Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. augusztus 25.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2011. augusztus 27. szombat, 03:43; Megbeszéljük

4. oldal / 4

Esztergályos Cecília, színésznő

Esztergályos Cecília: - A félreértések elkerülése végett minden jóindulatommal szeretném támogatni azokat a nézőket, akik szeretnének továbbra is bennünket látni a József Attila színházban. Nem fognak. Mert csak olyan lehetőségeink vannak, hogy majd januártól esetleg lesz két bemutatónk, de az még nagyon messze van. A bérleti előadások három Turay Ida színház bemutatóra szólnak, amelyek már a Duna másik oldalán lement darabok. Tehát azt mondta Nemcsák Károly nekünk, hogy a játszott darabokat nem lehet bérletbe betenni még egyszer, mert már látták őket a nézők. Vagyis nem vidéki színházak jönnek, hanem a Turay Ida színház, amelynek a székháza a Duna másik oldalán van.

Bolgár György: - De hát itt van ráadásul egy családi kapcsolat is Nemcsák és a Turay színház között.

– Ez fájó pont az embernek, de hát ilyenkor arra lehet gondolni, hogy az ember irigykedik, hogy az ő férje nem színházigazgató. Ezért erre nem szeretnék kitérni. Mindenesetre a negyedik bemutató a soproni színház égisze alatt játszott darab. Mert ők megmentik a színházunkat. Nem a színházunkat mentik meg, hanem a társulatot nem akarják. Ez nagyon fájó pont, mert a társulat ötven éve visz sikerre darabokat. Tehát mi felajánlottuk, hogy boldogan próbálunk ingyen most. Elkezdünk egy próbát, saját bemutatót, tehát saját rendezővel.

– Tehát hogy ne legyen drágább a saját bemutató sem, mint az importált.

– A saját bemutató nullszaldós. Egy valódi bemutató, mondjuk, huszonnégy millió, ez meg ötmillió. De ötmillióba se kerül, de én nem értek a pénzügyi dolgokhoz.

– Tehát ha ingyen próbálnak, az azt jelenti, hogy gyakorlatilag olcsóbbá teszik a saját produkciójukat.

– Így van, de ezt nem fogadta el az igazgató úr, ez szerinte nem jó megoldás. Felajánlottuk, főleg én beszéltem, hogy azoknál a színházaknál – most bontsuk le az egész országra, vidéki színházakra –, amelyek feljönnek megmenteni a színházat, mi meg lemegyünk megmenteni a vidéki színházakat. Nem viccből, hát az életünk forog kockán. Vége van az életünknek, hát én például speciel Kossuth-díjra vártam a Mici néni két élete bemutatója után, olyan kritikákat és olyan cikkeket és olyan éljenzést kaptam, június 19-én játszottam utoljára, fél óráig tapsoltak és sírtak. Majd másnap azt mondták, hogy viszontlátásra.

– Az ember azt gondolná, hogy Esztergályos Cecília nagyon befolyásos. Nemcsak híres és ismert és szeretett színésznő, de befolyásos asszony is. Nyilván vannak olyan ismerősei még a politikai életben is, akik meghallgatják Önt. Nekik nem mondta el ugyanezt, ugyanígy?

– Nem tudtam még elmondani. Nem volt rá módon. Tehát mi felajánlottuk ezt a cserét, mindent felajánlottunk. Nem lehet. Na most mindenkinek ugye megszűnik a státusza, tehát nincs pénze. Ha nincs pénze, nem tud fizetni. Ha nem tud fizetni, kirakják a lakásából, házából. Arról nem beszélve, most a műsort is hallgatva, hogy egymillió ember vett fel kölcsönt. Én hatvannégy éves voltam, amikor a házat építettünk, Makovecz Imre házát, tehát ő tervezte, mert én azt mondtam, nem halok úgy meg, hogy ne élhessek egy házban. Hát ezek szerint lehet hogy hamarosan meghalok, mert…

– Mert kifizetni meg nem bírja.

– Nem, hát nem. Hát ha nincs keresetem, miből? Festek, meg kerámiázok, meg közben verset mondok, fejen állok, mindent megcsinálnék, de ha nincs, nem lehet, tehát becsukódnak az ajtók, akkor nem lehet.

– És mit mondott Nemcsák Károly, amikor gondolom, nemcsak Ön, hanem a színésztársai is elmondták ugyanezt. Nemcsak azt, hogy milyen helyzetbe kerülnek, hanem hogy a józan ész is azt mondatja Önökkel, hogy ezt a színházat folytatni kell. Ha egyszer nyitva tartják, akkor miért nem folytathatják?

– Igen. Megmentik a színházat, passz. Tehát valami félreértés történt a gépezetben. Na most elég egy fogaskerék, ami nem úgy megy, ahogy kéne, és kisiklik százezer ember. Tehát én még egyszer elmondom és felajánlom, hogy mindenben tudunk segíteni, megértjük, hogy azoknak a színészeknek is, negyven, ötven emberről van szó, akik odajönnek játszani, játszaniuk kell. Játsszanak. Havonta fele-fele megosztásban. De hát hagyjanak bennünket is szóhoz jutni.

– Hagyják élni Önöket. Nem?

– Hát ha nem szólhatok, be van tapasztva a szám, akkor nem tudok szólni. Az épület kell, a társulat nem kell. Akkor hogy legyenek ők lojálisak? Nem örülök neki, hogy beleestem ebbe a szórásba. Nem örülök, mert az életem vége felé járok, és felfelé szerettem volna szállni és nem sírni. Tehát kérem azokat akik ezt meghallják, hogy jóindulattal, boldogan dolgoznánk, hagyjanak bennünket dolgozni. Mi is hagyunk másokat. Ne mellébeszélve, hanem egyenesen. Mert megkapjuk a felmondásunkat augusztus 30-án, ha a közgyűlés elfogadja és Isten nevében.

– Nem, nem, Istent nem emlegetik. A pénzt emlegetik csak.

– Igen. Nem, ezt én mondtam. Bocsánat, be van ígérve, hogy októbertől négy darab marad a színlapon, tehát én kettőt játszanék a Legyen a feleségemet és a Mici nénit, de még nem tudnak választ adni, hogy mikor, hogyan, hányat. Na most színházi ember lévén, tudjuk, a szervezésnek egy-két hónappal, három hónappal előtte tudni kell, hogy a jegyek elkeljenek. Na most ha utolsó pillanatban derül ki egy-két héttel előtte, akkor…

– Akkor abból vagy bukás lesz, vagy már vagy már valakik tudják, hogy nekik akkor lesz egy darabjuk a József Attilában, csak Önök nem tudják, hogy kik azok.

– Nem, most már megvan a műsor, tehát négy darab megy az ő égiszük alatt, és mi majd januárban szólhatunk új darabban, de bérlet nélkül, és majd Isten segítségével – ezt megint én mondom – akik benne vannak például Az elveszett paradicsomban, négy kis szerepet játszhatnak a Turay Ida színház égisze alatt.

– Szóval Esztergályos Cecília és még sokan mások a József Attila színházból élni akarnak és játszani akarnak.

– És dolgozni. Örömet szerezni a nézőknek, akik miattunk jöttek be. Most jöjjenek be mások miatt is, de mi is szeretnénk részt venni, úgy, ahogy eddig. Megbecsülve.

– Nem látom az okát, hogy ez miért ne történhetett volna így. De mégis így történik, úgy látszik.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!