rss      tw      fb
Keres

Belgrád elutasítja Zágráb álláspontját a háborús bűncselekmények ügyében

MTI 2011. szeptember 30., péntek 11:06

Az európai gyakorlattal ellentétesnek minősítette Belgrád a horvát kormány által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslatát, amely szerint Zágráb nem ismeri el azokat a szerbiai nyomozati iratokat, amelyek alapján a 90-es években háborús bűncselekményekkel gyanúsítottak, illetve vádoltak meg horvát állampolgárokat.

Slobodan Homen, a szerb kormány médiakapcsolatokért felelős koordinátora bízik abban, hogy a horvát kormány törvénytervezetét a szábor (parlament) nem fogja elfogadni, és - amint arról a Beta belgrádi hírügynökség, valamint a Blic című újság írt - úgy véli, hogy "demokratikus társadalmakban sem a végrehajtó, sem pedig a törvényhozói hatalomnak nem szabad beavatkoznia a bírósági szervek munkájába".

"Az a tény, hogy bizonyos horvát állampolgárok ellen vádat emeltek (Szerbiában) az 1990-es években elkövetett cselekményekért, nem jelenti azt, hogy ezek a polgárok automatikusan bűnösek is, mert a bűnösséget, vagy ártatlanságot a bíróság előtt kell bizonyítani" - jelentette ki Homen. Hozzátette, hogy a Horvátországnak nemrég megküldött peranyag ügyében Belgrád folytatja a vizsgálati eljárást, számos körözést kiadtak már és remélhetőleg ennek értelmében járnak el a külföldi országok, "mert a háborús bűncselekmény az egyik legsúlyosabb bűntett, ami nem évül el és a felelősöket előbb vagy utóbb utoléri az igazságszolgáltatás".

A horvát kormány - csütörtöki ülésén - törvényjavaslatot fogadott el a arról, hogy semmissé nyilvánítanak bizonyos jogszabályokat, amelyeket a volt Jugoszláv Néphadsereg, a JSZSZK, azaz az egykori Jugoszlávia, illetve Szerbia hozott és a Horvátországban vívott legutóbbi háborúval kapcsolatosak.