Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. július 29.

• Nyomtatás

Részletek

Bolgár György - Megbeszéljük

2011. július 31. vasárnap, 02:43

Megbeszéljük

Bolgár György: - Föltűnt nekem a mai Népszabadságban egy kis hír, hogy ezüstérmes lett Róna Péter sajtja. Idén száztizennegyedik alkalommal rendezték meg a brit Nantwichben a világ egyik legnagyobb sajtkiállítását, ezen huszonnégy ország termelői mintegy háromezer-hétszáz sajtfélével versenyeztek, és talán a legkisebb termelő, a Róna Péter és családja kisasszondi birtokán működő tehenészet és sajtüzem termékét, a kisasszondi füstölt sajtot a szakmai zsűri ezüstéremmel díjazta. Arra gondoltam, hogy ez valószínűleg ez a Róna Péter, mert tudom, hogy önnek Somogyban van egy kis birtoka, de azt nem tudtam, hogy ilyen jól csinálja. Úgyhogy gratulálok!

Róna Péter: - Köszönöm szépen.

– Na és hogy történhetett ez, hogy sikerült ez? Mit tud Ön, amit sokan mások, akik régóta foglalkoznak a magyar mezőgazdasággal, nem tudnak?

– Hát én azt nem tudom megmondani, én is meg voltam lepődve ettől az eléggé elképesztő eredménytől. Nem vártam rá, őszintén szólva. De hát én egy olyanfajta közgazdász vagyok, aki nem a különböző matematikai egyenletek megfogalmazásában látja a közgazdaságtan lényegét, hanem a gyakorlat, az élet visszaigazolásában. Tehát amikor én egy hipotézist vagy elméletet felállítok, akkor én szeretem, ha azt valamilyen formában próbára teszem a valóság világában, és, és ezt tettem.

– Milyen, milyen elméletet igazolt azzal, hogy kisasszondi füstölt sajtot termel?

– Hát többet. Az egyik az, hogy elképzelésem szerint a késztermékről piacáról való lemondás, ami a magyar gazdaság gazdaságpolitika elmúlt húsz évének az egyik jellegzetessége és a visszavonulás az alap- és félkész termékek, illetve az összeszerelés világába, súlyos hiba. Szerintem a nagyobb hozzáadott értéket előállító, késztermékeket gyártó és készítő mezőgazdaság, de akármilyen területről beszélünk, abban van valódi jövő. Na most ez azért van így többek között, mert valójában a késztermék piaci elismeréséből tudjuk megtanulni, hogy tényleg jó minőséget állítunk-e elő. Tehát ha a piac visszaigazolja, hogy kérem szépen, ez egy nagyszerű késztermék, ott biztos valamit nagyon jól csinálunk. És ha nem igazolja vissza, akkor viszont biztos, hogy valamit nem csinálunk jól.

– Ez rendben van, de a piac akkor is visszaigazolja, hogy jót csinálunk, ha az Audi idejön, megcsinál egy gyárat, mi összeszereljük az Audi kocsikat, és ha eladják Amerikában a Magyarországon összeszerelt Audi autót, akkor valamit jól csinálunk.

– Az a nagy különbség a kettő között, hogy ott valamit az Audi csinál jól és nem mi, mert mi csak szerelünk az Audi utasítása szerint. Az autót nem mi terveztük, a részegységeket nem mi gyártottuk, mi az összeszerelést végezzük, a marketinghez semmi közünk, a hirdetésekhez semmi közünk, az eladás hálózatának a kifejlesztéséhez semmi közünk, és így tovább.

– Ebben önnek teljesen igaza van, csak az a baj, hogy nem tudunk egy önálló magyar Audit tervezni, nem tudunk hozzá tőkét szerezni, nem tudunk versenyezni az igazi Audival, vagyis ezen a terepen csak úgy tudunk labdába rúgni, ha a német Audiba valamilyen módon egy kis összeszerelő munkával beszállunk. Sajtot tudunk csinálni, de eddig még ott se nagyon tudtunk labdába rúgni egyébként, mert sokkal nagyobb, hagyományosabb és sikeresebb termelők a világon elvitték előlünk talán a piacokat.

– Nem vitték el. Ami Nantwitchben történt, ékes bizonyítéka, hogy nem vittek el semmit, mi ugyanis magunk mögé utasítottuk a franciákat, a hollandokat, a németeket, az angolokat, a skótokat, az olaszokat többek között ebben a versenyben.

– Ez a sajt maga mögé utasította, rendben van, na de nyilván a magyar sajtgyártás akkor vehetné föl a versenyt a franciával, a némettel, a brittel és így tovább, a svájcival, ha nemcsak a kisasszondi füstölt sajt, hanem még egy tucat vagy két tucat különböző érdekes és különleges magyar sajt kapna ilyen díjakat rendszeresen ilyen versenyeken. De én az önét kivételesnek, lehet, hogy egyedülállónak is gondolhatom, mert nem nagyon emlékszem hasonló díjakra.

– Hát nem volt hasonló díj, de ez azért van, mert a magyar termelők nem dugják ki az orrukat az országból.

– Pedig volna esélyük, hogy nyerjenek?

– Persze, hogy volna. Vagy ha nem is nyernek azonnal, most nekünk kivételes a tapasztalatunk volt, ez egy kivétel volt, de ha kidugnák az orrukat az országból, járnák a vásárokat, fejlesztenék a nemzetközi kereskedelmi kapcsolataikat direktben, és nem az Audira támaszkodva bérmunkára szorítkoznának, akkor egész biztos, hogy szép sikereket tudnának elérni. Mondok erre egy példát. Ugye az elmúlt húsz év magyar gazdaságtörténelmében a legsikeresebb ágazat a magyar borászat, ami a nulláról, a teljesen lerobbant és alig iható bortermékekből indulva egészen a világszínvonalig is immár elért.

– Így van. A világ vezető lapjainak borkritikusai rendszeresen írnak jókat magyar borokról.

– És hogy csinálták? Úgy csinálták, hogy elmentek a francia borászokhoz, az olasz borászokhoz, járták a világot, megnézték, ki mit csinál, hogy csinálta, elhívták Magyarországra, akit tudtak, hogy nézzék meg, hogy ők hogy csinálják, mit lehet ezen javítani, hogy kell ezt megcsinálni, és megcsinálták. Az én sajtomnak a kifejlesztése több mint két és fél évbe került. Próbáltuk.

– És egyáltalán hogy indult neki? Önnek jutott eszébe, hogy kéne egy ilyen sajtot csinálni, vagy az Ön által foglalkoztatott sajtgyártónak, termelőnek volt valami elképzelése, és Ön adott hozzá valami olyan tudást, ami kell például ahhoz, hogy a nemzetközi piacra kilépjenek? Hogy indult egyáltalán?

– Hát ez úgy indult, hogy borászok, ismerőseim, esetben egy villányi, két villányi borászról van szó, a Heimannékról és a Polgárékról, mind a kettő panaszkodott, hogy a kiváló magyar bor mellé – és az ő boraik tényleg kiválóak – nem tudnak egy tisztességes magyar sajtot odatenni. És hát – mint ahogy mondták – cikis, hogy jönnek a külföldi vendégek, itt van a finom bor, és akkor odatesz mellé egy francia sajtot. Ugye? És akkor én azt gondoltam, hát ezen lehetne javítani, próbáljuk meg. Először arra koncentráltunk, hogy a kiváló borokhoz alkalmazkodó sajttípusokat fejlesszük ki.

– És akkor ehhez milyen szakértőt vagy szakértőket alkalmazott?

– Alkalmaztam.

– De honnan, honnan vette őket?

– Felkerestem őket az interneten. Egy angol szakértőt, egy nagy sajtmestert. Aztán egy holland mérnököt, aki a berendezéseknek a nagy szakértője...

– Na így születnek majd a híres magyar termékek.

– Így van.

– Egy angol mérnök, egy holland és így tovább. Most ezt nem ironikusan mondom, de a vicc az, hogy tényleg erre van szükség, mert a magyar mezőgazdaságban ugyan vannak nagy lehetőségek, de évtizedek alatt ezek vagy eltűntek, vagy kihasználatlanok maradtak és már nincs meg valószínűleg az a szaktudás sem, ami...

– Van, ahol, van, ahol megvan, például az állatorvosom egy kiváló magyar állatorvos. Nincs szükségem senkihez se fordulni, mert nagyszerű. Az inszeminátor egy kiváló szakember, nagyon érti a teheneket. Tehát a tehenészet területén én kiváló magyar szakemberekkel találkoztam. De mondjuk a sajtgépek…

– ...sajtkészítésben nem vagyunk olyan jók. Mert ott is a sajt tömegtermelésén volt a hangsúly az elmúlt évtizedekben.

– Így van. De ezen nem kell sajnálkozni, ami jó volt, azt felhasználjuk, ami nem jó, ahhoz odamegyünk, ahol jó.

– És hányan engedhetik meg maguknak, hogy Angliából meg Hollandiából hívjanak szakértőt, hogy csináljon nekik egy, két, tíz jóféle sajtot?

– Bolgár úr, akárki megengedheti magának. Ezek az emberek elérhetők.

– Akárki, csak meg kell őket fizetni.

– Hát ez nem egy óriási költség!

– Azt mondja, hogy vannak olyan magyar mezőgazdasági vállalkozók, nem egy, nem tizenegy, hanem akár százas nagyságrendben, akik ha akarnák, megengedhetnék maguknak ugyanezt...

– Mondok egy másik példát. A magyarok a mangalicasertést lábon eladják. Az olaszok kiviszik az országból potom pénzért lábon, és csinálnak belőle eszméletlenül drága prosciuttót. Ők azt feldolgozzák, és ők terítik, és kilójaként kapnak érte kilencezerötszáz-tízezer forintot.

– Igen, és el is kezdődött a mangalica divatja Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban...

– El is kezdődött.

– ...de a kérdés az, hogy Magyarországon miért nincs meg hozzá a szaktudás, hogy megcsinálják belőle azt a feldolgozott és nagyon drágán értékesíthető kész árut, amihez a mangalica jó alapanyag.

– Azért, mert a magyar gazdaságpolitika az elmúlt húsz évben párthovatartozás nélkül, tehát teljesen mindegy, hogy most a jobb- vagy a baloldalról beszélünk, egyaránt egy teljesen hibás paradigmát követ. Tehát van, aki a hibás paradigmát egy nemzeti szósszal önti le, van, aki a hibás paradigmát a Nyugathoz való felzárkózás szószával önti le, de a dolog lényege az, hogy nem születnek meg azok a szaknyelven kifejezve klaszterek és vertikális integrációk, folyamatok, amik révén a kiváló termékek megszülethetnének. Én a sajtomat a gyeptől kezdve az eladásig… az egész folyamat egy kézben van, és nem adok le belőle semmit. Tehát én termelek mindent, ami a sajt termeléséhez szükséges.

– És ezért tudja is ellenőrizni ennek minden fázisát.

– Minden fázisát. És ki tudtam termelni egy olyan fűfajtát, keveréket, aminek megvan a sajátos bukéja, ami aztán hozta a kívánatos eredményt.

– Azt mondja, hogy a fűnek is fontos szerepe van abban, hogy a tehén milyen tejet termel.

– Hogyne!

– Ezt mondjuk a holland vagy az angol szakember magyarázta el?

– Az angol szakember. Igen, igen, megtanított. Így van.

– Tehát az ő négyszáz éves füvükkel, értem, értem.

– Igen. Tehát, tehát egy teljesen hibás gazdasági paradigmáról van szó, amit egyébként az Orbán-kormány brutális formában folytat minden nemzeti hangzás, jelszavak ellenére. Tehát hogy egyszerű példát mondjak. Én ezt a sajtot a százhuszonnyolc hektáros birtokomon állítom elő, a százhuszonnyolc hektáros birtok tizenkét munkahelyet teremt. A magyar mezőgazdasági nagyüzemekben harmincöt ember dolgozik kétezer hektáron. A holland mezőgazdaságban két hektáron háromszázötven ember dolgozik üvegházakban. Két hektár üvegházában ennyi embert tudnak foglalkoztatni, aminek a segítségével kiváló, nagyon magas hozzáadott értékű virághagymákat, paprikákat, fűszernövényeket stb.-t állítanak elő.

– Na akkor azt kérdezem, hogy a Róna-birtokon, százharmincöt hektáron, miért nincs alkalmazva legalább tízezer ember, hogy egy ilyen üvegházbirodalmon keresztül ellássa a magyar és az európai piacot különböző csodálatos termékekkel?

– Mert én nem az üvegház irányába mozdultam el, tehát én nem vagyok zöldség-, növény- és virágtermesztő, én sajtot készítek. De az én birtokomon egy hektárra vetítve sokkal magasabb a foglalkoztatás, mint a magyar mezőgazdaságban általában. Körülbelül az ötszöröse.

– És ebből a sajtból meg lehet élni, szóval azonkívül, hogy Ön igyekszik a legjobbat csinálni...

– Persze, hogy meglehet.

– ...profitot termel?

– Profitot… most már körülbelül ott vagyunk, hogy nullszaldós, nullszaldó közelében járunk, ugye? És ez nőni fog, tehát nekünk egy mennyiségi problémánk van, mert viszonylag még kevés a mennyiség, amit előállítunk, mert nincs elég megfelelő tehenünk.

– És ahhoz, hogy megjelenjenek masszívabban a piacon, pláne a nemzetközi piacon, kell elérni egy bizonyos mennyiségi szintet, mert különben jelentéktelenné válik az egész, nem érdemes marketingre költeni és így tovább, ugye?

– Így van, igen. Igen. De ez egy-két év kérdése, és én meg vagyok győződve róla, öt-hat év múlva legalábbis Nagy-Britanniában a füstöltsajt-piac jelentős része, tehát szinte az egész a mi kezünkben lesz.

– Ne mondja, az egész?

– Igen.

– De hát azért vannak mások is, akik füstölt sajtot csinálnak.

– Vannak.

– Meglátják, hogy Rónának sikerül, akkor azt fogják mondani, na nem hagyjuk, hogy egy magyar vigye el ezt a piacot.

– Hát meglátjuk. Mindenesetre majd beszélgetünk öt év múlva, jó?

– Szerintem még addig is fogunk, mert most fölkeltettük mások érdeklődését is.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >