A Magyar Demokratikus Charta nyilatkozata a Fidesz politikai ellenfeleinek meghurcolásáról
- Részletek
- Szemle
- 2011. július 04. hétfő, 03:42
- Galamus-csoport
Szilvásy György, majd Laborc Sándor őrizetbe vételével, a korábbi kormány tisztségviselőinek meghurcolásával újabb lépéssel kerültünk közelebb a magyar demokrácia felszámolásához, az orbáni diktatúrához. Az ügyészség évtizedes fideszes pártirányítása után immár a bíróságok függetlenségének biztosítékait is felszámolják, és a büntetőeljárás elemi garanciáit is kiiktatják olyankor, ha a bűnüldözés politikusokat, korábbi állami tisztségviselőket fenyeget. A közvéleménynek semmi oka nem maradt arra, hogy elfogulatlanságot tételezzen fel a Fidesz ellenőrzése alá került hatóságokról. Ilyen körülmények között került sor arra, hogy előbb lefogták a titkosszolgálat volt vezetőjét, vesztegetéssel, majd – különös módon – kémkedéssel gyanúsítva meg őt. Az ügyészség pár nappal később házkutatást tartott Szilvásy György lakásán, és őrizetbe vette a titkosszolgálatokat felügyelő egykori minisztert. Utóbbihoz – a kormánypárt mindenről percre készen értesült hírtelevíziója szerint – a letartóztatott tábornok vallomása szolgáltatott alapot. Ezt követte a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetőjének őrizetbe vétele. Alighanem úgy vélik, ezzel karnyújtásnyi közelségbe kerültek a fő politikai ellenfélhez, Gyurcsány Ferenchez. Ez már valóban a negyvenes-ötvenes évek fordulójának légkörét idézi. Orbán Viktor a jelek szerint végleg rálépett arra az útra, ami visszavezeti Magyarországot az önkénynek, a gyalázatnak és a szenvedésnek abba a világába, amelyről 1989 óta azt hittük, sohasem térhet vissza Magyarországon.
A Magyar Demokratikus Charta felháborodva tiltakozik a leplezetlen hatalmi önkény ellen. Senki sem remélheti, hogy az önkény egy ponton megáll – történelmünk arra tanít, hogy az mindenkit fenyeget!
Bauer Tamás, Debreczeni József, Márton László, Vitányi Iván
a Magyar Demokratikus Charta szóvivői
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!