Süddeutsche Zeitung: kétféleképpen Habsburg Ottóról
- Részletek
- Szemle
- 2011. július 05. kedd, 04:06
- Galamus-csoport
Császári sarj és az egyesült Európa élharcosa
Úgy ismerte Európát saját személyes és politikai tapasztalatból, mint rajta kívül alig más európai. Családja történetéből és a belőle következő változatos sorsból fakadóan Otto Habsburg-Lothringen, az utolsó osztrák császár és magyar király hétfőn, élete 98. évében elhunyt legidősebb fia Svájcban, Portugáliában, Spanyolországban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban és az Egyesült Államokban élt. A Páneurópa Unió élén fáradhatatlanul járta Közép- és Kelet-Európa országait. Életműve megkoronázásának tekintette a tényt, hogy ezek közül sok ma már az Európai Unióhoz tartozik, vagy oda tart. Habsburg élet-századában meghatározó élmény volt a második világháborúban a Hitler előli menekülés, Coudenhove-Calergi gróffal, a Páneurópa Unió megalapítójával, az Egyesült Államokba, a második világháború után a küzdelem az Ausztriába való visszatérésért és az Európai Parlamentben vállalt elkötelezettség. Ausztria megszállását a hitleri Németország által Habsburg 80. születésnapján élete legfájdalmasabb eseményének, a kommunizmus magyarországi összeomlását politikai élete legszebb napjának nevezte. Azt mondta, Hitler bevonulásakor „lelke legmélyéig európai hazafivá” lett. Mindig különös szeretettel viseltetett a Duna-térség iránt.
Az elhunyt, aki legutóbb német, osztrák és magyar útlevéllel rendelkezett, az Európai Parlament messze legrégebben szolgáló képviselője volt. Húsz évig, 1979 és 1999 között a parlament később korelnöke a bajor CDU-t képviselte az európai testületben. Végül minden politikai árnyalat képviselői tisztelettel adóztak a vasfegyelemmel rendelkező, határozott keresztény-konzervatívnak, aki mindig szívesen vitatkozott, politikai ellenfelekkel is. Ugyanis bevonulása az Európai Parlamentbe nem tetszett mindenkinek. Európa egyesülése volt a nagy cél, amelyért az osztrák császár fia szüntelenül harcolt.
Amikor Ottó meglátta a napvilágot 1912-ben Reichenau an der Raxban, senki sem sejtette, milyen sors vár a Habsburg-sarjra, Károly főherceg és Zita Bourbon-pármai hercegnő fiára. A Szarajevóban 1914. június 28-án eldörrent lövések folytán Ottó apja trónörökös lett, és I. Ferenc József halála után, az első világháború kellős közepén trónra emelkedett. Az időközben boldoggá avatott I. Károly, az utolsó Habsburg császár 1918. november 11-én aláírta lemondását a trónról, amelyet később visszavont, de formálisan nem köszönt le. Egy nappal később kikiáltották a Német-Ausztria Köztársaságot. Előzőleg összeomlott a Duna-monarchia.
Ottó korai gyermekkori emlékeit az első világháború és a száműzetésben töltött évek határozták meg. Hatéves volt, amikor szülei 1919-ben Svájcba kerültek száműzetésbe. Amikor a volt császár ott elhunyt, 30 éves özvegyet hagyott hátra nyolc gyermekkel. A család vándorévei folytatódtak: 1929-ig a spanyolországi Baszkföldön, Lequeitóban, később a belgiumi Steenockerzeelben éltek. Ottó európai nevelést kapott. Gyermekkorában magyarul, csehül és németül tanult, horvát nyelvű imákat magolt. Az érettségit osztrák és magyar tanterv szerint Spanyolországban tette le. A belgiumi Löwenben szerzett diplomát politikatudományból és szociológiából.
Visszatérését Ausztriába jó ideig megakadályozták a Habsburg-törvények. Ez az alkotmányos törvény 1919. április 3-án megfosztotta a Habsburg-házat minden uralkodói jogtól, betiltotta a nemesi címeket és kiutasította az országból a dinasztia minden olyan tagját, aki nem mondott le előjogairól. Sem Károly volt császár, sem Zita nem mondott le soha trónigényéről. Zitának Bruno Kreisky osztrák kancellár János Károly spanyol király kérésére 63 száműzetésben töltött év után mégis engedélyezte a hazatérést. Halála után az egykori császárnét ősi hagyomány szerint a Kapucinus-kriptában temették el.
A Habsburg-törvények foglalkoztatták a köztársaságot
1935-ben érvénytelenítették a Habsburg-törvényeket. Az utolsó császár fia egy Kurt Schuschnigg osztrák kancellárral Svájcban tartott titkos megbeszélés után egyelőre letett az Ausztriába való hazatérésről, mert Hitler azt casus bellinek tekintette volna. Schuschnigg 1938 tavaszán elutasította Habsburg Ottó követeléseit, amelyeket az egy levélben támasztott: közeledés a nyugati hatalmakhoz, kiegyezés a szociáldemokratákkal, és – tekintettel Hitler nyomására – a kancellárság átadása.
Az Ausztriába való bevonulás 1938. március 11-én Ottó fedőnéven zajlott le. A nácik újból elrendelték a Habsburgok vagyonának kisajátítását és a Habsburgok kiutasítását. A Habsburg-ház feje ellen letartóztatási parancsot adtak ki hazaárulás vádjával, mivel Franciaországban ellenállásra szólított fel az Anschluss, Ausztriának a náci Németországhoz való csatolása ellen. Otto Spanyolországon és Portugálián át fivérével az Egyesült Államokba menekült, ahol 1940-től 1944-ig a háborús éveket töltötte. Megnyerte Franklin D. Roosevelt elnök bizalmát, és az amerikai kongresszusban lobbizott Ausztria függetlenségéért.
A második világháború után a második osztrák köztársaság ismét érvénybe helyzete a Habsburg-törvényeket. Otto első ízben 1945-ben, Tirolban lépett osztrák földre, de csupán néhány órára, mert kiutasítás fenyegette. Harry Truman amerikai elnökhöz intézett levelében ugyanis óvta a Nyugatot a Karl Renner vezetésével Bécsben megalakult ideiglenes kormány elismerésétől.
Ottó 1961. május 31-én mondott le a trónról. Ezután viharos események következtek: a nagykoalíció kormányában nem jött létre egyezség, az alkotmánybíróság bejelentette, hogy nem illetékes. A közigazgatási bíróság számára Ottó lemondása elégséges volt, de a parlament július 4-én a szociáldemokraták és az FPÖ szavazataival nem kívánatos személynek minősítette őt.
Habsburg Ottó csak 1966. június 1-jén kapott korlátozások nélküli osztrák útlevelet. Tirolba vezető első rövid útja 1966. október 31-én tiltakozásokhoz vezetett. Csak 1972. májusában, a Páneurópa Unió 50. évfordulóján került sor a Habsburg ház feje és a szociáldemokrata pártelnök és szövetségi kancellár, Bruno Kreisky között a történelmi kézfogásra.
A Habsburg-törvények hosszas érvényben tartását Otto számos esetben diszkriminálónak és emberi jogokat sértőnek minősítette. Végül minden parlamenti párt a törvények feloldása mellett foglalt állást. Az SPÖ azonban továbbra is ragaszkodott hozzá, amiért a Néppárt „Habsburg-kannibalizmussal” vádolta. Az ausztriai beutazási tilalomra vonatkozó passzus érvényét vesztette 1996-ban, amikor Otto két fivére megtette a megfelelő nyilatkozatokat. Idén június 16-án, még éppen Otto életében, a parlament úgy döntött, hogy megszünteti a Habsburg-paragrafust az elnökválasztást szabályozó törvényben.
Ottó 1978-ban megkapta a német állampolgárságot, amely lehetővé tette, hogy a bajor CSU számára politikai tevékenységet folytasson. A CSU képviselőjeként 1979-től húsz éven át ült az Európai Parlamentben. Politikai tevékenységének másik tengelye a Páneurópa-mozgalom: 1936-ban találkozott először Richard Coudenhove-Calergi gróffal, a mozgalom alapítójával, akit követett a szervezet élén. Otto von Habsburg halálág a Páneurópa-mozgalom tiszteletbeli elnöke volt.
Habsburg Ottó 2008-ban értetlenséget és felfordulást okozott az osztrák parlamentben. A császár fia egy a Néppárt által kezdeményezett, megemlékező rendezvényen beszédében azt mondta: „nincs állam Európában, amelynek Ausztriánál megalapozottabb joga lenne áldozatnak nevezni magát”, és a szövetségesek 1943-as Moszkvai Deklarációját, amelyben utalnak Ausztria felelősségére a második világháborúban való részvétel miatt, „a képmutatás és a hazugság legnagyobb aktusának” minősítette. Ottót beszédéért felállva tapsolták meg, és Karl Darabos védelmi miniszter felszólította a Néppártot, hogy határolódjon el ezektől a kijelentésektől.
A sok nyelvet beszélő arisztokrata szorgos ténykedéséről közel 40 könyv és számtalan kitüntetés tanúskodik. Habsburg Ottó – Németországban használhatta a névben a nemességet jelző „von” szócskát – 1951-ben Nancyban feleségül vette Regina von Sachsen-Meiningen hercegnőt. A család 1954 óta a Starnberger-tónál élt. A házasságból két fiú és öt lány született. Regina 2010. februárjában halt meg. Most a tervek szerint Ottóval együtt őt is a bécsi Kapucinus kriptában temetik el.
***
Ő császár fensége, Utolsó Ottó
Élete végéig monarchisták és nemességimádók egész tömegei voltak a hívei: meghalt Otto von Habsburg, az utolsó osztrák császár és magyar király legidősebb fia. Szenvedélyes európainak tartották, vehemensen fellépett a szovjet birodalom alatti közép- és kelet-európai polgárokért, de igazi demokrata soha nem lett belőle, írja Michael Frank.
Otto von Habsburg egy egész más világ testet öltött utózöngéje volt, már jóval azelőtt, hogy hétfőn, életének 98. évében a Starnberger-tó melletti Pöckingben „békésen elaludt”. Az öreg arisztokratával egy korszak zárul le végleg – írja majd számos nekrológ. Ez azonban tévedés: azok a korszakok, amelyeket Habsburg Ottó, az utolsó uralkodó osztrák császár és magyar király legidősebb fia képviselt, már rég történelem.
Ő, a Habsburg-Lotaringiai ház világban jártas sarja, akit a monarchisták és a nemességimádók egész tömegei tiszteltek odaadóan, messze túlélte mindazt, amit képviselt. Egyetlen kivétellel: az egységes Európát. Ez volt a kontinens évszázadokon át leghatalmasabb dinasztiája örökösének fényes megszállottsága. Másként képzelte ugyan el, mint az Európai Unió államközösségét, de soha nem vesztette el a hitét abban, hogy a népek önrendelkezési jogáról alkotott elképzeléseit egy egységes kontinensben lehetne a legjobban biztosítani. Nem tudták eltéríteni ettől sem a problémák, sem az utóbbi évek széles körben elterjedt defetizmusa.
Otto von Habsburg 1912-ben, a Rax menti Reichenauban született. Kezdettől fogva alá volt rendelve a szigorú rítusoknak, amelyek a majdani trónörököst voltak hivatva nevelni. Hiszen dédnagybátyja, I. Ferenc József elvesztette Rudolf fiát, aki öngyilkos lett, Ferenc Ferdinánd trónörököst pedig a szarajevói merénylő ölte meg. Így a trónöröklési rend Ferenc József unokaöcsén, Habsburg-Lotaringiai Károlyon át egyenesen Ottóhoz vezetett. Ő maga meghatározó koragyermekkori élményként írta le az öreg Ferenc József 1916-ban tartott állami temetésének gyászos pompáját.
Apja, a vakbuzgóként hírhedt I. Károly, akit azóta Róma boldoggá avatott, csupán két évig uralkodott. Az elvesztett első világháború vége, az impérium széthullása és apja száműzetése után Ottó kényszerűen sok nyelvet beszélő emberré lett: a Habsburg-törvények megtiltották a szűkebb családnak a visszatérést Ausztriába, illetve csak úgy utazhattak volna be, ha lemondtak a trónról, illetve a hatalommal és vagyonnal kapcsolatos minden igényről. Ottó azonban trónkövetelőként csak 1961-ben volt erre kész, s ez végre lehetővé tette számára a visszatérést Ausztriába. Ezt az osztrák pártok közötti vad viszályok előzték meg. Ottó mindig a keresztényszociálisok felé tendált.
Otto von Habsburg élete végéig viselhette a nemességet jeltő „von” szócskát a nevében, ellentétben fiaival, Károllyal és Györggyel, aminek az oka egy sok osztrák és sok monarchista szemében megbocsáthatatlan lépés volt: felvette a német állampolgárságot, ahol a nemesi attribútumokat átvették a polgári nevekbe, miközben ezeket Ausztriában a köztársaság betiltotta.
Habsburg Ottó évtizedeken át ült az Európai Parlamentben a bajor CSU színeiben. Predesztináltnak tekintették erre, mert fiatal emberkén a húszas években részt vett a Páneurópa-mozgalom felépítésében, és élete végéig a szervezet tiszteletbeli elnöke maradt. Ottó a megszállottan hitte, hogy a régi dunai monarchia volt az Európai Unió példaképe és modellje. Ez a nézet Ausztriában máig elterjedt, és elfojtja azt a tényt, hogy a többi nép a birodalmat inkább gyarmattartó államnak érzékelte, mindössze azzal a különbséggel, hogy az úr nem a tengeren túl, hanem a közvetlen szomszédságban ült.
Uralkodóalak egy elmosódott Európában
Az ausztrofasizmus a köztársaságnál nagyvonalúbban bánt a Habsburg-házzal: hatályon kívül helyezte a Habsburg-törvényeket, visszaadta a magánvagyont, és egy darabig fontolgatta még egy alkotmányos monarchia kialakítását is Ottó koronája alatt, hogy kiegyenlítse az osztrák társadalmon belüli elkeseredett ellenségeskedést.
Közvetlenül azelőtt, hogy az osztrák klerikálfasiszták engedtek Hitlernek, másik részről az a terv merült fel, hogy Ottót tegyék meg szövetségi kancellárnak Bécsben. Ennek hátterében az a remény volt, hogy Adolf Hitlert talán a monarchia tekintélyével le lehet beszélni a bevonulásról. Ám az események viharossá váltak. Habsburg Ottó, aki többnyire Svájcban élt és fáradhatatlanul járta a többi európai országot, Amerikába ment. Mindvégig igényt tartott annak elismerésére, hogy Ausztria az ő személyes washingtoni befolyásának köszönhetően szenvedett Németországnál jóval kevesebbet a második világháborús bombázásoktól.
Ottó, aki élete végéig szívesen szólíttatta magát császári fenségnek, a Habsburgok eredetileg aargaui származása miatt félig ironikusan „külföldön élő svájcinak” nevezte magát. A náci megszállás 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, 2008-ban még igazi botrányt okozott, amikor újból képviselte Ausztria régi kifogását, hogy „Hitler első áldozata” volt, és a neki hódoló Osztrák Néppártból (ÖVP) senki nem mondott ellent neki.
Amilyen elkötelezett volt az Európai Parlamentben, olyan világosan érzékeltette, hogy soha nem lett igazi demokratává. Nem tudott elrejteni egy bizonyos hagyományos, érzelmi rasszizmust sem. Így a 90. születésnapja alkalmából a Zur Zeit című, szélsőjobboldali hetilapnak adott interjúban így írta le az amerikai adminisztrációt: túl kevés a fehér protestáns, a védelmi minisztérium „a zsidóké” és a külügyminisztérium „a feketéké”.
Habsburg Ottó vehemens fellépése a közép- és kelet-európai országokban a szovjet birodalom idején üldözött állampolgárokért nem csak elkeseredett antikommunizmusával függött össze, hanem alapvető humanista meggyőződésével is. Páneurópa Uniója inkább ártatlannak tűnő szervezetként már régen szálakat szőtt a szovjet tömbben, és sok másként gondolkodónak és üldözöttnek tudott segíteni. A Páneurópa-mozgalom ösztönzésére, de közvetlen részvétele nélkül jött létre a híres Páneurópai piknik, amely 1989-ben lehetővé tette az NDK-s állampolgárok első tömeges menekülését azt osztrák-magyar határon át.
Otto von Habsburg, akit gyermekként még a spanyol udvari etikettnek megfelelően apostoli fenséggé, vagyis határozottan katolikus uralkodóalakká neveltek, hét gyermeket, 22 unokát és két dédunokát hagyott hátra. Alapjában véve mindvégig egy elmosódott Európa trónkövetelőjeként látta magát, amely Európa egy dinasztikus vagy választott császárral az élen sokkal jobban mutatna a polgárok szemében, mint mai intézményeivel.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!