Polgármester, jegyző: kérésre ugrik



Igen, tudom: „Az Alaptörvény Asztala” téma inkább valamely kabaré-műfaj után kiált, de nem állok egyedül azzal, hogy ezen már röhögni sem érdemes. Ezért inkább fogom a gombostűt, és megpróbálom a megfelelő helyre föltűzni vele a „leletet”, a minket körülvevő televényt reprezentáló táblán.

Dr. Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár minden önkormányzatnak küldött egy levelet, amelyben – szokás szerint borzalmas bikkfanyelven – az „Alaptörvény” sikeres terjesztése érdekében együttműködésre kéri a címzetteket, vagyis a polgármestereket és a jegyzőket. Az együttműködés konkrét célja, hogy az állam személyes tárgyként és egyúttal kiemelt ajándékként is átadja minden egyes állampolgárnak azt az alkotmányt, amelyet egyébként mint közös, nemzeti dokumentumunkat mindenki a magáénak tudhat, és kis erőfeszítéssel bármikor elolvashat (elmegy egy könyvtárba, megvesz egy közlönyt vagy letölti a szöveget a netről). A kormány azonban ezeket az erőfeszítéseket nem tartja az alkotmány megismeréséhez méltó módszereknek. Méltónak azt tartja, ha az alkotmány elolvasására vágyó állampolgár az ő KEGYESSÉGÉHEZ FOLYAMODIK, és az ő, magas hivatalához fordulva KÉRI, hogy adjanak a számára egyet, a közös alaptörvényből: „Az Országgyűlés (helyesen kis kezdőbetűvel: az országgyűlés) az Alaptörvényt jelentőségéhez méltó (helyesen névelővel: a jelentőségéhez méltó) módon kívánja eljuttatni az állampolgároknak. Célunk az, hogy Magyarország minden polgára a lakóhelyén is kézbe vehesse, névre szóló formában megrendelhesse (helyesen a sorrend fordított: először megrendelhesse, majd kézbe vehesse) az Alaptörvénynek az Országgyűlés elnöke aláírásával ellátott, ingyenes példányát”.

A kormány ezzel a levéllel négyszeresen is hülyét csinál a magyar állampolgárból:

– Egyszer, amikor úgy tesz, mintha terheket venne le a válláról, holott éppen duplán fizetteti ki vele az alkotmányt, amikor az alkotmányozók bérein és honoráriumain túl most a megrendelés körülményeinek és a kinyomtatás-kiszállítás nettó ötven millió forintos költségeinek rá eső részével is megterheli;

– Egyszer, amikor úgy tesz, mintha a hozzáférés szabadságával ajándékozná meg, holott épp ellenkezőleg: a személyes szabadságát a magasabb hatalomhoz való folyamodás alattvalói (egyszersmind vallásos) szabadságára redukálja;

– Egyszer, amikor azt hazudja, hogy az alkotmány igazából a kormány személyes „kincse”, amelyet az ő végtelen jóságából eredően most majd megoszt a többiekkel;

– És egyszer akkor, amikor elhiteti vele, hogy egy esetleges, Kövér Lászlótól kapott dedikáció a személyesség aurájával vonhatja be számára az alkotmány szövegét.

A levél a folytatásban a cél megvalósításának eszközéről beszél:

„A kezdeményezés megvalósítása úgy végezhető el” (helyesen: a kezdeményezés úgy valósítható meg), „hogy valamennyi polgármesteri hivatalban, közjegyzőségen felállításra kerül AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA” (helyesen: felállítják Az Alaptörvény Asztalát).

Magyarán: a levél egy olyan házioltár, illetve vörös sarok jellegű terület kialakítását kéri, amely szakrális jelleget ad Magyarország jelenlegi alkotmányának, vagyis egy kifejezetten világi, a történelem folyamában esetleges és megváltoztatható tényezőt kíván örökérvényűként felmutatni. Ami egyébként logikus folytatása annak, ahogyan az uralkodó párt ugyanezen szakralizálási céllal a dokumentum nevét is megváltoztatta: megfosztotta a jogra és a közös, társadalmi munkára („alkotás”) utaló „alkotmány” névtől, és alaptörvénynek nevezte el, hogy fogalmát a történetisége és az 1848-as gyökere helyett inkább az alkotmánynak még nem nevezhető előzményeihez kösse (a szerintük isteni eredetű királyság dekrétumaihoz). Amivel természetesen a saját, szintén isteninek képzelt küldetése vízióját gondolná megerősíteni.

Az államtitkár a levélben nem javaslatnak, ötletnek, egyéni elképzelésnek, netán lehetséges alternatívának tekinti, hanem generálisan és egyértelműen feladatként jelöli meg az oltáriszentség létrehozását. Pontosan úgy, ahogyan a középkori egyház, illetve a hatalmi technikájában az őt leutánzó bolsevik kormány is azt képzelte, hogy az ő hatalmi-politikai céljai mindenki számára kötelező erejű cselekvési kényszert – közösen vállalt leckét – jelentenek. Ezt, sőt, ennek harci jellegét is megerősíti a feladat vezérlésével megbízott Kerényi Imre, a Bolgár Györggyel folytatott beszélgetésben: "van egy megbízólevelem, és ebben a miniszterelnök tulajdonképpen besorozott bakának, egy célfeladat ez, amit nekem el kell látni". (Egyébként a bolsevikok kormányai is egyfolytában „a párt asztaláról” beszéltek, és náluk is ugyanolyan szakrális jelleggel kellett erre a kiemelt „asztalra” elhelyezni a különféle társadalmi terveket és programokat.) És mivel számukra most is csupán egyetlen, uralkodó eszme az irányadó, nyilvánvaló, hogy a polgármesternek és a jegyzőnek ugyanúgy nem lehetnek más elképzelései az alkotmány terjesztésének szükségességéről, ahogyan az egykori párttitkárok számára is csak az jelenthette a cselekvést, ha automatikusan végrehajtják az egyetlen eszme diktálta „megvalósítandókat”. Akkor mindenki tudta, hogy ezek a „megvalósítandók” gyakran nemhogy nem feladatok, de kifejezetten további baj-, sőt, katasztrófagerjesztő koloncok, és ezért inkább elkerülni kéne őket. Ma pedig azt tudja mindenki (vagy legalább is a többség, de a szakma mindenképpen), hogy egyáltalán nem volt szükség olyan mértékű és minőségű alkotmány-átalakításra, mint amilyennek azt a kormány beállította. Az előző alkotmány akkor sem volt rákosista szellemiségű, ha a szerkezetében őrzött elemeket a szocialista (sok szempontból kirakat jellegű, tehát demokratikus részeket is tartalmazó) alkotmányokból. Éppen ezért az új alkotmányt nem övezi nemzeti konszenzus, éppen ellenkezőleg: konfliktusgerjesztő a jelenléte. És akkor még nem beszéltünk azokról az egyoldalúságaiból és agyonideologizálásából eredő, súlyos jogi anomáliákról, amelyek majd a végrehajtása során fognak kiderülni, a gyakorlatban.

Mindenesetre az alkotmány terjesztésének és egy házioltár–vörös sarok kijelölésének igénye nyilvánvalóan csak szubjektív alapon tekinthető olyan feladatnak, amelyet minden hivatalnak végre kell hajtania.

Az, hogy az államtitkár a kormány elképzelését egyetlen gesztussal áthelyezte a mindenki számára irányadó „feladat” kategóriájába, természetesen a saját hatáskörére nézve is konzekvenciákkal jár. Nyilvánvaló, hogy ahol van közös feladat, és ahol ő felelős beosztásban áll ezen feladat előtt, ott őrá hárul a feladat eltervezésének és végrehajtásának minden mozzanata. És ugyan kéréssel kezdi – „Az Alaptörvény állampolgárokhoz való eljuttatásának megvalósítása érdekében kérem (helyesen: kérem, hogy az Alaptörvény állampolgárokhoz való eljuttatása érdekében), szíveskedjék a helyi feltételeket biztosítani”–, az alapfeltételek biztosítását végül nem bízza az érintettekre, hanem annak minden egyes konkrét elemét maga kezdi el meghatározni. A levélben úgy rendezi be az önkormányzatok irodáit, mintha legkevesebb egy légideszant célra tartásának összehangolásáról intézkedne.

A végrehajtáshoz szükséges tevékenységeket két részre osztja: beszerzésre és abszolválásra. A beszerzés során hét pontot kell teljesíteni: ki kell jelölni az alkalmas helyiséget, be kell szerezni az alkalmas asztalt, üveglapot és széket, valamint dekorációt és tollat, s a tárgyak rögzítéséhez szükséges nemzeti színű szalagokat. (A toll esetében a nemzeti színű szalag a másik végén az asztallábtól indul, s a lopásgátló szerepét tölti be.) A végrehajtás időpontja: 2011. szeptember 1. Az abszolválásnak ugyancsak hétpontos a feladatlistája, s a tételek is azonosak, ami érthető: ebben a fázisban a már beszerzett tárgyakat kell elhelyezni a terepen. Ami változik, az egyedül az időpont megjelölése: immár nem egyszerűen szeptember 1-jéről, hanem „2011. szeptember 1-jén 8.00 órára elvégzendő” feladatokról van szó. (A mondat megértését itt is nehezíti a katonai jelleg fokozásának céljával elhagyott, határozott névelő, a mondat elejéről:  „a 2011…órára elvégzendő feladatok” volna a helyes forma).

A feladatok taxatív felsorolását ezek után még három tétel egészíti ki: 1. A dokumentumot szintén nemzeti színű szalaggal rögzítsék, és úgy feküdjön az asztalon, hogy a 28. oldalon legyen nyitva. (A szöveg Magyar Közlöny-kiadását alapul véve, az így kinyíló oldalpáron szintén a harciassághoz köthető passzusokkal kell szembenéznie annak, aki netán a dokumentum fölé hajolna – a szöveget lásd a cikk végén.) 2. Az asztalon helyezzék el a megrendeléshez szükséges formanyomtatványokat is, a megfelelő számban. 3. Legyen egy külön személy („templomszolga”), aki gondozza és szolgálja (!) az asztalt, a széket, a dekorációt és a papírneműket. Végül a levél a szokásos módon megadja a szükséges telefonszámokat, és közli, hogy két példányban mellékeli az igényléshez szükséges formanyomtatványt is. Ez utóbbi egy felhatalmazást is tartalmaz, amelyben a kérelmező – ismét egy minden nyelvi és logikai szabályt nélkülöző mondatszörnnyel – hozzájárul, hogy a hivatal kezelje az adatait, amelyeket „a részemre történő eljuttatás céljából” használ.

Mint látható, a levél egyetlen, hatalmas és kényszeresen részletező utasításhalmaz, amely azonban a levélnek ismét csupán a szubjektív része, ahogyan a feladat kijelölése is merőben szubjektív mozzanat volt. Objektíve a levél nem rendelet, nem rendelkezés és nem utasítás, hanem egyszerű kérés. A levél mögött semmiféle szabály vagy törvény nincsen, s a kérés végrehajtásának megtagadása sem járhat semmiféle szankcióval. Mégsem olvasom sehol

az általam ilyenkor adekvátnak gondolt nyilatkozatot: „Mi, Magyarország felelős közigazgatási dolgozói, polgármesterek és jegyzők, biztosítjuk hazánk felvilágosult állampolgárait, hogy a jövőben semmiféle, értelmetlen funkciójú asztalt és széket nem fogunk a hivatalunkban felállítani, és az állampolgárok adóforintjait nem fogjuk ilyen és ehhez hasonló, hazugságot és álszentséget terjesztő ötletekre elpazarolni”.

Addig, amíg ilyet nem olvasok, kénytelen leszek azt gondolni, hogy az ország több ezer, felelős funkcióban lévő polgármestere és jegyzője a szubjektivitás foglya, és ekként minden érdekli őt, csak a körülötte lévő világ, benne a jogrend objektív tényezői nem érdeklik. A hatalom kér, és ő nem kérdezi vissza, hogy „tessék mondani, hol van erre a törvény?”, hanem szó nélkül teljesíti a kérést.

Kétségtelen, hogy a kormány – szemben az állampolgárokkal – a polgármesterekből és a jegyzőkből csak egyszeresen csinált hülyét. Ám ők nem hagyták magukat: sikerült önerőből megkettőzniük azzal, hogy ők maguk is hülyét csináltak önmagukból. Nem hiába ők vannak felül. Büszkék lehetünk rájuk!

***

Ha az Alaptörvény 28-29. oldalán nyitja ki a szöveget, ezt látja az állampolgár, amikor ránéz az elébe tett dokumentumra:

(6) A rendõrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezetére, mûködésére vonatkozó részletes szabályokat, a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásának szabályait, valamint a nemzetbiztonsági tevékenységgel  összefüggõ szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.
Döntés katonai mûveletekben való részvételrõl
47. cikk
(1) A Kormány dönt a Magyar Honvédség és a külföldi fegyveres erõk határátlépéssel járó csapatmozgásairól.
(2) Az Országgyûlés a jelen lévõ országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazatával dönt – a (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével – a Magyar Honvédség külföldi vagy magyarországi alkalmazásáról, külföldi állomásozásáról, valamint a külföldi fegyveres erõk magyarországi vagy Magyarország területérõl kiinduló alkalmazásáról, magyarországi állomásozásáról.
(3) A Kormány dönt a Magyar Honvédség és a külföldi fegyveres erõk (2) bekezdés szerinti, az Európai Unió vagy az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezete döntésén alapuló alkalmazásáról, valamint más csapatmozgásáról.
(4) A Kormány – a köztársasági elnök egyidejû tájékoztatása mellett – haladéktalanul beszámol az Országgyûlésnek a (3) bekezdés alapján, valamint a Magyar Honvédség békefenntartásban való részvételének vagy külföldi hadmûveleti területen végzett humanitárius tevékenységének engedélyezése tárgyában hozott döntésérõl.
A KÜLÖNLEGES JOGREND
A rendkívüli állapotra és a szükségállapotra vonatkozó közös szabályok
48. cikk
(1) Az Országgyûlés
a) hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye (háborús veszély) esetén kihirdeti a rendkívüli állapotot, és Honvédelmi Tanácsot hoz létre;
b) a törvényes rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztetõ, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erõszakos cselekmények esetén szükségállapotot hirdet ki.
(2) A hadiállapot kinyilvánításához, a békekötéshez, valamint az (1) bekezdés szerinti különleges jogrend kihirdetéséhez az országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazata szükséges.
(3) A köztársasági elnök jogosult a hadiállapot kinyilvánítására, a rendkívüli állapot kihirdetésére és a Honvédelmi Tanács létrehozására, valamint a szükségállapot kihirdetésére, ha az Országgyûlés e döntések meghozatalában
akadályoztatva van.
(4) Az Országgyûlés e döntések meghozatalában akkor van akadályoztatva, ha nem ülésezik, és összehívása az idõ rövidsége, továbbá a hadiállapotot, a rendkívüli állapotot vagy a szükségállapotot kiváltó események miatt elháríthatatlan akadályba ütközik.
(5) Az akadályoztatás tényét, továbbá a hadiállapot kinyilvánításának, a rendkívüli állapot vagy a szükségállapot kihirdetésének indokoltságát az Országgyûlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a miniszterelnök egybehangzóan állapítja meg.
(6) Az Országgyûlés a hadiállapot kinyilvánításának, a rendkívüli állapot vagy a szükségállapot kihirdetésének indokoltságát az akadályoztatásának megszûnése utáni elsõ ülésén felülvizsgálja, és dönt az alkalmazott intézkedések jogszerûségérõl. E döntéshez az országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazata szükséges.
(7) Rendkívüli állapot vagy szükségállapot idején az Országgyûlés nem mondhatja ki feloszlását, és nem oszlatható fel. Az országgyûlési képviselõk általános választását rendkívüli állapot és szükségállapot idején nem lehet kitûzni, és nem lehet megtartani, ilyen esetben a rendkívüli állapot vagy a szükségállapot megszûnésétõl számított kilencven napon belül új Országgyûlést kell választani. Ha az országgyûlési képviselõk általános választását már megtartották, de az új Országgyûlés még nem alakult meg, a köztársasági elnök az alakuló ülést a rendkívüli állapot vagy a szükségállapot megszûnésétõl számított harminc napon belüli idõpontra hívja össze.
(8) A feloszlott vagy feloszlatott Országgyûlést rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács, szükségállapot idején a köztársasági elnök is összehívhatja.
A rendkívüli állapot
49. cikk
(1) A Honvédelmi Tanács elnöke a köztársasági elnök, tagjai az Országgyûlés elnöke, az országgyûlési képviselõcsoportok vezetõi, a miniszterelnök, a miniszterek és – tanácskozási joggal – a Honvéd Vezérkar fõnöke.
(2) A Honvédelmi Tanács gyakorolja
a) az Országgyûlés által rá átruházott jogokat;
b) a köztársasági elnök jogait;
c) a Kormány jogait.
(3) A Honvédelmi Tanács dönt
a) a Magyar Honvédség külföldi vagy magyarországi alkalmazásáról, békefenntartásban való részvételérõl, külföldi hadmûveleti területen végzett humanitárius tevékenységérõl, valamint külföldi állomásozásáról;
b) a külföldi fegyveres erõk magyarországi vagy Magyarország területérõl kiinduló alkalmazásáról, valamint magyarországi állomásozásáról;
c) sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedések bevezetésérõl.
(4) A Honvédelmi Tanács rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektõl eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
5) A Honvédelmi Tanács rendelete a rendkívüli állapot megszûnésével hatályát veszti, kivéve, ha az Országgyûlés a rendelet hatályát meghosszabbítja.
A szükségállapot
50. cikk
(1) A Magyar Honvédséget szükségállapot idején akkor lehet felhasználni, ha a rendõrség és a nemzetbiztonsági
szolgálatok alkalmazása nem elegendõ.
(2) A szükségállapot idején az Országgyûlés akadályoztatása esetén a köztársasági elnök dönt a Magyar Honvédség
(1) bekezdés szerinti felhasználásáról.
(3) Szükségállapot idején a sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket rendeleti úton a köztársasági elnök vezeti be. A köztársasági elnök rendeletével – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektõl eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
(4) A köztársasági elnök a bevezetett rendkívüli intézkedésekrõl haladéktalanul tájékoztatja az Országgyûlés elnökét. A szükségállapot idején az Országgyûlés – akadályoztatása esetén az Országgyûlés honvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottsága – folyamatosan ülésezik. Az Országgyûlés – akadályoztatása esetén az Országgyûlés honvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottsága – a köztársasági elnök által bevezetett rendkívüli intézkedések alkalmazását felfüggesztheti. (5) A rendeleti úton bevezetett rendkívüli intézkedések harminc napig maradnak hatályban, kivéve, ha hatályukat az Országgyûlés – akadályoztatása esetén az Országgyûlés honvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottsága – meghosszabbítja.



Lévai Júlia                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!