rss      tw      fb
Keres

Szijjártó: a kormány betartotta vállalását

MTI 2011. június 5., vasárnap 17:38

Szijjártó Péter szerint a kormány az elmúlt hetekben két olyan súlyos problémát is megoldott, amelyet az előző szocialista kormányok okoztak az országnak.

A miniszterelnök szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében hangsúlyozta: hosszú, kemény tárgyalások után visszaszerezték a Mol-részvények több mint 21 százalékát, amellyel jelentős lépést tettek Magyarország megerősítése és a nemzeti ipar felélesztése irányába, jelentősen gyarapították a nemzeti vagyont.

Hozzátette: az otthonvédelmi akcióterv elfogadásával az elmúlt nyolc év legnagyobb veszteseinek, a lakáshiteleseknek a helyzetét sikerült rendezni.

A kormány betartotta vállalását, nem engedjük, hogy akár egyetlen család is utcára kerüljön - szögezte le Szijjártó Péter.

A miniszterelnök szóvivője az MSZP-s Józsa István vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált. A szocialista párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a kormány egy évi hitegetése ellenére augusztustól ezrével kezdődhetnek meg a kilakoltatások, miközben a nehéz helyzetbe kerültek támogatása körvonalakban sem látszik.

Mint mondta, a valódi segítséget egy 500 milliárd forintos hitelkerettel rendelkező eszközkezelő felállítása jelentené. Erre - szerinte - korábban lett volna fedezet, de az állam általi Mol-részvény vásárlás miatt ez a forrás már nem áll rendelkezésre.