Honduras (HON) – Hungary (HUN)


A sanghaji úszó és vízilabda-világbajnokságon történt névtévesztés mellett vannak még rejtélyesebb jelenségek is hazánk nevének és helyének kijelölése terén.

Philadelphia széles sugárútja, a Ben Franklin Parkway régóta ismert (többek között) arról, hogy az út két szélén a világ szinte valamennyi országának nemzeti zászlaja lobog. Mivel az országok listája az idővel változik, országok egyesülnek, szétválnak, új országok jönnek létre, a lobogók elhelyezése időnként módosul. A sorrend – emlékeim szerint – régebben kaotikus volt, egy idő óta azonban alfabetikus, az angol ABC szerint. Amikor idestova 30 éve először jártam a testvéri szeretet városában, akkor csak lassan került elő a magyar „népköztársasági” lobogó. Nemrégiben Magyarország már a maival közel hasonló helyen volt: Hong Kong zászlaját követően és Izland lobogója között helyezkedett el. Aztán egyszer csak megszűnt Hong Kong érdemessége az önálló lobogóra.

Alig két hete különös dolgokat fedeztem fel. Ahogy a városházától a Rocky Balboa bokszoló által csak edzés céljára szolgáló Szépművészeti Múzeum lépcsői felé haladunk, a jobb oldalon mintha hiába kutatná szemünk a magyar nemzeti lobogót. Egy kék-fehér-kék zászlót rögvest az izlandi lobogó követ, majd India zászlaja jön, amely ugyan távolról hasonlít a mi piros-fehér-zöld lobogónkra, de nyilván nem az. A kutató szem sehol sem találja a magyar nemzeti lobogót.


2010-ben még ott volt – articles.philly.com

Mihelyst közelebb érünk, fény derül a rejtélyre. A sugárút és a 22. utca kereszteződésében fedezhetjük fel, hogy két lobogót a jobb oldalra helyezett át a várostervező: Haiti és Hungary zászlait félreállították, nincsenek egy vonalban a többi ország lobogóival. A kék-fehér-kék Honduras (HON) található a fősodorban, amelyet Izland (ICL) követ, és szinte magányosan, a jobb oldalon, a 22. utca keleti és nyugati sarkán kaphatjuk lencsevégre hazánk zászlaját.


Ma másutt van – a szerző felvétele

 A tervező elme dicséretére szóljon, hogy a jobb oldalra tolt országunk nevét magyarul is feltüntetik. De semmi sem indokolja, miért kellett bennünket, Haiti társaságában, a jobboldalra száműzni. Esetleg a magyar diplomácia fényt tudna deríteni erre az esztétikai száműzetésre.

(Hanák András)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!