Erőnek ereje
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. máj. 03. hétfő, 07:10
Megtörtént a „változás”, meglett a kétharmad. Nincs viszont változás a kétharmadosok mentalitásában. Az „erős kormányzás” a kettőből együtt következik. Nézzük, mitől annyira erős? Erre várt az ország, valóban?
Még nincs kormány, még csak találgatások vannak. Van viszont erő(sködés). Például az új parlament tervezi, hogy törvényjavaslatot nyújt be, amelyet természetesen el is fog fogadni a maga kétharmadával, az átadás-átvétel szabályozására.
Kétharmadnyian lesznek, akik nem fognak fennakadni azon, hogy olyan ügyre vonatkozóan törvénykeznek, amelyet törvényes alapon már elintéztek, mire törvénykeznének róla. Juszt se árulják el, hogy mit fognak kitalálni az új törvényben, visszamenőleges hatállyal, ami nem lesz benne a Bajnai-kormány szerint minden korábbinál részletesebb és nyilvánosabb átadás-átvételi dokumentumokban, mert a népet képviselő erős politika nem egyeztet a nép háta mögött a leköszönő kormány vezetőjével. (Az egyeztetgetés a politikai ellenféllel „tudvalevően” a gyengeség jele). Az emberek ugyan tájékozódhatnak az internetről, mert oda fognak felkerülni a dokumentumok, a leköszönő kormány bejelentése szerint, az első parlament összehívásának napjáig, de tudható, hogy viszonylag kevesen fogják tanulmányozni őket. Mint ahogy kevesen értik azt is, mi a probléma ezzel a törvénykezéssel. Ezért működhet az erődemonstráció.
Aki erős, az – bár még nem alakított kormányt – már előre megüzeni a független jegybank elnökének, hogy offshore-lovag. „Orbán Viktor a miniszterelnöki szék várományosa hétfőn egy budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón kijelentette: igencsak kétséges, hogy a magyar jegybank, illetve Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megfelelően látta-e el feladatát az elmúlt években. A választásokat kétharmados többséggel megnyerő Fidesz elnöke jelezte: a felügyeletnél változásokra van szükség, az MNB pedig a jövőben ’nem lehet az offshore-lovagok háza’.”
Az üzenet megfontoltságát jelzi, hogy a Fidesz alelnöke, Pokorni Zoltán is megerősítette egyik tévényilatkozatban, amelyben az MNB-elnök lemondását is sürgette. Ez ügyben is van néhány szépséghibája az erőfitogtatásnak. Ha azért tervez változtatásokat a PSZÁF és az MNB háza táján az új kormány vezetője, mert elégedetlen az eddigi működésükkel, akkor ehhez nem kell offshore-lovagnak titulálni a jegybankelnököt, főleg mert erre az erőfitogtatásra a piac azonnal reagál: „A Barclays Capital, a londoni City egyik vezető befektetési bankcsoportja Pokorni Zoltán nyilatkozata után kiadott értékelésében azt írta: a magyar jegybanki alapkamat esetében érvényesülő kockázatot most már nem az inflációs vagy a gazdasági kilátások jelentik, hanem a kockázati felárak ’politikailag indukált’ emelkedése.” (Ez is erőt fejez ki. Egy másfajta politikai kultúra és a gazdaság törvényszerűségeinek erejét. Érdemes felmérni tehát az erőpozíciókat.) Másrészt ha az offshore-cégek jelentenek problémát, akkor sokaknak eszébe juthat, mint ahogyan eszébe is jutott, hogy vannak Fidesz-közeli offshore-lovagok is, ami némileg gyengíti a morális alapállás erejét.
Továbbá illik figyelemmel lenni egyéb körülményekre is, így többek közt arra, hogy a PSZÁF működésében éppen a leköszönő kormány, éppen a nemzetközi pénzügyi válság tanulságait leszűrve, számos jelentős jogszabályi változást hajtott végre, tehát minimum meg kéne indokolni, hogy ezek miért nem elegendőek, hogy még véletlenül se legyen az a látszat az átalakításnál, hogy annak egyetlen célja a független jegybank vezetőjének idő előtti eltávolítása. (A Galamusban korábban Zdeborsky György fejtegette az intézményi átalakítás és a személycserék összefüggéseit egy esetleges kormányváltásnál, figyelemmel az előzetes politikai nyilatkozatokra.) Nem elhanyagolható, hogy az eddigi hazai gyakorlat is megfelelt az európai normáknak. Az MNB-nek volt olyan korábbi elnöke, akinek tevékenysége okkal kapott komoly szakmai bírálatot, mégis kitöltötte a mandátumát. Járai Zsigmond – korábbi pénzügyminiszterből lett „független” jegybankelnök – ténykedéséről ma már nagyon határozott szakmai bírálatok olvashatók, többek közt a hivatkozott interjúban is. De hát az akkori kormány fontosabbnak tartotta a jogállami működés garanciáinak érvényesülését: ezt hosszabb távú és fontosabb érdeknek tekintette, mint azt, hogy a posztot betöltő személyt elmozdítsa.
Még nem alakult meg az új kormány, de azt már tudjuk, annyira nem lesz erős, hogy azonnali és nagyarányú adócsökkentést hajtson végre, noha többek közt ezzel az ígérettel győzött. Annyira sem lesz erős, hogy az országhatárnál megállítsa azokat a folyamatokat, amelyek a munkanélküliség növekedését világszerte előidézik. Lehet, hogy annyira erős lesz, hogy belföldön elhitetheti, a leköszönő kormány gazdaságról szolgáltatott és nemzetközi szervezetek által ellenőrzött adatai tévesek, így aztán növelni kényszerül a sikeresen és áldozatok árán leszorított államháztartási hiányt. De még ez sem biztos. Ha az országhatáron belül, ellenzéki pozícióban, sikerült is megkettőzni a valóságot, kormányon ez sokkal nehezebb lesz. Nemcsak az országon belül számít ugyanis, hogy mit képvisel az erős kormányzást fémjelző vezető. Mindez az első reakciókból is látható. „Az országimázst nem kis részben a külföldi újságírók formálják, a kormánypártnak be kell tehát látnia azt is, hogy a külföldi sajtóval való jó viszony végeredményben visszahat a befektetőkkel való viszonyra, a diplomáciai kapcsolatokra és a belföldi megítélésére is.” Márpedig a külföldi sajtó másmilyen demokrácia-felfogáshoz szokott. A jegybankelnökök offshore-lovagozása például ebbe nem fér bele.
