Joga van kimondani
- Részletek
- Lévai Júlia
- 2009. november 09. hétfő, 05:12
„Kemény szavak, jaj, naggyon kemény szavak ezek” – minősíti a közszolgálati televízió reggeli adásában Betlen János a cikk címét –„Nobel-díjas nemzetgyalázás” –, mely a Magyar Nemzet címlapján jelent meg, Kertész Imre külföldi nyilatkozatáról. Ha már a minősítésnél tartunk: Betlen téved. Ezek nem kemény, hanem teljesen értelmetlen és nevetséges szavak. A nemzet nem személy, hanem elvont fogalom, ezért gyalázni csak speciális helyzetekben lehet: például olyankor, amikor tényszerűen is kollektív formában lép fel, és ezért idegen kollektíváknak módjukban áll az ő kollektíváját a nemzet reprezentációjának tekinteni, majd ereje birtokában meggyalázni. Ez most nem ilyen helyzet.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Ám nem a minősítgetés, hanem a szemlézés volna a feladat: a nézőnek meg kéne ismernie a cikk gondolatmenetét. Ehelyett azonban Betlen csupán azt mondta el, hogy mit idéztek Kertész Imrétől. S mivel vélhetően egyoldalúnak találta, hogy a jobboldalon a rasszizmus és antiszemitizmus eluralkodásának említését emelték ki (de hát mi mást, könyörgök?! Hiszen ennek az érintettjei, itt beszélt róluk a szöveg), ezért a „na de Kertész nemcsak ezt mondta!” felkiáltással gyorsan mellétette azt is, amit a Népszabadság idézett az írótól. Így Betlen lapszemlézésének egyetlen „eredménye” az volt, hogy egyensúlyt teremtett – Kertész Imre gondolatai között! Mintha az író rászorulna ebben az ő, bármily jóindulatú közreműködésére, és mintha valóban az volna a tét, hogy ha nem teszünk hozzá bizonyos ellensúlyokat, akkor félreérthető, féloldalas lenne a megállapítása a hazánkban uralkodó állapotokról.
Őszintén méltányolom Betlen jó szándékát, Kertész Imre iránt. De nagyon nagy baj, ha nem azt képviseli, hogy amit Kertész mond, az vállalható, nem szorul egyensúlyozásra. Mert nem arról van szó, hogy az összefüggéseiből kiragadva félreérthető, nemzetgyalázásként értelmezhető az „én nem érzem itthon magamat itt, mert antiszemiták uralkodnak” gondolata. Ennek a gondolatnak vajmi kevés a köze a nemzethez tartozáshoz. Más a nemzet, és más egy ország konkrét, történeti állapota. Kertész Imre eddig nyolcvan évnyi időt töltött el a Földnek ezen a pontján, ahol először meg akarták ölni, majd amikor kiderült, hogy volt mit túlélnie, és hogy ezt az élményét viszont művészi formába tudja önteni, attól kezdve folyamatosan és gát nélkül gyalázzák, mint embert, a mai napig. Nem ő a nemzetgyalázó, hanem a nacionalisták embergyalázóak. Kertész nem az első és az egyetlen magyar, aki ettől a gát nélküliségtől rosszul érzi itt magát, és nem lángol a hazaszeretettől. Ha lángolna, az kapitális hazugság lenne. Egyáltalán nem normális dolog lángolni a hazáért olyankor, amikor a haza (illetve aki annak képviseletében lép föl) nem lángol értünk, mi több, gyűlöl minket. Ezt azonban a „normális oldali” újságírók úgy félnek kimondani, mintha maguk is elhinnék, hogy a hazaszeretet az emberi vagy állampolgári minőség, értékesség abszolút mércéje lehet. Nem az. Nem kell versenyezni a nacionalizmussal vagy a szélsőjobboldallal abban, hogy kinek áll fel több szőr a hátán a Himnusz hallgatása közben, mert ezek nem mérhető, és főként nem számon kérhető dolgok. Az összetartozás átélése minden ember univerzális adottsága, mellyel akkor él, amikor akar, és amikor módja van rá. És azt sem kell elhinni, hogy aki jobboldali, az „gyárilag”, oldal-specialitásként, és folyamatosan lángol. Ha így lenne, csak baloldaliakkal volnának tele az összetartozás magasztosságát szolgáló ünnepek előtt a pályaudvarok és repülőterek.
A repülőgépen, amelyen az október 23-ai ünnep előtt ültem, rakásnyi ember olvasott tüntetően Magyar Nemzetet és Demokratát. De egyikük sem a 301-es parcellánál landolt, hogy ott átélje a közös átélendőket. Hanem a saját, személyes, múlékony élete hétköznapi vágyait követve húzott el innen, minél távolabbra, ahogyan nagyon sokan. S kötve hiszem, hogy ott akár magában csöndesen ünnepelt, „összetartozott” volna.
Fölösleges Kertész Imre fogadatlan prókátorának lenni, és egyensúlyozó szavakat keresni a keserű mondandóihoz. Joga van kimondani, hogy számára ma ez az ország nem otthonos, nem szerethető. És amíg a nyilvánosságban nem válik egyértelművé, hogy ehhez mindenkinek joga van, aki így érzi, addig megállíthatatlanul a szélsőjobb, és maga az érzelmi zsarolás légköre fog uralkodni, a közbeszéd felett.
