Akar beszélni róla?



„Az utóbbi időkben egyes kollégáinkkal történt sajnálatos események a megfelelő egészségügyi ellátás hiányának súlyos következményeit tükrözik” – írja a Magyar Bírói Egyesület minapi közleménye. És ennyiben is marad, ezt látja indokoltnak közölni a szakmai közvéleménnyel. A megterhelő munkának, jelentős mentális igénybevételnek kitett ítélkezők nem részesülnek elegendő egészségügyi, pszichológiai ellátásban, támogatásban. Ebben az egyesület tisztségviselőinek, akik jegyzik e néhány sort, kétség kívül igazuk van. Csak abban tévednek, amit nem tesznek szóvá, pedig a hallgatás ebben az esetben is beszédes. Bár egy olyan országban, ahol a traumákat átélt tűzoltók sem kapnak ilyen segítséget és ahol az iskolákban sincs pszichológus, meglehetősen visszás lenne a bíráknak alanyi jogon járó szakorvosi különszolgáltatás. A privilégiumok nem fogják megoldani az alkalmasság folyamatos tesztelésének hiányát, és különösen nem a szervezetből származó terhelések oldását.

A bírák hivatalos egyesülete a kezdetektől a bírósági szervezeti rendszer foglya. Olyan sok szervezeti, anyagi, személyes szálon kötődik az igazgatási vezetéshez, hogy kérdéses, milyen érdekeket képvisel valójában. A „renitens”, kibeszélő bírák ügyében is rendszerint a bírósági vezetés szempontjait hangoztatta, meglehetősen rossz szemmel nézte az alternatív bírói egyesületek működését, sokáig szakmai tevékenysége a sportnapok megszervezésében állt. Egy ideje már van szakmai véleménye is a szervezetet érintő ügyekben, de a szervezet jellege, kötődése és felfogása nem változott. Ez abból is látszik, mennyire alkalmatlan rá, hogy súlyos helyzetekben fellépjen.

E mostani nyilatkozatát egy kollégájuk tragikus öngyilkossági kísérlete ösztönözte, és az esetről tudósító sajtó értelmezése. A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint az illető bíró súlyos konfliktusban állt szervezeti vezetőivel, aminek köze lehetett állapota kialakulásához. Az egyesület közleménye szerint – hiszen erről nem szól – nincs összefüggés a „sajnálatos események” és a bírósági szervezet működése között. Az elvileg a bírák érdekeinek képviseletére alakított egyesület közleményével a bírósági szervezetet és vezetőit ismét felmenti a felelősség alól. Ismét csak a pénzhiány, a bírói infrastruktúra alacsony szintje, és most a „kiemelt egészségügyi ellátás” hiánya a bajok okozója. Ha a bírák jobb egészségügyi ellátást kapnának, mint a magyar állampolgárok, akkor nem történnének ilyen sajnálatos események. Csakhogy a bírák pszichológiai és szakmai alkalmassága elsősorban nem hivatásrendi privilégiumok, hanem az állampolgári jogok érvényesülése szempontjából fontos. A bírák kiválasztásában, képzésében, alkalmasságában meglévő problémák megoldásáért a bírák hivatalos egyesülete sokkal kevesebbet tesz, mint a bírák véleménynyilvánítási szabadságának korlátozásáért.

Sajnos tényleg vannak szervezeti összefüggések: a bírósági vezetők lényegében kontrollálatlan igazgatási hatáskörei gyakorolhatók oly módon, hogy a beosztott bíró számára különösen megterhelő legyen. Egy ilyen hatalomgyakorlásnak nincs következménye, nem lehet belebukni. Egy bíró könnyen hozható lehetetlen helyzetbe, munkakörülményei alakíthatók úgy, hogy ne elsősorban az ügyekből származó feszültség, hanem szervezeti környezete vezesse válságba. És mivel ma még a korábbiaknál is korlátozóbb a bírák véleménynyilvánításával kapcsolatos hivatalos álláspont, ki se beszélheti a problémáit. Nyilván az egyesület úgy gondolja, hogy ha lenne pszichológus, akkor legalább neki elmondhatná. A szervezeti problémákat azonban általában nem ilyen módon lehet megoldani.

A Magyar Bírói Egyesület kevés vizet zavaró közleménye nem lenne különösebben figyelemre érdemes, de két általánosabb dilemma jól látszik belőle. Egyrészt jelenlegi közjogi, politikai stb. válságaink egyik nyilvánvaló oka a szakmai öntudat és érdekérvényesítő képesség súlyos gyengesége, a szakmai szervezetek normageneráló képességének és a szakmai értékek melletti elkötelezettségének alacsony szintje. Ez a jogász szakmákban az alkotmányos értékek, jogállami intézmények iránti szilárd elkötelezettséget is jelenti, amely minden esetben megelőzi a szervezeti vezetéshez, sőt a szervezethez való lojalitást: nem kétséges, hogy mi mellé kell állni, ha ezek szembekerülnek egymással. De az úgynevezett köztes (mármint az állam és az ő polgárai közötti) szervezetek válsága nemcsak a jogászokra jellemző. Orvosok, újságírók, pedagógusok és mások helyzete is könnyebb lehetne megfelelő szakmai civil aktivitás mellett.


The Trap – flickr/fatllama

A másik dilemma a bírósági szervezet és a jelenlegi politikai helyzet viszonyából származik: a jelenlegi bírósági szervezetet érintő bírálatok politikai jelentést kaptak, könnyen olyan színben tűnhetnek fel, mint a bírói szervezeti függetlenséget felszámoló kormányzati szándékok igazolásai. Csakhogy a bírói szervezet autonómiája ennél bonyolultabb ügy, erről már itt is többször írtunk. A jobboldali sajtó meg is teszi ezt a szívességet a hatalom birtokosainak: hirtelen nagy keletje lett az igazságszolgáltatás problémáinak. Én magam például hiába utasítottam vissza egy közszolgálati felkérést, hogy ugyan mondjak már néhány kritikus mondatot a bíróságok teljesítményéről: csak sikerült egy archív felvétellel illusztrálni, hogy baj van a bíróságokkal. Ilyen ma a közszolgálat, kerüljünk tőle minél távolabb, ha lehet! Nyilván nem lenne ilyen, ha megfelelő szakmai szabályok szilárdan működnének. Szóval nem lehet elhallgatni a jelenlegi bírósági szervezet súlyos bajait, de ragaszkodni kell azokhoz az elvekhez, amelyek egy jogállami igazságszolgáltatáshoz nélkülözhetetlenek. Csak a jelenlegi kiinduló problémánknál maradva: a bírósági vezetők túlhatalmánál csak egy rosszabb van, ha a vezetői pozíciókba a mindenkori kormányzattól függő, neki elkötelezett emberek kerülnek. Akkor lesz igazán kiszolgáltatott a bíró, akkor számolódnak fel a függetlenség maradékai. Azzal meg jobb, ha nem számolunk, hogy a szakmai tartás és etika úgysem tenné lehetővé, hogy a miniszteri kinevezettek politikai szempontokat érvényesítsenek. Így függnek össze a mi nagy bajaink, és ez egy ilyen kis (nem mellesleg az érintettek számára tragikusan nagy) ügyből is látszik.



Fleck Zoltán                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!