rss      tw      fb
Keres

FAO: azonnali segítség szükséges az afrikai éhínség enyhítésére

MTI 2011. július 25., hétfő 13:43

Azonnali és erőteljes nemzetközi segítségre van szükség az Afrika Szarván tomboló éhínség csillapítására - jelentette ki Jacques Diouf, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének a főigazgatója (FAO) a szervezet hétfői római rendkívüli miniszteri értekezletén.

Diouf szerint 1,6 milliárd dolláros segély szükséges az elkövetkező évben, és ebből 300 milliót már két hónapon belül folyósítani kell.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára úgy vélte: 1,6 milliárd dollár egyedül Szomália számára elegendő, ahol naponta rémisztő ütemben halnak meg gyerekek és felnőttek.

A térséget hatvan éve nem tapasztalt aszály sújtja, aminek következtében tízezrek haltak meg eddig, és 12 millió embert fenyeget az éhhalál Szomáliában, Kenyában, Etiópiában, Dzsibutiban, Szudánban és Ugandában.

A legsúlyosabb helyzet Szomáliában alakult ki, ahol a válságot súlyosbítja az is, hogy az ország déli részét uraló al-Shabaab iszlamista milícia nem engedi be több humanitárius szervezet segélyszállítmányait a térségbe.

Diouf szerint a válsághelyzet nem csupán a szárazság következménye, hanem annak is, hogy több helyütt fegyveres harcok dúlnak, vagyis előbb békét kell teremteni ezeken a területeken, ha hatékonyan akarják felvenni a harcot az éhínséggel.

Bruno Le Maire, a konferenciát kezdeményező Franciaország agrárminisztere leszögezte: "ha nem hozunk azonnali intézkedéseket, az éhínség lesz ennek a századnak a botránya". A francia miniszter szerint fel kell rázni a közvéleményt, nem szabad hagyni, hogy az afrikai országokat sújtó éhezéssel kapcsolatban a beletörődés és a közömbösség uralkodjon el a világban.

Le Maire közölte, hogy szerdán Nairobiban az adományozó országok egyeztetnek a segélynyújtásról. Az Európai Unió 100 millió euróval járul hozzá a segélyezéshez - mondta a miniszter, a Világbank pedig már korábban jelezte, hogy 500 millió dollárt adományoz.

A római értekezlet kezdete előtt mintegy 30 nemzetközi közéleti személyiség, köztük Bob Geldof rockzenész, aki a kilencvenes években már szervezett éhínség ellenes programokat, követelte, hogy a FAO tagállamai ne fukarkodjanak, és haladéktalanul találják meg az afrikai éhínség felszámolására szükséges pénzösszegeket.

Magyarországról a római FAO-értekezleten Hamar Balázs állandó képviselő vett részt.