rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. október 19.

Váradi Tibor a Közép-Európai egyetem tanára, jogász, a 90-es években Jugoszlávia igazságügyminisztere


Bolgár György:
- Az utóbbi napokban, hetekben éles vita alakult ki Szerbiában a készülő úgynevezett restitúciós kárpótlási törvényről, amely az ottani magyar közösség szerint és a magyar kormány szerint is kollektív bűnösséget fogalmaz meg a délvidéki magyarsággal szemben, ily módon kirekesztő és jogtalan. Pontosan mi ez a kárpótlási törvény, miért hozzák ezt most meg, viszonylag későn a többi közép- és kelet-európai országhoz képest és mit tartalmaz, amit az ottani magyar közösség sérelmez?

Váradi Tibor: - A kárpótlási törvény valóban meglehetős késéssel került a szerb parlament elé. Nyilvánvalóan, ami most sürgette, az az EU-csatlakozás, mert ez a kárpótlási törvény félig kimondva, félig kimondatlanul feltétele a csatlakozásnak. Mivel decemberben kellene hogy döntés szülessen, ezért volt igyekvés, hogy a kárpótlási törvényt meghozzák.

- Vagyis ez Európa kívánsága, hogy Szerbia rendezze adósságát lakosaival szemben.

- Szerbián belül is voltak komoly igények, nagyon sok szerb állampolgárt is érint. Ez nem csak a külső nyomásnak tudható be. De egy európai ragaszkodó magatartás is hozzájárult, hogy ez most kerüljön napirendre.

- Hiszen lehetnek olyan volt jugoszláv állampolgárok vagy az ő leszármazottaik, akik azóta máshol telepedtek le, és joggal tarthatnak igényt a tőlük jogtalanul elvett vagyontárgyakra. Ugye körülbelül erről van szó?

- Igen ez is, de természetesen nagyon sokan a leszármazottak közül ma is Szerbiában élnek. És nagyon sokan szerbek is. Ami itt különösen a magyar közösség – de nemcsak az ő – felháborodását váltotta ki, az a rendelkezés, hogy egyáltalán nem nyújthatnak be kárpótlási igényt azok, akik tagjai voltak a megszálló hadseregeknek vagy azok leszármazottai. A mai Szerbia területén megszálló hadseregnek minősült a német hadsereg, a magyar hadsereg és a bolgár hadsereg. Jugoszláviában volt még az olasz hadsereg és más hadsereg is. Horvátország a kárpótlási törvényében nem zárta ki azokat, akik tagjai voltak az olasz megszálló hadseregnek. A probléma a következő, és itt az én véleményem szerint is van egy eltávolodás az egyéni felelősségtől. A magyar honvédségbe is és nemcsak oda, nem önkéntes alapon kerültek be az emberek.

- Mármint a Vajdaságban élők vagy az akkor megszállt Jugoszláviában élők.

- Pontosabban a Bácskában élők. Mert a Vajdaság másik része Bánát, német megszállás alatt volt. Itt a bácskai magyarokról van szó. Besorozták őket és a történelemben a legtöbb sorozás nem volt önkéntes. Biztos voltak olyanok, akik saját lelkesedésükből mentek és nyilván voltak olyanok, akik nem. Azok között, akik elmentek, volt, aki valóban követett el bűncselekményeket, volt aki szakács, volt aki orvos volt, volt akit huszonegy éves korában elvittek a Don-kanyarba és ott elvesztette az életét. A probléma az, hogy az a tény, hogy be voltak sorolva egy hadseregbe, amelyet a történelem elítélt, az nem jelenthet egyéni felelősséget. Egy háborúban, amikor az ember az ellenséges hadsereget nézi, akkor nagyon leegyszerűsítő képzetek vannak, hogy mi vagyunk a jók, ők a gonoszak.

- És akkor nem lehet egyénenként mérlegelni, hogy az a katona rendes ember, a másik meg nem az.

- Igen. Mert ha arra gondolnék, hogy aki velem szemben van, azok közt van valószínű egy gonosz és lehet, hogy mellette egy huszonkét éves áll, aki a terhes feleségét kell hogy otthon hagyja és inkább megszökött volna, akkor nehezebb lőni. De most már túlvagyunk a háborún, és már valóban különbséget kellene tenni azok között, akik el lettek hurcolva, akik nem saját akaratukból mentek, és akik esetleg elkövettek bűncselekményeket. Egyébként körülbelül ötéves büntetés volt azoknak, akik nem fogadták el a behívót és halálbüntetés azoknak, akik megszöktek.

- Magyarán azt mondja, hogy ezt a kárpótlási törvényt úgy kellene átalakítani, még az elfogadás előtt, hogy csak azokat zárják ki ebből a restitúciós folyamatból, akik bizonyíthatóan bűncselekményeket követtek el egy megszálló hadsereg tagjaként. A többiek viszont erről nem tehetnek, sem ők, sem a leszármazottaik.

- Így van. Ez a lényeg.

- Most van erre esély az Ön ismeretei szerint? Azt tudom, hogy tárgyalás folyt a szerb elnök és a magyar közösség vezetője között.

- Igen.

- Tehát van erre kilátás?

- A szenvedélyek itt is, ott is kissé fellángoltak és most már kicsit becsület kérdése is a visszalépés, habár meggyőződésem szerint ehhez a valóban téves és jogilag elfogadhatatlan szakaszhoz nem fűződik semmilyen őszinte, komoly szerb érdek. Hiba volt és ez máskor is előfordult már, nemcsak Szerbiában, hogy a törvényhozó hibázott és utána kijavította.

- De szép is volna, ha ilyen egyszerűen megoldódnának a problémák, ugye? De a politikusok néha szoktak ragaszkodni a hibáikhoz.

- Igen, így van ez elég sok országban a világon. Úgy tudom, hogy ami megoldásként felsejlett, ami úton van, egy külön törvény a rehabilitációról. Ebben a törvényben egy kicsit kakukktojásként betesznek egy olyan rendelkezést, ami megmagyarázza, hogy kik számítanak a megszálló hadsereg tagjának, és ezt úgy magyarázza, hogy csak azok, akik ott valóban valamit elkövettek és ezért el is ítélték őket. Persze ezeket is rehabilitálni lehet, ha megérdemlik. Ha nem érdemlik meg, akkor nem rehabilitálják őket.

- Lám egy jogászprofesszor szemével milyen egyszerű egy politikai hibát kiküszöbölni, nem?

- Mondjuk sokkal egyszerűbb lett volna magát az eredeti törvényt vagy vagyon-visszaszármaztatási törvényt megváltoztatni, ez lett volna a legegyenesebb út. De ha egy másik törvénybe helyezik el ezt a rendelkezést, amely megmagyarázza és gyakorlatilag kijavítja a hibát, akkor a végeredmény mégiscsak ugyanaz. Én nagyon remélem, mert Szerbiának is Magyarországnak is annyi tényleges problémája van, hogy fölösleges egy semmiből konstruált problémát még odatenni a komoly bajok közé.

- Ami ráadásul még azzal is fenyegethet, hogy Magyarország megvétózná Szerbia tagjelöltté válását, mert ezt helyezte kilátásba.

- Igen, ami mondjuk nem egy érthetetlen reagálás, viszont nem tenne jót a vajdasági magyar kisebbségnek, mert ez nem vonzana rokonszenvet maga után.

- Igen. Ez elmérgesítené az állapotokat.

- Igen. Mondjuk magyar szempontból is érzi az ember, hogy valóban egy hibás törvényről van szó, erre valamiképpen reagálni kell. De sokkal egészségesebb és jobb lenne, ha szerb részről valamilyen megoldás születne és én úgy tudom, hogy ennek most komolyak az esélyei.

- Ha megengedi egy-két mondat erejéig még a végén a véleményét kérdezném. A műsor elején beszélgettem Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, aki a hétvégén Budapesten részt vett egy határon túli magyar vezetők részvételével lezajlott kerekasztal beszélgetésen. Ő volt az abszolút pesszimista, hogy mennyi jövője van a határon túli és akár a határon belüli magyarságnak. Korhecz Tamás azonban, aki a Szerbiai Magyar Nemzeti Tanács vezetője, ő optimista volt, és azt mondta, hogy a délvidéki magyarság szempontjából nem bukástörténet az elmúlt időszak, sikerült még mindig majdnem háromszázezer magyart megtartani a Vajdaságban, a közösség nem vesztette el a talajt a lába alól. Míg Kovács Miklós azt mondta, hogy tarthatatlan ez az álláspont, hogy a helyzet nem teljesen kilátástalan, hiszen hogyan lehet nem teljesen kilátástalannak nevezni a helyzetet, amikor a magyar etnikumú „biomassza” nagy része szerb pártra szavaz. Szóval elvesztette a magyarságát a vajdasági magyar közösség az Ön ismeretei szerint?

- Nagyon ritkán definiálom magam úgy, mint egy biomassza részét. Én a magyar pártra szavazok, de ha a vajdasági magyarság biomassza, akkor én is oda tartozom. Tény az, hogy a vajdasági magyarság számottevő része szerb pártra szavaz. Tény az is, hogy a vajdasági magyarság jelentős és tiszta többsége a Vajdasági Magyar Szövetségre szavaz. És az is tény, hogy van még négy vajdasági magyar párt, de ezeknek elhanyagolható a szavazati bázisuk. Tehát tulajdonképpen a szembenállás a Vajdasági Magyar Szövetség és a Demokrata Pártra szavazó magyarok között van. Ez egy olyan dolog, ami valóban más képlet, de a kisebbségi politizálás – amióta kisebbségben vagyunk – mindig új és új feladatok elé állított. Azt hiszem, hogy ebben a helyzetben nem azt kell mondani, hogy ez a világ vége, hanem megoldásokat keresni. A kisebbségi politizálás hátszéllel való politizálás. De eddig fennmaradtunk és ezek után talán nem kellene lebecsülnünk magunkat. A vajdasági magyarság az utóbbi néhány évben a kulturális autonómia területén eredményeket ért el. A szerb alkotmányban benne van, hogy kollektív jogokat gyakorol, ami másutt egy tiltott szó.

- Így van. Ez egy minőségi különbség a sok más országhoz képest.

- Emellett az is tény, hogy nagyon sok megoldatlan probléma van, és ez a restitúciós törvény is növeli ezeket a problémákat. De ez a kisebbségi létezés, szembe kell nézni újra meg újra az újabb kihívásokkal.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái