Apró ellenvetés, gigantikus probléma



Nem szívesen kötözködnék napi apró dogokon, Lendvai L. Ferenc írása kapcsán mégis vállalom a hozzászólás kockázatát. Miként nem alaptalanul észlelte a napi apró szerzője, hogy a napokkal ezelőtt útjára indított vizsgálat már a vizsgálati kérdés feltevése során rögvest megtalálta a felelősöket, azt is jól látja Lendvai, hogy a svájci frank alapú hitel olyan termék volt, amelyet csakis olyan (vagy igen hasonló) címkével lehetett volna a gyanútlan fogyasztóknak értékesíteni, mint amelyet a cigarettásdobozokon olvashatunk. (Bár ki tudja, tegnap az egyik üzletben az előttem álló hölgynek eladott cigarettadobozon az állt, hogy a „dohányzás öregíti a bőrét”). Hogy a devizaalapú hitelt nem így árulták, az több „tényező” felelőssége.

Nem ezen aprócska jegyzetben kívánnék állást foglalni abban a kérdésben, hogy a számtalan terméket, szolgáltatást, pénzügyi konstrukciót használó fogyasztót miként és milyen módon szükséges védeni, illetve bölcs belátására bízni a döntést. Az meglehetősen bizonyosnak tűnik számomra, hogy egy olyan terméknél, mint a devizaalapú hitel, az átlagos magyar polgár aligha volt abban a helyzetben, hogy döntésének következményeit megérthesse. Az átlagos magyar polgárok többsége korábban még forintban sem vett fel ilyen nagyságrendű kölcsönt lakásvásárlásra. A bankok sem igazán értették a konstrukciót, és a pénzügyi szektor felügyelői sem nagyon konyítottak ehhez a ­‒ kissé nagyképűen ‒ derivatív vagy hibrid termékhez. De ez utóbbiak legalábbis egy lépéssel előbb járhattak: azt tudniuk kellett, hogy ez a látszólag pofonegyszerű konstrukció nem könnyen érthető, várható kockázatait tekintve nem könnyen kiismerhető termék. Leginkább azért nem, mert a múltból semmiképpen sem érthető meg, hogy egy deviza miként és milyen mértékben válik értékesebbé egy másik pénzeszközzel szemben. Az ilyen helyzetben ennek a pénzügyi-befektetési terméknek az egyszerű és rendkívül tapasztalatlan magyar fogyasztó ismereteihez és figyelmi küszöbéhez kalibrált „használati útmutatója” mindenképpen elvárható lett volna. Bármit mondtak is ki az akkori törvények, rendeletek, szövevényes szabályzatok, aki dolgozott ebben a szektorban, annak tudnia kellett, hogy nem elégséges a hitelszerződés egy eldugott zugában megemlíteni a deviza alapú hitel teoretikus kockázatait. Nem volt elég, ha a hitelszerződés közjegyzői okiratba foglalása során ebben a piros-fehér-zöld zsinór által összefűzött dokumentumban, annak is a végén, odabiggyesztettek egy néhány mondatból álló, semmitmondó kockázatfeltáró nyilatkozatot, amely ezen írás szerzője esetében akként konkludált, hogy „az árfolyam és a kamat változása akár együttesen is bekövetkezhet, ami kedvezőtlen esetben a forintban számított adósságterhek kumulatív növekedését eredményezheti.” Ez még egy képzett bankár számára sem határozott és a lényegre törő figyelmeztetés. Én is csak annyit értettem belőle, hogy itt alig kiszámítható a kockázat, mivel nem látjuk a jövőt.

Szóval valamilyen komolyabb, láthatóbb, érthetőbb és akár a legsötétebb következményeket vizionáló figyelmeztetés elvárható lett volna. A Lendvai által javasolt címkék is túl visszafogottak lettek volna. Hogy ez a kölcsön csődbe dönt, koldusbotra juttat, az kezdetnek nem rossz, de talán valami olyasmi hatásosabb lehetett volna, hogy döntése éppen azt a fedelet viheti el az Ön feje felől, amelyet a kölcsön révén megszerzett. Vagy talán sokkal inkább olyan figyelmeztetésre lett volna szükség, amely tipográfiájában és külalakjában feltűnő, kirívó módon olyasmit mond, hogy „KEDVES HITELFELVEVŐ, A SVÁJCI FRANK ÁRFOLYAMÁNAK ÉS KAMATLÁBÁNAK JELENTŐS VÁLTOZÁSA ESETÉN AZ ÖN HAVI TÖRLESZTŐRÉSZLETE AZ INDULÓ RÉSZLET KÉTSZERESE, SŐT, AKÁR TÖBBSZÖRÖSE IS LEHET. GONDOLJA MEG, HOGY ENNEK BEKÖVETKEZÉSE ESETÉN KÉPPES LENNE-E EKKORA ÖSSZEG VISSZAFIZETÉSÉRE. HA UGYANIS ERRE VÁRHATÓAN NEM LENNE KÉPES, AKKOR JELENTŐS VESZTESÉGET SZENVED, ÉS A VÁSÁROLT INGATLAN TULAJDONJOGÁT IS ELVESZÍTHETI.”

Tisztában vagyok azzal, hogy bankárbarátaim körbenevetnek, de egy ilyen figyelmeztetés fogyasztóbarátabb és megfoghatóbb lett volna, mint a szép szavakban vázolt igen általános mismásolás.

Természetesen apró hozzászólásom már eső (vihar) után köpönyeg, de jöhet még ilyen vagy hasonló eső, és érdemes lenne erre valamivel bölcsebben felkészülni. És természetesen kár lenne tagadni, hogy a ránk szakadó probléma gigantikus, kezelésére lényegében a magyar társadalom egyik előkészítő, elemző és döntéshozó szervezete sincs felkészülve. Amit közgazdászoktól olvasok és jogászoktól hallok, az legfeljebb elveket, módszereket javasol, amelyek sok esetben csak a felszínt karcolgatják, olykor kifejezetten a sarlatánság szellemében fogantak. És még a csekély számú mélyebbre jutó, tartalmas elképzelés megvalósításához sem található meg a szükséges bizalom, az együttműködés és a tudatos áldozatvállalás, ha a saját pénztárcánkról van szó. A mások pénzén, az adófizetők terhére viszont igen nagyvonalúak vagyunk. Az „emberek” állama pedig a legkevésbé méltó a bizalomra, legkevésbé képes az együttműködés előmozdítására, arra, hogy a rosszabb és rosszabb forgatókönyvek elkerülését lehetővé tevő ésszerű áldozatvállalásra ösztönözzön.

(Hanák András)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!