rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. június 2.


Bolgár György kérdései a 2010. június 2-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Orbán Viktor maga helyett bohócügyi államtitkárát küldené a parlament elé rögtönzött konzultációt tartani a tiltakozó rendvédelmi dolgozókkal. A miniszterelnök ezzel utasította vissza a meghívására vele tárgyaló sztrájkbizottság vezetőjének ajánlatát, hogy látogasson ki a parlament elé, és beszéljen az ott összegyülekezett emberekkel.

Másik témánk, hogy hatszázezer forintos fizetést fognak kapni a képviselők, viszont megszűnik a költségtérítésük és a parlament bérel nekik lakást vagy szállodai szobát. Ez szerepel majd a készülő törvényben. Bizottsági tagság után persze járna a pótdíj ezután is. Helyes lépés a jó irányba?

Következő témánk az operaházi kinevezési cirkusz vagy szappanopera. Tegnap délután Réthelyi Miklós miniszter kinevezte főigazgatónak Horváth Ádám eddigi miniszteri biztost. Este viszont a Közigazgatási Minisztérium közölte, hogy ez még nem biztos és a kinevezést hamarosan visszavonták. Vajon kinek nem tetszett a döntés?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy több vidéki polgármester tiltakozására maga Tarlós István főpolgármester szüntette meg a Budaörsi úti autóbuszsávot, amely napok óta óriási felfordulást okoz Budapesten és környékén. Tarlós legalább akcióképes?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a médiahatóság feljelentő telefonvonalat üzemeltet majd, amelyen az interneten található úgynevezett káros tartalmakról lehet bejelentést tenni. Médiaszabadság vagy médiakontroll? Ez itt a kérdés.

És végül beszéljük meg, milyen lehet az, ha a köztársasági elnök énekel. Schmitt Pál ugyanis egy szekszárdi gimnáziumban tartott osztályfőnöki órán előadta Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát. Miért is ne?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Molnár Péter, a Közép-Európai Egyetem Médiakutató Központjának kutatója


Bolgár György: Két dologban szeretném a véleményét hallani. Az első, amivel eredetileg hívtuk és kerestük, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság üzemeltetni fog egy forródrótot, amelyen be lehet jelenteni az interneten fellelhető, úgynevezett káros tartalmakat. Erőszakos, félelemkeltő, idegengyűlöletet, pedofíliát megjelenítő tartalmakat soroltak fel ezek között. Ez mennyire médiaszabadsággal összeegyeztethető lépés vajon? De közben tudomást szereztem egy másik dologról, ami Önt még közvetlenebbül érinti. És erről is szeretném a beszámolóját meg a véleményét. Ma a parlament emberi jogi bizottságában ott volt az ENSZ médiaügyi megbízottja, aki természetesen a magyar médiaszabadságról, médiatörvényről tájékozódik nálunk, és azt kérte, hogy hívjanak meg a bizottságba különböző civil szervezeteket, szakembereket, akik ezzel foglalkoznak. De a fideszes többség többeket kihúzott erről az általa beterjesztett listáról. Végül az ENSZ-megbízott mégis magával vitte Önt, csakhogy nem kapott szót. Mi volt ez a cirkusz?

Molnár Péter: Hát kezdem talán ezzel az utóbbival. Valóban egy nagyszerű guatemalai emberi jogi aktivista és szakértő, aki a szólásszabadság és az információszabadság szakértője – és már három éve az ENSZ szólásszabadság-raportőre, most hosszabbítják meg a megbízatását újabb három évre –, tehát ő itt volt egy konferencián, ami arról szólt, hogy a nemzetbiztonsági szempontok a közérdekű adatokhoz való hozzáférést milyen kivételes esetekben és milyen eljárási garanciák mellett korlátozhatják. És a múltkori látogatásakor felajánlotta nagyon segítőkészen, hogy szívesen konzultál a civil társadalom képviselőivel, és az emberi jogi bizottság tagjainak hasonló felajánlást tett. A parlament emberi jogi bizottságának ma volt egy ülése, ahova várták őt, és ő valóban jelezte ott is, hogy szívesen venné, ha a sajtószabadsággal foglalkozó civil szervezetek képviselői jelen lennének. És akkor továbbították némely szervezet és azok képviselőinek a nevét, de nem volt világos, hogy az ülés mennyire nyilvános, hogy egy bizottsági ülésnek nyilvánosnak kell lennie, és hogy ezt előre mennyire kell egyeztetni, ki hogyan szólhat.

– Hogy a média szabadságáról szóló ülés ne legyen nyilvános, az mondjuk kicsit pikáns, de hajlandó vagyok ezt is elfogadni. Biztos van valami, ami azt indokolja, hogy ne legyen annyira nyilvános.

– Nem, nem volt zárt ülés, nyilvános volt az ülés, csak nem, hogy mondjam, nem nagyon…

– Nem nyitották meg meghívottak számára.

– Nem, nem nagyon lehetett tudni róla. Érdeklődött például egy újságíró, akinek először azt mondták, hogy nincs ma az emberi jogi bizottságnak ülése. És nyilván nem azért, mert valaki ezt le akarta tagadni, de valahogy nem volt ez kellőképpen, azt hiszem, végiggondolva.

– Hát talán azért, mert ez az ENSZ-raportőr kellemetlen talán a kormányzat számára. Már korábban is járt itt, és eléggé keményen kritizálta a magyar médiaszabályozást.

– Nem tudom, én legfeljebb feltételezésekbe tudnék bocsátkozni.

– Jó, jó, nem akarom, hogy feltételezésekbe bocsátkozzék. Hogy került Ön erre a bizottsági ülésre? Azt mondta Önnek, hogy jöjjön, megyünk együtt?

– Persze. Én vele évek óta különféle ügyekben együtt dolgozom, már 2008-ban egy nagy nemzetközi információszabadság-konferenciát szerveztünk a Közép-Európai Egyetemen, és azon is itt volt. Engem is és még más szakértőket is hívott, a TASZ részéről Szigeti Tamás is ott volt. Részben félreértésről van szó, mert én az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport részéről szóltam volna hozzá mint szakértő, a leadott listán viszont nem ebben a minőségben szerepeltem.

– Na de mind a két Molnár Péter egy és ugyanaz. Ezt nyilván a parlamenti képviselők is tudták az emberi jogi bizottságban, de nem akartak Önnek szót adni?

– Hát a bizottság vezetője, Lukács Tamás döntött így. Amikor ahhoz a részhez értünk, a képviselők közül néhányan elmondták a mondandójukat, és utána válaszolt erre. És amikor ahhoz értünk, hogy akkor a megjelent szervezetek részéről is hangozzanak el hozzászólások, és én is jelentkeztem egy ponton, akkor jött ez a kérdés, hogy akkor én most hozzászólhatok-e vagy nem, és én jeleztem, hogy én az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport szakértőjeként, tagjaként kívánok hozzászólni. És akkor erre volt az a válasz, hogy nem lehet, hogy nincs az előre meghívott szervezetek között ez a csoport. Erre én mondtam, hogy hát ez egy nyilvános ülés, nem? És hát ez egy speciális szervezet, mert nem egy formális szervezetről van szó, tudjuk, hogy a Facebook milyen komoly szerepet játszik más országokban is a nyilvánosságról és egyéb közügyekről folyó vitákban. Tehát ez egy informális, de közismert szervezet. Az volt a válasz erre, hogy kilencvenvalahány-ezer más civil szervezet is van az országban, és nem szólhat mindegyik hozzá. Szóval a lényeg az, hogy egy kis rugalmasságot igényelt volna, hogy az előzetesen leadott listán nem szerepelt a Milla, tehát az Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom…

– …ezért a kereszténydemokrata elnök úgy döntött, hogy Ön nem szólalhat meg. És mások szólhattak?

– Mások szólhattak, tehát a TASZ képviselője, illetve Szigeti Tamás a TASZ részéről, Jeney Orsolya az Amnesty International részéről hozzászólt, a Katolikus Újságírók Szövetsége részéről volt hozzászólás, a MÚOSZ részéről.

– Mit mondott az ENSZ-megbízott?

– Az ENSZ-megbízott egyrészt felajánlotta újra és a korábbiaknál is határozottabban a közreműködését egy széles körű konzultációval kapcsolatban, tehát hogy nagyon szívesen újra ellátogat Magyarországra, és minden, érdemben a médiatörvénnyel kapcsolatban hozzászólni kívánó szereplő részvételével ő nagyon szívesen részt venne egy olyan konzultációban, ami széles körű vitára ad módot. Azt javasolta – tudva arról, ez a bizottság ülésén is elhangzott, hogy a törvény újabb módosítása van előkészületben, nem jelentéktelen, bár nem is alapvető módosításokkal –, hogy erre a konzultációra még a törvény újabb módosítása előtt kellene hogy sor kerüljön. Ez egy nagyon nagy dolog. Egy olyan személyről van szó, aki a világ összes országával kapcsolatban figyelemmel kíséri a szólás szabadságának és a sajtó szabadságának az alakulását, tehát ennek szerintem alapvetően örülni kell, hogy ő időt és…

– Hát biztos nagyon örül a kormány, hogy a médiatörvényével ilyen nagy terjedelemben, sok időben sokféle szervezet, sokféle hivatalos ember, sokféle szakértő foglalkozik szerte a világon. Látszott ez az öröm a kormánypárti képviselőkön?

– A bizottság elnöke azt az észrevételt fogalmazta meg, hogy szerinte a mai ülésen kezdett változni a helyzet, tehát hogy többoldalú véleményeket kezdtek megfogalmazni. Az ő meglátása szerint az ENSZ szólásszabadság-raportőre egyoldalú információkat kapott. Szerintem ez az állítás nem megalapozott.

– Az ENSZ médiaügyi raportőre ajánlatát, hogy hajlandó Magyarországon valamiféle tárgyalásokat folytatni vagy egyeztetésre megszervezni a különböző érintett feleket arról, hogy változzék-e vagy hogyan a médiatörvény és a médiaszabályozás, hogyan fogadták ezen az ülésen?

– Hát én remélem, hogy nyitottan. Tehát az emberi jogi bizottság elnöke, ahogy említettem, azt a véleményét fejezte ki, hogy szerinte az ENSZ raportőre többoldalú véleményeket kell hogy halljon, mert túlnyomó részben a médiaszabályozást, a hazai médiaszabályozást bíráló szervezetek véleményét hallotta eddig. A raportőr válasza erre az volt, hogy ő örömmel hall minden véleményt. És ekkor javasolta hangsúlyosan, ekkor is, az ülés végén azt, hogy szívesen visszatér egy olyan konzultációra, ahol még a médiatörvény újabb, illetve a médiatörvény-csomag újabb módosításai előtt van mód arra, hogy a legkülönfélébb civil szervezetek, egyetemi kutatóközpontok és más lehetséges szakértők vagy egyszerűen csak a közönség, vagy az újságírószakma véleményét-észrevételeit képviselő szervezetek hallathassák a hangjukat, elmondhassák a véleményüket. Ezt nagyon szorgalmazta.

– Szóval bízzunk benne, hogy ebből akár lesz vagy lehet is valami, ugye?

– Igen. És csak egy mondat arról, hogy ő az emberi jogok iránt elkötelezett. Sokáig száműzetésben volt, amikor olyan volt a helyzet az országában, Guatemalában. Egy olyan emberről van szó, aki ismeri azokat a nehézségeket és problémákat, mint amikkel egy olyan, a diktatúra ugyan már jó húszéves örökségével, de mégiscsak itt élő terheivel küzdő ország, mint…

– Tehát a  demokrácia mellett elkötelezett. De ENSZ-hivatalnokként nem is lehet más, ugye?

– Igen, tehát itt tényleg arra lenne szükség, hogy minden oldalról nyitottan hallgassák az ő véleményét. Remélem, lesz rá alkalom máskor a bizottság előtt. De azért sajnálom, hogy nem tudtam hozzászólni, mert én arra akartam felhívni a figyelmet, hogy nagyon fontosak a szólásszabadsággal, a sajtószabadsággal foglalkozó nemzetközi tisztségviselők és szervezetek véleményei, és ezekre nem jó, nem okos frusztráltan reagálni, hanem érdemes odafigyelni. És ha tévednek, akkor persze ki lehet igazítani őket, de a megalapozott kritikát meg el kell tudni fogadni. De szerintem Magyarországon közben nekünk magunknak is megvan az alapunk arra, hogy rendbe tegyük ezeket a dolgokat, hiszen a sajtó szabadságához és a szólás szabadságához elég, ha csak a tizenkét pont közül az elsőre gondolunk, 1848-ból. Ehhez egy nagyon erős hagyomány fűződik Magyarországon, és ennek a hagyománynak szerintem egyértelműen része az Alkotmánybíróság azon 1992-es döntése, amely kimondja, hogy semmilyen politikai vagy más társadalmi csoportnak nem lehet meghatározó befolyása a média felügyeletére. Na most ez egy nagyon egyértelmű alapelv, itt nem lehet azt emlegetni, hogy most akkor milyen csoportok befolyásolták és kinek a véleményét. A mi alkotmánybíróságunk, a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága szögezte le ezt az alapelvet, és nem tette hozzá azt az Alkotmánybíróság, hogy ha bármilyen politikai többségnek, kormánytöbbségnek – és engem egyáltalán nem érdekel ebből a szempontból, hogy milyen színezetű, világnézetű, politikai irányvonalú kormánytöbbségről van szó –, tehát ha bármilyen kormánytöbbségnek kétharmados többsége van, akkor ez az elv arra ne vonatkozna, vagyis hogy egy kétharmados kormánytöbbségnek viszont lehet meghatározó, vagy akár kizárólagos befolyása. Ez egy napnál világosabb elv.

– Ebből a szempontból szerettem volna akkor megkérdezni, hogy mit szól ahhoz, hogy a médiahatóság üzemeltetni fog egy forródrótot, amelyen be lehet jelenteni az interneten megtalálható, úgynevezett káros tartalmakat, erőszakos, félelemkeltő, idegengyűlölő, szóval mindazt, amit egyébként joggal utálunk és akár még eltávolítandónak is tartunk. De az, hogy a médiahatóság, technikailag legalábbis, részt vesz abban, hogy egy ilyen forródróton bejelentsék ezeket és minél gyorsabban eltávolítsák az ilyen tartalmakat, bennem legalábbis kérdéseket vet fel. Ez a médiahatóság dolga volna?

– Hát szerintem az internetes tartalmakkal kapcsolatban először is, amit csak lehet, önszabályozás útján indokolt megoldani. És amennyiben az úgynevezett társszabályozás, tehát amikor az önszabályozó szervezetek valamilyen módon egy médiahatósággal együttműködnek, felmerülhet, ott viszont egy nagyon alapvető elsődleges követelmény az, hogy annak a médiahatóságnak, illetve az azt felügyelő tanácsnak, amelyik egy ilyenfajta együttműködésbe próbál bocsátkozni, annak nagyon hitelesnek, minden olyan meghatározó befolyástól mentesnek kell lennie, amit az Alkotmánybíróság említett döntése is kizár. Hiszen ez, hogy nem lehet meghatározó befolyása semmilyen társadalmi csoportnak a médiát felügyelő testületre és hatóságra, ez nem egy elvont alapelv. Ennek nagyon kézzel fogható jelentése van. Ez az alapelv az önkény lehetőségét zárja ki. Ez azt zárja ki, hogy bármilyen többség vagy egyéb befolyásos csoport, ami a média felügyelete felett meghatározó befolyást szerezne, az ilyen befolyás esetén, ha éppen a kedve úgy tartja, akkor önkényesen dönthet, önkényesen azt mondhatja, hogy ez a tartalom szerintem káros. Tehát abban a pillanatban, ha az önkény lehetőségének ilyen árnyéka vetül a médiahatóságra és a médiatanácsra, abban a pillanatban már nem lehet bízni abban, hogy egy ilyen mechanizmus megnyugtató módon tudhat működni. És ezért tényleg a médiaszabályozás helyrehozatalának az a kiinduló pontja, hogy a médiahatóságot, illetve a médiatanácsot kell az Alkotmánybíróság által lefektetett említett alapelvnek megfelelően bármilyen csoport meghatározó befolyásától függetleníteni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, a VEKE elnöke

Bolgár György: Még tegnap is hallottam Önt nyilatkozni arról, hogy vannak ugyan problémák ezzel a bizonyos budaörsi buszsávval, de majd megszokják az autósok és különben is, ha majd tovább fogják festeni ezeket a buszsávokat, akkor a dolognak már az értelme is egyre világosabb lesz, és nem szabad hagyni, hogy a belvárosra zúduljon ez a nagy forgalom. Szóval majd tanulunk belőle mindannyian. Na ehhez képest a főpolgármesternek hamarabb fogyott el a türelme. Mivel magyarázza ezt?

Dorner Lajos: Nyilván olyan nyomás nehezedett rá. Én nem hiszek ezekben a műszaki okokban, itt egyértelműen nyomásgyakorlás történt, és ebben az esetben így döntött. Mi ezzel a döntéssel…

– Kik gyakorolhatták a nyomást? Mondjuk a székesfehérvári fideszes polgármester vagy a budaörsi, korábban SZDSZ-es polgármester, vagy esetleg az autósok tízezrei, akik szentségeltek?

– Nem tudjuk, hogy kik gyakoroltak nyomást a főpolgármesterre, nem dolgozunk az ő stábjában, nem tudjuk, hogy nála mi történik.

– De azért elég jó kapcsolataik lehetnek az ő stábjával, hiszen Vitézy Dávid az Önök egyesületének szóvivője mégiscsak a Budapesti Közlekedési Központ igazgatója.

– Volt. Volt szóvivője, Bolgár úr. Őneki állása van október 28-a óta.

– De nem is ez a probléma. Volt szóvivője. Most pedig a Budapesti Közlekedési Központ igazgatója.

– Ennek a buszsávnak a megnyitásáról például ő sem értesült. Ugyanis ezt a beruházást a Fővárosi Önkormányzat valamelyik főosztálya intézte és nem a Budapesti Közlekedési Központ. Ez még egy folyó uniós projekt, és ilyeneknek az átvételét nem engedte az NFÜ, tehát ezt még a megfelelő ügyosztályi vagy főosztályi…

– Tehát ezt a hivatal csinálta. És valószínűleg nem kellett hozzá sem felsőbb engedélyezés, sem értesítés, csinálták a magukét.

– Ők úgy gondolták, hogy ha a kivitelező ezen a szakaszon elkészült, akkor hopsz, holnaptól kezdve indulhat. És erről nem tájékoztattak senkit. Ez egy óriási hiba volt, mert ahogy azt a főpolgármester úr is mondta, ez a beruházás még nincsen készen. Sokkal több…

– De Vitézy Dávidot csak azért hoztam szóba, függetlenül attól, hogy fogalmam sincs, neki volt-e tudomása az egészről vagy sem, mert Önöknek viszont szoros kapcsolatuk volt korábban, éppen azért, mert az Önök egyesületének a szóvivője volt, most viszont ott van magas irányító poszton. Tehát feltételezem, hogy csak beszéltek egymással az elmúlt napokban, mert ez a cirkusz nem mindennapos.

– Beszéltünk egymással, nyilvánvaló, de mivel ez a projekt nem az ő hatásköre, ezért ő sem tud ezzel mit kezdeni.

– És ő vajon gyakorolt nyomást a főpolgármesterre, hogy talán vissza kéne ezt vonni, mert legalábbis a bevezetés így nem volt előkészítve?

– Erről őt kellene megkérdezni.

– Próbálom, próbálom, de nem sikerül.

– Én nem tudom.

– Nem tudja.

– Én vagyok olyan udvarias, hogy olyan szolgálati ügyekbe nem ártom bele magamat, amikhez semmi közöm.

– Na akkor térjünk a dolog érdemi részére! Ugyanis Ön szakmai alapokon azt mondta, hogy ez egy szükséges… nem is rossz, hanem tulajdonképpen jó dolog. Majd meg fogjuk szokni. Én meg például, és valószínűleg nem vagyok egyedül, azt látom, hogy az M1-es, M7-es bevezető szakaszán a budaörsiek nemcsak azt látták, hogy Budaörsig, és nyilván a Székesfehérvárról és körzetéből rendszeresen ide ingázók nemcsak azt érezték, hogy folyamatos dugóban sokkal lassabban jutnak el a budapesti célállomásig, mint korábban, hanem azt is láttam, hogy menekülő utakat is keresnek jó néhányan, és ezért Buda különböző lehetséges útjait is elárasztották az autók, olyan dugókat okozva, amelyek soha korábban ott nem voltak. Ez nem lehet célja egy ilyen buszsávnak.

– Nem a buszsávnak a célja, és szegény buszsávot itt most kikiáltják bűnösnek, pedig valójában a dugót az autók okozzák, nem a buszsáv.

– Ez igaz, de az autókat…

– Ott kellene valami megoldást keresni.

– Nem lehet betiltani, illetve be lehet tiltani, csak nem volna sok értelme.

– Most ha Ön lenne egy polgármester helyében, aki egy nagyvárost vezet, és egyébként ez a szituáció nagyon sok magyar városra is igaz, tehát nyugodtan vonatkoztassunk el a fővárostól, Pécs, Győr, Miskolc stb. pontosan ugyanebben a helyzetben van. Önnek a saját választóit kellene képviselnie. Ők arra panaszkodnak, hogy élhetetlen a város, büdös van, zaj van, nem lehet átmenni az utca túloldalára, olyan forgalom van. Állandó balesetveszély van, a gyerekeiket nem merik az utcára kiengedni, és a többi, és a többi. Ebben a helyzetben a szakemberekhez fordul, hogyan lehetne forgalomcsillapítási intézkedéseket hozni. Ők felsorolják, hogy lehet fekvőrendőrt építeni, lehet sávot szűkíteni, lehet buszsávot építeni, lehet sétálóutcát csinálni, lehet sebességkorlátozást bevezetni. Bármit lehet csinálni, ezekből az intézkedésekből lehet válogatni. Hiszen az adott városnak a kívülről érkező autósokra a világon semmilyen eszköze nincsen, hogy őket más közlekedésre szorítsa. Nem tud ellenük másképpen védekezni. Ezért mit csinálnak? Fekvőrendőröket építenek, lezárják az utcákat, harminc kilométer/órás övezeteket csinálnak, sétálóutcákat csinálnak, buszsávokat csinálnak. Sok vidéki városban azért itt még nem tartanak, de sok helyen a lámpaprogramokba belenyúlnak, hogy valahogy feltartóztassák azt az autófolyamot, ami tönkreteszi az ő városukat. Egyszerűen ezekre a lépésekre rá vannak kényszerítve. Ezt a döntést, hogy egy ilyen buszsávprogramot csinál, a Fővárosi Közgyűlés 2008. december 18-án hozta meg egyhangú szavazással. Innentől kezdve a dolog ment a maga útján, beadták az uniós projektkérelmet, elbírálták, megvalósították és most a megvalósításba csúszott hiba, mert túl korán adták át.

– Azonkívül, hogy Ön felsorolta, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre egy városvezetőnek ahhoz, hogy csillapítsa a forgalmat és élhetőbbé tegye a városát, azonkívül azonban azt mintha nem sorolta volna fel, hogy ugyanezek a városlakók általában rendelkeznek autóval és sok helyre autóval szeretnének eljutni. Vagyis kevés olyan nagyvárosa van a világnak, ahol az autóforgalom káros hatásait sikerült annyira csökkenteni, hogy békés, idilli, majdhogynem falusi környezetet hozzanak létre. Mert mindenhol megtanultak együtt élni a sok autó által kiváltott kellemetlen következményekkel is. Próbálva ugyan csökkenteni ezeknek a számát és mértékét.

– A próbálkozások folyamatosak lesznek. Tehát ahogy az autók száma nő, úgy növekszik a nyomás az adott városon is, hogy valahogyan védekezzen velük kapcsolatban. Mondok egy típuspéldát, ami Budapestre abszolút jellemző. Bevezették a fizető parkolást. Azt elsősorban azért vezették be, most túl azon, mert valakiknek remek üzlet volt, azért vezették be elsősorban, hogy kiszorítsák a nem az adott kerületben lakók autóit, mert a lakók arra panaszkodtak, hogy a saját házuk környékén nem tudnak megállni. Bevezették az adott kerületben, a parkoló autók kijjebb szorultak. Akkor jött a következő kerület, hogy most náluk van ilyen probléma, ők is be akarják vezetni a fizető parkolást. Bevezették ők is a fizető parkolást, erre fel az autósok azt csinálták, hogy még akkor visszamentek az előző kerületbe, ahol megint parkolási káoszt okoztak. Akkor pedig az adott kerület tarifaemelést harcolt ki, hogy megint visszapofozza ezeket az autókat, és mondhatni, a döglött lovat áttolja megint a szomszéd kerületre. Tehát ez a probléma olyannyira mindennapos, hogy a fővárost folyamatosan zaklatják az egyes kerületek parkolásizóna-kiterjesztéssel és tarifaemeléssel, mert nem tudnak mit kezdeni a kívülről beáramló autóforgalommal, és nyilván minden kerület a saját lakosságának próbál legalább elfogadható körülményeket teremteni.

– De közben a fizető parkolás is egy olyan intézmény, amely nyilván hasznot is hoz akár az üzemeltetőnek, akár mondjuk a kerületeknek vagy azok társaságainak. De van egy alapvető forgalomcsillapítási következménye vagy legalábbis szándékolt hatása is. Ugyanis ha nekem sok pénzbe kerül az autóm parkolása a belvárosban vagy a belváros környékén, ahol dolgom van, akkor lehet, hogy kétszer is meggondolom, hogy az agglomerációból vagy a külső kerületekből autóval jöjjek-e be. Hanem inkább használom a HÉV-et vagy a vasutat, vagy a villamost, és így tovább. Lehet, hogy ez a szándék most már tulajdonképpen nem tetten érhető, de alapvetően ez is benne volt abban, hogy csökkenteni kell a kocsik számát, például így. Anyagi eszközökkel, anyagi ráhatással.

– Kétfajta eszköz létezik. Vagy fizikai korlátozás, vagy anyagi jellegű korlátozás. Ezekből lehet válogatni, ha meg akarjuk valahogy oldani a problémát.

– Ez a dugódíj is, amiről sok szó esett már az elmúlt években is meg mostanában is. Van is egy-két nagyváros a világon, ahol bevezették. Gyakorlatilag egy ilyen meglehetősen merev és szigorú, de végül is anyagi szabályozó eszköz. Tehát mindenütt küzdenek a problémával. Nem is ezzel van baj, mert valószínűleg az egészséges vagy a normális egyensúlyt kell mindig megtalálni, azt pedig nem lehet örökre, hiszen változik az autók száma is, a közlekedők szokása, a város szerkezete. De azért azt gondolom, hogy ez a néhány napos cirkusz, ami kialakult itt Budaörstől Budapest bizonyos részeiig, tanulság lehet akár Önöknek is, akik nyilvánvalóan a tömegközlekedés mellett állnak ki és az autósokkal szemben foglalnak állást, hogy talán meggondoltabban…

– Bolgár úr, ezt árnyaljuk.

– Árnyaljuk.

– Az autósokkal szemben. Ez olyan rosszul hangzik, ez nem igaz. Minden agglomerációból érkezőt boldogan vár Budapest városa, de lehetőleg ne az autójával érkezzen, mert azt nem lehet hova rakni.

– Akkor mégiscsak az autósokkal szemben van kifogásuk.

– Nem az autós, az autó. Ez két külön fogalom.

– Hát autós autó nélkül nem sokat ér. Akkor már ne is nevezzük autósnak.

– Bolgár úr, éppen Ön mondta, hogy nagyon sok budapesti rendelkezik autóval is. Ez a nagyon sok budapesti többségében tömegközlekedik úgy, hogy van neki autója is. Tehát az emberek.

– Az agglomeráció.

– Reggel elindulnak, mindig elhatározzák, hogy mi a jó nekik, azzal akarnak menni. A főváros a saját területén belül sokkal jobban tudja orientálni a saját lakosságát, hogy válassza inkább a tömegközlekedést, de az agglomerációból vagy a még messzebbről bejárók esetében egész egyszerűen semmilyen eszköze nincsen erre. Ezért…

– Anyagi ösztönző, igen.

– …vállalta azt, hogy azt mondja, a saját lakói érdekében, hogy ez a dugó ne a belvárosban a Kossuth Lajos utcán álljon, hanem lehetőleg, ha már úgyis kell egy dugó, akkor ez a városhatárnál történjen meg.

– Vagy álljon a Budaörsi úton, vagy a Nagyszőllős utcán vagy…

– A Nagyszőllős utca más.

– …vagy a Törökbálinti úton. Hát budapestieket is sújtanak.

– Egész nap a webkamera nagyon szépen mutatta, hogy míg a Nagyszőllős utcára vezető két sávon folyamatosan lehetett haladni, addig a BAH-csomópont felé menő egy sávon folyamatosan álltak az autók. Magyarán nem igaz, hogy nem volt alternatíva, hogy merre lehet menni. Nagyon sokan vezetnek megszokásból, és ezeknek a megszokásoknak a feloldásához nem elég néhány nap. Ezt a folyamatot láttuk a Thököly út vagy a Szilágyi Erzsébet fasor esetében, ahol sokkal drasztikusabb lépés történt egyébként, mert itt a négy sávból egy lett buszsáv, ott viszont a kettőből lett egy, és mégis meg lehetett találni, pedig Hűvösvölgy felől aztán végképp nincs sok útvonal befelé a városba. De mégis megoldódott a helyzet, és ma ugyanott van a dugó vége, mint a buszsáv bevezetése előtt.

– Igen. Nem az a probléma például, hogy ezt a bizonyos forgalomcsökkentést, sávszűkítést túl hamar kezdték el, már a város határánál? Mert ezzel lehetetlenné teszik sokak számára a bejutást a városba, miközben nem kínálnak fel lehetőségeket számukra, hogy letegyék az autójukat és válasszák a tömegközlekedést. Erre ma nincs kiépítve semmi Budapest határában. Ha majd ki lesz, akkor el lehet várni tőlük, hogy az autót letéve menjenek a metróhoz vagy menjenek villamoshoz, vagy autóbuszhoz. Most kitalálni egy autóbuszsávot, ezzel csak a zűrzavarral járhatott.

– A hibát ott követte el a főváros, hogy ennek a buszsávrendszernek egy kis elemét idő előtt adta át, anélkül hogy az összes többi elem elkészült volna. Innentől kezdve nyilván nem úgy viselkedik a forgalom, mint ahogy azt a tervezője kitalálta.

– De a többi elem Ön szerint az volna, hogy ha a Hegyalja utat is leszűkítik és ott is lenne egy buszsáv, vagyis a két sávból maradna egy.

– Így van.

– Akkor végig ott állnának egy sávon, nem?

– Ha Ön tudja azt, hogy egy hónap múlva ez az intézkedéssorozat életbe fog lépni és a Budaörsi út–Hegyalja út útvonal forgalomcsillapításnak lesz alávetve, akkor már jó előre felkészül arra, hogy erre ne menjen. Ha viszont evvel hétfőn reggel találkozik, akkor teljesen jogosan lesz ideges, hogy erről Önnek nem szólt senki. Meg mondjuk, őszintén, mi sem hallottunk erről, mi a rádióból tudtuk meg, hogy ezt a buszsávdarabot átadták. A Fővárosi Önkormányzat illetékese óriási hibát követett el azzal, hogy nem tájékoztatott arról, hogy időnek előtte ő átadja egy beruházás egy darabját.

– De az Önök által vagy a tervezők által elvárt következmény az lett volna vagy az lehetne, hogy az agglomerációból érkező több tízezer autós nem jön el Budapestig, hanem eleve nem autóval próbál a fővárosba elérkezni.

– A több tízezer az nyilván illúzió. Illúziókat senki nem kerget. Ám az, hogy ezek közül mondjuk tíz-tizenöt százalék... Kérdezték a kollégái, ugye elég sok újságíró megtalált ma, hogy mégis mivel lennénk elégedettek. Hát ha tíz-tizenöt százaléknyi autóval kevesebb lenne, akkor már valószínűleg egyáltalán nem lenne dugó. Ehhez azért elég sokaknak a szokásait meg kellene változtatni, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek a tömegközlekedés fogja jelenteni a megoldást.

– Hanem az, hogy nem jön be?

– Például az én egyik kollégám vett egy használt robogót és onnantól kezdve azzal jár, nem az autóval. Olcsóbban is jön ki, nincs is parkolási problémája és nem is foglal akkora helyet a városban. Mások, angol példára, telekocsirendszert találtak ki, azaz többen egyszerre jönnek a városba, és mondjuk három autó helyett csak egy autóval jönnek.

– Na de ha a pozitív ösztönzést alkalmaznák, amire állítólag Tarlós István hajlandó is, mert most vetette fel, legalábbis azt hiszem, egy közleményében olvastam ezt, hogy ha hárman utaznak egy autóban, akkor használhassák az autóbuszsávot. Ebben van ráció. Erre azt lehet mondani, hogy bravó, ezzel a zsúfoltságot is csökkenteni lehet, az embereket takarékosságra késztetni, és így tovább. De a másikkal, amit most vezettek be…

– Hát ezért kellett volna ez a tájékoztatási akció, amit egy ilyen uniós beruházásnál egyébként is kötelező megtenni. Ugye ez be van építve a projekt költségvetésébe, erre biztosít pénzt az Európai Unió, hogy ha egy közlekedésfejlesztési beruházást csinálnak, akkor azt megfelelően kommunikálni kell a lakosság felé. Ebbe bőven belefért volna, hogy felhívjuk a figyelmet, javasoljuk, hogy ezt csinálják, javasoljuk, hogy így közlekedjenek. Semmi ilyen nem történt, és ez megint csak azoknak a felelőssége, akiknek ez a feladata volt a Fővárosi Önkormányzatban. És ez egyébként nem a BKK, hanem ott ez valamelyik osztály.

– Nem lehet, hogy az alapvető felelősség mégiscsak azoké, akik úgy gondolják csökkenteni a forgalmat, hogy az alternatívát nem építik ki? Vagyis ha a város határán lennének óriási P+R parkolók, amelyeknek szükségességéről Önök is, mások is sokat beszéltek, akkor meg lehet egy ilyennel próbálkozni. Ha az a nyomorult metró nemcsak 2015-ben lenne kész, és reméljük, hogy akkorra kész lesz, akkor előbbre lehetne hozni. De addig talán nem érdemes, mert nincs esély arra, hogy másra váltsanak át az autósok.

– Önmagában az Ön levezetésében lenne igazság, tehát hogy előbb építsük meg az infrastruktúrát, és majd aztán korlátozzuk a forgalmat. Csakhogy úgy gondoljuk, hogy a városlakók egészsége nem bírja ezt ki. Ki tudja, mikor lesz metró. Ön nagyon optimista volt ezzel a 2015-tel.

– Nem én mondtam. Azt hiszem, ezt is Tarlós mondta.

– Nekünk semmi közünk hozzá, mi mindig utáltuk a 4-es metrót.

– Pedig az környezetbarát.

– Hát… A 4-es metrónak ezermillió hibája van, a legeslegnagyobb hibája azonban az, hogy nem megy túl a dugózónán. Tehát gyakorlatilag ennek a Budaörsi úti problémának a kezelésében a 4-es metró nem fog tudni részt venni, mert nem ér el odáig, ahol a dugó van. Innentől kezdve, ugye, aki már áthámozta magát a dugón, az már nem fog a metróra felszállni. Mi azt mondtuk mindig is, hogy éppen ezért értelmetlen így kezdeni a metróépítkezést, mert így nem fogják használni azok, akikre hivatkozva épült ez a metró. Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ez volt a valós indok.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!