Kiút a semmibe
- Részletek
- 2011. július 19. kedd, 04:37
- Bauer Tamás
Karácsony Gergely kiutat keres. Kiutat abból a helyzetből, amelyet a Fidesz kétharmados többségének gátlástalan kiaknázásával idézett elő. Emlékezetes: Orbán nem elégedett meg a kétharmad kínálta hatalmas lehetőséggel, hanem mindjárt tovább tágította. Kezdődött az alkotmánybírák, a számvevőszéki elnök választásával és az Országos Választási Bizottság mandátumával kapcsolatos szabályok módosításával, hogy megkönnyítse azoknak a kulcsfontosságú intézményeknek a saját ellenőrzése alá vonását, amelyek feladata a kormány és a parlamenti többség ellenőrzése. Már ekkor benyújtották az új választójogi törvény első változatát, amire nem figyelt fel a nyilvánosság, de máris ugyanabban az irányban módosították az önkormányzati választási rendszert, hogy az önkormányzatokban is teljhatalmat szerezhessenek. (Lényegében sikerült.) Korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét, megteremtve a nyíltan alkotmányellenes pénzügyi törvényalkotás lehetőségét, amivel kiváltották az első kormányellenes utcai tüntetéseket. Tüntetett az LMP is, de szigorúan elkülönülve más politikai erőktől. A következő nagy lépés a több törvényből álló új médiaszabályozás volt, ami már a külvilág figyelmét is felkeltette, s itthon is újabb utcai megmozdulások következtek. A köztársasági alkotmányt az orbáni alaptörvényre cserélték le, amely szentesíti az orbáni önkényuralmat és bebetonozza a fideszes gazdaság- és társadalompolitikát. (Ha nem kezdeményezi Gyurcsány Ferenc az alkotmányozás bojkottját, az LMP feltehetően, az MSZP-frakcióhoz hasonlóan, végigasszisztálta volna a folyamatot.) Az alkotmányozás kapcsán szüntetik meg az igazságszolgáltatás függetlenségét, és rendelik a bíróságokat újra a kormány, vagyis Orbán Viktor fennhatósága alá. Mindez nem volt elég ahhoz, hogy Schiffer András ne „másfajta demokráciafelfogásként” jellemezze rendszeresen a Fidesz eljárását, hogy ne „centralizált demokráciáról” beszéljen. Most, az új választójogi törvény kapcsán (amelyben, ismétlem, az egy éve benyújtott törvényjavaslathoz képest nincs érdemi irányváltás, legfeljebb még durvábban kedvez a Fidesznek) végül az LMP-nél is megszólalt a vészcsengő. Karácsony Gergely előállt azzal az ötlettel, hogy a mai ellenzék pártjai – a Jobbikot is beleértve – „alkotmánykorrekciós szövetségben” fogjanak össze a következő választáson, és közös egyéni jelölteket állítva kétharmados többséget szerezzenek. Így hatályon kívül helyezhetnék a Fidesz választójogi törvényét, a médiatörvényt, módosíthatnák a Költségvetési Tanács jogosítványát és megszüntethetnék az adótörvény kétharmadosságát, hogy azután a megválasztandó Országgyűlés e néhány aktus után mindjárt feloszlassa magát, és az ország korrekt szabályok alapján választhasson új országgyűlést, az immár természetesen külön induló pártok képviselőiből. Igaz, ha az eddig hatályos vegyes rendszerhez térnek vissza, akkor a Fidesz a szétaprózott ellenzékkel szemben újra győzhet, legfeljebb a Jobbik és az LMP nem jár annyira rosszul, mint a Fidesz mostani terveiben szereplő választójogi megoldás mellett.
Mielőtt továbblépnék, előre kell bocsátanom: Karácsony Gergelyt hosszú évek óta ismerem és becsülöm. Rokonszenvvel fogadtam, amikor két évvel ezelőtt feladta közvélemény-kutatói kívülállását, és beszáll a politikába, előbb csak az LMP kampányfőnökeként, majd az utolsó pillanatban képviselőjelöltjeként is. Tisztességes vállalkozásnak tartottam és tartom ezt, noha kezdettől fogva erős fenntartásaim voltak az LMP politikai irányválasztásával szemben, amelyek azóta csak erősödtek. Karácsony közben az LMP egyik vezető politikusa, frakcióvezető-helyettese lett, bekerült a párt választmányába is, ezért javaslatát csak az LMP álláspontjaként értelmezhetem.
Ami mármost a javaslat érdemét illeti, egyetértek Gyurcsány Ferenccel, aki sietett leszögezni: „Demokrata nem kérheti szavazóit, hogy a Fidesz leváltása érdekében szavazzon a Jobbikra. Ez a demokraták végső erkölcsi megsemmisülését hozná.” Túlmegyek azonban az elemi antifasizmusból fakadó felháborodáson, és azt állítom: a javasolt megoldás saját céljának elérésére sem alkalmas, és ugyanakkor felesleges. Karácsony kiutat keres, de az elképzelt kiút sehova se vezet, miközben van más kiút.
Gondoljuk végig: Karácsony azt javasolja, hogy a köztársasági elnök által szabályszerűen kiírt országgyűlési választáson az MSZP és az LMP a Jobbikkal közös egyéni jelölteket állítson minden egyéni választókerületben azzal a céllal, hogy a választókerületek többségében ezek a jelöltek megverjék a Fidesz-jelöltet, és a három mai ellenzéki párt így kétharmados többséget szerezzen a megválasztandó országgyűlésben, és módosíthassa az alkotmányt. Tegyük fel egy pillanatra, még ha valójában nincs is realitása, hogy a Jobbik elfogadja a javaslatot, és sikerül megállapodni a közös jelöltekben. Következik a választási kampány, amelyben – bármiről akarnak is az ellenzéki pártok beszélni – a Fidesz nyilván addigi politikájának megerősítéséhez kéri majd a választók támogatását, büszkélkedik majd a bankadóval és a különadókkal, a végkielégítésekre kirótt különadóval, az IMF elleni szabadságharccal, a „nyugdíjtőzsde” felszámolásával, az elszámoltatás eredményeivel, az addigra megszülető új földtörvénnyel, a magyarság újraegyesítésével a kettős állampolgárság révén, és hozzáteszi: ezekhez volt szükség az új alkotmányra, melyet az ellenzék el akar törölni. Mindezekről az ügyekről az ellenzéki pártoknak és az általuk együttesen támogatott képviselőjelölteknek is mondaniuk kell valamit, ami a választókat arra készteti, hogy rájuk szavazzanak, miként a Fidesz kampánya is arra irányul majd, hogy a maga választóit mozgósítsa. Csakhogy egészen mást mond erről a jobbikos jelölt, aki a Fidesz politikájának azokkal a fő irányaival, amelyek várhatóan a kormánypárt kampányának középpontjában állnak, egyetért, mint a szocialista vagy LMP-s jelölt, és a választók kisebb vagy nagyobb része olyasmit hall a jelölttől, akire a fideszes jelölttel szemben szavaznia kellene, amitől borsódzik a háta. Arról mit mondanak ezek a pártok, hogy mi lesz utána, ha sikerül a tervük, és újabb választást lehet majd tartani, korrekt feltételek mellett? El kell mondaniuk, hogy mit akarnak megváltoztatni a Fidesz kormányzása során képviselt politikához képest, és ahol változtatni akarnak, ott hogyan. Mit mond erről a jobbikos képviselőjelölt, és mit szól ehhez a szocialista vagy LMP-s választó? Mit mond a szocialista képviselőjelölt, és hogyan fogadja ezt ott a Jobbik elkötelezett szavazója?
The way is shut – flickr/Mike_tn
Egy ilyen kampányban a Fidesznek lennének jobb esélyei. Mindenkihez, aki nem fordult el a Fidesztől, akit az elszámoltatás, a magyar nemzet egyesítése és a gazdasági szabadságharc jobban megragad, mint a Fidesz jövedelempolitikája nyomán őt érő – vagy őt éppen elkerülő – hátrányok, és akiben tudatosul az egyesült ellenzék részéről érzékelhető fenyegetés, el fognak érni Orbán mozgósító szavai, és el fog menni szavazni. Ugyanez korántsem mondható el a szocialisták, az LMP és Jobbik híveiről, vagy azokról a demokratikus gondolkodású választókról, akiknek – különböző okokból – nehezére esik akár az MSZP-re, akár az LMP-re szavazni. A Jobbik híveinek számottevő része egyetért a Fidesz politikájának fő irányával, a nemzetegyesítéssel, a gazdasági szabadságharccal és az elszámoltatással, legfeljebb a mértéküket kevesli. A demokratikus elkötelezettségű választókat, akik alighanem egyetértenek a Karácsony-féle javaslat indítékával, nevezetesen hogy a Fidesz választásokkal összefüggő törvényeit hatályon kívül kell helyezni, fölöttébb zavarhatja, hogy sok választókerületben jobbikos jelöltre kellene szavazniuk. De zavarhatja őket az is, hogy a választójogi törvény hatályon kívül helyezése érdekében kérik a szavazatukat a Fidesszel szemben, de más törvények, mint például az egyházakra, a közoktatásra, a munkanélküli ellátás csökkentésére, a korengedményes nyugdíjazás korlátozására stb. vonatkozó törvények módosítása nem szerepel az összefogó ellenzéki pártok céljai között, holott neki, egyszeri magyar polgárnak, ezek érintik közvetlenül az életkörülményeit, elsősorban ezek miatt szeretne megszabadulni a Fidesztől. Zavarhatja őket, hogy az orbáni alaptörvény alapelemeinek hatályon kívül helyezéséről nem szól az ellenzéki pártok megegyezése, holott minden más erre épül. Mindezekről a kérdésekről azonban nem szólhat a megegyezés, hiszen ezekben a Jobbikkal nincs egyetértés, sőt egyes fontos dolgokban az MSZP és az LMP között sincs – nem is beszélve arról, hogy a ma párt nélküli liberálisok, illetve az MSZP és az LMP között sincs. Fölöttébb valószínűtlen ezért, hogy a mai három ellenzéki párt elkötelezett támogatói és a Fidesszel szemben álló, de a három ellenzéki pártot ma nem választó százezrek akár csak közel olyan arányban mennének el szavazni egy ilyen esetben, mint a Fidesz hűséges szavazói. Nemhogy kétharmados többsége nem lenne az ellenzéknek, de még egyszerű többsége se nagyon. Könnyen megeshet, hogy a Fidesz újra megnyerné a választást, és mindhárom párt képviselőinek megszégyenülve kell beülniük az új Országgyűlésbe.
Eddig amellett érveltem, hogy a javaslat nem alkalmas arra, amire kitalálták. Miért mondom ezen túlmenően azt is, hogy felesleges?
Sokan keseregtek az Orbán-kormány első hónapjaiban azon, hogy a magyar lakosság nagy többsége nem zavartatta magát a jogállam lépésről-lépésre történő szétverése miatt. Az első félévben a Fidesz többsége nem gyengült, hanem erősödött. Az életszínvonalat hátrányosan érintő lépések sorozatára – az új adótörvény jövedelemcsökkentő hatására, a korengedményes nyugdíjakkal kapcsolatos korlátozásra, az elbocsátásokra stb. – volt szükség ahhoz, hogy egy év elteltével már megint úgy lássa a többség, hogy rossz irányba mennek a dolgok az országban. A Fidesz a közvéleménykutatások szerint elveszítette korábbi támogatóinak egyharmadát, és a folyamatnak nincs még vége. Elkötelezett hívei abban reménykednek, hogy a „nem szokványos” gazdaságpolitika a választásokig meghozza első gyümölcseit, de ez hiú remény, ez a gazdaságpolitika nem alkalmas a növekedés gyorsítására, viszont egyre több embernek okoz majd rövid távon is érzékelhető érdeksérelmeket. E sérelmek hatására talán egyre többen néznek szembe majd azzal is, hogy mit jelent időskori megélhetésük szempontjából magánnyugdíjpénztári megtakarításaik államosítása és egy részének elköltése olyasmire, mint a MOL-részvények visszavásárlása vagy a közlekedési vállalatok konszolidációja. Egyre többen érzékelik majd, hogy a Fidesz kétharmados teljhatalmát a tehetős kisebbségnek előnyös és a nagy többségnek hátrányos jövedelempolitika megvalósítására használja. Ahhoz azonban, hogy azoknak, akik elfordulnak a Fidesztől, legyen is kire szavazniuk, olyan politikai alternatívának kell fellépnie, amely össze tudja kapcsolni a jogállam védelmét azzal, hogy versenyképes fejlődést szolgáló gazdaságpolitikát, méltányos jövedelempolitikát és az európai normákkal összhangban levő külpolitikát állít szembe a Fidesz kalandor politikájával, és mindezek együtteséhez kér választói támogatást. Ez a mai ellenzék demokratikus pártjai, a parlamenten kívüli szerveződések és a demokratikus elkötelezettségű választók összefogásától – közös egyéni jelöltek állításától és egy közös kormányprogram fő vonalaiban való megegyezéstől – várható, s ha ez megvalósul, akkor egy következő választáson le lehet győzni az egyre népszerűtlenebb Fideszt, és ugyanakkor el lehet szigetelni a Jobbikot. (Egy demokrata jelölttel állna szemben a jobboldalon egy fideszes és egy jobbikos jelölt, hiszen a Jobbik aligha mond le az önálló indulásról, és a Fidesz sem indíthat a Jobbikkal közös jelölteket.)
Természetesen nem könnyű ilyen együttműködést létrehozni a következő választásokra. Nem lehetetlen azonban, ha a felek akarják. Az LMP azonban szemlátomást nem akarja. Van Karácsony nyilatkozatának egy – nem fogalmazhatok másképp – különösen visszataszító eleme. A javaslat kifejtésekor így ír: „Ehhez az kell, hogy Zagyva György Gyula és Gyurcsány Ferenc egy hajóban evezzen egy ideig.” Példaként említi ezt a két nevet, de korántsem véletlen a kiválasztás: az LMP számára Gyurcsány szemlátomást ugyanúgy persona non grata, mint az elemi emberi jogi normákat a Jobbikon belül is különösen durván sértő Zagyva György Gyula. Schiffer Mesterházy Attilával kész közös sajtóértekezletet tartani, Gyurcsányt azonban csak feljelenteni hajlandó. Korábban azt kellett hétről-hétre hallanunk, hogy Schiffer számára Gyurcsány ugyanúgy szemben áll a demokráciával, mint a Fidesz (sőt még inkább, hiszen az MSZP-re sose mondta Schiffer, hogy kétségbe vonja demokratikus elkötelezettségét), most Karácsony a jobbikos Zagyva György Gyulával állítja párhuzamba Gyurcsányt. Az LMP olyan együttműködésre kész csak az MSZP-vel, amelyben a Jobbik is benne van, jelezve, hogy az kizárólag taktikai, választásmatematikai jellegű. Érdemi politikai együttműködésre az MSZP-vel általában, Gyurcsánnyal pedig különösen nem hajlandó. Karácsony a Klubrádióban Bolgár Györgynek nyilatkozva világossá tette az LMP Jobbikkal kapcsolatos álláspontnak gyökereit. Azt mondta: „én nem gondolom azt, hogy a Jobbik egy neonáci párt”. Ez szerinte túlzás. Annyit ismer el, hogy „nyilván a Jobbik politikája az alapvető emberi jogok egy bizonyos részét megkérdőjelezi”, de ennél többet nem. Nem néz szembe azzal, hogyan függ össze a Jobbik emberi jogokkal kapcsolatos álláspontja radikális etnikai nacionalizmusával, primitív tőkeellenességével, a külföldi tőke, az európai integráció elutasításával, gazdasági és szociális populizmusával. Találóan írja Krémer Ferenc a Galamusban: azért nem magától értetődő az LMP számára, hogy a Jobbikkal nem lehet a politikában együttműködni, mert nem képes világosan különbséget tenni az európai demokrácia normáinak megfelelő és a rajtuk kívül álló politikai viselkedés között. Árulkodó Karácsony mondata, amellyel a Jobbikot mentegeti: „A Jobbikban is van egyfajta őszinte felháborodás az elmúlt húsz év politikai hibái miatt.” Az elmúlt húsz év ostorozása Orbánnal kánonban, aminek legdurvább változatát a Jobbik adja elő, de részese a Fidesz mellett az LMP is, Magyarország történetének leginkább demokratikus húsz évét bélyegzi meg. Ebben a húsz évben korábban nem tapasztalt parlamenti váltógazdaság volt Magyarországon, sajtószabadság, lelkiismereti és vallásszabadság, az állam elismerte a kisebbségi jogokat, az ország bekerült a világ demokratikus országainak szövetségébe – ugyanakkor súlyos korrupciós ügyek kavarták fel a közéletet, és a kormányok nagy károkat okozó gazdaságpolitikai hibákat követtek el. A Fidesz és a Jobbik azonban elsősorban a szabadságot, a liberális demokráciát, az emberi jogok tiszteletét kifogásolja ebben a húsz évben (emlékezzünk csak Orbán tusnádfürdői támadására 1968 emancipációs vívmányai ellen). Az LMP viszont szemlátomást nem látja vagy nem akarja látni, hogy mi következik a „húsz év” sommás elítéléséből, amelyhez maga is csatlakozik. Ha az LMP ezen az alapon továbbra is elzárkózik a politikai együttműködéstől a szocialistákkal, és hasonlóképpen viselkedik számos civil szerveződés, akkor persze nem jöhet létre olyan közös politikai fellépés, amely a demokratikus jogállam helyreállítását mint politikai célt összekapcsolná a közös alternatíva kialakításával a fideszes társadalom- és gazdaságpolitikával, sőt jogpolitikával és külpolitikával szemben. Márpedig a választók nagy tömegeit csak ilyen alternatíva megfogalmazásával és közös képviseletével – és nem önmagában a jogállam helyreállításának követelésével – lehet a Fidesszel szemben mozgósítani. Csak az ilyen, kormányképességet sugárzó alternatíva győzhetné meg az embereket arról, hogy érdemes elmenniük és a Fidesz ellen szavazniuk, és erre beszélni rá barátaikat, családtagjaikat is. Ilyen alternatívához persze nincs szükség a Jobbikra, sőt az ilyen alternatíva kifejezetten kizárja a Jobbik bevonását, hiszen ezekben a kérdésekben a Fidesz oldalán áll. Ilyen alternatíva azonban, ha nem is egykönnyen, de kialakítható, ha az MSZP-ben is sok minden megváltozik, ha oldódik a különböző demokratikus erők közötti bizalmatlanság, és nehéz egyeztetések útján eljutnak a megegyezéshez az együttműködés feltételeiben. Ha ez sikerül, akkor az ilyen politikai alternatívának lehet esélye a győzelemre. A Karácsony-féle kiút ezzel szemben a semmibe visz. Nemcsak felesleges, de kontraproduktív is, hiszen sokakat inkább riaszt, mint mozgósít.
Lásd még írásainkat
Krémer Ferenc: Hová vezet a kiút?, illetve Hová vezet a kiút? 2. – A koncepció hiánya
Lendvai L. Ferenc: Érdemes-e szövetkezni az ördöggel?,
illetve Bolgár György interjúját Bauer Tamással
Bauer Tamás közgazdász - Déri Miklós felvétele
Korábban a Galamusban:
A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában (előadás)
Bauer Tamás beszéde (a Körcsarnokban)
„Hiába itt Cicero, Diderot…”
G-7
Mi folyik itt kormányzás gyanánt?
„Nyaltam. Szar ember vagyok”
A hazudozás apológiája
Mit tegyünk nyugdíj-ügyben?
A magyar szellem
Köztársaság
Már nem köztársaság
A köztársaság lebontása
Távol maradva
Átállás
Orbán vallomása
Részletes vita
Két hamisság, egy igazság alkotmányügyben
Különvélemény jeles napokon
Beismerésben
Szocialisták – honnan hová?
Bolsevikok
Igen
Hetven éve
Kémper következik?
Lásd még:
Alkotmánybírósági beadványok tára
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
