„Csak jól kell kormányozni”



Két cikluson át hallgathatta a magyar társadalom a Fidesztől és jobboldali politikusoktól, hogy „csak jól kell kormányozni”, és az ország problémái fájdalommentesen megoldódnak. Az előző ciklusban a „rosszabbul élünk”, a második ciklusban pedig az „illegitim”, hiteltelen” voltak a leggyakoribb hívószavak, a „csak jól kell kormányozni” és az „alkalmatlan” mellett.

A második ciklus végén már nemcsak azok számára vált nyilvánvalóvá, akiknek van fülük a politikai üzenetek megfejtéséhez, hogy szó sincs kész és bátor programról, ami miatt érdemes volt az átalakításra szoruló nagy rendszerek reformálására indult minden megoldási kísérletet megfúrni, aláásni, megakadályozni ellenzékből, az ország kárára. Egyre inkább sejthetővé vált az is, hogy a „jó kormányzás” alatt ki-ki mást ért.

Nyilvánvaló, hogy aki ellenzékben csak destruál, el sem tudja képzelni, hogy más felfogásban is lehet politizálni. Másrészt, aki ellenzékben konszenzus- és kompromisszumképtelen, hatalmi helyzetből még kevésbé tud/akar a mentalitásán változtatni. Vagyis a „jó kormányzás” ebben a felfogásban azt jelenti, hogy olyan feltételeket kell teremteni, hogy közben ne kelljen tekintettel lenni semmire és senkire. Így válhat programmá pusztán és önmagába az, hogy erőssé kell válni. Az erő önértékké vált.

Bár a valódi program hiányát sokan érzékelték, elég sokan feltételezték, hogy csak titokban tartják, s lebecsülték a veszélyét annak, hogy a „jó kormányzást” egy konszenzus- és kompromisszumképtelen politika képviselői számára mindenekelőtt az olyan erőfölény jelenti, amely mellett nincs „visszabeszélés”.

Az elmúlt másfél év tapasztalatai azt mutatták, hogy szóba sem kerül a konfliktusok megegyezéssel, tárgyalásokkal való megoldása. A közjogi rendszer rohamtempóban végrehajtott átalakítása, az országnak egy másik alkotmány képére formálása azt a célt szolgálja, hogy a megszerzett erőfölényt stabilizálják. Ez a folyamat még ma is tart, és mellékes maradt, hogy van itt egy ország, a maga megoldatlan gondjaival.

Egyre világosabb, hogy a Fidesz és Orbán Viktor hiszi, hogy stabilitást, ciklusokon átívelő átalakítások feltételeit csak úgy lehet garantálni, ha egy politikai erő egymaga diktálhat mindenben. És miután elérte, hogy egymaga diktálhat mindenben, azt is elhiszi, hogy bármit, bárhogyan meg is tehetnek.

Most, másfél év után, mint állampolgári kísérleti nyulak, a bőrünkön érezve a kudarcot, üzenjük a laborból, hogy nem jött be. Az erőfölény a világon semmit sem old meg önmagában, sőt tetézi a bajt, mert a minimális önreflexióra sem késztet. Lehet nagyon gyorsan dönteni, végre is lehet hajtatni erőből, de hatékony csak a megfelelő döntés lehet.

És akkor most lássuk ezt a pénteki hírt: „Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék.”

A devizában való eladósodás aránya évek óta nyomasztó kihívás, de az elmúlt évben vált akutan súlyos problémává a gazdasági környezet változása és a kezeletlenség miatt. Eddig az ígéretek ellenére komoly lépésekre nem került sor. Ebben az ügyben csapódott be a politikai köztérbe Lázár bejelentése.

A bejelentést szokás szerint semmilyen szakmai egyeztetés nem előzte meg, ezt tükrözik a reakciók. „Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI-nek elmondta, hogy a javaslatról nem konzultáltak a bankszövetséggel.” „Az OTP Bank a részletek ismerete nélkül nem kommentálta a javaslatot. Ahhoz, hogy megalapozott szakmai véleményt alakítson ki a bank, a jogszabálytervezet megismerése szükséges.” A Magyar Bankszövetség elnöksége szerint az elképzelés „jelentősen veszélyezteti a pénzügyi intézményrendszer stabilitását, és nagyon súlyos makrogazdasági következményekkel járhat”. „A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki közleményében újra megerősítette, hogy csak olyan megoldás lehet megfelelő a hitelesek terheinek csökkentésére, amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét.”

(Adalék: „A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a devizában jegyzett lakáshitelek és jelzálogalapú szabad felhasználású kölcsönök állománya meghaladja az ötezer milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy ha az adósok minden devizahitelt visszafizetnének vagy forintra váltanának, akkor a pénzintézetek a jelenlegi árfolyamok mellett több mint ezermilliárd forintos veszteséget lennének kénytelenek elkönyvelni.”)

Hnagsúlyozzuk: a bejelentés olyan megoldási javaslatról számolt be, amelyben vasárnap készült dönteni a kormány, tehát a megvalósítása és annak mikéntje a bejelentéskor még kétséges volt, de ez nem zavarta a bejelentőt, s a hatások rögtön jelentkeztek. „Az általánosan negatív nemzetközi piaci hangulatban érkezett a kormánypárti javaslat… Ez megrengette az OTP árfolyamát… A bejelentés után folyamatosan esett az OTP árfolyama, 10 százalékos csökkenésnél néhány percre szünetelt a papír kereskedése.” „A Fidesz bedöntötte a piacot – írja a Népszabadság. – A bejelentés hasonló reakciókat váltott ki, mint tavaly júniusban Kósa Lajosé, aki egy konferencián államcsődközei helyzetről beszélt.” A Napi Gazdaság szerint: „A bankok nyakára teszi a kést Lázár devizahitel-javaslata…. Ha a fix árfolyamon végtörlesztenék a háztartások az összes fennálló deviza-lakáshitelüket, az 590 milliárd forintos veszteséget okozna a hazai bankszektornak. Ha lesz hiteltörlesztési roham, még jobban megzuhan a belföldi fogyasztás.”

Lehetne sorolni további véleményeket, de a példa, mint cseppben a tenger, megfelelően illusztrálja, miként zajlik, napi rendszerességgel, az úgynevezett jó kormányzás: a szinte egyszemélyi vezetéssel irányított politikai térfél legnagyobb parlamenti frakciójának vezetője ötleteléssel lepi meg az ország közvéleményét, és jellemzően minden érintett intézményt is. Szemmel láthatóan nem számít, hogy ennek ára van. Egyrészt arról az árról van szó, ami közvetlenül a bejelentés miatt kézzel fogható veszteségekben mérhető sokak számára, akiket az előkészítetlen elképzelés nyilvánosságra hozatala miatt hátrányok érhettek. Ezek az érintettek ki vannak szolgáltatva, mert veszteségüket senki sem fogja megtéríteni. Sőt, el kell majd viselniük egyéb következményeket is, egyéb vesztesek által rájuk terhelhető hatásokban. Másrészt arról az árról van szó, hogy döntést ez a kormányzat csak ultimátum formájában tud elképzelni, noha tudható, hogy az ellenzéknek és a szakmai intézményeknek is vannak megoldási elképzelései.

Az ilyen kormányzás látszólag busy, valójában az erőfitogtatás diszfunkcionális következményei rontják a hatékonyságát. A diszfunkciók és az erőfitogtatás feszültséget teremtenek, ami paradox módon lételeme ennek metódusnak. Minél nagyobb a feszültség, annál inkább lehet „harci” üzemmódban kormányozni. Ez a légkör biztosítja, hogy előkészítés nélkül lehessen akár krízisben lévő százezreket érintő ügyekben is önkényesen, elvágólagosan, az érdekek összehangolását mellőzve dönteni. De az ilyen stabilitás szintén látszólagos lesz. Az erőfölény adott, de változatlanul önmagáért létezik. Képviselői nem értik, hogy ebből az alapállásból is csak a konszenzussal teremtett megoldások állják ki az idő próbáját. Persze csak akkor érdekes ez, ha tényleg az ország a fontos.

(Lánczos Vera)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!