Brit sajtóbotrány – őrizetben a volt főszerkesztő, lemondott a Scotland Yard főparancsnoka



Lemondott vasárnap este a Scotland Yard – a londoni rendőrség – főparancsnoka, Sir Paul Stephenson, miután számos bírálat érte az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányával kapcsolatban, egyebek mellett azért, mert a Scotland Yard egy ideig szerződéses kapcsolatban állt a telefonlehallgatási botrányt okozó egykori vasárnapi bulvárlap, a News of the World egyik volt főszerkesztő-helyettesével, Neil Wallisszal. Az utóbbi napokban emellett felszínre kerültek bizonyítékok arról is, hogy a News of the World az elmúlt években jelentősebb bűncselekmények ügyében nyomozó rendőrtiszteknek kenőpénzt fizetett bizalmas információk ellenében.


A Scotland Yard 2009–2010-ben külsős PR-tanácsadóként alkalmazta Neil Wallist. A News of the World volt főszerkesztő-helyettesét a napokban - több más gyanúsítottal együtt - őrizetbe vették a lapnál kirobbant telefonlehallgatási botrány ügyében.

A Scotland Yard most lemondott főparancsnokának pozícióját kikezdte a The Sunday Times vasárnap közölt értesülése is, amely szerint Sir Paul és felesége az idén több ezer font értékű szolgáltatást vett igénybe ingyen az egyik legpatinásabb brit gyógyszállóban, amelynek PR-képviselője szintén Neil Wallis volt.

A Scotland Yard vasárnap – még a főparancsnok lemondásának bejelentése előtt – közölte, hogy Sir Paul nem Wallisnak, hanem a szálloda vezérigazgatójának, személyes jó barátjának a meghívására vendégeskedett kórházi kezelése után a gyógyszállóban.

Sir Paul Stephenson – aki a Scotland Yard vezetőjeként a legmagasabb rangú brit rendőrtiszt volt – a lemondását bejelentő vasárnap esti közleményében azt írta: semmilyen szerepe nem volt a Walisszal kötött szerződés engedélyezésében és kezelésében. Hallott ugyan olyan felvetéseket, hogy a Scotland Yardnak gyanítania kellett volna Wallis részességét a News of the World telefonlehallgatási ügyében, neki személyesen azonban annak idején erre semmi oka nem volt. „Nem töltök be pozíciót az újságírás világában, nem volt tudomásom e szégyenteljes (telefonlehallgatási) gyakorlatról, sem arról, hogy milyen visszataszító módon választották ki a (telefonlehallgatások) célpontjait” – áll Stephenson közleményében.

Sir Paul azonban elismerte, hogy a végső felelősség az övé, amit vállalnia kell. Emellett, mint írta, tekintettel a jövő évi londoni nyári olimpiai játékok biztosításának óriási feladatára a következő tizenkét hónapban „semmilyen spekuláció nem engedhető meg a (Scotland Yard) főparancsnokának pozíciójával kapcsolatban”.

A két hete kirobbant telefonlehallgatási botrány eddigi legdrámaibb napja volt a vasárnapi.

Néhány órával a Scotland Yard vezetőjének lemondása előtt őrizetbe vették a News of the World volt főszerkesztőjét, Rebekah Brookst. Brooks a botrány kirobbanása után felszámolt vasárnapi bulvárlap korábbi főszerkesztője, pénteki lemondásáig pedig a 80 esztendős Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás nagy-britanniai lapkiadó-érdekeltsége, a News International vezérigazgatója volt. Rebekah Brooks a Scotland Yard idézése alapján ment be vasárnap az egyik londoni rendőrőrsre, ahol közölték vele, hogy „illegális telefonlehallgatásra szőtt konspiráció” és korrupció gyanújával őrizetbe veszik.

A telefonlehallgatási ügyben folyó bűnügyi vizsgálat Brooks vasárnapi őrizetbe vételével a Murdoch-család közvetlen közelébe ért, ugyanis Brooks felett a vezetői ranglétrán már csak James Murdoch, a News International elnöke, Rupert Murdoch fia állt. Ez a cég adta ki a News of the Worldöt, a világ egykor legnagyobb olvasottságú angol nyelvű hétvégi tömeglapját.

Az újságról nemrégiben kiderült, hogy annak idején feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta egy kilenc éve elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség nagy erőkkel kereste. Az eset idején Brooks volt a News of the World főszerkesztője.

A rivális brit lapok által feltárt ügy azóta az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányává fajult, több politikai és rendőrségi vizsgálat indult az ügyben, és alapjaiban rengette meg Rupert Murdoch globális újság- és médiabirodalmát.

Rebekah Brooks a tizedik gyanúsított, akit a botrány kirobbanása óta őrizetbe vettek. Köztük van Andy Coulson, David Cameron konzervatív párti miniszterelnök korábbi sajtófőnöke, aki egykor szintén a News of the World főszerkesztője volt.

Coulson foglalkoztatása miatt Cameron az ellenzék támadásainak pergőtüzébe került, mivel az egykori főszerkesztőről köztudott volt érintettsége a News of the World korábbi botrányos lehallgatási ügyeiben. Az ezekről előkerült újabb bizonyítékok miatt Andy Coulsonnak már januárban távoznia kellett a Downing Streeten betöltött kommunikációs igazgatói állásából.

Sir Paul Stephenson személyében két és fél éven belül a második főparancsnok távozik idő előtt a Scotland Yard éléről. Elődje, Sir Ian Blair 2008 decemberében mondott le, hivatalosan egy korrupciógyanús ügy nyomán, ám pozícióját már évekkel korábban megingatta egy súlyos incidens. A Scotland Yard civil ruhás rendőrei ugyanis 2005-ben, egy londoni metrószerelvényben agyonlőttek egy öngyilkos merénylőjelöltnek hitt, ám teljesen ártatlan brazil állampolgárt.

Sir Ian távozása előtt kilenc évtizedig nem volt példa arra, hogy a Scotland Yard élén a főparancsnok megbízatásának lejárta előtt történjék váltás; előzőleg csak 1918-ban fordult elő hasonló eset.

(MTI)

_____________

Korábbi hírösszefoglalónk: A telefonlehallgatási botrány, amely megrengette a Murdoch-birodalmat


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!