Min marakodtak a pártok?
- Részletek
- 2010. máj. 12. szerda, 05:59
- Eörsi Mátyás
Eörsi Mátyás
„Az MSZP és a Jobbik gyűri egymást”, „Vitakozó ellenzék” – ezek nem a Blikk vagy a Bors, hanem az index.hu és a hírszerző.hu címei az elmúlt napok parlamenti pártközi tárgyalásairól. A politikai pártok is minden bizonnyal maguk járulnak hozzá leginkább a politika hitelvesztéséhez, de lássuk be, ezek a tartalom nélküli tudósításcímek maguk is a szélsőségek felé terelgetik a közvéleményt. Hiszen azt sugallják, hogy a pártok, érdemi tét nélkül, csupán marakodnak, márpedig az önmagáért való marakodás csak ellenszenves lehet. Nem állíthatjuk, hogy a közvélemény különösebben izgalomba jönne, ha jobban belátna a függöny mögé, de esélyt csak az érdemi beszámolók és érdemi elemzések adhatnak arra, hogy a politika iránt érdeklődők odaállhassanak egy ügy mögé, vagy ellene forduljanak.
E sorok írója több alkalommal is képviselte pártját a parlament felállásáról szóló tárgyalásokon, de talán nemcsak ez az oka annak, hogy a tárgyalásoknak sok elemét fontosnak, magát a folyamatot meg igen nehéz feladatnak látja.
Házelnök
A legfontosabb, a házelnöki pozíció nem tárgya a tárgyalásoknak. A legnagyobb párt bejelenti a jelöltjét, a többi tudomásul veszi. (Kivéve, amikor Fodor Gábor akart házelnök lenni, de az MSZP valamilyen okból ezt nem támogatta.) A tárgyalások tárgya, hogy hány alelnök lesz, és az így kiosztott pozíciókra mely pártok tesznek javaslatot. (Azért fogalmazok így, mert az összesített javaslatokról az Országgyűlés határozat formájában szavazással dönt, és a kialakult hagyomány értelmében egy-egy jelöltet csak rendkívüli esetben lehet a szavazás során megfúrni).
Ülésrend
Látszólag érdektelen a parlamenti ülésrend, tehát az, hogy melyik frakció mellett melyik ül. Az LMP-nek sikerült elérnie, hogy ne a Jobbik mellé kerüljön. Ide tartozik, hogy 1998-ban az SZDSZ-nek ugyanezt nem sikerült elérnie. A Fidesz akkor úgy döntött, hogy az SZDSZ-t a MIÉP követi az ülésteremben, és ettől nem tágított. Érdekességképpen megemlíthető, hogy 1998-ban a Fidesz a leghatározottabban úgy érvelt, hogy jobb kéz felől először a legnagyobb kormánypárt ül (Fidesz), mellette a kisebb (FKGP), a mellett meg a legkisebb (MDF). Őt követi a legnagyobb ellenzéki párt (MSZP), majd a kisebb (SZDSZ), végül a legkisebb (MIÉP). A Fidesz akkor sem tágított, most sem tett eleget az LMP kérésének. Hogy miért, azt homály fedi. De miért fontos a frakcióknak az ülésrend? Részben azért, mert úgy gondolják, másképpen látszik a frakció a tévében, ha középen ül, mint ha a szélen. Ám ebben tévednek. Amikor az SZDSZ küzdött az ellen, hogy a MIÉP mellett üljön, a megfontolás az volt, hogy el akarta kerülni, hogy egy képernyőn szerepeljen egy adott esetben zsidózó vagy cigányozó képviselővel. Mert mit tegyen egy liberális képviselő, ha mellette valaki éppen náci karlendítést enged meg magának? Pattanjon fel és tiltakozzék (amiről majd megírják, hogy a pártok ismét marakodtak), vagy a parlamentáris formát betartva kérjen szót, ám ezt az antifasiszta tévénéző nem látja, így megharagszik a némán ülő képviselőre?
Kisebbségben maradt bizottsági javaslatok
A mostani ciklus tárgyalásainak két nagy ügye volt. Az MSZP szerette volna elérni, hogy a plenáris ülés olyan módosító javaslatokról is szavazzon, amelyek a bizottságokban nem kaptak egyharmados támogatottságot sem. (Ebből talán kiderül, hogy a Házszabály értelmében csak azokról a módosító javaslatokról kell szavazni, amelyek legalább egyharmados támogatottságot elértek a bizottságokban.) Húszéves képviselői tapasztalattal mondhatom, hogy az MSZP igényének az ég világon semmilyen jelentősége nincs. Sőt, csak ámulni tudok azon, hogy amit az MSZP is kristálytisztán tudott kormánypártként, azt néhány hét alatt elfelejtette ellenzéki pártként. Ott ülünk egymás mellett nyolc éven keresztül, hosszú órákat töltve el azzal, hogy a Fidesz tökéletesen értelmetlen módosító javaslatairól szavazzunk. Pontosan tudtuk, hogy régóta már egyetlen újságíró sem követi a szavazást. (Itt emlékezzünk meg az egyetlen kivételről, Domány Andrásról, a Magyar Rádió tudósítójáról, aki jobban tudta, mint a legtöbb képviselő, miről szavazott a Ház). A sok ezer ellenzéki javaslat leszavazása nem ártott a kormánynak, nem használt az ellenzéknek. Mégis mindenki vitte a szerepét, és elhatározta, hogy ennek az értelmetlenségnek elejét veszi, amint erre lehetősége nyílik. És most, amikor lehetőség nyílt rá, hogy ezt a gyakorlatot ne kelljen folytatni, az MSZP, mint Bourbonok, mindent elfelejtettek, és követelik az értelmetlen szavazási órák lehetőségét. Ésszerűbb lenne azt javasolniuk, hogy az új Házszabály értelmében minden képviselőnek csak egyetlen javaslatáról kellene a Háznak szavaznia, s ezt a képviselő maga választhatná ki. Ha a kormánypártiak nem nyújtanak be módosító javaslatokat, akkor ez mindössze maximum 123 szavazás, és a parlamenti létszám csökkentése után még ennyi se lesz… Ebben a rendszerben a frakciók rangsorolhatnák a javaslataikat, és leszavazásuk után így is módjuk volna rá, hogy a szokásos szöveget nyomják: „Minden javaslatunkat lesöpörték az asztalról…”
Bizottságok és elnökök
A bizottsági elnökökről folyó alku két okból is fontos: az amúgy nemigen látható országgyűlési képviselői munka leginkább a bizottsági elnökök által megjeleníthető, és egy párt prioritásait is kifejezi, hogy melyik szakbizottság vezetését tartja fontosnak, melyiket kevésbé. Ebből a szempontból az LMP döntése a leglogikusabb: a fenntartható fejlődés bizottsága fejezi ki leginkább egy ökopárt prioritását. Választania kellett, és jól választott. Az LMP – helyesen – megcélzott még egy bizottsági helyet a hatból, ezt a törekvését azonban az MSZP – szintén helyesen – leverte. Egyik párt sem engedheti meg magának, hogy viszonozhatatlan gesztusokat tegyen, mert ezt mindenki csak a gyengeség jelének fogja tekinteni. A gesztuspolitika ráadásul az ég világon semmit sem változtatott volna a Fidesz-KDNP nyomasztó fölényén. Az ellenzéki pártok egymásnak is ellenfelei. Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak elmondta, hogy adott esetben el akarják foglalni az MSZP helyét a baloldalon. Ez legitim törekvés, ám legutoljára az MSZP-től kellene elvárnunk, hogy ebben a törekvésben az LMP segítségére siessen. Az MSZP joggal küzdött meg a mandátumarányoknak megfelelő bizottsági elnöki posztokért, s ezt szemmel láthatóan a partnerek is elfogadták. Hanem a tartalom…!
Egy 1990 óta létező hagyomány értelmében három állandó bizottság ellenzéki vezetésű: a Pénzügyi-költségvetési, a Külügyi és a Nemzetbiztonsági. (Ez utóbbi nem csupán tradíció, a Nemzetbiztonsági bizottság a törvény erejénél fogva ellenzéki vezetésű). Szerintem helyes lett volna, ha a kormányoldal mind a három bizottság elnöki posztját átengedi, de nem ördögtől való az sem, ha a Külügyi bizottságot megtartja. Érdemes felidézni ennek a hagyománynak az okait. A Nemzetbiztonsági bizottság és a Költségvetési bizottság szinte magáért beszél: a nemzetbiztonsági szolgálatok egy hatalom kezében az egyik legsúlyosabb fegyver, ellenőrzése fontos ellenzéki garancia. A polgárok beszedett adójának az elköltése békeidőben a politikai kérdések közül a legfontosabb, és mindig is fontos marad, hogy ellenzéki vezetésű legyen. Nem ez a helyzet a Külügyi bizottsággal. A rendszerváltást követően, EU és NATO tagságunk előtt, azért alakult ki ez a gyakorlat, hogy az Országgyűlés ezzel demonstrálja: az alapvető külpolitikai célkitűzések terén konszenzus van a Magyar Országgyűlésben. Fontos volt, hogy reményteli partnereink bízhassanak abban, egy kormányváltás nem fog egyben külpolitikai váltást is eredményezni. Törekvéseink hiteléhez ez nagymértékben hozzájárult. Ennek ma már nincs jelentősége. Magyarország tagja minden olyan szervezetnek, amelybe be kívánt lépni, a külpolitikai kérdések közül számosban pedig egyáltalán nincs konszenzus. Viszont minden partnerünk tudja, hogy akárki nyeri meg a választásokat, külpolitikánk alapvető keretein nem fog változtatni. Ha mégis, mint a Jobbik esetében, hát neki egészen bizonyosan nem kell átengedni a Külügyi bizottság vezetését.
New York, Clinton Hill – flickr/astio
A Jobbik és a Nemzetbiztonsági bizottság
Itt jutottunk el a pártok megállapodásának legmeglepőbb, egyben legkockázatosabb és – véleményem szerint – legfelelőtlenebb döntéséhez. Ahhoz, hogy a pártok egyetértése következtében a Jobbik adja majd a Nemzetbiztonsági bizottság elnökét. Az a párt, amely az összes parlamenti párt közül egyedül jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Az a párt, amely egyedül helyezkedik nyíltan szembe alkotmányos rendünkkel, amely bejelentette, hogy a parlament ünnepélyes nyitónapján azt fogja demonstrálni, hogy fittyet hány törvényekre, bírósági ítéletekre. Az állam legveszélyesebb túlhatalmának az ellenőrzését az Országgyűlés olyan pártra bízza, amelyik az államhatalom korlátozásmentességét hirdeti.
Ezért a döntésért súlyos felelősség terheli az MSZP-t, amely nyolc éven keresztül vádolta a Fideszt azzal, hogy célja a jogállam leépítése – majd lemond a jogállamot védő legfontosabb pozícióról. Mit lemond róla! Átjátssza-átengedi a Jobbiknak. Akármilyen ambíciókkal rendelkeztek is a párt „erős emberei”, érthetetlen és sok év kommunikációjának a maradékát is megsemmisítő döntés ez az MSZP részéről. A döntésért súlyos felelősség terheli a Fideszt, amely kijelentette, hogy az ellenzéki pozíciók elosztása az ellenzéki pártok feladata, amibe nem kíván beavatkozni. Csakhogy a Jobbik elnökének megszavazása az Országgyűlésben történik, ahol a Fidesz/KDNP-nek kétharmadot meghaladó többsége van. Ha a Fidesz azt hiszi, a botrány kitörésekor majd az MSZP-re kenheti a felelősséget, nagyot téved: a kampánynak immár vége van, tessék kormányozni! Ha igaz, hogy az MSZP egy hét alatt elfelejtette, amit kormánypártként még tudott, ugyanez igaz a Fideszre is: nyolc éven keresztül hirdette hittel és meggyőződéssel, hogy a kormánypártok felelőssége mindig összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az ellenzéki pártoké, ha az országról van szó! Vagy már elfelejtették?
Magyarországon – mint az illetékesektől megtudtuk – forradalom zajlik. Ezt tudomásul véve is csak azt mondhatjuk, ilyen botrányos, ilyen veszélyes döntés a rendszerváltás óta nem született a Magyar Országgyűlésben.
Péntekig van módjuk a pártoknak a korrekcióra: Vona Gábor már kijelentette, hogy a pozíciót a párt erősítésére kívánja felhasználni. Világos beszéd, életveszélyes beszéd. A Fidesznek most már nem lehet első számú szempontja, hogy az MSZP-t zavarba hozza: igenis, be kell avatkoznia. Az MSZP-nek, ha tényleg tart a Fidesz túlhatalmától, a legjobb emberét kell a Nemzetbiztonsági bizottság élére küldenie. Ha nincs neki ilyen, tegyen eleget az LMP kérésének, tegye számára lehetővé két bizottság vezetését, és adja oda a Nemzetbiztonságot az LMP-nek.
Az LMP pedig…. Nos, az LMP pedig végre megszólalhatna, hogy támogatja-e vagy sem a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos vezetését?
Eörsi Mátyás jogász, politikus,
1990-2010 között országgyűlési képviselő
(honlap, wikipédia)