rss      tw      fb
Keres

Szeptemberben éves szinten 3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben

MTI 2011. szeptember 30., péntek 11:09

Szeptemberben 3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben az előző év hasonló időszakához képest - közölte gyorsbecslését az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.

Elemzők 2,5 százalékos inflációra számítottak.

Az Eurostat a gyorsbecslésben nem közöl a fogyasztói árak havi változására vonatkozó számokat.

Augusztusban éves szinten az euróövezetben 2,5 százalékkal, míg az Európai Unió egészében 2,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Akkor havi szinten 0,2 százalék volt az infláció az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt.

Az áremelkedés üteme - amely áprilisban még 30 havi csúcson, 2,8 százalékon állt - az utóbbi hónapokban mérséklődni látszott, de az euróövezeti gazdaságok lassulása ellenére továbbra is magasabb volt az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó inflációs céljánál.

Az EKB legutóbb július 7-én emelt kamatot, 25 bázisponttal 1,5 százalékra. Ezzel az idén már másodszor növelte a kamatot, elsősorban a magas infláció miatt. A majdnem két évig rekordalacsonyan, 1 százalékon tartott euróövezeti kamatot áprilisban emelte először az EKB kormányzótanácsa.