rss      tw      fb
Keres

Pista bácsi öregszik

Újsághír: Csurka István szerint a Jobbikot a szocialista párt által irányított magyar titkosszolgálatok hozták létre


Az ember idővel rájön arra, hogy kenyéren, jó magyar boron és némi kolozsvári szalonnán kívül stabil, megingathatatlan világnézet is kell a harmonikus élethez. Ezt adta meg hosszú éveken keresztül a

Magyar Fórum; csak át kellett lapozni csütörtökönként, és az olvasó azzal a békebeli, jóleső optimizmussal tette le az újságot, hogy a világ szép, az emberiség jó, csak a magyarság egészséges gyökereit fojtogató televényt kell lefejteni (melyhez a Magyar Fórum és főszerkesztője némi előfizetési díj ellenében

pótolhatatlan iránymutatással szolgál), s ha ezen túlleszünk, a világ visszanyeri derűjét, és talán még a Magyar Fórum is négyszínű offszetnyomásban jelenik meg majd egyszer.

Pista bácsi néhány évvel ezelőtt megtalálni vélte az ő ifjonti seregét. Itt vannak ezek az acélos tekintetű, egyenes derekú, megvesztegethetetlen fiúk, ők majd elvágják a magyar élet fáját emberemlékezet óta fojtogató indákat, s ha közben kigyullad néhány épület, összetörik egy pár sípcsont meg egy-két kirakat a Körúton, hát Istenem. Igaz, a fiúk nincsenek sokan, de az őskeresztények is elfértek néhány katakombában, és Mohamed is néhányadmagával menekült el Mekkából, hogy aztán győzőként térjen vissza. Az ifjonti hév, a nagy öregek elmúlt, keserves évtizedekben szerzett tapasztalatával és bölcsességével ötvözve, győzelemre fogja vinni a magyar ügyet.

S mit kell megtudnia az ámuló publikumnak ennyi év után? Hogy az acélos tekintetű, egyenes derekú fiatalok pártját is a Cseka utódai, a rejtélyes világközpontból vezérelt, magyarnak látszó kommunista

titkosszolgálatok hozták létre, hogy megosszák a nemzeti oldalt. Talán még a bakancsok is a Munkásőrség elfekvő készleteiből valók. Ha mélyebbre ásunk, akár Aczél György keze nyomát is felismerhetjük az ördögi terven. Az egyszerű Magyar Fórum-olvasó, aki éveken át lélegzetvisszafojtva figyelte a lap heroikus küzdelmét Aczél Györggyel, eddig csak azt látta, hogy Pista bácsi kiélezett küzdelemben, de heti rendszerességgel aratja győzelmeit a mindent behálózó kommunista polip irányítója ellen (kivéve a kétheti számokat, mert akkor kéthetenként), amit persze valamelyest megkönnyített az a tény, hogy nevezett már 1991-ben elhunyt.

Az olvasó nyugtalanul tekintget a háta mögé és újólag ellenőrzi a hevederzárat a bejárati ajtón. Ha a kommunista titkosszolgálatok így megosztották a nemzeti oldalt a Fidesz és a Jobbik között, akkor a Jobbik mégis a nemzeti oldal – megosztott – része? Akkor a Cseka utódai a Jobbik életrehívásával a nemzeti oldalt erősítenék? Létezik ekkora ármány? Esetleg a turult is ők állították? Mit fog szólni ehhez a Központ és ami még ennél is fontosabb, a Főpénztár? Hát nem fognak örülni.

És egyáltalán: egy olyan, nagy tapasztalattal és tudással felvértezett ember, mint Pista bácsi, aki már a hatvanas években átlátott a Cseka mesterkedésein és – igaz, post festam – egyszál maga futamította meg az Aczél-légiókat, ne vette volna észre a vörös polip tapadókorongjait, amint az acélos tekintetű fiúk felé nyúlkál? Olyannyira, hogy 2006-os választásokon képes volt közös listán indulni egy KGB-leányvállalattal?

Vagy – horribile dictu – magát a MIÉP-et is a kommunista titkosszolgálatok hozták létre? Esetleg – a számra ütök rögvest, mégis kimondom – tán Pista bácsit és a Magyar Fórumot is? S ha ő nem vette észre az ördögi konspirációt, az igazságot szomjúhozó, a magas politikában tágra nyitott szemmel ténfergő, tudatlan  embernek ki fogja eztán az utat mutatni?

Ezen a ponton az egyszerű agyberendezésű olvasóban valami megmagyarázhatatlan, feszítő hiányérzet támad. Pista bácsi ennyire megöregedett volna? Mert az rendben van, hogy a Dunán felúszó, békaembereknek álcázott III/III-sok hozták létre a Jobbikot és álcázásul saját elvtársaik házaira dobálják a Molotov-koktélokat, számolatlanul. Magunk is sejtettünk valami ilyesmit. De most egy nemzet kérdi aggódó tekintettel: hol marad a tel-avivi kézivezérlés? Talán a vagyonmegosztásnál a bíróság a Jobbik-nak ítélte? És ha igen, hát nem volt legalább még egy belőle? Egy tisztességes pártszövetségben nem futja két tel-avivi kézivezérlésre, hogy aztán egy bontóperben ott maradjunk szégyenszemre nélküle?

Vagy már annyira legatyásodtunk, hogy egy ilyen hasznos és főleg olcsó szerszám is hiánycikk?

Mondjuk ki egyenesen: a munkában megfáradt, ezer gonddal terhelt kisembernek elidegeníthetetlen joga van a tel-avivi kézivezérlésre, azt nem lehet csak úgy elsinkófálni.

Ne bonyolódjunk bele ebbe a titkosszolgálatosdiba, Pista bácsi; maradjunk meg a  New-York–Tel-Aviv-tengelynél, az olajozottan működik, bevált, a KGB-leányvállalatok is ezt használják – és a háziorvosunk is ezt ajánlja időskori magas vérnyomás ellen.


(Endrődi Gábor)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!