatokból hősök lettek, ami nem árt az önbizalomnak, de valahogy el kellett felejteni, hogy a közös sírok nem az országban vannak, s ha gondozzák őket, azt a valamikori ellenség teszi. „A közös sírokra nem omolnak síró özvegyek, ott nincsenek egyéni sorsok, ott minden sors egy formába olvad” (Viszockij után). Nem tudni, ki volt az áldozat és az áldozat áldozata. A közös sírok (apám sírja) fontos mementók, de nem válhatnak a múlt emblémáivá: ez a múlt nem lehet jövő mintája.
Megszűnt evidencia lenni Auschwitz. Hamar túlléptünk a tagadáson, egészen az igenlésig. Kihúzták a derekukat a gyilkosok, és immár büszkék a tetteikre. És fenyegetően néznek – ránk.
Az eddigiekben elhittük, hogy a demokrácia az életterünk, és hogy mint utolsó evidencia, végső menedéket nyújt a fenyegetések ellen. Nos, én azt hiszem, ezt a hitünket kell most átgondolnunk. Azt hiszem, olyan idő következik, amikor megkérik ennek a védelemnek az árát. Sokan már most igyekeznek az új ernyő alá. De én azt hiszem, hogy most kell. Most kell felnőni.
A korábbi választások során azt tettük mérlegre, milyen kompromisszumok árán biztosíthatunk lehetőséget arra, hogy megvalósíthassuk eszményeinket. Most erre nem számíthatunk. Most nem latolgathatjuk, mi optimális, mi elfogadható. Most nem fog következni semmi elfogadható . A most következő rendben nemigen van esélye kompromisszumnak sem a kormánypárttal, sem az ellenzékkel. Most nem átmenteni kell majd, hanem teremteni. Mit is? Ha tudnám… Csak annyit tudok, hogy meg kell teremteni az értelmes emberek számára elfogadható alternatívát.
Magunk között. Magunk között? Kik azok a magunk? Biztos vagyok benne, hogy egymásra találunk a hosszú télben. Jó tanács kell ehhez? Nos, íme a zárómottó:
Legyél folyó, s ha támad majd a tél
Páncélod lesz kemény és hófehér
Bródy János