rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. október 20.

Prőhle Gergely a Külügyminisztérium helyettes államtitkára


Bolgár György: - Az Egyesült Államokból hív minket. Mit csinál ott?

Prőhle Gergely: - Így igaz. Egyrészt a mai washingtoni 56-os emlékünnepségen van szerencsém beszélni, majd október 23-án a clevelandi magyaroknál, és ha már itt vagyok, akkor természetesen konzultálok is a Külügyminisztériumban. Többek között Reeker helyettes államtitkárral és Melia helyettes államtitkárral is.

- Reeker az a helyettes államtitkár, aki korábban itt az amerikai nagykövetségen dolgozott első beosztottként?

- Pontosan, és aki most a balkáni ügyekért felelős helyettes államtitkár. Thomas Melia pedig az emberi jogokért felelős helyettes államtitkár.

- Ő az a bizonyos – nem fogom elismételni kicsoda –, aki a twitteren aratott nagy magyarországi sikert.

- Az egyik legnépszerűbb amerikai helyettes államtitkár Magyarországon, úgyhogy gondoltam ezért is szerencsés, ha újra találkozunk.

- Igen. És akkor Ön legalább tudni fogja, hogy ki az, bár Ön már nyilván ismerte őt. Amiről szeretnék beszélni – akkor éppen belevág az Ön ottani tárgyalásaiba is –, hogy volt demars vagy nem volt demars?

- Nagyon nehéz ezt definiálni. Demars szerintem nem volt. Itt beszélgetés zajlott, beszélgetés zajlik folyamatosan, és ez nem pusztán amerikai részről van kezdeményezve, mint ahogy ezt az én washingtoni jelenlétem is bizonyítja, hanem ez két fontos szövetséges közötti teljesen normális folyamat. Amikor beszélgetünk dolgokról, többek között azokról a kérdésekről is, amelyek megválaszolása csak tiszta forrásból szerencsés. Ezért fontos, hogy a miniszterelnöknél járt az amerikai nagykövet, és szerintem ezért fontos, hogy ma én is beszélek például Thomas Meliával.

- Fontosnak fontos, ezt senki nem vonja kétségbe, csakhogy az itteni amerikai követség illetékese megerősítette azt az amerikai sajtóértesülést a múlt héten, hogy az amerikai nagykövet augusztus óta próbál bejutni a magyar miniszterelnökhöz, mindhiába. Erre kapott aztán hirtelen egy időpontot.

- Ez azért nem egészen így volt. Hogy mindhiába, ez erős túlzás. Egyrészt augusztus végétől október elejéig, az talán egy miniszterelnök naptárában nem annyira hosszú idő.

- Hát, jó másfél hónap. A világ első hatalmával és legfőbb szövetségesünkkel szemben.

- Ez kétségtelenül így van, tudtommal ez az időpont, ami a minap meg is valósult, már hetek óta állt. Nem értem, hogy ezzel kapcsolatban hova a nagy izgalom.

- De akkor még egy pillanatra maradjunk ennél a demarsnál, azt mondja nehéz definiálni. Hát, ha nem volt, akkor könnyű definiálni.

- Írásos dokumentumot…

- Na de azt lehet szóban is átadni, egy amerikai külügyi üzenetről lett volna szó.

- Amit az amerikai nagykövet mond akár a külügyminiszternek akár a miniszterelnöknek, nyilván nem magánemberi minőségében mondja, hanem mint az Egyesült Államok hivatalos képviselője. Én azt hiszem, ha valamit ő meg akar beszélni, mert számára nem világos bármi, akár a magyar jogalkotási folyamatot illetően, akkor ez egy teljesen normális ügymenet része, hívhatjuk ezt bárminek. De szerintem ezt én nem hívnám demarsnak.

- Akkor minek hívná?

- Beszélgetésnek. Két szövetséges állam közötti konzultációnak, ami folyamatosan folyik, semmiféle fennakadás nincs benne. Egyik részről sincs semmiféle gátlás vagy kétség azzal kapcsolatban, hogy ezeket a beszélgetéseket folytatni kell. És világos kérdésekre világos válaszok hangzanak el. Szerintem ez mutatkozik meg abban a közleményben is, amit az amerikai nagykövetség kiadott a miniszterelnök úrral folytatott beszélgetésről.

- Mindjárt rá is térek erre, csak még azt szeretném tisztázni, hogy ami a Washington Postban megjelent, az azért nyilvánvalóan nem az újságíró találmánya, hiszen mit tud ő Magyarországról. Bizonyára az amerikai Külügyminisztériumból tájékoztatták és nem véletlenül adták a szájába vagy a klaviatúrájára a demars kifejezést.

- Nézze, ha valaki, akkor Ön sokat tudhat az újságírók politikai befolyásolásának lehetőségéről.

- Na de befolyásolni csak az amerikai Külügyminisztérium befolyásolhatta.

- Azt is tudja, mert ismeri a kollégákat, hogy azért nagyon sok minden kerül az újságíró klaviatúrájára vagy a tolla hegyére, és ez jól is van így. Nem hiszem, hogy olyan nagy jelentőséget kéne tulajdonítani egy – egyébként, ha jól tudom – életmód vagy valami hasonló rovatba író szerző diplomáciai műfajokkal kapcsolatos kijelentésének, hogy most erről itt hosszú perceken át beszélgessünk.

- Aki azért a washingtoni bennfentes politikai ügyekről szokott rendszeresen írni és aki még annak idején a Watergate-ügyet leleplező újságíró párossal dolgozott együtt.

- Ilyen szempontból még megtisztelő is lehet, hogy Magyarország a Watergate-hez hasonlatos jelentőséggel bír, de ennyire azért talán ne essünk túlzásokba.

- Nem, nem. Csak azt akarom mondani, hogy egy ilyen kifejezést, mint a demars, valószínűleg nem az ujjából szopott az újságíró, mert erről fogalma sem lehet egyébként, ha egy amerikai külügyi tisztviselő nem világosítja fel róla.

- Ez nagyon érdekes, mert egy igen magas rangú amerikai külügyi tisztviselő utána felhívta a magyar nagykövetséget itt, Washingtonban, és elmondta, hogy semmi közük a Washington Post cikkéhez. Tehát ők maguk határolódtak el a Washington Post cikkétől. Én nem tehetek mást, mint hogy ehhez a hivatalos amerikai állásponthoz igazodok.

- Akkor visszatérve oda, amit egy kicsit megszakítottam és az Ön válaszában elhangzott, hogy világos kérdésekre világos választ kapott az amerikai nagykövet asszony. Ezek szerint voltak világos kérdései. Lehet, hogy nem írásos formában, hanem csak szóban, de az amerikai Külügyminisztérium és az amerikai kormány világos kérdésekre világos választ akart. Mik voltak ezek?

- Én nem voltam ott a beszélgetésen, én is csak abból tájékozódom, ami Ön előtt is ismert. Az amerikai nagykövetség közleményéből.

- A miniszterelnökség nem tájékoztatja a Külügyminisztériumot? Főleg Önt, aki elmegy utána Amerikába? Akkor Ön bizonyos kérdéseknek és válaszoknak nincs birtokában. Pedig kellene, amikor találkozik két helyettes államtitkárral.

- Persze, így is van, és én el tudom azt mondani, hogy itt milyen kérdések merülnek fel és azt hiszem, hogy ez fontos is, hogy erről beszéljünk. Akár az alkotmányozás kérdése, akár a médiatörvény ügye nem titok, hogy erről kérdeznek minket az amerikaiak. És az sem titok, hogy a választójogi törvény módosításáról is kérdeznek és számos egyéb ügyről. Ezekre mi mindig megadjuk a megfelelő válaszokat. És ezekkel a válaszokkal ők, úgy tűnik, meg vannak elégedve, mint ahogy ez kiderült a miniszterelnök és az amerikai nagykövet beszélgetéséből is. Hiszen akkor nem lett volna ilyen pozitív az a nyilatkozat, amit utána az amerikai nagykövetség tett.

- Mert az amerikaiak nyilván ahhoz vannak hozzászokva, hogy szövetségesekkel a külvilág előtt legalábbis a lehető legszívélyesebb viszonyt tartsák fenn.

- Hála a jó Istennek, és éppen ezért nagyon jó hangulatúak ezek a beszélgetések. És a kérdések, ha vannak, megválaszoljuk oda-vissza. Ez így van, rutinszerű működés.

- Hogy nevezné vagy hogyan jellemezné a magyar-amerikai kapcsolatokat, milyen szóval e pillanatban?

- Kiváló, stratégiai jellegű és őszinte.

- Az őszintét úgy kell érteni, ahogy a diplomácia nyelvét le szokták fordítani magyarra, hogy vannak problémák, de ezeket őszintén megvitatják egymással?

- Ez a legkiválóbb definíció, azt hiszem, pontosan ez a helyzet.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái