FAZ: „Soros nélkül nem lennék itt”

• Nyomtatás

Részletek

Szemle

2011. augusztus 29. hétfő, 02:05

Galamus-csoport

A Frankfurter Allgemeine Zeitung honlapján közölte Michaela Seiser írását.

A cigányok Magyarországon a társadalom peremén élnek. Többségük kevéssé képzett. Ezért közülük csak keveseknek sikerül a felemelkedés egy normális életbe. Az oda vezető úton sok az akadály. Egyeseknek azonban mégis sikerül.

Kóczé Angélának sikerült. Most fejezte be a doktori disszertációját, megvédésére készül szociológia szakon. A fiatal anya hosszú utat tett meg. Kóczé 1970-ben született Északkelet-Magyarországon, az ukrán határ közelében, cigánygyerekként. „Az anyám nem tudott olvasni”. Az apja is analfabéta volt. Olyan környezet volt ez, amely hátrányos az átlagos képzés számára. Sokat tévézett, és újságokat olvasott. Eredetileg rendőr vagy nyomozó akart lenni a Charlie angyalai című amerikai sorozat mintájára. Arra a kérdésre, hogy miért talált kiutat a nyomorból,  rejtélyes választ ad: „Erős volt a belső hajtóerő, hogy kikerüljek ebből a környezetből”.

Az általános iskola után sikerült bekerülnie a közeli Fehérgyarmat városka gimnáziumába, ahol az egyetlen cigány lány volt, aki eljutott az érettségiig. Tizenhét éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Kóczé Angéla nem akarta feladni. Amikor leérettségizett, mindenki azt hitte, faluja polgármesterének titkárnője lesz. De ő többet akart. A vidéki kislány egyetlen kézitáskával Budapestre ment, hogy továbbtanuljon. A fővárosban távoli rokonai éltek. Létfenntartásának biztosítására segédmunkásként dolgozott egy gyárban, s már akkor is szociológiai tanulmányokat folytatott: „Egy évig munkásszálláson laktam prostituáltakkal és alkoholistákkal”. Aztán sikerült a felvételije az egyetemre.

A Soros-alapítvány egyik ösztöndíjának köszönhetően a New York-i Columbia egyetemre került. Azután egy roma lobbiszervezetnél dolgozott Brüsszelben. Most a Magyar Tudományos Akadémián dolgozik. „Soros György nélkül nem lennék itt”. A magyar származású, híres amerikai milliárdos a Kóczéhoz hasonló származásúak közül sokak jótevőjének bizonyult. Az általa alapított Nyitott Társadalom Intézet, amelynek hálózata több mint négy tucat, túlnyomórészt közép- és kelet-európai államra terjed ki, a civil társadalmat, az emberi jogokat és a szociális fejlődést akarja erősíteni. Soros kezdeményezésére, az ő és a Világbank pénzéből az elmúlt évtized közepén Szófiában meghirdették „A romák integrációjának évtizedét a 2005-2015 közötti időszakra.

A képzés hiánya, a munkanélküliség és a szegénység ördögi köre

Akkor nyolc, később még további három, nagy roma kisebbséggel rendelkező kelet-európai ország vállalt kötelezettséget, hogy erőfeszítéseket tesz a népcsoport helyzetének javítására, elsősorban a képzés területén való befektetésekkel, a munkaerőpiacon és az egészségügyi megelőző ellátásban. De nem minden roma gyereknek jut ki a mecénás jótékonyságából. „Belső motiváció nélkül nem megy” – magyarázza Kóczé a felemelkedését. Cigányként az volt a legszebb élménye, amikor felismerték a képességeit. De sok megalázó élménye is volt, amelyekről nem szívesen beszél.

A falujában persze büszkék rá, hogy neki sikerült – mondja. De irigység is van. Magyarországon a becslések szerint háromnegyed millió roma ma a társadalom aljának számít. A képzés hiányából, a munkanélküliségből és a szegénységből álló ördögi kör legtöbbjük számára elzárja a felemelkedés útján, és a cigányellenességet táplálja. Ha Orbán Viktor nemzeti konzervatív kormányán múlik, áttörik ezt az ördögi kört. A kormány célja minél több roma képzése, és 2015-ig legalább százezer roma elhelyezése a munkaerőpiacon. Kóczé a megjelölt célokat nem tartja reálisnak, nem utolsó sorban a képzés hiánya miatt. „Támogatásra van szükség egy egész generáción át az óvodától az egyetemig”. E nélkül a kisebbség kilátástalanul lemarad – véli Kóczé, aki tudományos munkájában elsősorban kritikai fajelmélettel foglalkozik. „Ha az ember egy marginális csoportban született, másodosztályú állampolgárként kezelik.”

Politikus akart lenni

Erről Osztolykán Ágnes is tud mesélni. A ma 37 éves asszony Szabolcs megyében, egy Budapesttől több mint 300 kilométerre észak-keletre lévő faluban született. Szülei egy cipőgyárban dolgoztak betanított munkásként. Az általános iskolát kitűnő osztályzatokkal végezte, és így bekerülhetett az egyik fővárosi elitgimnáziumba. Szüleit a tanárai beszélték rá, hogy oda küldjék tehetséges lányukat. „Ha itt marad, cigány lány lesz mindig. Ha bekerül a budapesti gimnáziumba, az belépőjegy lesz egy jobb világba” – emlékezik Osztolykán Ágnes tanára szavaira. Budapest olyan baráti kört is jelentett, amilyennel addig nem rendelkezett. Falujában kirekesztett volt: „A legjobb voltam az évfolyamomon, mégsem volt soha egyetlen barátom sem. A gimnáziumban minden más volt: a teljesítmény számított, és nem a származás”. Előnynek nevezi, hogy szülei felvilágosult környezetben, magyarokkal együtt éltek, és „volt motivációjuk, hogy tanítassanak” – mondja. Nem cigánysoron született, ahol a gyerekek mezítláb szaladgálnak. Az ilyen körülmények közül hihetetlenül nehéz kikerülni. Osztolykán olyannak írja le magát, akinek a többi gyerekhez képest volt víziója. „Azt láttam a cigány gyerekeknél, hogy hiányoznak a példaképek”. Az ő példaképe az apja volt, a jelleme miatt. „Szívósságot, fegyelmet és kitartást tanultam tőle.” Politikus akart volna lenni, ha alakult volna egy új párt. Miskolcon tanárnak tanult, majd politikatudomány szakra járt. 2009 óta az LMP zöld párt tagja, tavaly óta parlamenti képviselő.

A politikus szerint a romák integrációs problémáit az okozza, hogy a vidéki településeken nincs perspektíva. Azt szeretné, ha a tehetséges gyerekek képzésben részesülnének. Ehhez azonban akarat is szükséges a beilleszkedésre. „A legtöbb cigány közösségben még nincs meg a tudás és az akarat, hogy a többségi lakosság szokásait mérvadóként fogadják el” – véli Forgács István. Sok helyen gettók képződnek, mint a feketéknél Amerikában, vagy a törököknél Németországban. Forgács egy 60 ezer lelkes városkában nőtt fel az osztrák határ közelében. „Ez fontos volt, mert a fordulat után az ország nyugati része jobban fejlődött. Nyugat-Magyarországon telepedtek meg a vállalatok, Keleten nőtt a munkanélküliség”.

110 euró segély havonta

Forgács hangsúlyozza, hogy nem cigánytelepülésen nőtt fel, hanem magyarokkal együtt. „Fontos, hogy az ember integrált környezetben nőjön fel. Sok más romagyerektől eltérően az ő szülei dolgoztak. Apja gyári munkás volt, anyja szakácsnő. Ő maga államigazgatási főiskolát végzett és kisebbségi kérdésekre szakosodott. Ma a harmincas évei közepén járó férfi önálló tanácsadó. Problematikusnak látja, hogy a cigányok vezetői kevéssé képzettek. „Ha egy ilyen ember lila öltönyben, négy általános iskola osztály végzettséggel elmegy a polgármesterhez, nem tudja jól védeni az érdekeket.”

A kormány erőfeszítéseinek örül. Úgy véli ugyanis, hogy tekintettel a romák lényegesen magasabb születési arányaira és ennek következményeire egy okos kormánynak most kell eldönteni, mit tesz a pusztító demográfiai fejlődés ellen. A munkaközvetítés perspektíváit azonban mérsékeltnek látja: „Nem lesz könnyű menet, nagyon is nehéz lesz. Az államnak mélyen be kell avatkoznia a romák képzésébe.” Forgács elismeri, hogy sok embernek már nem közvetíthető munka, mert az elmúlt két évtizedben nem dolgoztak. „Az ilyen embereket már nem lehet visszahozni a munkaerőpiacra. Mert hiányzik a képzettség, más a ritmus, megromlott az egészségük, és a szociális segély vonzóbb.” Bizonyosan ebbe a kategóriába esik szerinte 60 ezer roma. Havi 110 eurónak megfelelő szociális segélyt kapnak. Amíg jár a munkanélküli segély, kérdés, hogy érdemes-e napi nyolc órát dolgozni. A munkára ösztönzés azonban független az etnikai hovatartozástól” – lép fel Forgács az előítéletek ellen.

Nem mer 25 éves perspektívát felállítani Európa legnagyobb kisebbsége számára. De utal arra, hogy Magyarországon mintegy százezer roma idősebb 45 évnél. Ezeknél az embereknél véleménye szerint semmi nem fog változni. „Legtöbbjük nagy nyomorban, egy cigánytelepen fog meghalni, 63 éves korában.” Ezekkel az emberekkel nem lehet nagy lépéseket tenni. Esélyeket Forgács a középső korosztályokban lát: ez a generáció ugyanis látja, mi történik a szüleikkel, és milyen sors elé néznek maguk is. „Az egyetlen esélyük a gyerekeik nevelése. Ezzel beavatkozhatnak a gyerekek életébe, hogy belőlük tisztességes emberek legyenek. Kényszeríteni fogják a gyerekeiket a tanulásra.” Forgács örülne, ha a romák között sokkal több szakmunkás lenne. A munkaerő szabad vándorlása az EU-ban szerinte azzal jár majd, hogy Magyarországról elvándorolnak a szakmunkások, és a romák betölthetnék az így keletkező űrt. Szakmunkásként sokat tehet az ember a gazdaságért, és önállósíthatja is magát.

Mesterlevél és saját műhely

Rostás Árpád éppen ezt tette. Magyarország határain túl is keresett restaurátor. Házasságon kívüli gyerekként született, így kétszeres megaláztatásban volt része. A cigányok körében a nem összeházasodott párok botránynak számítanak. Anyja ezért a kórházban hagyta. Árvaházba került Kaposváron. Négyéves korában ő volt az egyetlen gyerek, akit nem vittek haza a rokonok karácsonyra. Egy tanár megsajnálta, és elvitte magával a templomba. Ott látott először egy embert a kereszten, és döntő élményben volt része: „Megérintett az orgona hangja.” Hinni kezdett, és csírába szökött az orgonaépítés iránti érdeklődése. Rosta 14 éves koráig élt az árvaházban. „Addig nem tudtam, hogy cigány vagyok.” Aztán távoznia kellett az árvaházból, és szakmát kellett tanulnia. Álmát, hogy orgonaépítő akar lenni, nem hallották meg.

„Azt mondták, ilyesmi nem jön számításba egy cigány számára.” Szakiskolába került, és már kezdetben túltett a mesterén. Az első megrázkódtatás a bemutatkozásnál érte: „A nevem Rostás, és nem ismerem a szüleimet”. Ez megalázó volt a kamasz számára. „Szégyelltem magamat a használt ruhák miatt, meg azért, mert cigány vagyok. Éreztem a gyanakvást: Ez lopni fog.” Gyorsan tanult, és úgy volt, hogy az iskola befejeztével egy nagy szerelőüzemben fog dolgozni. Ő azonban restaurálási munkákkal akart foglalkozni. Bemutatkozó beszélgetésen fogadta Magyarország egyik legjobb restaurátora. Az egykor kirekesztett árva gyereket különösen mélyen megérintette, ahogy fogadták. „A székét ajánlotta fel nekem, ő meg egy felfordított vödörre ült.”  Rosta munkát kapott, és bevált. Mesterlevelét 1980-ban kapta meg, és azóta van saját műhelye. A Balaton melletti Marcaliban restaurált egy falépcsőt, amelyet addig helyreállíthatatlannak tartottak.

A Tudományos Akadémia Kulturális Örökség-díja

Ez volt a belépője a történelmi műemlékek és pompás épületek világába. Dolgozott diplomatáknak. Azok tovább ajánlották. Így jutott el Európa különböző kastélyaiba, palotáiba, köztük Versailles-ba és Neuschwansteinbe. A barokk faszobrokat megtisztítja a sok év alatt lerakódott piszoktól, hogy újra úgy nézzenek ki, mint új korukban. Legnagyobb élménye Versailles volt, ahol az volt a feladata, hogy régi padlókat gépek használata nélkül állítson helyre. Jelenleg egy asztalon dolgozik, amelyet a londoni királyi udvar rendelt megkésett nászajándékként a trónörökös pár számára.

Nyolcvan kastélyban és palotában dolgozott. Rossz neki, ha valaki csak a cigányt látja, és nem a szakembert. „Az embert átejtik. Számolnom kell azzal, hogy nem fizetik ki a munkámat. Minden rosszat mindig a hazámban éltem át. A szép tapasztalatok külföldön voltak. Ott az a szokás, hogy szerződést kötnek, kezet ráznak, és egymás szemébe néznek” – mondja Rostás. E tapasztalatok miatt azt fontolgatja, hogy újra külföldre megy.

Rostás tavasszal elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Kulturális Örökség-díját – első romaként. Az előítéletek részben megalapozottak – véli Rostás, akinek sok más romához hasonlóan nincs kifogása a cigány megjelölés ellen. A nyomorúságot a kommunizmus összeomlására vezeti vissza. Akkor a romáknak is kötelező volt dolgozni. „Ma az emberek csak ülnek, munkaethosz nélkül nőnek fel, és agressziópotenciált hordoznak. A politika itt kudarcot vallott. A politika tehet arról, hogy a romák a társadalom perifériáján élnek.”

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!