rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. október 20.

Göllner András, a Charta alapítója


Bolgár György: - Kanadai Demokratikus Charta néven elindítottak egy új mozgalmat, civil szervezetet azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen változások mennek végbe Magyarországon, méghozzá hogy egy többségi diktatúra van kialakulóban. Ön ennek a szervezetnek a nemzetközi szóvivője és a másik három alapító is magyar származású, Kanadában illetve az Egyesült Államokban élő ismert értelmiségi. Adam Christopher, Balogh S. Éva és Szemán Imre. A kérdésem az, hogy na és akkor mi van, ha Kanadában és Amerikában élő magyar értelmiségiek elindítanak egy ilyen szervezetet. Mit remélnek tőle?

Göllner András: - Köszönöm a kérdést, ez jogos. A helyzet az, hogy ma már az internet hálózatának köszönhetően nem Kanadában vagyunk csak, hanem világszerte. A hálózaton élünk és a hálózaton keresztül vagyunk kapcsolatban a különböző nemzetközi szervezetekkel, a médiával, politikusokkal, érdekképviselőkkel, civil szervezetekkel. Montreal egy postaláda, itt élünk, de a bajtársak, a kollégák, akik alapították a Kanadai Magyar Chartát, azok is szanaszét vannak ebben az óriási nagy országban. Az egyikük a nyugati parton, páran középen és az egyik meg Amerikában. De a virtuális hálózaton keresztül egy helyben vagyunk és egy kottából játszunk, ez pedig a demokrácia kottája.

- Miért gondolják, hogy egy civil szervezetet is be kell vetni annak érdekében, hogy megismertessék a világot azzal, mi zajlik Magyarországon? Hiszen a világsajtó tele van velünk. Jobb és baloldali lapok egyaránt súlyos veszélyekre és súlyos fejleményekre hívják fel a figyelmet.

- Igen, többek közt ezért is alakítottuk ezt a szervezetet, hogy létrehozzunk egy olyan adatbázist, amely nem egy politikai párthoz kötött, hanem egy civil szervezethez, aminek nincs pártérdeke, hanem a demokrácia alapszabályai, a demokrácia alapelvei mögött horgonyzott le. Legyen egy olyan adatbázis, amelyhez bárki fordulhat bizalommal a Magyarországgal kapcsolatos fejleményekkel, kérdéseivel. Tehát egy adatbázist állítottunk össze, ezt lehet kritizálni, nagyon reméljük, hogy fogják is kritizálni.

- Ez egy politikai, gazdasági, történelmi, milyen jellegű adatbázis ez?

- Ez olyan adatbázis, amely a jelenkori hatalmi gyakorlatok műveleteit dokumentálja, ha szabad ilyen módon fogalmaznom. Mert mint ahogy Ön is említette, tele van a nemzetközi sajtó mindenféle cikkekkel Magyarországgal kapcsolatban. De nagyon sok esetben az újságírók saját maguk sem tudják, hogy miben bízhatnak meg, vagy honnan szedjék be az információikat. Mi egy olyan adatbázist szeretnék nyújtani – és ezt összeállítottuk a honlapunkon, ez az a bizonyos vádirat –, amely tíz pontban, tíz fejezetben nagyon részletesen megvilágítja az Orbán-kormány politikai gyakorlata, műveletei valóságát.

- Tehát mondjuk az első pont a tudatos károkozás szándéka.

- Így van.

- Ezt részletesen ki is fejtik a vádiratban?

- Igen. Részletesen ki van fejtve, tíz pontban, hogy miből is áll ez a tudatos károkozás. Nem harmadik személyekre hivatkozunk, hanem a miniszterelnök szavait idézzük, kollégái szavait idézzük. Minden egyes alkalommal, mikor valamit állítunk, akkor egyenesen a forráshoz megyünk. A magyar parlamentben tanúsított kormányzati magatartása hivatkozunk, nem harmadik személyek véleményére. Ezeket nyugodtan lehet javítani, ha valamit kihagytunk, de mi nem ferdítjük el a miniszterelnök úr szavait, hanem hűségesen és pontosan idézzük. Ez azt bizonyítja, hogy tudatosan mentünk neki azoknak az alapelveknek, amelyek Európa-szerte és Észak-Amerikában jóformán szentnek tekinthetőek.

- Igen. A megalakulásukról szóló nyilatkozatban használják azt a kifejezést, hogy az Orbán-kormány által kiépített többségi diktatúra. Önök szerint már diktatúra van Magyarországon? Még ha ez többségi is formálisan?

- Többségi diktatúra van, mert többség van a parlamentben, amivel semmi baj nincs, hogy többség legyen egy parlamentben, de a többségi kormányzás átbillenhet többségi diktatúrává. Semmibe veszik a kisebbség érdekeit és megszegik a politikai verseny játékszabályait.

- De ha ez a többségi diktatúra leváltható egy következő választáson, mert más kerülhet többségbe, akkor talán mégsem diktatúra?

- Reméljük, hogy leváltható, mi azt szeretnénk, hogy leváltható legyen demokratikus módon, és akik következnek ezután, tiszteletben tartsák a demokratikus játékszabályokat.

- Az Európai Bizottsághoz fordulnak, elküldték nekik ezt a bizonyos vádiratot is?

- Igen. Az európai parlamenti képviselőknek, a kongresszus tagjainak, a kanadai parlament tagjainak. Minden olyan jelentős politikai közszereplőnek Európa-szerte, akik, úgy érezzük, fontos, hogy tudjanak arról, hogy létezik egy adatbázis, amely megbízható, objektív tényekkel alátámasztott és ebből tudjanak tájékozódni.

- Mondjon nekem egy-két olyan példát az ismert európai közéleti szereplőkre, akiket kiválasztottak.

- Nem személyekre szólt ez.

- Intézményekre?

- Az Európai Parlamentben a teljes kanadai parlamenti képviselőcsoport, a kongresszus összes tagja, tehát nem egyik vagy másik pártnál lobbizunk, hanem mindazokkal, akik valamiféleképpen részt vesznek a döntéshozásban.

- Értem. Remélnek is bizonyos válaszokat valakiktől?

- Nagyon sok választ kapunk, az első nap körülbelül húsz-harmincezren olvasták a vádiratunkat a számítógépen.

- Komolyan? A semmiből húsz-harmincezer olvasót találtak hirtelen?

- Így van. Nagyon gyorsan felpörgött a dolog, és tulajdonképpen most kezdünk még csak berobbanni a nemzetközi sajtókörforgalomba. Mert azért ez nem egy nagy intézmény titkársággal, fizetett alkalmazottakkal, ez egy kis csapat, lelkes csapat, mind önkéntesen, szabadidejében végzi ezt a polgárjogi tevékenységet. Dolgozunk. Elfoglaljuk magunkat, próbálunk segíteni, bizalmat, támogatást nyújtani azoknak a honfitársainknak, akik szeretnének egy demokratikusabb Magyarországot látni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái