rss      tw      fb
Keres

Ma áll bíróság elé Dominique Strauss-Kahn



Ma áll bíróság elé New York-ban Dominique Strauss-Kahn, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja magát. Egyik ügyvédje, Benjamin Brafman vasárnapi nyilatkozata szerint ő természetesen biztos benne, hogy ügyfelét felmentik, mert ártatlan. A portrét az M6 francia televíziós csatorna készítette az ügyvédről – aki egyébként ugyanúgy nem nyilatkozott az elmúlt időszakban, ahogy a vád képviselői sem. A portréfilmben az ügyvéd barátai, munkatársai beszélnek a munkamódszereiről, amelyek alapvonása szerintük a szakmaisága mellett az ügyvéd vallásos neveltetése és az ellentmondásokra érzékeny szellemisége. Ő maga saját módszerének legfőbb jellemzőjeként a tények tiszteletét nevezte meg. A tárgyalásról pedig azt mondta: elég, ha egyetlen esküdtben kétely ébred, s a gyanúsított máris szabadon távozik a bíróságról.


Megfigyelők szerint DSK nem vallja magát bűnösnek a mai tárgyaláson, ami azt jelenti, hogy ezzel beindul az igazságszolgáltatás teljes gépezete, és kezdetét veszi a várhatóan rendkívül hosszadalmas eljárás (ellenkező esetben a sértett és a gyanúsított magánmegegyzése következne).

Korábban a Libération számolt be arról, hogy DSK ügyvédei panaszt tettek az ügyésznél a rendőrség folyamatos kiszivárogtatásai miatt. Ezt követően állítólag még a New York Post című bulvárlap is elhallgatott.

Az ügy főszereplőit a Le Figaro című francia konzervatív napilap mutatta be röviden.


A bíró

 

Michael Obus. Ha semmi nem jön közbe, ő vezeti a hétfői tárgyalást is (ő engedélyezte május 19-én DSK szabadlábra helyezését és választotta ki kényszertartózkodási helyét). A Columbia Egyetemen végzett, 1986 óta tagja a New York-i büntetőbíróságnak. Ő kapta meg a DSK-ügyet, és egyik munkatársa szerint „szívügye, hogy jól végezze a dolgát”.


Az ügyészek


Cyrus Vance Jr. Két éve választották meg, a demokraták jelöltjeként, manhattani kerületi ügyésznek. (Cyrus Vance, az egykori Jimmy Carter-féle külügyminiszter fia.) A fehérgalléros bűnözés specialistája, az ő feladata DSK bűnösségét bizonyítani. Ha sikerül elítéltetnie DSK-t, minden bizonnyal biztosította, hogy újraválasszák, sőt a hírek szerint akár New York polgármesteri székére is aspirálhat. Irodájában 500 alkalmazott dolgozik, költségvetése 75 millió dollár.


John Artie McConnell helyettes ügyész. Ő tartotta a kapcsolatot DSK letartóztatásának napján a Sex Crimes Unittel. 2008-ban hívta fel magára a figyelmet, annak a luxusprostituált hálózatnak a felszámolása ügyében, amelybe az állam kormányzója is belebukott. Két segítőt állított mellé Vance, két nőt, Joan Illuzzi-Orbont és Ann Pruntyt. Utóbbi a szexuális bűncselekmények specialistája.


A sértett ügyvédei

 

Jeffrey J. Shapiro az orvosi műhibák és munkahelyi balesetek specialistája, aki egy méheltávolítási ügyben 22,1 millió, egy rosszul gondozott újszülött ügyében 3,75 millió dolláros kártérítést szerzett ügyfeleinek. A DSK-ügyet saját bevallása szerint egyik barátja ajánlotta neki, aki ismerte az áldozat egyik rokonát. Két hét óta folyamatosan nyilatkozik ügyfele, a sértett lelkiállapotáról, aki „egy kész lidércnyomásban” él.


Kenneth Thompson, egykori ügyész, aki védőként ugyancsak több millió dollárt szerzett már ügyfeleinek, illetve sokakat segített abban, hogy ne jussanak börtönbe, köztük egy olyan férfinak is, akit – hamisan – nem erőszakkal vádoltak. A szexuális zaklatások és a diszkrimináció specialistájának tartják.


Norman Siegel. A polgárjogok ismert harcosa, sokak szerint megjelenése az ügyben azt jelenti, hogy a védelem politikai és „osztályharcos” jelleget akar adni az ügynek. Ő vezette a New York Civil Liberties Uniont, amely reménytelen ügyeket is elvállal, például a guantanamói foglyok jogainak képviseletét. Ő támadta meg a bíróságon New York városát a rendőri brutalitás miatt. Jól ismeri a guineai közösséget, mert már több ügyben is képviselte. Már háromszor próbálta megválasztatni magát public advocate-nak (igazságügyi mediátor, aki a legnincstelenebbek érdekében jár el).


A gyanúsított ügyvédei

 

Benjamin Brafman. Sztárügyvéd. Holokauszttúlélő ortodox zsidó szülők gyereke, aki színészként kezdte az életét. A büntetőügyek specialistájaként a sport, a politika és a show világának számos ismert szereplőjét védte, így Michael Jacksont és „P.Diddy” Sean Combsot. Ügyfeleivel szigorú, ám nem tartózkodik a humortól, ha az esküdteket kell megnyernie.


William Taylor. DSK kettes számú ügyvédje Washingtonból érkezett, ahol több fontos politikust is védett már etikai vagy korrupciós ügyekben. Franciaország ismerője és nagy barátja, DSK régi ismerőse – ő adott neki jogi tanácsokat akkor is, amikor 2008-ban megvádolták azzal, hogy magyar munkatársával lépett „házasságtörő” viszonyra. Washington legjobb védőjének tartják büntetőügyekben.


A sértett


Nafissatou Diallo. A legnagyobb titok övezi az ügy kirobbanása óta. A New York-i rendőrség titkos helyen őrzi, az arcát sem ismeri a nyilvánosság. Magánvádlóként, sértettként nincsenek jogosítványai egy büntetőperben, tehát hétfőn sem lesz jelen a bíróságon. A guineai bevándorló 32 éves nő egy „jámbor” család legkisebb gyermeke. Miután megözvegyült, az Egyesült Államokba ment 15 éves lányával. Előbb egy afro-amerikai étteremben dolgozott, majd három évvel ezelőtt került a Sofitel alkalmazásába. Munkáját teljes megelégedésre végezte. Vallomása a vád képviselői szerint koherens és pontos. Tagadja, hogy bármi is az ő beleegyezésével történt volna. Szakértők szerint a büntetőeljárás megindulása annak ellenére sem okvetlenül érdeke, hogy három védő áll mellette, ugyanis a védelem megvádolhatja azzal, hogy a pénz motiválta.


A védelem tanúja


Anne Sinclair és Camille Strauss-Kahn. DSK felesége és lánya

Camille Strauss-Kahn. DSK legkisebb lánya kulcsszereplő az eljárásban. New Yorkban lakik, 26 éves, a Columbia Egyetemen hallgat politikatudományt. Ő találkozott először az apjával, miután az elhagyta a Sofitelt. Együtt ebédeltek. A nyomozók hosszas kihallgatásnak vetették alá. Rendszeresen meglátogatja az apját szigorúan felügyelt kényszertartózkodási helyén, a Franklin Street-i házban (amely a büntetőbíróság közelében van, s amely előtt, a Libération beszámolója szerint, rendszeresen megfordulnak francia turisták, és fényképezik a semmit).


A Franklin Street 153 Manhattanben




A gyanúsítottról lásd képeinket a hírösszefoglalókban:


Dominique Strauss-Kahn: a vád, a vélemények, a korábbi ügyek
A Dominique Strauss-Kahn-ügy: hétfői fejlemények
A DSK-ügy: médiakivégzés, politikusi számítások, sajtó
Dominique Strauss-Kahn lemondott, megvádolták, szabadlábra helyezték – fejlemények


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!