rss      tw      fb
Keres

A szakrális nacionalizmus réme – II. rész



„Bár minden diktatúrát – a katonaiakat is – egy ember nevéhez, tipikusan annak hatalomvágyához kötünk, ezzel a leegyszerűsítéssel nem jutunk közelebb sem a diktatúrák, sem létrehozóik megértéséhez. Mozgatórúgóik megértése nélkül pedig reménytelen, hogy kiálljunk ellenük. Ez különösen igaz Orbán Viktorral kapcsolatban, akinek nincsen felismerhető, konzekvens ideológiája” – írta a Szakrális nacionalizmus réme első részében Bitó László. A II. részben folytatja a hatalom- és szeretetvágyon túli harmadik, szakrális dimenzió taglalását.


Az egyházi befolyás kizárása a politikai életből

Sokan gondolták, hogy az Orbán-kormány a kétharmados többség birtokában visszahozza a KDNP-nek oly kedves felsőházat. Annak, hogy nem tették meg, csak részben lehet oka az, hogy semmiképp sem hagyják a soros bedarálandó párt bármilyen célkitűzését érvényesülni, s ezáltal létjogosultságát alátámasztani. Nagyobb annak a valószínűsége, hogy nem akarták a felsőházban tradicionálisan fontos szerepet játszó egyházatyákat a politikai hatalom közelébe engedni.

Szemben a Horthy-korszakkal, amelyben egyes területeken az állami, másokon az egyházi vezetőknek volt meghatározóbb szerepük, a mai szakrális nacionalizmusnak csak egyetlen főpapja van, aki legfeljebb a római pápának rendeli alá magát. És talán neki is csak látszólag, hiszen református lévén, a katolikus egyház dogmái rá nem vonatkoznak, fölöttük állónak érezheti magát. Őrajta nincsen fogása a Vatikánnak, ugyanis őt kiközösíteni nem lehet. Engedelmessége jeléül még a pápa gyűrűjét sem kell megcsókolnia, haverkodva szorongathatja a katolikus egyház fejének, Jézus helytartójának a kezét.


A pápai példakép

Talán küldetéstudata készteti arra Orbán Viktort, hogy spirituális útmutatásért tegyen vatikáni látogatásokat? Ezt nem tudhatjuk, hiszen a hírek szerint volt, amikor a közös anyanyelvet nélkülöző felek mellett a magasabb diplomáciai körökben ilyenkor megszokott tolmács sem volt jelen az audiencián. Kitűnni vágyásból és küldetéstudatból jó példakép lehet Joseph Ratzinger, akit a családi legendárium szerint gyermekkorában egy limuzinból kiszálló bíboros gazdag ornamentuma késztetett arra, hogy a papi pályán keresztül kerüljön dicsfénybe, és már fiatal kamaszként – talán éppen Hitlerjugend korában – kinyilatkoztatta, hogy bíboros lesz. Aztán ambíciója a hazai porondról a Vatikánba vezérelte.

Csak azért említem mindezt, mert mostani helyzetünk és a várható fejlemények megértéséhez tudnunk kell, hogy Orbán Viktor, miután hadat üzent mindazoknak, akik nem hódoltak be neki, és nem akarják elfogadni őt Európa szellemi vezérének, messiási megújítójának, miért a pápával fűzi legszorosabbra a kapcsolatát.

Nyilvánvaló, hogy a mai nemzeti szakrálisságban, áljámborságban a kereszténységre való utalásoknak semmi közük sincs a jézusi szeretettanításhoz. Sokkal inkább az elhivatott felkentségének, beavatottságának a felépítéséhez, igazolásához, amelybe belefér a másképp gondolkodók, az eltévelyedett fekete bárányok megtérítésének vállalása. Na meg, mint tudjuk, a kereszténység nevében a legbékésebb emberek is képessé válnak bármilyen gonoszságra a megátalkodott másképp gondolkodók kiiktatására és az őket kirekesztő gyűlölet szítására.


Lehetséges e szakrális demokrácia?

A modern demokráciák nagy többsége szekuláris alapon működik, több-kevesebb patrióta-nacionalista beütéssel, de majdnem kivétel nélkül racionális kormányzással és törvényhozással. Vagyis különböző álláspontok megvitatásával. Ezt nem várhatjuk el a szakrális nacionalizmustól, amely érzelmi alapon működik, s amelyben a gnosztikus Beavatott birtokában van mindannak a Tudásnak, amely híveit-népét minden más nép fölé emeli. Ez a Tudás, illetve a felemeltetés módszere nem kérhető számon, mert nem racionális megfontolásra, szociális és gazdasági elvrendszerre, filozófiára épül, hanem a profetikus elhivatottság intuitív meggyőződéséből fakad, amely képtelen ellenérvek befogadására, sőt még csak meghallására is.

Visszatérve a Vatikán iránti vonzalomra: a Beavatott számára ez bizonyára túlmegy a minden látogatóra rávetülő mérhetetlen gazdagság és pompa dicsfényében való tündöklésen. Nagyobb valószínűség szerint a Beavatott a csalhatatlanság dogmájában találhat magában közös vonást a pápával.


Mi lett az egyház lándzsájának az önjelölt hegyével?

És ha már a vatikáni kapcsolatoknál tartunk, talán valakikben felmerül a kérdés, mi lett Semjén Zsolttal, aki az egyház lándzsájának önjelölt hegye volt? Ő csak keresztelő Szent Jánosa, előhírnöke volt az igazi Beavatottnak az Apostoli Szentszéknél, majd miután a mór megtette kötelességét... Itt azonban nem akarom fejtegetni, miként került keresztelő Szent János feje ezüsttálcára: a hírnök feje sosincs biztonságban, Szalomé elbűvölő tánca nélkül sem. Persze manapság csak átvitt értelemben beszélhetünk fejek hullásáról (nem úgy, mint a háborút követően, amikor a legyőzöttek kivégzése és a kisnyilasok befogadása után a kommunista pártba a szocdem testvérpárt vezetőit kellett eltenni az útból): most már a hatalom többnyire megelégszik a politikai süllyesztőbe helyezéssel, az elbocsátással, az előzetes letartóztatással, a megfélemlítés különböző fokozataival.


Ambrogio Lorenzetti: Bad Government – Vana gloria (1338-39, Siena) – Wikimedia

A negyedik dimenzió

Nem állítom, hogy ez az elemzés, amely feltárja az Elhivatott hatalom- és szeretetvágyon túli harmadik, szakrális dimenzióját, teljes képet ad róla. Mindenképpen ott van a negyedik dimenzió, az idő. Nyolc év összpontosított, minden elképzelhető eszközt bevető, a legkontrollálhatatlanabb elemekkel is szövetségre lépő, de mindvégig frusztrált kormánybuktatási szándéka. Ez nagyon hosszú idő. Különösen annak, aki meteorként jelent meg a Hősök terén, ifjú titánként, és nyolc évvel később egyszer már megkóstolhatta a hatalom étvágygerjesztő ízét. Ha ezt belátjuk, és felismerjük a szakrális nacionalizmus* főpapi szerepében magára vállalt küldetését, világosabban megérthetjük törvényhozási túlbuzgalmát az elmúlt évben, fordított Robin Hood-gazdaságszemléletét és felajánlkozását Európa tanítómesterének. És be kell látnunk, hogy eme profetikus elhivatottsággal szemben észérvekkel nem sokra megyünk.


Az elhivatott magányossága és az elhagyottak otthonkeresése

Hogy mindez hová vezeti Orbán Viktort, azt egyelőre csak sejthetjük, azt azonban tudjuk, hogy minél inkább hisz saját elhivatottságában, annál inkább mindenki más fölött érzi magát, és annál inkább elkülönül híveitől a saját sztratoszférájában. A jövőnkre nézve sok függ attól, hogy a cserbenhagyott, a hatalomgőgtől megalázott vagy csak a beígért csodák be nem teljesítőjéből kiábrándult hívek hol találnak új politikai otthonra. A mostani otthonuktól jobbra eső ultranacionalista-hungarista szélsőség bizonyosan befogadja az ilyen hajlamúakat. A mostani baloldalon – vagy egy kettészakadt MSZP bármely szárnyán – a még ezután otthont keresők közül kevesen éreznék jól magukat, mint ahogy a Fidesz–KDNP-től már elpártoltak nagy többsége is az el nem kötelezettek táborát növelte.

A többpárti demokrácia híveinek, azoknak, akik tartanak a szakrális nacionalizmus rémének eluralkodásától, bebetonozásától és diktatórikus végkimenetelétől, legalább olyan fontos feladatuk lenne egy centrum-konzervatív párt létrehozása, mint egy sokat emlegetett szocdemé, amely az MSZP-ből kiábrándultaknak, és egy új liberális párté (lehet ez az LMP valós párttá alakítása is), amely az SZDSZ árváinak adhatna politikai otthont. Mert ha megússzuk is a demokratikus ellenzék megszerveződését megelőző orbáni huszárvágást, a 2012-es előrehozott választást, a 2014-es választásokon is csak a sok lúd disznót győz elv alapján valószínűsíthetjük, hogy megállíthatjuk Orbán Viktor messiási-szakrális-nacionalista egyeduralmi ámokfutását.

_____________

* Ajánlom az olvasók figyelmébe Marsovszky Magdolna nagyszerű, szintén kétrészes írását ugyanebben a témakörben: „Magyar identitás kontra nem magyar identitás”, I. rész, II. rész.



Bitó László, író

Írásai a Galamusban:
Egy civil kezdeményezés lezárása – tanulságokkal
Ez még nem a világvége
Az utolsó pillanat nyerő stratégiája
Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?
Végzetes ki nem elégítések


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!