rss      tw      fb
Keres

Járai Judit megérkezett Washingtonból

Járai Juditot először, azt hiszem, az ATV hírhedt péntek esti Sajtóklubjában láttam, de nem tudom igazán magam elé idézni, mert a legtöbbször nem volt hozzá gyomrom, hogy végignézzem azt a rettenetes programot. A Sajtóklub olyan elképesztő volt, hogy még az ORTT panaszbizottsága is nehezen bírta. Az ATV vezetése egy idő után fel is függesztette Bayer Zsoltot, majd néhány hónap múlva maga a műsor is megszűnt. Mindez 2002 nyarán történt. A Sajtóklub műsorvezetője, Lovas István „szabadidejében” jobboldali újságírópalántákat oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által működtetett MTV Akadémián. Az Akadémia egyik oktatója Járai Judit volt. De közben volt egy választás, amely kétségessé tette a Lovasék által felkészített fiatalok ragyogó karrierjét.

A kormányváltás ugyanakkor nem törte meg Járai Judit felfelé ívelő pályafutását, hála Kondor Katalinnak, akit még 2001-ben neveztek ki a Magyar Rádió elnökének. Kondor visszahívta az USA-ból Barát Józsefet, az akkori washingtoni tudósítót, és közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt Járait nevezte ki, azzal az indoklással, hogy „Járai Judit is bizonyíthasson.” Ha Járaira nem is emlékeztem a televízióból, kinevezésére új washingtoni munkahelyére annál inkább. Akkoriban egy politikai vita-listának voltam a tagja, ahol a legtöbbünk meglepetéssel fogadta ennek a szélsőséges nézeteiről elhíresült újságírónőnek a kinevezését egy ilyen fontos posztra. Tudomásom van arról is, hogy amerikai magyar részről néhányan megpróbálták megakadályozni a kinevezést, pontosabban tudatták az amerikaiakkal, hogy a szóban forgó személy nemkívánatos Washingtonban, mert tudomásuk szerint antiszemita és szélsőséges politikai nézeteket képvisel.

De nemcsak ebben a társaságban akadtak ellenzői. Zeley László, aki egy Teller-levél körüli botrány miatt vált ismertté, ezt írta egyik Tellernek címzett levelében: „Sajnos volt munkahelyem, a Rádió is feléjük húz, eltávolítják a másként gondolkodókat, s most egy olyan új tudósítót küldenek ki D.C.-be, hogy kénytelen voltam az itteni nagykövetségetekhez fordulni. Téged is megneveztelek referenciának.” Amikor a Magyar Nemzet munkatársa megkereste Kondor Katalint, a rádió elnöke elmondta: hivatalosan ugyan nem értesültek arról, hogy bárki is panaszt tett volna Járai Judit személyével kapcsolatban, de „pletykaszinten” eljutott a Rádió vezetéséhez a hír, hogy „valakik” meg szeretnék akadályozni Járai Judit akkreditációját. Ezek szerint tehát voltak próbálkozások Budapesten is, Washingtonban is. De, mint láttuk, hiába. Járai Judit több mint hat évig volt a Magyar Rádió washingtoni tudósítója, és 2010 eleje óta ismét Budapesten, az MTV-nél dolgozik, külpolitikai újságíróként.

Még mielőtt rátérnék arra, hogy mennyire megbízható és objektív tudósításokat kaptak a Magyar Rádió hallgatói Járai Judittól, hadd szóljak egy-két szót Járai nyelvtudásáról is. Nekem ugyanis komoly kétségeim vannak a tekintetben, hogy Járai angol tudása valóban megfelelt-e a követelményeknek, s hogy valóban értette-e, mi is folyik körülötte.

Két példát említek ez ügyben. Mindkettő 2009-ből való, amikorra tehát Járai már hat évet eltöltött Washingtonban. Az első árulkodó jel egy olvasói levél volt a 168 órában (2009. március 12.), egy ugyancsak Washingtonban élő magyar nőtől. A levél így szól: „Washingtonban hallgatom a Kossuth adót, Járai Judit tudósítót.... Az időjárásról, a hidegről meg a hóról beszél. Azt mondja: épp ment haza, és a tévében volt egy piros csík, ahol azt írták, hogy mindenki vegyen magához vizet, és menjen el az ablaktól. No mármost, ilyen nincs, csak ha tornádóveszély van! Ilyen hülyeséget mondani! Mit gondolhatnak otthon az emberek? Miért kellene elmenni az ablaktól a havazás miatt?”

Az első gondolatom az volt, hogy az a bizonyos piros csík talán nem Washingtonra vonatkozott, hanem arra, hogy valahol tornádóveszély lehetett az Egyesült Államokban, és az ott élőknek szólt az üzenet. Mire jó az internet? Mindenre. Néhány perc keresés után ki is derült, hogy nem tévedek: megtaláltam, hogy 2009. március 8-án egy igen erős tornádó érte el az indianai Lawrence Countyban lévő Fayetteville-t, ahol 16 ház komolyan megrongálódott és három teljesen romba dőlt.

A másik elképesztő példáját annak, hogy Járai Judit mennyire hadilábon áll az angol nyelvvel, egy 2009 decemberében megjelent tudósításában olvastam. A tudósítás arról szólt, hogy „az Egyesült Államokban a bűnért bűnhődés és szigorú büntetés jár.” Itt a három csapásról (three strikes and you're out) írt, amiről már a magyar olvasók is eleget hallhattak. Ez sem jó fordítás, de ezen már valószínűleg nem lehet változtatni. Ám ez után jött csak az igazi. Járai megemlítette, hogy van egy hasonló törvény Texasban és Coloradóban is, s a neve „csináld meg a napomat.” Hogy mit?! „Csináld meg a napomat?” Az meg mit jelent? Persze semmit, de hát miről is van szó akkor? Járai elmagyarázza, hogy volt egy Clint Eastwood-film, amelyben Eastwoodra puskával támadnak, mire ő is előkapja fegyverét, és odakiált a támadójának: „Csinálj nekem egy jó napot, hadd lőjelek le! És hogy innen kölcsönözték a törvény nevét.

De hát mit is jelent magyarul, hogy „Make my day!”? Nincs szó szerinti fordítása, hiszen anglicizmus, és nagyjából annyit jelent, hogy „tegyél nekem egy szívességet.” Járai nyelvi megoldása olyan volt, mintha valaki szó szerint fordítaná le például a „beat about the bush” kifejezést, és „köntörfalazni” helyett azt mondaná, hogy „az illető ütögetett a bokor körül”. Hát ennyit Járai angol tudásáról.

De nézzük, a nyelven kívül ismeri-e Járai Judit az amerikai médiát. Megtanulta-e, hogy mit érdemes elolvasni, és mit nem? Mit érdemes komolyan venni, és mit nem? Itt is bajok vannak, mert ha valaki 2004-ben a National Enquirerből idéz, és komolyan veszi azt, amit ott olvasott, akkor ott baj van. Megpróbálom világossá tenni, hogy mi is ez a National Enquirer. Ha csak azt mondanám, hogy bulvárlap, akkor a magyar olvasók azt gondolnák, hogy valami hasonló lehet, mint a Blikk vagy a Bors. De ez félrevezető lenne. A National Enquirer olyasfajta hetilap, amelyben arról tudósítanak, hogy egy nő 17 kilós gyermeket szült. Vagy hogy egy kislány két fejjel született, mégis él is virul. Esetleg hogy egy nő 75 éves korában lett terhes. Szóval csupa ilyesmiről van szó ebben a termékben. De még ha nem is ennyire elképesztő dolgokkal állnak elő, akkor sem lehet a nagy részét elhinni annak, amit abban a lapban leírnak. Ezek után ugyancsak meglepő, hogy Járai egyik tudósítása a Magyar Rádióban ezzel a bombasztikus címmel hangzott el: „Megoldódhat a Kennedy-gyilkosság rejtélye?” Rosemary Kennedyről ismertet egy „döbbenetes és szívszorító riportot,” amelyet a National Enquirer közöl. Jól nézünk ki! A Magyar Rádió hallgatóit a National Enquirer „híreivel” szórakoztatja a tudós tudósító.

Járai írásaiból egyébként kiderül, hogy kedvence George W. Bush volt, akit nagyon jó politikusnak tartott, és valószínűleg nagyon szomorú volt, amikor a republikánusok elveszítették a választásokat. Sokatmondó az is, hogy a választások után nem arról írt, hogy Obama nyert, hanem arról, hogy McCain veszített, és hogy miért. 2008. november 6-án írt tudósításából kiderül, hogy szorgalmas olvasója a konzervatív Weekly Standardnek, és onnan szerzi információit a vereség okairól. Egy másik, később a Magyar Szemlében (2009. június) megjelent írásában arról panaszkodott, hogy „az amerikai sajtó – az úgynevezett mérvadó, fősodratú média – szokása szerint rosszmájú volt a republikánus elnökjelölttel, hogy azt ne mondjuk: elfogult a demokrata jelölt mellett.” Decemberre odáig jutott, hogy már egyáltalán nem fogta vissza magát, és egyenesen gyűlölettel beszélt Barack Obamáról. Még egy viccet sem engedett meg neki. Hadd idézzek egyik hosszú írásából („Min nevet az amerikai elnök?”): „Barack Obama vagyok! - mutatkozott be az elnök. Tapsra csattantak a tenyerek, a publikum, kis kivétellel, nagy nevetésekkel adta jelét elégedettségének. - Önök közül nagyon sokan tudósítottak a kampányomról. De szavazni mindannyian rám szavaztak - folytatta az elnök. A tapsot ezúttal üdvrivalgás és brávózás kísérte. Az elnök elemében érezte magát: - Elnézést a Fox tévé asztalánál ülőktől - vetette oda a republikánusokkal rokonszenvező Fox-tévéseknek. Ez az épületes jelenet az Egyesült Államok 44-ik elnöke és az őt ájultan csodáló újságírók között zajlott le még az idén májusban, a fehér házi tudósítók szokásos évi gálavacsoráján.” És felháborodva jegyzi meg, hogy mindez „bizonnyal az újságírói függetlenség hűvös távolságtartásának jegyében” történt. Mondja ezt egy olyan újságíró, aki a jobboldal iránt nagyon is elkötelezett, s aki most az MTV-ben munkálkodik „az újságírói függetlenség hűvös távolságtartásának jegyében.”

Mindössze két nappal ezelőtt figyeltem fel megint Járai Juditra. Április 30-án a Ma Reggelben szerepelt mint külpolitikai tótumfaktum. A műsor címe: „Két nap alatt 10 forint – miért kerül egyre többe egy euró?” Orosz Dániel, az AXA Csoport vezető elemzője volt a vendég, és Járai valószínűleg azért volt jelen, hogy mondjon valamit a görög válságról. Orosz Dániel objektíven megadta a forint gyengülésének okait: a görög válság elsősorban, amihez még hozzájárult Orbán Viktor szerencsétlen megjegyzése a Magyar Nemzeti Bank elnökéről. Járai mondott néhány szót a németek magatartásának politikai okairól, és még néhányat a görög gazdasági problémákról. Azt ugyanis, hogy a görögök „felelőtlenül gazdálkodtak, trükköztek, hamis adatokat adtak Brüsszelnek, éppen úgy, mint az előző magyar kormány.” A műsorvezető, Süveges Gergő nem javította ki. Nem mondta, hogy a magyar ügyészség és bíróság kétszer mondta ki, hogy a magyar kormány nem adott meg hamis gazdasági adatokat, és a görög kormánnyal való összehasonlítás teljesen hamis.

Járai Judit megkezdte áldásos működését az MTV-nél, bár nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Ugyanis legnagyobb meglepetésemre azt olvastam a minap: Kondor Katalint „kirúgta az Echo TV.” Kondor szerint „méltatlan, kurtán-furcsa menesztése mögött Széles Gábor és a Fidesz állhat.” Nahát, a Fidesz üdvöskéjére már nincs szükség? Kondor úgy hallotta, az a kifogás merült fel vele szemben, hogy civil rendezvényekre jár. Ez a civil szervezet állítólag a Fricz Tamás által létrehozott Civil Összefogás. Ja, egyébként Fricz Tamást mostanában menesztették a Politikatudományi Intézetből. Kíváncsian várom a fejleményeket.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!