rss      tw      fb
Keres

A bolondnak is megéri



Ha nem a nyugati („multi”) áruházláncokra lennének rászállva, szerintem a különféle megyei kormányhivatalok összes fogyasztóvédelmi felügyelősége tudná, hogy nemcsak a Tescóban nincsenek feltüntetve a cigarettaárak. Hanem például a környékemen található összes (három) CBA-boltban sem írják ki őket. És nem emlékszem, hogy üzletben, legyen magyar vagy külföldi tulajdonú, találkoztam volna feltüntetett cigarettaárakkal. (Bezzeg „Gyuri bácsi” trafikjában, a jogi egyetemmel szemben, minden ár pontosan fel volt tüntetve. Gyuri bácsi fiatal ember volt, még ötven se. Néhány hónapja meghalt, váratlanul. Az embernek a trafikos „bácsija” is hiányozhat, sok-sok éves törzsvásárlói kapcsolat után, amelyet még az sem tudott aláásni, hogy a környéken korábban parkolni nem lehetett, ma már behajtani is tilos a kihalt utcákba.)

Úgyhogy ha a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége négymillió forintra megbírságolja a Tesco Global Zrt-t „a dohánytermékek árának szabálytalan feltüntetése miatt”, azaz azért, mert „az áruházban a kasszák fölötti, zárt boxból kínált cigaretták eladási ára nem volt külön feltüntetve”, akkor az ember nem a Tesco Global Zrt-t kezdi el sajnálni, hanem gyanakodni kezd, hogy a jogait a kormányhivatal szelektíven védi.

Mert persze nagyon szép mondatokat mond ehhez a hivatal kommunikációs vezetője: „a fogyasztói árak feltüntetésével kapcsolatban minden magyar polgárt ugyanazon jogok kell, hogy megillessenek, mint bármely más európai polgárt”, és az bizony kifogásolható, ha „a vásárló nem foghatja meg a cigarettás dobozokat, a dohánytermékek árairól a kiszolgálás előtt nem tájékozódhat teljes körűen”. Az ember szívét melegség tölti el, hogy a magyar kormány magyar hivatala a magyar polgárt megillető azonos jogokért harcol a gaz multival szemben. Csak az a baj, hogy lejárt szavatosságú árut is szívesebben keresnek a külföldi multiknál, mint a magyar multiknál, hogy különadót is szívesebben vetnek ki a külföldi multira, mint a magyarra, hogy – mint már felemlegettem egyszer – a csirkeszaros csirkehúsért is csak az angol imperialista kereskedő felel, a magyar termelő-csomagoló nem. Úgyhogy az azonos jogaira büszke magyar polgárnak óhatatlanul eszébe jut, hogy itt mégsem az ő jogait védik. Sőt, hogy itt most már nemcsak arról van szó, hogy a feltörekvő nemzeti burzsoázia nyugodtan alhat, annyi versenykényszer van kikapcsolva az árutermelése és -értékesítése útjából, ahány csak államilag kikapcsolható – ami annyit tesz, hogy a magyar polgár ellátásának és kiszolgálásának színvonala romlik, nem beszélve a pénztárcája állapotáról –, hanem arról is, hogy a magyar állam ott szed be pénzt, ahol ürügyet talál rá. És e tekintetben tényleg megvalósul a polgár egyenlősége a nemzetközi multikkal. Ők különadókat és rendszeres büntetéspénzeket fizetnek (amíg meg nem unják), mi chipsadót, ebadót, baleseti adót, 27 százalékos áfát, megemelt gépjárműadót és autóátírási illetéket, magasabb egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot, kokakólaadót, süteményadót, ropiadót, vegetaadót, császárkörteadót, rádleradót meg még amit.

És mindezt azért, hogy a magyar kormány végre kivívhassa a saját függetlenségét meg kedvenc magyar orligarcháéit a világtól és a piactól.

A bolondnak is megéri.

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!