rss      tw      fb
Keres

A Nyugat alkonya, sokadik kiadásban



Sajnos itt nem Oswald Spengler nevezetes művéről, A Nyugat alkonyáról (1918/1922) van szó, melyet akkor is érdemes olvasnunk, ha nem – vagy nem mindenben – értünk vele egyet. Például Thomas Mann 1919. VII. 24-én, tehát nem sokkal a könyv első kötetének megjelenése után még ezt jegyezte föl róla a naplójába: „Roppant érdekes volt! A legfontosabb könyv!” Később viszont, egy előbb Amerikában (1922), utóbb Németországban is (1924) megjelent cikkében (ekkor már a második kötet is megjelent) ellenszenvvel nyilatkozott róla, és egy katasztrofális című kolosszális műnek nevezte, mely szkeptikus és fatalista, a tudományhoz irracionalitást vegyít, és megveti az emberit: „[E]z nem a nietzschei dionysosi heroizmus, hanem kaján apodiktikusság és jövőellenesség, mely magát tudományos kérlelhetetlenségnek álcázza. […] [A]z ő ólomnehéz történelmi materializmusához képest a Marxé egy égszínkék idealizmus.” (Ld. a Kurzke–Stachorski-kiadásban, Essays II.: 172, 177.) Nem, itt magáról a szóbanforgó eszméről van szó, mely Spengler művének címében megjelenik, hogy azután ennek nyomán váljon szállóigévé. Mely eszmének mármost több változata is van, amelyek újabb és újabb kiadásokban jelennek meg, újra és újra.

A föntebb említett Marx például a Nyugat alkonyán a kapitalizmus alkonyát értette. Úgy vélte, hogy ez a gazdasági rendszer előbb-utóbb a saját belső törvényszerűségei alapján fog tönkremenni, csődbemenni és megbukni. Az alapvető törvényszerűség e tekintetben a profitráta folyamatos csökkenésének törvénye lenne: mivel a technikai fejlesztések miatt a befektetett tőkékben folyamatosan nő az ún. állandó tőkerész (termelési eszközök) aránya az ún. változó tőkével (élőmunka) szemben, viszont a marxi elmélet szerint értéktöbblet csak ez utóbbiból keletkezik, így a tőke profitja relatíve egyre kisebb lesz. Ebből a tételből vezették le később az ún. összeomláselméletet. Marx azonban szofisztikáltabb elme volt annál, semhogy ezzel a száraz ökonomizmussal beérte volna. Valósággal az ökológiai krízis leírását előlegzi a következő gondolattal: „A tőkés termelés tehát csak azáltal fejleszti a társadalmi termelési folyamat technikáját és kombinációját, hogy egyúttal aláássa minden gazdagság kútforrásait: a földet és a munkást.” (A tőke I., MEM 23. k.: 472.) Ennek nyomán pedig megjelent gondolatvilágának látóhatárán a nyugati civilizáció alkonyának víziója is, habár éppenséggel mint elhárítandó veszély. Fő művének első kiadásában (1867) még szerepelt a következő passzus: „Ha az európai kontinensen a tőkés termelés befolyása, amely a túlmunkával, a munka megosztásával, a gépnek való alávetéssel, az éretlen és a női test elnyomorításával, rossz élettel stb. aláássa az emberi fajt, […] akkor mégiscsak elkerülhetetlenné válhat Európának a kancsukával és kalmük vér obligát beömlesztésével való megifjítása, amelyet a félorosz és egészen moszkovita Herzen […] oly komolyan megjövendölt.” (V.ö. uo.: 745.) A későbbiekben azonban, amikor Amerikával kapcsolatos reményei sehogyan sem akartak beteljesedni, s ekkor kínjában az általa egyébként szívből utált Oroszország lehetőségei felé fordult, Marx ezt a részt már elhagyta.

Ezeknek és a hasonló más eszméknek persze hosszú elő- és utótörténetük van. A közvetlen hatást a marxi elméletre főleg a különféle (brit–ír és francia) romantikus–utópisztikus antikapitalista eszmék tették. Kicsit távolabbra nézve persze szemünkbe ötlik Rousseau és Kant gondolata is a civilizáció és a kultúra ellentétéről, mely később főleg Németországban tett szert hatalmas (és az I. világháború német ideológiájaként fölöttébb káros) befolyásra. Thomas Mann 1914 augusztus-szeptemberében keletkezett, novemberében publikált „Gedanken im Kriege” című írása például abból indul ki, hogy civilizáció és kultúra fogalmait gyakran összecserélik, pedig ez tévedés: „Civilizáció és kultúra nemcsak hogy nem azonosak, de ellentétek… […] Mexikónak volt kultúrája, de nem volt civilizált, legföljebb csak a kínaiak. A kultúra zártság, stílus, forma, tartás, ízlés; a világ egyfajta szellemi megszervezése, legyen bár mégoly kalandos, zavaros, vad, véres és borzasztó. A kultúrában lehet orákulum, mágia, pederasztia, Viclipucli, emberáldozat, orgiasztikus kultuszok, inkvizíció, autodafé, vitustánc, boszorkánypörök, a mérgezés virágkora és a legtarkább borzalmak. Viszont a civilizáció: értelem, fölvilágosodás, szelídülés, erkölcsösödés, szkeptikusság, fölbomlás – szellem.” (Ld. Essays I.: 188.) És Mann ekkor még az így fölfogott kultúra és persze a háború pártján van, hogy azután, a világháborús vereség tanulságait őszintén és becsületesen levonva, elinduljon majd az ellenkező irányban.

Most nézzünk azonban egy tipikusan romantikus antikapitalista elméletet a XX. századból, s hogy stílszerűek legyünk, természetesen a Spenglerét. Idevágó nagy műve, a Preussentum und Sozialismus (Beck, München 1925) szerint Marx valójában angol szellemi közegben, angol módra gondolkodott, kapitalizmuskritikája az angol kapitalizmus, az angol civilizáció kritikája. Ez a kapitalizmus a vikingek hagyománya, abból lesz a modern korban a szabadkereskedelem. „Marx tehát tisztán angol módon gondolkodik. Két osztályt ismerő rendszere egy kereskedőnép helyzetéből van elvonatkoztatva. […] Itt csak ’burzsoá’ és ’proletár’ van, az üzlet szubjektuma és objektuma, rabló és megrabolt, egészen viking módra.” (I. m.: 72.) A Földön az angolszász plutokrácia uralkodik, tehát a vikingszellem a nyugati civilizáció fölött, mely mindmostanáig teljességgel angol civilizáció (ld. uo.: 59-60). „E keletkező rendszert Marx átlátta, s ellene irányította társadalomkritikájának egész gyűlöletét. A mindenható magántulajdon angol fogalmát meg akarta buktatni, de megint csak nem tudott mást formálni, mint tagadást: a kisajátítók kisajátítását, a rablók megrablását. És mégis, ebben az anti-angol elvben meg van őrizve a porosz: teljes germán tisztelettel a tulajdon előtt, de a benne nyugvó hatalmat nem az egyesnek, hanem az összességnek, az államnak juttatva. Ezt hívják szocializálásnak.” (Uo.: 90.) Ez az egyetlen hely, ahol Spengler elismeréssel nyilatkozik Marxról (akit egyébként mindenütt bírál és folyamatosan elutasít), végül mégiscsak méltatva porosz-német gyökereit (melyek ellen maga Marx persze tényleg harcolt). A szocializálás marxi fogalmát ugyanakkor Spengler átértelmezi: „A szocializálás a hosszú, csak évtizedek alatt végbemenő átváltozást jelenti: a munkásét gazdasági hivatalnokká, a vállalkozóét felelős kormányzati hivatalnokká, igen messzemenő teljhatalommal, a tulajdonét egyfajta örökölhető hűbérré, a régi kor értelmében, ahol is ez a jogok és kötelességek bizonyos összegéhez kötődik. […] Ma adva van egy szocializmus lehetősége, föntről és lentről egyaránt, de mindkettő diktatórikus formában. […] A legfelső vezetés nem lehet köztársasági. […] Egy elnök vagy miniszterelnök vagy népmegbízott [Volksbeauftragter] egy párt kreatúrája, és egy párt azok kreatúrája, akik fizetik. Az egyetlen kormányzati védelem a kereskedőkkel [Händlertum] szemben ma egy fejedelem. […] Nem kétséges, hogy római állapotok várnak ránk, de egy monarchista-szocialista rend hatástalanítani tudná őket.” (Uo.: 91-92.) A romantikus antikapitalizmus végső szava mindig a visszatérés valamely prekapitalista jellegű berendezkedéshez: „Ez a cézárizmus kezdete.” (Uo.: 68.)


The Sack of Rome by the barbarians in 410 (Joseph-Noël Sylvestre, 1890) – Wikipedia 

Érdekes, és némely részletükben tetszetős elméletek az ilyenek. Ami azonban a társadalmi gyakorlatot illeti, az angol civilizáció, az angolszász plutokrácia, szóval a Nyugat kapitalista kultúrköre túlhaladásának ilyetén szellemű kísérletei eddig mindig és minden formájukban csak katasztrófához vezettek: lásd orosz kommunizmus, német fasizmus. Az egész Nyugat-ellenes ideológia, így „a Nyugat alkonya” eszméjének legújabb kiadása is, amelynek gyermeteg fantazmagóriájával Közép-Európa élretöréséről most nálunk egy államvezetővé avanzsált félművelt futballista állt elő, valójában nem kapitalizmus-ellenesség, hanem civilizáció-ellenesség. És aki netán azt hiszi, hogy az igazi Kelet fogja majd előbb gazdasági téren, aztán társadalmilag is lepipálni a Nyugatot, az gondolkodjon el kissé Japán példáján: ahol ugyanis a kezdeti Nyugat-ellenes fejlődés végül egyre inkább a nyugati életforma elemeinek átvételébe és terjedésébe ment át, és nem kétséges, hogy a jövőben ez bekövetkezik Kínában is. Addig is özönlenek a kétségbeesett menekülők a hanyatló Nyugatra, egy ottani jobb jövő reményében… Mindettől persze még lehetséges, hogy a kapitalista termelés egyszer, föltehetőleg valamely távoli jövőben, tényleg beleütközik majd – alapvetően ökológiai – korlátaiba. De ha így történik is, attól az ún. Közép-Európának, mely teljesen a nyugat-európai fejlődéstől függ, semmivel sem lesz jobb, sőt nem lesz jobb az esetleges kelet-ázsiai túlélőknek sem. Egyébként egy túlélő attól még nem magasabbrendű, hogy túlél. A barbárok, akik lerombolták a római civilizációt, nem voltak sem fejlettebbek, sem magasabbrendűek Rómánál. Egyszerűen csak barbárok voltak.



Lendvai L. Ferenc                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!