A IV. köztársaság. Szempontok egy elkerülhetetlen vitához – II/2. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül

A IV. köztársaság. Szempontok egy elkerülhetetlen vitához

I. rész: Előzetes megjegyzések
II/1. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül
II/2. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül/2
III/1. rész: Mindennapi demokrácia
III/2. rész: Mindennapi demokrácia
IV. rész: A hatalom korlátai és a rendszerek nyitottsága
V. rész A gondolkodásmódról
VI. rész: Alig van már időnk




A második Orbán-kormány célja expressis verbis a kizsákmányolás intézményesítése
.

A Fidesz tevékenysége nyomán a helyzet mára jelentősen megváltozott, a spontán kialakulást felváltotta a kiszolgáltatottság tudatos kiépítése. Orbán Viktor kormányának legfőbb célja az, hogy intézményesítse a spontán módon kialakult függőségeket, és felszámolja azt a kevés formális szabadságot is, amit a III. köztársaság megengedett és megőrzött. Mivel ennek a törekvésnek az irodalma ma már óriási, és itt a Galamusban is számos erről szóló tanulmány olvasható, csak a szerintem legfontosabbakat elemeit sorolnám fel:

1. A privilégiumok rögzítése.

A III. köztársaságban a korrupció során spontán módon kialakult privilégiumokat a kormány törvényben rögzítette. Immár a hatalom és törvény erejével lehet megkövetelni az újságíróktól a hatalom dicséretét. Ma már nem a pénz és a karrierígéretek, hanem az erőszak veszi el a tisztességüket. Hasonló a helyzet az ügyészséggel és a rendőrséggel, próbálkoznak a bíróságokkal is stb. Közhatalmi pozíciót betölteni ma már csakis a Fidesz szervienseinek van joguk.

2. A legkiszolgáltatottabbak páriahelyzetének intézményesítése.

A támogatások megvonása és feltételekhez kötése fokozza a kiszolgáltatottságot. A nyomorban élőket büntetéssel és kényszerrel akarják „jó” útra téríteni. Kényszermunka-táborokat hoznak létre számukra, főleg a romáknak, hogy munkára „neveljék” őket. Munkabér helyett azonban egyfajta komenciót kapnak, akárcsak hajdanán a cselédek. Mindezzel intézményesítik a nyomort és a jogfosztást.

3. Az alkalmazottak jogfosztása.

A kormány mind a közszféra (közalkalmazottak, köztisztviselők), mind a magánszféra alkalmazottait megfosztotta, vagy éppen most készül megfosztani a jogaitól. A legdurvább kiszolgáltatottságot sem tartja elfogadhatatlannak, mint amilyen például a nők terhességi tesztje a felvételi eljárás során. Közben a magyar tőke tapsikol neki. Úgy látszik, Magyarországon ahhoz, hogy valaki vállalkozó lehessen, az szükséges, hogy nullához közeli szociális és érzelmi intelligenciával rendelkezzék. A szakszervezetek a III. köztársaságban is legtöbbször csak paravánként szolgáltak, és eléggé impotensek, valamint korruptak voltak ahhoz, hogy ne törődjenek a kiszolgáltatottság spontán növekedésével. Egyik-másik inkább politikai pártok zsoldjába szegődött, ami ismét csak a korrupció körébe tartozik. Az Orbán-kormány most megadja nekik a kegyelemdöfést, de ne feledjük, ez csak azért lehetséges, mert húsz évig csak árnyéka voltak önmaguknak.

Ehhez a politikához adta írásos hozzájárulását a kormányprogramban és adja támogatását azóta is a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. (NEP 41. és 42. oldal)

4. A kultúra szolgai helyzetbe kényszerítése.

A kultúra szabadsága a demokrácia egyik legfontosabb biztosítéka. A magyar jobboldal azonban ki nem állhatja ezt a szabadságot, ő a giccsért rajong. A nemzeti giccsért, a vallási giccsért, a politikai giccsért és persze a giccsé silányított tudományért. Csakhogy a giccs nevetség és megvetés tárgya, nem csoda, hogy a kultúra minden területén a tehetségtelenek és a dilettánsok álltak a jobboldal szolgálatába. Kaptak is privilégiumokat, van olyan is köztük, akit az alaptörvénybe is bevettek. Épp azért, mert csak selejtet és giccset képesek előállítani, a hatalomnak kell megvédenie őket. Színházak, filmgyártás, tudományos kutatások kerültek a szemétbe, hogy helyet adjanak az ellenforradalom szolgáinak.

5. A nacionalizmus és a magyar felsőbbrendűség egyre nyíltabb képviseletével a Fidesz harcosan legitimálja a tradicionális függőségeket.

Igen röviden, így alakult ki az a helyzet, hogy a romák nyomorát a legtöbben természetesnek tartják, és megvetik őket azért, mert nem akarnak engedelmesen éhen halni. Így alakult ki az a helyzet, hogy a szegények több milliós tömegét már-már természetesnek látják, hogy vállalkozók, politikusok és áltudósok a kizsákmányolástól és az alkalmazottak megalázásától várják az ország felemelkedését.


The hammerer (London, Soho) – flickr/drinksmachine

Mit tegyünk, hogy a IV. köztársaságban ne legyenek függőségek?

A jelenlegi magyar társadalmat többrétegű, rendszerszerűen felépülő kiszolgáltatottságok jellemzik. Társadalmunk legalsó marginalizált csoportjait egyszerre sújtja a tradicionális, a spontán módon kialakult és most már a tudatosan létrehozott, intézményesített kiszolgáltatottság. A nyomorban élő cigányokat ezek az erők a sudrák helyzetébe kényszerítik. A neonáci mozgalmak nem létrehozták, csak kimondták ezt az állapotot, és persze igyekeznek minden lehetséges negatív következtetést levonni belőle. A társadalom nagy részét azonban azok a spontánul kialakult függőségek béklyózzák, amelyek az elmúlt évtizedekben formálódtak ki. Amikor újra és újra rácsodálkozunk a közvéleménykutatási adatokra, és nem értjük, miért nem csökken nagyobb arányban és sokkal gyorsabban a kormány támogatottsága, akkor elfelejtjük, hogy a kormányzat csak azt teszi nyilvánvalóvá és foglalja törvényekbe, amit a többség eddig is naponta tapasztalt. Három tényező, a tradicionális, a spontán és a tudatos összefonódása teszi egyre szilárdabbá a kiszolgáltatottságok rendszerét Magyarországon.

Természetesen nem lehet azonos módon kezelni mindhármat. A tudatosan kiszolgáltatottságot teremtő törvényeket könnyedén el lehet majd törölni és fel lehet váltani a szabadságot biztosító törvényekkel. Viszont ha csak eltüntetjük a kizsákmányolás törvényeit, akkor alig tettünk valamit. Rettentően fontos, de mégiscsak az első lépés. Tisztában kell lennünk vele, hogy miként eddig, pusztán a törvények nem fogják felszámolni a tradicionális és a spontán módon létrejött függőségeket, mert nem férnek hozzá az őket életben tartó folyamatokhoz és feltételekhez. Nem elég programokat kidolgozni például arra, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek mit kell tenniük, illetve mit kell tenni velük. A cigányság gondjait mérsékelni kívánó minden program ezt tette eddig és ezt teszi ma is. Az eredménytelenség annyira nyilvánvaló, hogy szinte kiböki a szemünket. Vagy vegyünk egy másik társadalmi csoportot: lehetne azt is mondani például, hogy az alkalmazottaknak rendesebben kellene viselkedniük, és akkor a vállalkozók és főnökök is jobban bánnának velük. A nőknek pedig minden eddiginél jobban szót kellene fogadniuk az ő uruknak, s akkor biztosan csökkenne a családon belüli erőszak, és kevesebb „engedetlen” nőt ölnének meg. Eddig terjed jelenleg az átlag magyar politikus látóhatára, de azért ne essünk túlzásba, van, akinek még eddig se.

Mivel az Orbán-kormány törvényeinek megsemmisítése után is fennmaradnak majd azok a tényezők és folyamatok, amelyek újratermelik a függőségeket, a törvénykezésnél sokkal többet kell tenni. Be kell avatkozni a folyamatokba, mégpedig azokon a pontokon, amelyek a következmények szempontjából kritikusnak számítanak. Mert, ha csupán a jelenségek szintjén avatkozunk be, akkor mindig kezdhetjük elölről. A kialakulást természetesen nem történetileg, hanem a folytonos újrakeletkezés értelmében kell venni. Az első kérdés ebben az esetben így szól: Mi teszi lehetővé, hogy a társadalmi érintkezésben akadálytalanul szülessen újjá a kiszolgáltatottság? Az újjászületéshez az szükséges, hogy az alávetett és az alávető egyaránt elfogadja, vagyis az szükséges, hogy a kiszolgáltatottságot természetesnek, magától értetődőnek tekintsék. Ehhez pedig, többek között, az kell, hogy ehhez igazítsák a feltételeket is (szervezeti rendszerek, szabályok, személyes viszonyok stb.), mert akkor már úgy tűnik, az adott körülmények között nem is lehet másként cselekedni.

Összegezve a fentieket megállapíthatjuk, hogy a jelen helyzet azért jöhetett létre, mert a kiszolgáltatottság általánosan elfogadottá vált a magyar társadalomban, és minél „magyarabb” lett a társadalom, annál inkább helyeselte, sőt kívánta mások kiszolgáltatottságát. A kérdés tehát mindenekelőtt az: hogyan akadályozható meg, hogy a kiszolgáltatottság továbbra is magától értetődő legyen? Pozitíve megfogalmazva: miként teremthetők olyan társadalmi folyamatok, amelyek eredményeként minden függőséget és kiszolgáltatottságot elutasítanak a polgárok?

Ezt a kérdést így is feltehetjük: miért evidens a kiszolgáltatottság? Megint csak nem megyünk semmire a történeti leírással, azt kellene tudnunk, mitől magától értetődő a kiszolgáltatottság, cselekvésről cselekvésre. Ne feledjük, csak rendszereket tudunk viszonylag rövid idő alatt megváltoztatni. Ha valaki netán a neveléstől várná a változást, annak, mint eddig is, csalódnia kellene, mert az evidenciák önreprodukciós képessége sokkal jobb, mint amilyen hatékony a nevelés önmagában lehet. A kiszolgáltatottság evidens voltát továbbadhatja ugyan a szocializáció, de nem hozhatja létre. Mivel a függőség mindig valamiféle hatalomnak való alávetettség, valójában az egyének és az intézmények közötti viszonyokban válik magától értetődővé. A finomabb és a durvább megkülönböztetések helyességét az intézmények, főleg a közintézmények viselkedése igazolja vagy cáfolja. Attól lesz tehát evidens vagy elfogadhatatlan a kiszolgáltatottság, hogy milyen a hatalommal rendelkezők és a hatalom nélküliek viszonya. A III. köztársaság iskolái, munkahelyei és közhatalmi intézményei úgy működtek, hogy természetessé tették a kiszolgáltatottságot. Ma pedig már azt sem szégyellik kimondani, hogy például a romák elleni fizikai erőszak természetes és törvényes magatartás! Jó példa erre a szegedi nyomozó ügyészség, amely megszüntette az eljárást egy rendőr ellen, aki nemcsak összerugdosott egy roma fiatalt, de még el is dicsekedett vele a Facebookon. Ezek az ügyészek – gondolom – maguk is szívesen rugdosnának cigányokat vagy prostituáltakat, esetleg a nekik ellentmondani merészelő beosztottakat, csak még gyávák hozzá. A magyar állam lassan már maga is bűnözőként kezd működni!

A függőségek és a kiszolgáltatottságok elfogadása és elutasítása két különböző, egymással szembenálló kultúra. Az intoleranciával szembeni intolerancia kultúráját természetesen nem lehet egyik napról a másikra kialakítani, viszont meg lehet és meg is kell szakítani azt a folyamatot, amelyben a hatalom gyakorlata vagy éppen tehetetlensége visszaigazolja a legprimitívebb előítéleteket és diszkriminációs rutinokat. Ehhez két dolgot kell tenni: demokratizálni kell a közhatalmi intézmények szervezeti és foglalkozási kultúráját, valamint ki kell szelektálni azokat, akik képtelenek elfogadni az új kultúrát. Mindegy, hogy az illetők vezetők-e vagy beosztottak. Olyan intézményekre van tehát szükség, amelyek nem tűrik el sem a kiszolgáltatottságot, sem pedig a nyelvet, viselkedésmódot, kultúrát, amelyikből kinő. Így nem kaphatnak pozitív visszajelzést azok, akik a gazdaságban vagy máshol továbbra is megőriznék a függőségeket. A szervezeti és a foglalkozási kultúra demokratizálásának mibenlétére még visszatérek a következő részekben, hiszen a szervezeti rendszerek minősége több téma kapcsán is előkerül majd.

Talán meg kellene tennünk még egy dolgot. Össze kellene kapcsolnunk a szabadságjogokat, az emberi méltóságot és a kiszolgáltatottak védelmét. Bizonyítható, hogy a tradicionális és a spontán keletkező kiszolgáltatottság közösen megfosztják a szabadságjogaiktól a társadalomból kiszorítottakat. Mára a politikai és a jogi gondolkodásban is gyökeret vert és elfogadottá vált ez a jogfosztás, és így is fog maradni, ha nem válik uralkodóvá az intoleranciával szembeni intolerancia kultúrája. Olyan apróságokról már nem is írok, mint a pozíciók korlátozott idejű betöltésének következetes érvényesítése a közhatalom minden területén.

Azt hiszem ez az a pont, ameddig egy tudós képes elmenni a feladatok meghatározásában. Innen a politikusoknak kell átvenniük, nekik kell elgondolkodniuk azon, tudnak-e mit kezdeni ezekkel a gondolatokkal, és ha igen, hogyan formálhatnak belőle politikát.



Krémer Ferenc                   


A IV. köztársaság. Szempontok egy elkerülhetetlen vitához

I. rész: Előzetes megjegyzések
II/1. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül
II/2. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül/2
III/1. rész: Mindennapi demokrácia
III/2. rész: Mindennapi demokrácia
IV. rész: A hatalom korlátai és a rendszerek nyitottsága
V. rész A gondolkodásmódról
VI. rész: Alig van már időnk



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!