Téves döntés volt-e a válságkezelést választani?

Egyre gyakrabban hallom a baloldali-liberális médiában, hogy a választási eredmények ismeretében – mintegy történelmi tapasztalatként – tudható, hogy az ország nem volt vevő a szocialisták válságkezelésére, hiszen az egész világ által elismert eredményeket az ország többsége nem honorálta a választásokon. Ehhez hozzá szokás tenni, hogy „persze utólag könnyű okosnak lenni”, de vajon jól tette-e az MSZP, hogy kormányfőcsere után meghozta a népszerűtlen, de szükséges intézkedéseket. (Legutóbb Bánó András kérdezte ezt Ujhelyi Istvántól, az ATV Jam c. műsorában április 27-én.)

Szerencsére a nyilatkozó szocialista politikusok erre következetesen igen választ adnak, hangsúlyozva, hogy az ország helyzetét és érdekeit kellett felmérniük a döntés előtt, és azt helyesen mérték fel.

S bármennyire nem divatos ilyet állítani manapság a vereséget szenvedett kormányzó pártról, attól még ez a válasz – szerintem – történelmileg és politikailag is hiteles és érvényes. Noha a válságkezelés alatt és azóta is népszerű egy rosszindulatúbb értelmezés is, miszerint mindez csak úgymond  a hatalomban maradás meghosszabbításának önző céljait szolgálta. Ha valamire mondhatjuk, hogy a történelem az ellenkezőjét igazolta – az éppen ez az utóbbi állítás. Láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy nem nyert ezen a kormányzó párt – rövid távon.

Ám hosszabb távon – mondhatnánk történelmi léptékben mérve – a baloldal és a liberálisok is, biztosan igen.

A „mi lett volna ha?” típusú történelmietlen kérdésekre egyébként is nehéz válaszolni, de engem több dolog is nagyon zavar ebben a felvetésben.

Először is: mitől történelmi súlyú válasz egy választási eredmény? Az egy azonnali válasz, a történelmi tanulságok hosszabb távon vonhatók meg. Ha a kormányzó szocialisták és a döntéseket támogató liberálisok ebben az egy évben nem az ország érdekeit helyezték volna a maguk közvetlen politikai érdekei elé, és nem a gyors és határozott cselekvést választják, hanem az előrehozott választásokkal együtt járó, bizonytalan belpolitikai helyzetet, az nemcsak az ország cserbenhagyását jelentette volna, hanem valóban kalandor politizálást, amelyért történelmi távlatban csak és kizárólag megvetés járna. Tehát a saját jól felfogott hosszabb távú politikai érdekeiket is az szolgálta, hogy helyt álljanak.

Másodszor: mitől bizonyos, hogy az ellenzék képes lett volna hasonlóan gyors és hatékony cselekvésre? Szinte biztosan nem, hiszen előbb fel kellett volna állnia, mint kormányzó hatalom, és akkor még csupán egy technikai akadályt említettünk. Válsághelyzetben minden nap számított, ha nem minden óra.

Mitől olyan bizonyos, hogy egy előre hozott választáson jobb eredményt lehetett volna elérni? Most érvként az akkor éppen mért népszerűségi adatokra szokás hivatkozni, de csak statikus gondolkodással feltételezhető, hogy a peremfeltételek változatlanok maradnak minden helyzetben. Például figyelmen kívül kellene hagyni azokat a baloldali és liberális szavazókat (és a reakcióikat), akik elítélték volna a cserbenhagyó attitűdöt vagy az agressziónak behódoló politikát. Figyelmen kívül kellene hagyni azokat a nagyon is valószínű ellenzéki válaszokat, amelyek logikusan követtek volna egy meghátrálást, ez esetben joggal mutattak volna rá, hogy a leköszönő politikai hatalom felelőtlenül magára hagyta az országot. „Nekik kell megoldani a válságot”. A „válságot”, amely retorikájuk szerint azóta tart, amióta mások (nem ők) kormányoznak; a „válságot”, amely az ellenzék szerint  inkább volt belső rombolás eredménye, mint egy nemzetközi  pénzügyi válság következménye.

Mérhetetlenül zavar, hogy az ilyen megközelítéssel maga a baloldali és liberális média szószólói értékelik le a válságkezelés teljesítményét és az e mögött fellelhető valódi politikai aktivitást. Nem beszélve arról, hogy miként felejtik el előtte a konvergencia-program teljesítésének eredményeit, amelyek lehetővé tették, hogy a válságkezeléshez a feltételek rendelkezésre álljanak. Hiába teszik hozzá, hogy noha erre büszke lehet az ország, a kormány, Bajnai, mint miniszterelnök. A felvetés, hogy esetleg „kár volt”, önmagában hiteltelenítő üzenet, és ami ennél is szomorúbb, lényegében megerősíti azt a tévhitet, hogy a pártérdekek fontosabbak az országénál, elfelejtve-felejtetve, hogy a pártok vannak az országért és nem fordítva.

Még sajnálatosabb, hogy ez a felvetés is egy olyan interjúban hangzott el, amelynek címe: „Mit kezd az MSZP a vereség után?”, miközben naponta tapasztaljuk a tétovaságot abban, ahogy az MSZP ezt a szembenézést képzeli. Egyenesen következik ez a tétovaság abból a zavarodottságból, ahogy az elmúlt években képviselt politikájukhoz és teljesítményükhöz viszonyulnak. Nem úgy tűnik, hogy a Bajnai-kormány eredményességéből azt a következtetést vonnák le, hogy éppen arra a következetes együttműködésre és határozottságra lett volna szükség a kormányzáshoz az egész ciklusban, amit az utolsó évben produkált az MSZP- és az SZDSZ-frakció kényszerhelyzetben, e helyett az a törekvés látszik inkább, hogy a mindezekkel együtt járó kellemetlenségek elhalványítása érdekében ne azonosuljanak visszamenőleg sem döntéseikkel. Egész kampányukat úgy építették fel, mint akik maguk sem merik felvállalni a saját politikájukat, éppen azt a részét, amely progresszív volt, szükséges volt, az ezt fémjelző politikusokkal együtt. Az ilyen üzenetek – amelyek a válságkezelés szükségességét megkérdőjelezik –, rossz visszajelzések. Rossz visszajelzések a párton belüli értékeléshez és a választópolgárok orientálásában is.

Nem csoda, ha zavar van annak a megítélésében is, hogy kik azok, akik még mindig szavaztak az MSZP-re, mint legkisebb rosszra. Ezek jó része a legtudatosabb szavazók közül kerül ki, akik mérlegelés alapján döntöttek. Érthetetlen, hogy kinek akarnak üzenni ingyenes fővárosi közlekedést ígérve, homlokegyenest ellentétesen azzal, amit eddig felelősen képviseltek. Az inkoherenciát ezen a politikai térfélen nem bocsátják meg. Ha a szembenézés nem lesz mélyreható, ha a belső erőviszonyok tisztázása nem lesz őszinte, az az egymillió szavazó még jócskán fogyhat.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!