2013. május 23, 09:02 |
Az Egri Gárdonyi Géza Színház problémáiról
Blaskó Balázs az egri Gárdonyi Géza színház új igazgatója
Bolgár György: - Be kell avatnom a hallgatókat, hogy Ön volt az, aki kérte, hogy megszólalhasson a műsorban, mert a múlt héten felhívott bennünket egy egri színésznő és elpanaszolta itt a műsorban, Esztergályos Cecíliához csatlakozva, hogy nem úgy alakulnak a dolgok Egerben sem, mint ahogy várták. Nem mentik meg őket vagy nem úgy mentik meg őket, mint ahogy például Ön ígérte, amikor igazgatóvá választották. Pedig, a társulat jelentős része Ön mögé állt, mondta a színésznő.
Blaskó Balázs: - Igen. Ennek egyébként nagyon örülök, mármint hogy a társulat derékhada és régi magja természetesen mögém állt és ma is mögöttem áll. És nagyon, nagyon furcsállom és megmondom őszintén, nagyon rosszul esett az a mód, ahogyan Erika megnyilvánult. Azok a mondatai, amelyek pusztán arról tesznek tanúbizonyságot, hogy nincs információja.
- De ha nincs információja, az nem a vezetés hibája?
- Azt gondolom, hogy nem. Itt egy február óta felállt új vezetésről beszélünk, most 23-án volt a társulati ülés, az évadnyitó társulati ülés, amelyhez köthetően és kötődően kikerült a próbatáblára az első évad, vagyis az első félév teljes repertoárja és lebontott szereposztása. Melyben gyakorlatilag január 27-i bemutató volt az utolsó. Az első bemutatót, azaz október 7-ét követően pedig kikerül a teljes évad lefedettsége. Erikával én nagyon sokat beszélgettem korábban. Ő ebben a nyilatkozatában arról is vallott, hogy én őt nagyon értékes tagnak tartom, alapembernek, hogy én ezt mondtam neki. Ez így is van, ma is ezt tartom. Alapembernek tartom és ilyen módon is gondolok és gondoltam rá. Csak ő még nem volt tisztában azzal, hogy az egész évadban milyen szerepek várnak rá. Egyébként tudhatta volna.
- Ahogy mondta vagy legalábbis lehet, hogy kis túlzás volt benne, olyan kétmondatosak. Bár az is lehet komoly szerep, nem tudom.
- Nem. El kellett volna olvasnia Fazekas Mihály, Schwajda György, Éry Kovács András Lúdas Mátyás című darabjának szövegkönyvét. Meg kellett volna várnia esetleg az olvasópróbát, amely jövő héten, kedden lesz. Akkor láthatta volna, hogy Lúdas Matyi édesanyját játssza, akinek nagyon komoly jelenetei vannak Matyival, ebben a feldolgozásban egy egészen különös játék szerint, interaktív játék szerint folyik majd az előadás. Erről tájékozódni kellett volna. Korábban, korábbi beszélgetéseink során elmondtam, hogy az általa nagyon szeretett Radoslav Milenkoviccsal fog egy kortárs egri szerző művében főszerepet játszani az évad második felében. Emellett a Csíksomlyói Passióban jelentős énekes szerep vár rá. Valamint az Uránia kabaréban – ami új helyszín, az egri Uránia mozi színházterme, amely Nagy Endre-féle kabarék világát idéző helyszín – jelentős énekesi, színészi feladat várt volna rá.
- Most most már nem vár?
- De, természetesen vár rá.
- Akkor jó.
- Várt volna rá, úgy értem, ha vette volna Erika a fáradságot és bekopog, bejön hozzám és azt mondja, Balázs, mi lesz velem? Hogy gondolod és így tovább. Bár én erről előtte tájékoztattam őt. Azt nem értem, hogy miért feledte ő ezt el.
- De valószínűleg lehet valami nyilván, ha Nádasy Erika veszi a fáradtságot és betelefonál ide, akkor van benne valamiféle csalódottság vagy feszültség vagy nyugtalanság vagy bizonytalanság és talán nemcsak benne – mert akkor, gondolná, hogy ezzel nem megyek a nyilvánosság elé –, hanem a többekben, másokban is. Nem érzi ezt a színházban?
- Nem. Egyáltalán nem érzem. Erika személyiségét ismerni kell ahhoz, hogy ezekre a hirtelen felindulásból eredő megnyilvánulásokra az ember normálisan, megfelelő módon, türelemmel reagáljon. Én így is reagálok erre természetesen. Beszélgetni fogok Erikával, pénteken reggel ígérte, hogy bejön hozzám, beszélgetni fogunk. Hiszen egy futó darabban, Kertész Lilly, Fábri Péter Látogatók című darabjában – amely Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok című önéletírásából egy egri illetőségű, egri kötődésű holokauszt-történetet mond el – neki jelentős főszerepe van. Ebben is számítok a továbbiakban is rá. Természetesen maga mellett a társulat korábban ide szerződött idősebb tagjait is megemlítette, akikkel én nem tudom, hogyan egyeztetett, mert velük én napi kapcsolatban vagyok, és egyikőjüktől sem hallottam még csak hasonlót sem, mint amit Erika most eléggé sértődött hangon elmondott. Aminek a sértődött tartalmát nem igazán értem.
- Az egyik konkrét kifogása az volt, hogy megjelent vagy megjelenik tizenöt új színész az előadásokban. Hogy aztán ez sok-e vagy kevés, ezt Önök jobban tudják.
- Igen. Ez megint olyan történet, amiről részletesen beszéltem az évadnyitó társulati ülésen, ennek tartalmáról, összetevőjéről, értelméről, kialakulásáról. Úgy tájékozódtam, hogy Erika nem vette a fáradtságot, hogy végighallgassa az évadnyitó társulati ülést, és a büfében töltötte ezt az időt.
- Te jó ég, mit fog kapni szegény Nádasy Erika Öntől péntek reggel, már előre kíváncsi vagyok.
- Nem, nem, semmit.
- Semmit? Akkor jó.
- Minket nagyon hosszú évek kötnek össze, nemcsak Egerben, Kecskemétről ismerjük egymást. Egyébként pedig rólam azt is érdemes tudni, hogy tizenkét éven keresztül háromszor választottak újra a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségének alelnökeként. Azt megelőzően szakszervezeti vezető voltam Veszprémben, Nyíregyházán, Kecskeméten, Egerben, tehát a szociális érzékenység nem áll távol tőlem.
- Ehhez képest azt is felhozta, hogy nagyon bizonytalan volt a fizetés. Hogy mikor kapnak, hogy kapnak, hogy megsúgták, most mégis megkapjátok. Mi a helyzet anyagilag a társulatnál?
- Igen, érdemes tudni az egri Gárdonyi Géza színházról, hogy megyei fenntartású színház, intézmény, és a Heves megyei önkormányzat májusban adósságrendező eljárás alá került, amely a csődeljárás egyik változata. A felhalmozódott adóssághalmazt csődbiztos gondnoksága alatt vagy csökkentett módon fizeti vissza Heves megye önkormányzata és mint ilyen helyzetbe került önkormányzat, azonnal be kell szüntetnie az önként vállalt kötelezettség szerint fenntartott intézményt, mint például az egri Gárdonyi Géza színház finanszírozását. Jelen pillanatban, május 19-e óta nem rendelkezünk költségvetéssel. Egy árnyékköltségvetés szerint élünk, amelyben különböző automatizmusok szerepelnek, amelyek korábbi időszakban kialakult mutatók alapján úgynevezett ösztönző hozzájárulások, állami támogatások. Ezek összegét a teljes bérlefedettséggel nekünk kell kiegészítenünk és kigazdálkodnunk.
- Na, akkor honnan szerzik ezeket az árnyékforintokat?
- Egyrészt van ez az úgynevezett TAO, amely az előadóművészeti törvény pozitív kicsengésének következtében befogadható társasági adó forintokat jelent. Különböző intézmények, vállalkozások felajánlhatják a színházak számára társasági adókötelezettségük befizetését, amit az állam jóváír, és az adóalapot, kifejezetten az adót csökkenti.
- És a megyei önkormányzat megpróbált néhány vállalkozást arra ösztönözni, hogy ebből a TAO-ból támogassák a színházat?
- Igen. Ez is előfordult. Eger megyei jogú város, amely ötvenszázalékos támogatója a megyei önkormányzattal az egri Gárdonyi Géza színháznak, szintén a segítségünkre sietett. Habis László polgármester úr mindent elkövet azért, hogy támogatásáról biztosítson ilyen módon is bennünket. Az Erika által emlegetett tizenöt színész, aki egyébként csak tizenkettő, ebből nyolc főt én félstátuszra szerződtettem. Minimális előadáspénzekkel tudom kiegészíteni a félstátuszbeli teljesítményüket vagy vállalt kötelezettségeiket. Ugyanígy azok, akik meghatározott szerepre – életkoruknál fogva fiatalok elsősorban – jöttek, csökkentett előadáspénzzel szerepelnek.
- Magyarán és összefoglalva ezek szerint az anyagi helyzetük nehéz, de azért a kötelezettségeiknek megpróbálnak eleget tenni. Az újakat csak nagyon korlátozottan fizetik, a régieknek meg adnak lehetőséget?
- Pontosan így van. Az Erika minőségű komoly színésznők és színészek megkapják a feladatokat – természetesen nem egymás után hármat, négyet, hanem elosztva és kiegyensúlyozott módon – a beépített fiatalokkal és a fiatalokkal közösen kialakított szereposztásokban. Most azt is mondtam az évadnyitó társulati ülésen, hogy jelen pillanatban, a jelenlegi anyagi helyzetben és a megye jelen állapotában én csak december 31-éig tudok gondolkodni. Az intézmény működési formája változni fog. Bizonyára tudott dolog, hogy a megyék helyzete változik. A közigazgatás, az állami irányítás ezen része változni fog, és így a Heves megyei önkormányzat alá tartozó intézmények sorsa is változni fog. Lehet, hogy Eger megyei jogú város lesz a teljes fenntartónk. Lehet, hogy kormányhivatal, azaz állami fennhatóság alá kerülünk.
- Húha, itt álljunk meg egy pillanatra. Lehet, hogy állami irányítás alá kerülnek? Netán állami kezelésbe, fenntartásba kerülhetne át egy olyan megyei fenntartású színház, mint az egri Gárdonyi Géza színház?
- Igen, az intézmény szervezeti felépítésének változása jelentené ezt a fajta változást, amely, ahogy említettem, lehet az Eger megyei jogú város fenntartásában és tulajdonában történő továbbélés közintézményként, és természetesen lehet, hogy Heves megye önkormányzatának tulajdonában maradhatunk esetlegesen. Lehet, hogy közvetlenül a kormányhivatal irányítása alatt. De az is lehet, hogy valamifajta nonprofit közhasznú kft-ként kívánják a döntéshozók továbbműködtetni az intézményt.
- Ön mit szeretne leginkább? Miben látná a biztosítékát a további működéshez?
- Azt gondolom, hogy a kormányhivatal fennhatósága alá tartozni lenne a legnagyobb garancia a jövőt illetően az egész társulat számára. De hadd mondjam el azt is, hogy olyan takarékossági intézkedéseket és lehetőségeket építettem és építettünk be ebbe az egész rendszerbe, ennek az évadnak az előkészítésébe, amelyben olyan színházak tettek felajánlást, mint a szolnoki Szigligeti színház, a veszprémi Petőfi színház, a kecskeméti Katona József színház. Balázs Péter, Cseke Péter, Oberfrank Pál díszleteket ad át nekünk. Ilyenekkel tudjuk csökkenteni a darabok bekerülését. Az ő jelmeztárukból is tudunk válogatni. Tervezőink, együttműködve az ő tervezőikkel, alakítják ki ezen átadott díszletekből a következő évadunk darabjainak díszleteit. Amikor Erika azt mondta, hogy folyik ki a pénz az ablakon, akkor engem ez szíven ütött, hiszen mindent elkövetek azért, hogy minden forintot megtartsak, és a társulat jobbítására, anyagi helyzetének, szociális helyzetének javítására, a minőségi munkavégzés elismerésére tudjak fordítani.
- Akkor azt tudom mondani, hogy tájékoztatni, bevonni a társulati tagokat minél inkább, hogy minél többet tudjanak. Mert e nélkül nem megy. Főleg ilyen nehéz időkben.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
| < Előző | Következő > |
|---|