Az ötödik pecsét
- Részletek
- Napi apró
- 2011. június 21. kedd, 04:09
- Bauer Péter
Anno kimaradt nekem Sántha Ferenc fenti műve és a belőle készült film. (Fábri) Most, egy véletlen folytán megnéztem a filmből készült DVD-t és rá kellett ébrednem, hogy a magyar irodalomban és filmművészetben nincs olyan mű, amely napjainkban aktuálisabb lenne, mint ez.
A filmbeli vendéglői asztaltársaság kisember tagjai egy erkölcsi problémát tárgyalnak, egy római történet alapján: mi a fontosabb: becsületben élni és meghalni, vagy sikeresnek lenni, aljasságok sorozatának elkövetése árán is. A kedélyes beszélgetésnek és a kialakuló vitának a nyilasok betoppanása vet véget: mind a négyüket elviszik, megverik, és megölésükkel fenyegetik őket.
Ekkor lép közbe a magasabb nyilas parancsnok (Latinovits), aki elmagyarázza a beosztott nyilasoknak, hogy nem a kisemberek megölése a cél, hanem inkább engedelmes alattvalóvá „nevelése”. Először meg kell alázni őket, majd megfélemlíteni, és végül olyan helyzetbe hozni, hogy maguk is szégyelljék magukat, elveszítsék önbecsülésüket.
A verés, megfélemlítés után, a szabadulás ára tehát az, hogy egy kikötött, halálraítélt ellenállót kell kétszer megütni. Az asztalos, a kocsmáros és a könyvügynök, akik az etikai problémát korábban fitymálták, inkább a halált választják, de nem ütik meg az ellenállót. Egyedül az órásmester (Őze), aki két napja az antik dilemmát felvetette, ő üti meg kétszer a halálraítéltet. Igaz, mi tudjuk: három saját és öt-hat befogadott zsidógyerekről kell egyedül gondoskodnia, neki túl kell élnie mindent.
Amikor Latinovits a hármas irányelvet (megalázni, megfélemlíteni, önbecsülést elvenni) elmondja, a hideg futkosott a hátamon: hát nem ez történik egy éve, minden nap velünk is? Az indoklás nélküli kirúgás, az öt évre visszamenőleges adóztatás, a nyugdíjvagyonok elrablása, az Alkotmánybíróság megbénítása, az elő- és rokkantnyugdíjak visszamenőleges elvétele és sok minden más aljas lépés a mi megaláztatásunkat, megfélemlítésünket célozza, a Sántha által megfogalmazottak szerint. És mi? Hány ablakot törtünk be, hány képviselőt pofoztunk meg, hány füstbombát dobtunk politikusok kocsija elé? Elmondjuk-e minden nap, hogy az egykulcsos adó milyen vérlázítóan igazságtalan, hogy e miatt nem kaphatnak az egészségügyiek, rendvédelmiek, pedagógusok rendes bért?
Nem, nem csináltunk semmi ilyet, még verbálisan sem teszünk meg mindent az igazságtalanságok ellen. Elvesztettük az önbecsülésünket, a hatalom elérte a célját.
De még nagyobb a baj a kormányoldalon. Meggyőződésem, hogy a kormánypárt 262 képviselőjéből jóval több mint kétszáz tudja: amit csinálnak kormányzás címén, az alkotmánysértő, antiszociális, felháborítóan igazságtalan és szembemegy nemcsak az Unió, de a római jog két évezredes normáival is.
Mégis, rendületlenül szavaznak, helyeselnek, beterjesztenek, ahogy a Vezér elvárja. Ők vannak igazán megalázva és megfélemlítve, és elvesztették önbecsülésük (ha volt egyáltalán ilyen) maradékát is: teljes erőből, szüntelenül pofozzák a kikötött halálraítélt arcát, amíg elvárják tőlük, amíg ebből hasznuk van.
A távoli jövőben, egy rendes társadalomban senki nem fog szóba állni velük.
(Bauer Péter)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!