Asszertív technikák



Pszichológus ismerősöm a napokban arra hívta fel a figyelmem, hogy igazán hatásos kritikát csak asszertív módon érdemes megfogalmazni, amolyan szendvicsként: csomagoljam két pozitív megjegyzés közé. Na, most ez jön a gyakorlatban.

Balsai István legújabb, a bírósági eljárásokat gyorsító törvényjavaslata ezer sebből vérzik. Az ezer szép kerek szám.

Érdemes sorban végigmenni az érdekesebb részeken – még akkor is, ha az olvasók nagy része nem jogász, csak potenciális érintettje az egésznek, akár úgy mint ügyfél, akár mint az egyes „kiemelt jelentőségű” büntető vagy polgári ügyekhez kapcsolódó várható médiacirkusz közönsége.

A javaslat mindjárt az elején azzal indít, hogy az eljárásra – úgy általában, bármikor – az a bíróság is illetékes, ahol az ügyész – a gyorsaságot és még ki tudja mit biztosítottnak látva – vádat emel. Természetesen nem csak hasára ütve, hanem az ügyészi hierarchia csúcsán álló legfőbb ügyész döntése alapján. Említést érdemel, hogy január óta egyébként is lehetőség van arra, hogy a leterhelt bíróság átadja egyes ügyeit más, szabad kapacitással rendelkező bíróságnak, csak most még nem az egyik fél dönti el, hogy hol tárgyalják az ügyet, hanem a politikától – még – független Legfelsőbb Bíróság. Érzékelhető a különbség.

Több elfogadható ötlet után a kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályaira tér rá a javaslat, és leszögezi, hogy ezen ügyek soronkívüliségét az eljárás minden résztvevője a saját eszközeivel köteles biztosítani. A nyomozó hatóság például azzal, hogy az őrizetbe vett gyanúsított 1-2 napig nem találkozhat védőjével, nehogy a védekezés alkotmányban és nemzetközi szerződésekben biztosított jogával élve húzzák az eljárást. Jogos, hiszen jogszabályba foglalják. Másrészt a gyanúsítottat ért hátrányt azonnal kompenzálják is: az őrizet a szokásos három helyett öt napig tarthat, így lesz ideje beszélni az ügyvéddel, miután két napig a világtól és a védekezés egyik alapvető eszközétől elzárva, s ezzel megfélemlítve tartották. Hogy lesz-e olyan bíró, aki e két nap alatt tett vallomást bizonyítékként értékeli, azt kétlem. Kiváltképp azóta, hogy a rendőr állítását régebben csak akkor nem lehetett elfogadni, ha tettenérhetően nem mondott igazat, míg ma törvény van rá, hogy soha. Azt is borítékolom, hogy a higgadtabb, kevésbé megfélemlíthető gyanúsított egy szót sem fog szólni ez idő alatt, így az egész rendelkezés nemhogy nem gyorsítja meg az eljárást, de elvesztegetett napokat eredményez. Kérdés, mi a cél.

Garantáltan nem a bűnüldözés, meg nem is az, hogy az állampolgárok nagyobb biztonságban legyenek. Ezt könnyen le lehet vezetni abból, hogy a – valljuk be – pitiáner hivatali visszaélések mellett a nagyobb gazdasági és vagyon elleni bűncselekményeknél, valamint egy meghatározott személyi kör által elkövetett vesztegetésnél lenne kötelező a különleges szabályok alkalmazása, de például az élet elleni cselekményeknél nem, hiszen az életet valószínűleg elég a magzati korban védeni. A fenti elkövetői körbe egyébiránt az országgyűlési és önkormányzati képviselők, illetve állami vezetők és a költségvetési szervek vezető beosztású dolgozói tartoznak. A jogbiztonságot fokozó technikai megoldásként az állami vezető fogalmának magyarázatát gondosan kihagyták a szövegből, és a Btk. sem határozza meg, így csak találgatni lehet, hogy többek között a volt miniszterelnökök annak számítanak-e. Továbbá bárhogy kerestem, nem találtam olyan rendelkezést, hogy ezeknél a cselekményeknél a mindenkori kormányzó erők tagjai automatikusan elveszítik mentelmi jogukat, pedig ha valami, akkor ez meggyorsítaná az eljárást, sőt, az esetek döntő hányadában ez tenné lehetővé. Az ilyesmit a választók nyilván nem akarják. Kérdőív.


The chair of the interrogations – flickr/snb

Éppenséggel a gyorsítás ellen hat az a remek rendelkezés is, mely szerint ezekben az ügyekben a bíróság két bíróból és három ülnökből álló tanácsban jár el – függetlenül attól, hogy ezt a nyomozati anyag terjedelme vagy a bizonyítás és a jogi megítélés nehézsége indokolja-e. Ez a hivatali visszaélések javarészt húszoldalas aktáinál kiváltképp hasznos lehet. Amit ellehetetlenít, az az ítélkezés. Abban az esetben ugyanis, ha egy ügyben két bíró van, egyik sem tud mást tárgyalni. Ha sok kétbírós ügyet kreál a jogalkotó, felezi vele a bírói létszámot. Nem megoldás az sem, ha a túlterhelt Fővárosi Bíróságról leviszi az ügyeket egy kisebb megyébe, mondjuk olyanba, ahol összesen két megyei elsőfokú bíró van, mert akkor ott gyakorlatilag felszámolja a büntető ítélkezést. Tudniillik a javaslat szerint ezek az ügyek elsőbbséget élveznek a bíró más ügyeivel szemben, sőt azokat lehetőség szerint el is kell venni tőle. Kérdés, hogy oda tudják-e adni valakinek.

Az új szabályokat – ha az országgyűlés a tervezetet úgy fogadja el, ahogy van – a kihirdetést követő naptól és a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell majd. Figyelembe véve, hogy a június 14-én – egyéni képviselői indítványként – benyújtott tervezetet a szakmával nem véleményeztették, az új rendelkezésekre való felkészülésre igen kevés idő maradt. Praktikusan semmi, de ezen túl lehet lépni. Komolyabb probléma viszont a mondat második fele, ami azt jelenti, hogy egy évek óta húzódó pert akár újra kell kezdeni – természetesen a gyorsítás jegyében. A talárokba belekap a szél.

A tárgyalást ugyanis ezekben az ügyekben mindenképpen elölről kell kezdeni a javaslat szerint, ha a tanács összetételében változás történt. Ha háromból öt bíró lesz, az egyértelműen változást jelent. Könnyítő rendelkezés, hogy a tárgyalás a korábbi tárgyalás anyagának ismertetetésével is megismételhető. Ebből pedig két dolog következik: kisebb ügyeknél az addig elhangzottak lényegét fogja ismertetni a bíró, a nagyobbaknál meg – ha komolyan vesszük, hogy az ötös tanács a szakszerűbb elbírálást célozza – ugyanannyi idő alatt készül fel az új tag, mint amennyi az eredetinek kellett az anyag elsajátításához. Közben vagy tárgyalja az egyéb ügyeit, és készül azokból is, írja a meghozott ítéleteket, vagy tehermentesítik, félretesz mindent, a megkezdett ügyeit megkapja más, aki a sajátjait nem teheti félre, ezért ezekhez fél-egy év után kezd hozzá – elölről. Persze itt nem kiemelt ügyekről van szó, csak marginálisakról, amelyek nem érintenek sok embert és nem szükséges náluk a gyors bírói döntés: emberölések, szurkálások, az ország negyede által elkövetett 50 millió alatti adócsalások, a mindenki által ismert közúti rendőrvesztegetések (oda és vissza), kábítószer-kereskedelem és ilyenek. Ellenben felszabadul egy rakás tárgyaló. (Asszertivitás. Hangsúlyozzuk a pozitívumokat is!)

Az előterjesztő célja a gyorsítás, és ennek érekében szankcionál is. Az a bíró, aki nem tartja be a kiemelt ügyek szigorú határidőit, alkalmasnál jobbnak nem minősülhet, ha a vizsgálatára kerül sor. Amelyik sorra elrontja az ítéleteit, az igen, de mindenkinek meg kell tanulnia, hogy a hibáknak eltérő súlyuk van.

Kiemelt ügyek persze a polgári jog területén is vannak, illetve lesznek. Annyira kiemeltek, hogy ott a feleket a jogaikra és a bizonyítandó tényekre sem kell figyelmeztetni a bírónak. Négyszázmillió felett minek?

A sort lehetne folytatni, de figyelve a bíróságokat érintő eddigi jogalkotást, a kérdés ugyanez. Megjegyzendő, hogy a javaslat önmaga igazságszolgáltatást érintő hatásaival nem, csak a gazdasági-társadalmi hatások bemutatásával foglalkozik, ami jó, végül is az igazságszolgáltatás működését érintő komplex csomagról van szó. Ugyanakkor öröm az ürömben, hogy inspirálóan hatott az érdekképviselőre, ami egyben a szendvics elkészültét is jelenti.

A pszichológus megkérne, hogy most akkor számoljam meg a szövegben a nemeket.



Cserni János                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!