rss      tw      fb
Keres

Requiem a színvonalért



Mostanában megint inkább vidéken lakom, egy olyan faluban, ahol hallgatható civil rádiók nem jönnek be, marad tehát a Magyar Rádió. Az egyik készülék a Bartókra van állítva (nem szeretek csavargatni, elég legyen csak kinyitni), azzal egyelőre nincs baj, vagy legalábbis én még nem vettem észre; a zenét csak nem vehetik el tőlem?! Vagy azt is? A másik készülék a Kossuthon áll. Azt már, mondhatni, megszoktam, hogy a reggeli órákban két matyóhímzés és három katolikus cserkésztábor között valóságos híreket nemigen kapok, a heves vérnyomás-emelkedés garantált, akár kávét se kellene innom. De ahhoz még nem szoktam hozzá, hogy a nap további óráiban se kapjak soha többé semmit, ami informatív és ízléses. Hát ezentúl így lesz.

Ahogy átfutom a kirúgottak listáját, csak a nagy űr marad bennem, és a levegőben, és a műsorban, és az országban, amelynek a totális lebutítását most tökéletesítik az elképzelhető legalacsonyabb szinten. Igaza lehet ennek a Cserháti nevű szóvivőnek, hogy nem politikai alapon történt a kirúgottak kiválasztása, ugyanis, nézzünk szembe a tényekkel: színvonal szerint történt. (Ha ennek a politikához is van köze, az már egy tudósabb elemzés tárgya kell legyen.) Akinek mozogtak gondolatok az agyában, és azokat tiszta, világos szavakkal tudta kifejezni, aki értett a kérdezéshez és tudott okosan válaszoló alanyokat a mikrofon elé kérni és kapni, az húzhat el a nagy semmibe.

Mi bajuk is lehet például Horváth Idával? (Ebédkotyvasztás közben nem bántam, ha szólt a Vendég a háznál.) Generációknak segített kicsik és nagyok között a konfliktusokat oldani, egymást megérteni, gátlásokat lazítani, bonyodalmakat szeretettel kibogozni. Nyilván ez a baj, ez nem Hoffman Rózsa és tsai poroszos-klerikus stílusa, le vele!

Féltem a gyerekeinket. Féltem a fiatalokat. Féltem a jövőnket. Nekem már mindegy, túlkoros vagyok, de fuldoklom ettől, ami itt van. Szénási Sándor szombat délután, Marton Éva, Sándor Erzsi, Lehoczky Orsi a kulturális műsorokban (csak néhány, személyesen kedvelt példát emelek ki a sok veszteség közül), vagy a késő esti adásokban, fél tizenegy után vagy az éjfélt követő ismétlésekben a finom és árnyalt műsorok, Tér és Idő és a többiek, amelyek a France Culture-ben is megállnák a helyüket, nagy részüket Várkonyi Benedek követte el, vagy legalábbis az ő nevét jegyeztem meg, őt is kivágták, ahogy a jelek szerint mindenkit, aki jó – nem is őket gyászolom most, hanem magunkat, az egész országot, amelytől megvonják a nyitott, európai szellemet, a levegőt!

Nem baj. (De baj.) A Kádár-kort is túléltük.

(Lángh Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!