rss      tw      fb
Keres

Kocák és kohók



Egyelőre ott tartunk, hogy „az erő és a siker alapja a nemzeti gazdaság”. És „ezért akarunk mi magyarok is elsősorban nemzeti lábon álló gazdaságot teremteni, ugyanis, hasonlóan a többiekhez, mi is erős és sikeres nemzetté akarunk válni”. És „a több generáción át örökölt családi vállalkozások, s az ő tulajdonukban álló további társaságok adnak igazi karaktert egy ország gazdálkodásának”. És „mindenki számára, aki csak egy kicsit is szereti a hazáját, további szellemi és lelki hasznot jelent”, hogy a vállalkozáson keresztül az ország is sikeres lehet. Mert „tavaly arra vállalkoztunk, hogy visszatérünk az európai alapokhoz és újjáépítjük a nemzeti lábon álló magyar gazdaságot”.

Na hát az első láb már megvan. Az „Egy koca, egy porta” program. A háztáji, családi és kisgazdaságokban történő sertéstartási és hízlalási program. A kormány sertéságazati stratégiájának alapja. A miniszterelnök javasolta.


Kép: fsp.nolblog.hu

Akár hat-nyolcszáz ezerrel is nőhet a sertések száma, persze csak akkor, ha a falusi porták legalább tíz százaléka bekapcsolódik. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ezért nyomban munkához is látott, és gyorsan készített egy kiadványt, az a címe, hogy „A vidéki udvarok sertéstartásának újraélesztése és fejlesztése”. Ha megvalósulna, akkor nemcsak a sertésszám emelkedne, de „nőne a vidéki udvarok rendezettsége, kihasználtsága is, a takarmányszükséglet egy részét ugyanis a portákon meg lehetne termelni, s az egészséges életmód terjesztésére is jó alkalmat kínálna a sertésekkel való foglalatosság”.

És persze össze kell fogni, államnak és népnek. Nemcsak az állattartókat kell államilag támogatni, hanem „a különböző üzemméretű feldolgozókat is, hogy a megtermelt magyar árut, sertést vegyék meg a külföldi alapanyag helyett”. És tájékoztatni kell a fogyasztókat is, hogy csak portadisznót vegyenek. (Lehet, hogy sokkal drágább lesz, de lehet, hogy nem, ha egyszer az állam a saját [?!] pénzéből támogatja majd a magyar disznót meg a feldolgozóját.)

Vannak persze mindenféle akadékoskodók, akik tudják, hogy az állattartás bizony rabszolgaság, sőt, állítólag sokaknak nem is éri meg*. Meg vannak másfajták is, akik egy egész nagyberuházást üldöztek el, Magyarország legnagyobb sertéshizlaldáját, mert nem akartak bűzben és trágyaközelben élni** (lásd még udvarrendezettség és egészséges életmód). De majd elhallgatnak, ahogy mindenki, ha a kormányfő összevonja a szemöldökét.


Kép: vallalkozokszovetsege.blog.hu

Nyilvánvaló, hogy hamarosan bejelentik a második lábat is. A tapasztalatszerzés érdekében már felvettük a kapcsolatot. Hogy megtudjuk, hogy csinálták ezt az Új Kína kikiáltása után, amikor „először valamennyi nagyipari üzemet államosítottak a kínai párthatalom végrehajtói, majd a produkciót kevésnek találva, továbbá látván a vidék avíttságát, meghirdették azt a mozgalmat, amely a jövő zálogának a falusi kommunákban létesítendő népi kohók építését tette mozgalmi feladattá”.

Ehhez persze előbb a falusiakat népi kommunákba kell tömöríteni. De nemigen lesz ellenvetésük, ha elmagyarázzák nekik, hogy a nemzet erejének és sikerének ez a feltétele. (Azt persze már csak a nemzeti megújulás kormánya tudja, hogy a kommunák azért is jók, mert „a parasztok életének minden területe felett szigorú ellenőrzést gyakorolnak”.) Lesz állandó munkaverseny is, hogy ne lankadjon a népi munkakedv. Van bőven tapasztalat, még Kínába se kell menni érte, csak vissza az időben, az ötvenes évek Magyarországáig.

Az újjászervezett Magyarország harmadik (ideológiai) lába pedig kétségkívül Mao elnök gyakran hangoztatott jelszava lesz: „Három év kemény munka, ezer év boldogság.”

Hogy előbb fulladunk bele a mindenhonnan ömlő tárgyalébe? Kit érdekel, ha a nemzet újra erős és nagy lesz?

(Mihancsik Zsófia)

________________

* Lásd a szombathelyi televízió honlapját: „A táp ára nagyon felment. Eddig 4500 volt egy 50 kg-os malactáp, most 6-7 ezer.” „Egy disznó etetése, míg eléri a vágósúlyt, 50-60 ezer forintba kerül, és akkor még nem számolta a gazda a 6-7 hónapig tartó munkáját.” „A maszek vágóhidak arra törekednek, hogy minél olcsóbban vegyék meg tőlem is. Én nem tudok nagyobb árat kicsikarni. Ha azt mondja, hogy 310-ért veszi meg, akkor annyiért, és kénytelen vagyok odaadni, ha ráfizetéssel is.” „A sok munka, a kiszámíthatatlan piac, és az alacsony felvásárlási árak miatt egyre kevesebben tartanak otthon disznót.”

** Lásd a Magyar Narancsban Tamás Gábor írását: Meghiúsult sertéstelep-gigaberuházás – EU-k haza!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!